19.rész - Again, here.

Csütörtök délután már nagyon elfáradtam, mivel minden nap volt edzés. Több órán át, de meglepetésemre egyszerűen mintha más diákjaink lennének, mert minden fegyelmezettek, a tánctudásukat meg sem említve.

Aki még az elején bénácska emberek is, mint a profik.

Simán már most küldeném őket versenyre.

- Skacok! Nagyon keményen dolgoztatok egész héten. A hétvégén elutazom, holnap még nem, egy ideig nem leszek, de addig rábízom Krystalra ezt a csodás közösséget.

- Luna! - jelentkezett a fáradtságtól lihegve JiHoon. - A Kirinbe megy vissza a hétvégén?

- Igen. - bólintottam.

- Az a Kirin? - csillant fel egy lány szeme.

- A Kirin Art School? - kapta fel a fejét egy fiú is.

- Had menjünk!

- Mehetünk? - záporoztak a kérdések.

- Ezt nem én döntöm el hanem a szüleitek.

- Holnapra megkérdezi mindenki. - vetette fel az ötletet egyikőjük.

- Igen! - bólintott egyszerre helyeslően a harminc diák.

- Hát rendben, de akkor jegyet is venni kell ám. - magyaráztam.

Hazaérve anyumat találtam a nappaliban.

- Anya.. - rogytam mellé a kanapéra. - A diákok is jönni akarnak Szöulba.

- Jöjjenek. Legalább világot látnak. - felelte egyszerűen.

- Anya, ki fogja finanszírozni? Az egész akadémiát ti fizettétek nekem, jó azóta jött pénz vissza belőle, de akkor is.

- Tudod, hogy mennyit kapok azért, hogy elmenjek a dedikálásra?

- Hol alszanak?

- Szállodában? Nem akarod, hogy jöjjenek, Luna?

- De, csak még nem volt ilyen mármint nem csináltam még ilyet.

- Segítek neked, tanár akartál lenni, nem? Ez olyan, mint egy osztálykirándulás.

- A világ másik felére.

- Segítek, és szerintem Krystal is jönni akar, nem?

- De. Köszönöm. - mosolyodtam el.

*Másnap*

Tizenkettő. Harmincból tizenkettő. Abba végül is nem halok bele. Pont hat fiú, hat lány.

- Én fogom fizetni az utat, de bárkit hazaküldök ha nem úgy viselkedik. - jelentettem ki. - Krystal, jössz te is? - fordultam barátnőm felé.

- Aha. - mosolygott rám.

- Vasárnap délután ötkor indulunk. Négykor itt találkozunk és együtt megyünk, akik tudnak jönni.

- Igen! - hangzott el az együttes válaszuk.

Hazamentem majd a laptopomat az ölembe vettem és leültem vele az ágyamra, hogy elintézzem a repülőjegyeket. Mikor ez is megvolt legszívesebben leugrottam volna az emeletről, annyira unatkoztam.

Nézegettem a közösségi oldalakat, videókat néztem, de egyszerűen nem telt az idő.

Elkezdtem összepakolni pár holmit az útra, de egyből összerogytam mikor ismét a nyakláncom akadt a kezembe.

Mi van ha mással látom majd? Mi van ha elfoglalták az állásomat? Mi van ha már...nem szeret..?

Hiányzol..és minden tettemet bánom egy részről...

*Két nap múlva*

Elindultunk. A repülőn ülök anyummal, Krystallal és a tizenkét diákommal és már nincs visszaút. Látni fogom. Szinte az összes gyerek bealudt a repülőn, meg Krystal is, de én virrasztottam. Nem bírtam lehunyni a szemem.

- Luna. - szólalt meg mellettem ülő anyám. - Aludnod kéne kicsit, tegnap se aludtál valami sokat.

- Ne aggódj, jól vagyok. - mosolyogtam rá.

- Akkor jó. - tette vissza fülhallgatóját.

Úgy döntöttem én is hallgatok egy kis zenét. Betettem fülesemet és hátradőlve bekapcsoltam egy véletlenszerű lejátszást.

Persze, hogy elsírtam magam, mikor YongGuk - I Remember -je jött a sorban.

