*Luna pov*
- Mikor akarsz hazamenni? - ült le mellém a földre Krystal halkan, hogy ne ébressze fel a diákokat.
- Nem tudom. A srácok jól érzik magukat. - suttogtam.
- Valamikor vissza kell mennünk. Nem bízhatjuk hetekig Amberre az akadémiát.
Amberre, szintén a volt évfolyamtársamra lett bízva a maradék diák, akik nem jöttek velünk.
- Tudom..
- Értem, hogy nehéz dönteni, de légyszíves tedd meg ezt.
- Holnap mindent elrendezek, rendben?
- Úgy jó lesz. - bólintott majd egy köszönéssel visszament a lányokhoz.
Mindent elintézni. De jó lesz..
*Másnap*
Harmadjára kelek fel elgémberedett nyakkal a fotel miatt.
Anyut megkértem, hogy segítsen Krystalnak a diákoknak valami programszervezésben, amíg én elvagyok. Persze, szívesen segített.
Reggel nyolc előtt értem be a Kirinbe. A legismerősebb hely felé vettem az irányt, miközben be is csöngettek.
Az ajtóban megálltam és néztem, ahogy BoMi magyaráz az első éves diákoknak.
El akarták kezdeni a gyakorlást, de az első fél percnél bekrepált a lejátszó. Mivel felismertem a zenét, sőt még meg is tanultam a kottáját átsiettem a termen, BoMi szerencséjére, és elkezdtem játszani a gyors ritmusú dalt.
- Egy, két és.. - kezdte a vezénylést BoMi, hogy kezdjék el a koreográfiát.
A végén csak átölelt és megköszönte a segítséget.
- Gyerekek, szerintem nem is találkoztatok Lunával. Itt volt tanár egy ideig. - vigyorgott HoSeok.
- Max a felvételin. - fordultam meg a zongoraszéken mosolyogva. - Eljátszhatok még egy számot? Szerintem a lányok jobban ismerik ezt. - visszafordultam BoMi bólintása után és elkezdtem játszani G-Dragon Who You-ját.
Mindenki felismerte elvétve egy két fiú, aki nem. Együtt énekeltünk végig, majd az utolsó leütött hangnál pedig mindenki egyszerre mosolyodott el.
- Megkérdezhetem, hogy miért nem tanít már itt? - szólalt meg egy gyerek.
- Történtek dolgok, de van egy akadémiám Los Angelesbe.De most megyek, hagylak titeket, hogy órát tartsatok. - mondtam HoSeokék felé.
- Várj meg légyszi óra végéig. - mosolygott rám BoMi.
- Rendben. Kint várok.
Azzal kimentem a teremből.
Kicsit unatkoztam ezért elkezdtem fel-alá sétálgatni a folyosón. A szerencse úgy hozta, hogy összefutottam MoMoval.
- Luna, ugye?
- Igen.
- Miattad szakított velem YoonGi. - emelte fel a hangját.
- Nem, drágám. Azért mert meg akartad változtatni.
- Akkor azt mondta volna, hogy zavarja.
- Ennyire nem ismered őt? Miért mondta volna? Talán én is bejátszottam a képbe, de én holnap utazom vissza Los Angelesbe.
- Hála istennek, eltűnsz. - röhögött fel.
- Nem tudom, hogy kinek képzeled magad, de így soha senki sem fog komolyan venni. - húztam fel a szemöldököm lenézően. - Azt hittem, talán kijövünk majd, de ilyen emberekkel nem akarok beszélgetni.
- Ah! - tátotta el a száját szarkasztikusan. - Így állunk? Luna, drágám. Én mindenben jobb vagyok nálad. Talán nem egy pénzhalom tetején ülök, de jobb ember vagyok.
- Aha, biztos ez?
- Tutira.
- Hogy akarod ezt bizonyítani?
- Táncpárbaj? Holnap mielőtt hazamész mondjuk.
- Nekem tökéletes.
- Luna, nem kell neked ilyeneket bevállalnod. - lépett mellénk HoSeok. - Hagyd rá az egészet.
- Inkább hagyom is. - legyintettem rá és megfordultam.
- Félsz? Utána hazakullognál az anyáddal.
- Én nem félek, de nagy szád van azt meg kell mondani. Biztos belefér az öklöm is.
- Be akarsz verni?
- Én nem. - pofoztam fel visszakézből. - Csak neki mentél a kezemnek.
Megjátszva összeesett és a kicsit kipirult arcát fogdosta.
- Még nem..
- Végeztünk. Szokásos szöveg. - mentem el mellette, amikor BoMi állított meg.
- Mi történt? - aggódott ismét BoMi.
- Semmi. - vágtam rá. - Várj csak. - mentem vissza még mindig a földön ülő MoMohoz. - MoMo!
- Mit akarsz? - mordult fel.
- Legyen holnap akkor, de legyen tétje.
- Miről beszélsz? - tápászkodott fel a kőről.
- Tánc és YoonGi lesz a tét. Ha te nyersz akkor nem jövök vissza soha ide, tied YoonGi.