Tényleg hiányzol, barom...

~~

Ahogy landolt a gép és kiléptünk a szabad levegőre mindenki elámult.

Aztán egy szálloda felé vettük az irányt.

- Luna, te menj WooJihoz. - szólt rám anyum.

- Nem! Te menj. Én itt maradok a diákokkal. Amúgy is csak két utcányira van innen WooJi, nem?

- De, akkor én megyek is. Jó berendezkedést.

Kivettünk két szobát, ami egybe nyílt, de legalább egy kis elkülönítéssel lehetnek a diákok.

- Mindjárt jövök. - szóltam Krystalnak, aki figyelt a srácokra.

Felvettem vékony kabátomat és elindultam WooJihoz.

Azt a két utcát hamar megtettem, ezért mikor beléptem a lakásba egy meleg fogadtatásban volt részem.

- WooJi! - ölelt át a lakás tulajdonosa. - Én is örülök neked.

- Luna, tudtam, hogy visszajössz. - mosolygott rám.

- Anya?

- A szobában.

Jajj! Az a szoba..

- Elmegyek a Kirinbe szerintem.

- És..azt akarod, hogy menjek veled? - mosolygott úgy, hogy biztos kihozza belőlem az okot, hogy mégis miért jöttem ide.

- Nem kell csak szóltam.

- Rendben. - pakolászott tovább.

Akkor menjünk..

Elindultam az emlékezetemben megragadt útvonalon, egyet jobbra fordul majd balra.

Ott álltam. A suli előtt, ami először a félelmeim egyike volt. Aztán munkahellyé nőtte ki magát. Majd már-már második otthonom lett. Ezúttal meg ezernyi kis emlékkel álltam az épület előtt és megint visszafejlődött félelmeim közé.

Megfogtam a bejárati ajtó kilincsét és azt lenyomva beléptem. Tudtam, itt vannak a tanárok csak tanítás nincs.

Elárasztottak a kis emlékek.

Ahogyan sétálok befelé szinte idegenként. Ahogyan megyek a táncterembe. Az ott történt dolgok már szinte könnyeket csalnak a szemembe.

Amikor mentem felfelé a lépcsőn minden eszembe jutott. Az igazgatói iroda felé véve az irányt, beléptem és SiWon a szokásos helyén ült.

- Miss Wilson? - nézett fel papírjaiból. - Luna. - javította ki magát mosolyogva. - Visszajött köreinkbe?

- Csak be szeretném mutatni az iskolának az L&K Táncakadémia növendékeit. - jelentettem ki.

- Nem akar visszajönni dolgozni?

- Még kiderül. De hiányzott ez a környezet, azt meg kell mondani.

- Holnap elhozná a diákokat ide?

- Egyenesen Los Angelesből.

- Alig várom. - mosolygott majd kimentem az irodából.

Alig csuktam be magam mögött az ajtót valaki azonnal belém jött.

Mikor szemébe néztem az illetőnek már nem is annyira haragudtam rá.

- Luna? - nyelt egy nagyot.

- YoonGi. - bólintottam.

- Te? Itt? - kerekedett ki a szeme.

- Mondtam, hogy mindig itt leszek.

- De három hétre eltűntél.

- Értem. - haraptam ajkaimba. - Bocsánat. - kerültem volna ki, de magához húzott és átölelt.

- Hiányoztál. - suttogta.

- Te is nekem.. - engedett el.

- YoonGi! - szólalt meg mögötte egy lány. - Szia, nem ismerlek, ki vagy? - nézett rám.

- Luna Wilson.

- Oh, Luna hallottam már rólad. Én MoMo vagyok. A te állásodban vagyok beugró. - karolta át hátulról derekánál YoonGit. - Hallom, sok pénzed van. - jelentette ki, mire még YoonGi is felkapta fejét.

- Neked csak a pénz fontos?

- Nem. - vágta rá.

- Miért szereted YoonGit? - kerekedett ki YoonGi szeme kérdésemre majd MoMora nézett.

- Hát..

- Érthető. Te csak a pénzre mész? Van egy csomó tulajdonsága, amiért lehet szeretni. A mosolyáért, azért, hogy bármikor meghallgat. De túl sokat hibázik. Az emberek viszont nem változnak. - húztam a számat majd csak kikerültem őket.

De azért még odasúgtam YoonGinak:

- Látom, hogy hiányoztam.

Lementem a lépcsőn és egyből összefutottam BoMival, aki a nyakamba is ugrott.

- Végre visszajöttél! - ordította a fülembe. - Tudod, hogy mennyire hiányoztál itt mindenkinek? - ölelt át újra.

- Nem mindenkinek.

- Találkozták azzal a csajjal? Én se bírom.

- Kiderült, hogy csak a pénzre megy. - jelentettem ki vigyorogva.

- Mit tettél? - nézett rám furán.

*YoonGi pov*

- Tényleg csak a pénzem kellene? - fordultam MoMo felé, közben félszememmel Lunát néztem, ahogyan ment lefelé a lépcsőn.

- Nem, dehogy. Csak.. YoonGi, én szeretlek, tudod.

- Tudom én, de mit szeretsz bennem?

- Ezt senki nem tudná megmondani.

- De. Aki tényleg szeret valakit. - haraptam bele fájdalmasan számba.

- Ne csináld már ezt! - mordult fel megfogva kezem. - Engem csak az érdekel, hogy boldog legyél.

- Igen.. - sóhajtottam.

*Luna pov*

- Én semmit. Az ég világon nem csináltam semmit.

- Értem. - vigyorgott rám furán. - Annyira örülök, hogy itt vagy, Luna. Meddig maradsz?

- Nem tudom. Az akadémiám diákjait hoztam el. Holnap a suliba is jönnek velem, de nem tudom, hogy sokáig maradnék.

- De azért ne tűnj el túl sokáig. Én viszont megyek, mert holnapig van dolgom, de..holnap akkor találkozunk még és mesélsz még.

- Igen, igen. - öleltem át majd engedtem el.

Majd ahogy elment a másik irányba újabb ismerős arc tűnt fel előttem.

- Látod, itt vagyok. - szólaltam meg, amint elém lépett TaeHyung.

- Látom. - mosolyodott el.

- Azt hittem, sokkal jobb érzés lesz visszatérni, de nem is annyira.

- Mert nem döntötted még el a végleges maradásodat, Luna. Szerintem azért. Mert csak megnyugszik az ember, ha tudja van biztos helye a jövőben. Nem akarlak elszomorítani vagy ilyesmi, de találkoztál MoMoval?

- Azzal a MoMoval, aki igazából szerintem azt sem tudja, hogy milyen szeretni valakit? Igen, találkoztam.

- Látom, nem jön annyira be.

- Mondhatjuk, igen. Nem féltékenységből, de azért hát mégis..

- Értem én.

- TaeHyung! - futott hozzánk YoonGi.

- Mi az? - fordult felé Tae, mikor a szőkeség épp mellélépett.

- Beszélhetnék Lunával?

- Épp velem beszélget.

- Értem, de..

- Fiúk, én is el tudom dönteni, kivel beszélgetek, de most megyek.. - törtem ki közülük majd a kijárat felé vettem az irányt.

Alig értem ki, de egy kéz a vállamon állított meg tíz méterre a bejárattól. Megfordultam és szó nélkül vártam mondandóját.

- Bocsánat, Luna, de túl sok idő telt el.. - szabadkozott YoonGi.

Ennél a mondatánál pattant el bennem valami.

- Neked három hét sok idő? Komolyan? Akkor szerinted nekem, milyen volt? De ha már itt tartunk megcsókolt TaeHyung, mert ő képes volt eljönni Los Angelesig, hogy lásson és azért, hogy visszahozzon, de nem azért, hogy megszerezzen hanem, mert te rajtad látta, mennyire hiányzom, de mikor már ment volna haza mondta nekem, hogy fájna ha visszajönnék, ezért ellenezte. Én mégis naiv fejjel itt vagyok, mert azt hittem, hogy más lesz, mint ahogy elváltunk.. - hadartam majd bekönnyezve pislogtam a ég felé. - A lakat még mindig ott van fent, mi?.. - néztem rá, majd levettem nyakamból a láncom és a rajta lévő kulccsal együtt átadtam neki. - Add annak, akiért megéri neked várni. - hajtottam le a fejem. - Ennyire még nem fájt semmi.. - suttogtam majd megfordulva elfutottam.