- És ha te?
- Akkor te mész el ebből az iskolából és vissza se nézel. Áll az alku? - nyújtottam a kezem.
- Legyen. A Kirin színpadon holnap egykor.
- Viszlát addig is és jegeld az arcod. - fordultam sarkon majd BoMinál újra megálltam.
- Szóval? - nézett rám kérdően.
- Holnap táncpárbaj egykor.
- Mi van? - kerekedett el a szeme. - Miért nem tartottalak bent? - motyogta magában.
- Nem baj, ez csak eldönt dolgokat.
- MoMo fél arca piros és tudtam, hogy téged kell keresnem Luna. - nevette el magát TaeHyung beszállva a beszélgetésbe.
- Pofont kapott a kicsike. - viccelődtem.
- Engem is megfogsz ütni?
- Nem, dehogy. - raktam vállára kezem és néztem a szeme alatt lévő halvány már félig felszívódott, de még mindig elszíneződött sávot. - Sajnálom, TaeHyung. - értettem ezalatt YoonGi tettét.
- Semmi. - mosolygott.
- Luna, te most komolyan ilyen dedós módszerrel oldod meg? - szakította félbe TaeHyunggal való beszélgetésemet.
- Hát ha már csupán így képes elcsitulni a szőke nem mondom ki milyen még ciklon. Egyre jobban nem értem YoonGit.
- Egyet értek. - lépett körünkbe JiMin.
- JiMin! De rég láttalak. - öleltem át.
- Hé! - jött oda mosolyogva, de azért féltékenyen NaEun.
- NaEun! - derültem fel.
- Hol van a párom? - mire ezt kimondta BoMi a semmiből mellette termett HoSeok.
- Majdnem teljes a bulis társaságunk. - vigyorgott hunyorítva JiMin kedvese.
- Hagyjuk. - szögeztem le.
- Nem megyünk el valahova? - vetette fel az ötletet BoMi.
- Vissza kell mennem a diákjaimhoz. - jelentettem ki kínosan. - Így is túl sokszor bíztam tizen
akárhány gyereket szegény Krystalra. Bocsi, de én megyek is. Holnap viszont jövök és szorítsatok. - mentem ki a bejárati ajtón.
Az ajtótól távolodva integető kezeket láttam mikor visszanéztem.
Estig gyakoroltam valami tánc félét a szálloda azon részén, ahol múltkor megengedték nekünk az edzést.
Majd felbaktattam a szállodaszobába.
Mindenki aludt már, ezért halkan el is aludtam a még mindig kényelmetlen fotelbe, de már ha nagyon fáradt vagy, azt is leszarod.
*Másnap reggel*
Hogy a francba csinálom, hogy én fekszek le legkésőbb és kelek fel legelőbb?..
Pedig reggel hatkor nem akartam felkelni. Az még nekem kora hajnal.
Felöltöztem az utolsó tiszta napi ruhámba, ami egyúttal jelezte nekem ma fogunk hazamenni, majd a folyosóra kimenve találtam egy kávéautomatát.
- Muszáj lesz rászoknom a kávéra. - ácsorogtam hümmögve az automata előtt.
Majd egy kis apróból vettem magamnak egyet.
Ki kell jelenteni az automatás kávék borzasztóak..
Visszacsoszogtam a szobába és már a negyedik reggelen is ugyanazokat a fáradt fejeket láttam ébredezni.
- Reggelt, öltözzetek, mert ma utoljára látjátok a Kirint. - csaptam össze tenyeremet határozottan.
- Holnap megyünk haza? - dörzsölte meg szemét Sarah.
- Ma késő délután.
- Pedig annyira jó volt.. - sóhajtották többen is egyszerre.
Elkezdtek öltözködni és át a szobákon ordítozták:
- Ez az utolsó ruhám!
- Nekem is.
Nem csak én vagyok előrelátó, a többiek is csak máig hoztak cuccokat.
Délután egyet ütött az óra.
Már pár órája a suliban voltunk, de csak ekkor lépett mellénk MoMo.
- Luna, mi az, félsz? - kekeckedett.
- Én? - magasodtam felé, mivel magasabb is voltam nála. - Tőled?
- Luna sokkal jobb. - szólt közbe Sarah.
- Védelmezőid is vannak?
- Nincs rá szükségem.
- Milyen elszánt?
- Figyelj, MoMo, elegem van a nagy szádból. Mi lenne ha csak elmennél még egy órácskára valahova?
- Nem, jó ez itt.
- Szerintem most menj mielőtt a másik felét is megkapod a tegnapinak. - nem tudom, milyen csúnyán néztem rá, de fülét-farkát behúzva elsietett.
- Mi történt? - kérdezte kicsit ijedten Krystal.
- Semmise. - vigyorogtam, hogy próbáljak lenyugodni.
Két óra. A táncterem előtt álltam. Mellettem állt MoMo.
- Nem kell ehhez nagy közönség, éppen csak pár ember. - húzta fel a szemöldökét majd bement a terembe.