A szállodába érve a szobáink felé vettem az irányt. Mindenki elhelyezkedett már. A fiúk a saját szobájukban, a lányok is.

- Luna! - ordított az egyik lány.

Beléptem és egy komplett fonókör jött velem szembe.

- Mi van itt? Jobb kérdés, miről maradtam le? - nevettem el magam.

- Gyere, ülj le elém. - szólt rám Krystal, majd elkezdte fonni hajam, amint leültem.

Olyan témák jöttek szóba, hogy elnevettük az időt, később a fiúk átjöttek, gondolom a röhögés forrását keresték, kerek szemekkel néztek.

Rengetegszer mondták a diákok, milyen jó fejek vagyunk, mi meg csak mosolyogni tudtunk.

- Lányok! - álltam fel a szoba közepén. - Mielőtt elalszotok, mondanám, hogy holnap lehet be kell mutatnotok a táncot, amit tanultunk. Jól ment, meg minden szóval.. ja és Jeon JungKookba ne zúgjon bele senki, köszönöm. - mentem át a fiúk szobájába. - Fiúk! Lehet holnap, fel kell lépnetek, ezért ne izguljatok. Jól ment.

- Ne már! - nyavalygott Eric.

- Eric, nem kell ez, köszi. - állítottam le mielőtt még belendült volna. - De, lámpaoltás.

Leültem az ablak mellett lévő fotelbe keresztbe téve lábaimat a karfáján. Majd a sötétben beszűrődött egy kis fény és nagyjából láttam az arcokat.

- Luna. - szólalt meg JiHoon. - Ezzel bizonyítok az igazgatónak?

- Igen, JiHoon, igen.

Pár perc múlva már csak a szuszogásokat hallottam. Krystal a lányokkal alszik már odaát vagy még beszélgetnek, én meg itt ülök és egyedül vagyok. A szobában nem, de más értelemben igen.

Hülye voltam..

19.rész vége

18.rész - Az idő, ami számít

*Másnap*

Mára terveztük Krystallal a meghallgatásokat. Több száz jelentkezőt kell végig néznünk. De nem SiWon leszek és jól válogatom meg a táncosokat. Mivel ketten nem leszünk elég, hogy megvitassuk a leendő diákokat, meghívtuk Krystal nővérét.
- Kezdődhet hát! - jelentettem ki.
Az hatvan akárhányadik ember után sóhajtva fordultam Krystal felé.
- Volt pár egész jó. Van még hátra kétszázharmincegy. De hát te, így frissen, fiatalon, huszonhárom évesen jól bírod. - vigyorgott rám.
- Az az egy év köztünk nagyon számít. - nevettem el magam.
- Legalább jó a hangulat. Mit akarsz?
- Jó táncosokat az akadémiára. Bár nekem az elég jók is megfelelnek, mert lehet őket csiszolni, de ezeket a csiszolhatóakat sem láttam.
- A következő érzem, jó lesz. - szólalt meg Jessica.
- Remélem, igazad van, Jessica.
Belépett a következő, a hetvenedik.
- Jó napot! - köszönt és meg is hajolt kicsit.
- Lee JiHoon? - kerekedtek el a szemeim.
Azt a fiút láttam magam előtt, mint három hete a Kirinben.
- Tanárnő? - ismert engem is fel.
- Remélem fejlődtél, mutasd meg nekünk. - Krystalék csak néztek, honnan ismerem, aztán elkezdett táncolni.
- Végre egy jó táncos! - ordította el magát felállva Krystal a szám végén.
- Köszönöm! - mosolyodott el.
- Látom, nem csak nekem tetszett. - néztem végig a két mellettem ülőn. - A szüleid megengedik, hogy Los Angelesbe járj akadémiára?
- Igen, támogatnak, van itt egy rokonom is.
- Szerintem beszélj vele. - mosolyodtam el, erre ugrálva ment ki a teremből.
Még az a pár száz diák után kész voltam. Csak ültem, de annyira sokáig tartott, hogy már haza akartam menni és aludni egy jót, de nem lehet.
Azért a fejemben egész idő alatt az a kis visszaszámláló kattogott, ami jelezte már csak tizenkét nap van hátra. Ez túl hosszú idő.

*Egy héttel később*
Elrendeztünk minden apróságot és ma lesz az első ismerkedős óra. Két csoportra osztottuk a diákokat. Az én módszerem szerint lett a Diamond csoport, a lányok csapata és a Wolves, a fiúk csapata. Még az elején együtt vagyunk, ismerkedünk, utána külön lesznek az edzések.
- Hívhatnak szerintem a nevünkön, nem? - fordultam Krystal felé, aki egy bólintással és mosollyal nyugtázta. - Szóval ő itt Krystal, én Luna, nyugodtan hívjatok így minket.
- Kérdezhetek valamit? - nyújtotta az égbe a kezét egy lány.
- Igen.
- Miért vannak táblák rajtunk? - fogta meg a nyakában lógó névtáblát.
- Meg kell tanulnunk a neveteket, de ha nyolcvanszor el akarod mondani a neved, leveheted. - mosolyogtam kicsit szarkasztikusan.
- Jó ez így. - legyintett.
- És fel fogunk valamikor lépni? - szólalt meg egy másik lány.
- Ha akarjátok, versenyekre nevezhetünk.
- Diamond Wolves névvel! - ordította egy szőkés hajú lány.
- Jó ötlet, de először ismerkedjünk meg, edzünk, hasonlók. - jelentettem ki, mire már a saját hangomat sem hallottam a többiek mellett.
Több percen át csak fogtam a fejem.
Hogy fogjuk ezt kibírni..?
~
- Menjünk légyszi inni egy valamit. Akármit. - könyörgöm Krystalnak.
- Kávé?
- Jó az pihenésképpen.
Beültünk egy kávézóba beszélgetni.
- Egy hét múlva tényleg visszamész? - kérdezte belekortyolva megkapott italába.
- Igen, anyumnak dedikálása lesz és látta rajtam, hogy egyszerűen döntésképtelen vagyok. Ezért vett nekem is egy repülőjegyet. Végül is helyettem döntött, de remélem nem bánom meg, hogy tényleg vele megyek. De túl sokat gondolok Szöulra.
- Még szép, hiszen valaki miatt mész vissza, nem?
- Mi van Natetel? - váltottam témát.
- Udvarol nekem, de olyan srác aki nehezen mutatja ki az érzelmeit. Mégis ha bajban lennék biztosan a testével védelmezne.
- De hiányzik ez az érzés. - sóhajtottam.

*Másnap*
*Krystal pov*
Megmondtam Natenek tegnap, hogy reggel jó csak nekem, mert utána az akadémiára kell mennem, de besértődött.
Majd reggel hatkor felhívott.
~ Öltözz fel, és utána gyere ki a kapud elé.
Félkómásan kikászálódtam az ágyból, gyorsan felöltöztem normális ruhába és kiléptem kapumon.
Nate ott várt rám.
- Azt mondtad, reggel. Akkor reggel. - ölelt át.
- Mi lenne ha elmennék jó messze? - járt még mindig a fejemben a tegnapi Lunával való beszélgetés.
- Miért mennél? - esett kétségbe.
- Ha több ezer kilométerre lennék vagy az akit a legjobban szeretsz..
- Ez a kettő ugyanaz a személy és akit szeretek és nem látnám, hiányozna. - mosolyodott el, de csak percek múlva esett le.
- Mi? - kerekedtek el szemeim.
- Ne merészelj messzire menni tőlem, jó?
- Rendben. - pirultam el.
- Akkor rendben vagyunk. - ölelt át újra, jó volt érezni a melegségét.

*Luna pov*
Nem bírok magammal mit kezdeni szinte. Annyira hiányzik Szöul és várom már a vasárnapot, hogy aludni sem bírok.
Az meg rátesz, hogy kíváncsi vagyok az ottaniak reakciója.
Hogy telne már gyorsabban ez a öt nap..

Minél jobban akarom, hogy teljen az idő, annál jobban lassul le.
A táncpróbán sokkal nagyobb csönd volt legalább, mert jól kifáradtak az edzéstől.
Végre nem oviban éreztem magam.

*YoonGi pov*
- Boldog vagyok veled, Momo, igen. - mosolyogtam rá.
- Akkor jó, de nem úgy látom rajtad. - bújt hozzám.
Átölelt derekamnál, én meg ráraktam fejére állam úgy átölelve őt.

Igazad van, tényleg nem vagyok annyira boldog, valami hiányzik az életemből, de nem tudom mi az. Momo ölelése sem olyan, ami megnyugtat bármikor, a pillantása annyira szerelmes, mint..

*BoMi pov*
- Annyira szeretlek, de tényleg. - szorított magához HoSeok. - Mit kérsz karácsonyra?
- Még csak október lesz, drágám. - nevettem el magam.
- Na! Addigra beszerzem ha olyan. - mosolygott.
- Téged a fa alá. Meg még egyet. - mutattam fel mutatóujjam.
- Mi lenne az hölgyem?
- A fogadott húgomat vissza.
- Lunára célzol?
- Tudom, úgysem fog visszajönni. - ültem le HoSeok kanapéjára.
- A karácsfa előtt fog állni, oké? - fogta kezeibe arcom, majd leült mellém átkarolva vállam.
- Remélem. - sóhajtottam. - Luna olyan volt nekem, mint egy kishúg. Egy nővér nem veszítheti el a testvérét, HoSeok.
- Értem. - húzott magához közelebb.

*Luna pov*
Még az akadémián voltam, amikor anyu bejött.
- Hát te? - öleltem meg anyum.
- Csak még nem láttam ezt a helyet. - nézett körbe.
- Ők a diákok. - mutattam az éppen a koreográfiát tanuló lányok-fiúk felé.
- Itt fogod hagyni a műveteket? - fordult felém anyu.
- Ezért nehéz a döntésem, anya.
- Megértem most már, de ez csak egy része az ellen okoknak, ugye?
- Részben, igen.
- Ha ott leszünk úgyis eldől minden.
- Tudom én is. - karoltam át anyu vállát a diákokat nézve.
Minden eldől. Remélem, nem bánok meg semmit, amit látok.

18.rész vége

17.rész - Emlékek között

Visszatettem fejem vállára. És csak nézelődtem a sötétben.

- Nincs csönd? - szólaltam meg suttogva.

- Veszekedni akarsz inkább? - vágta rá suttogva.

- Mindenféle kapcsolatban vannak veszekedések, TaeHyung.

- Nem akarok veszekedni, Luna.

- Én sem. - pattantam fel. - Gyere! - nyújtottam kezem felé, amivel segítettem neki feltápászkodni. - Most nem érdekel semmi. - néztem fel szemébe.

- Annyira érzem előre, hogy bármit is teszek nem fogsz visszajönni.

- El akarod rontani a szülinapom? Csak egy napra felejtsük el ezt és mindent. - húztam magamhoz közelebb pólójánál fogva.

Ő kapott az alkalmon és neki tolt az erkélyajtónak, ami az ütéstől berezonált. Majd hevesen és mélyen csókolt. Egy időre tényleg elfelejtettem mindent és mindenkit.

Felkapott combomnál fogva, én meg lábaimmal átkulcsoltam. Lerakott az ágyra, de továbbra is csókolt.

- Nem akarod, ugye? - tartott szünetet két csók között majd sóhajtott. - Szerintem később megbánod. Ribancnak fognak hívni, stb. Volt már ilyenben részem, hogy ezért megutáltak rengetegen. - sóhajtott újra egy mélyebbet. Annyira hirtelen lett depressziós hangulatú, hogy már megijedtem.

- Szerintem neked nincs önbizalmad. - ültem fel ágyamon törökülésbe megsimogatva vállát.

- Ne gyere vissza. - harapott alsó ajkába.

- Miért? - kerekedett el a szemem.

- Én is még ma visszamegyek. Felejtsd el egész Szöult. Ne is gyere vissza soha, Luna