- Luna! - futott mellém YoonGi. - Nem muszáj ezt csinálnod.
- Szóval neked is elmondta MoMo.
- Miért csiná...
- Le kell törni a szarvát végre, YoonGi. Arra kérlek, hogy ne nézd a táncom. Menj el. - kulcsoltam össze karjaim és mentem MoMo után a terembe.
- Kezdjem én, hogy tud, hogyan is kell? - kapcsolt be egy zenét.
Rajtunk kívül még BoMi, NaEun, HoSeok, JiMin, TaeHyung és még mindig az ajtóban ácsorgó YoonGi.
Elkezdett valamit táncolni, aminek mondhatni semmi értelme nem volt.
Aztán jöttem én egy ahogy Krystal mondaná ,,odabaszós" zenével.
Tudom, hogy jobb vagyok nála, de nem csak egóból. Ő fiatalabb, mint én. A srácok osztoznak a véleményemen bár én nem vagyok elszállva annyira magamtól, mint az éppen előttem ugráló MoMo.
YoonGi MoMo tánca közben beljebb sétált a többiek mellé.
Rám nézett, én rá, majd MoMo is YoonGira, itt váltott a zene és én kicsit megijesztettem, hogy egy lépésre tőle dobbantottam egyet.
Akkorát ugrott, hogy el is esett.
- Na jó! - pattant fel. - Én amúgy sem szeretnék ilyen emberek között dolgozni. - nézett körbe a srácokon. - YoonGi. - szólt oda neki reménytelenül.
- MoMo. - tartott egy kis szünetet. - Jó utat. - mosolygott.
MoMo erre kiviharzott és hirtelen tizenkét diák ölelését éreztem magam körül. Az én diákjaimét.
- Ma hazamegyünk, gyerekek. - sóhajtottam.
- De Luna.. - jött mellém BoMi. - MoMo elment.
- Az akadémiát ki fogja vezetni?
- Nem tudom, de a fogadott húgom nem mehet sehova.
- Tényleg, haza kell mennem. Gyerekek, köszönjetek el. - majd nagy búcsúzkodásba kezdtek az ottani tanárokkal.
- Kint megvárlak. - mosolygott rám Krystal.
- Köszi. - biccentettem válaszul.
Kiment az összes diákom a teremből, majd ekkor BoMi bekönnyezve ölelt át. Motyogott a fülembe, hogy ne menjek el, de haza kell mennem..
Sorra elköszöntem mindenkitől, ígérgettem, hogy még visszajövök.
A folyosón még újra találkoztam MoMoval.
- MoMo, maradj, légyszíves.
- Most meg azt akarod, hogy maradjak? - akadt ki.
- Valakinek vigyáznia kéne YoonGira. Légyszíves. - fogtam meg vállát savanyú mosollyal az arcomon.
Kimentem végre a többiekhez, visszamentünk a szállodába, összepakoltunk, út közben összeszedtük anyut is és mentünk is a délután ötös repülőhöz.
Vártuk, hogy felszállhassunk, közben forgattam fejem és néztem az embereket.
Megint elmegyek, itt hagyom ezt a helyet, várost, országot. Viszont úgy érzem, hamarosan visszajövök, de nem vagyok boldog ettől az érzéstől, valamiért..
,,A Los Angeles felé utazók kérem szálljanak be a gépbe." Hangzott el a mondat a hangos bemondóból.
- Na, akkor menjetek. - tereltem őket be a géphez vezető folyóson.
Kicsit lassan meneteltünk befelé a sok utas miatt. Aztán még mellém futott egy ismerős arc.
- Luna, - fogta meg a vállam. - hiányzik a csókod. Egyszer, mielőtt visszamész?
- YoonGi, nem lehet. - lettem utolsó a felszállók sorában.
- Lu..
- Viszlát, YoonGi. - adtam oda én is jegyemet, de YoonGit jegy hiányában nem engedték be.
Mielőtt bezárták volna az ajtókat, éppen hátranéztem, YoonGi arrébb lökött mindenkit és beszökött a folyósora.
- YoonGi! - szóltam rá, ahogyan mellém lépett.
- Nem érdekel. - fogta kezébe arcomat és csókolt meg hirtelen.
Megszegte az ígéretét, és a játékszabályokat, de ki a francot érdekel? Ezek után, hogyan tudnék hazamenni?..
Felnéztem a szemébe és azonnal el is rángatták a biztonságiak. Még utoljára rám tudott nézni, ekkor felmutattam a nyakláncom neki, mosollyal az arcomon és még utoljára láttam aranyos mosolyát.
Beszálltam a repülőbe én is a többiekkel és néztem ahogy a repülőtér egyre csak távolodik a géptől és már a felhők közt vagyunk. Sóhajtottam egyet és hátradőltem.
- Milyen amikor valaki szerelmes? - fordultam barátnőm és anyám felé.
- Amikor már ezt kérdezed, biztos érzed, drágám. - hunyta le szemét anyám.
Visszajövök még..ahogy ígértem..
22.rész vége
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése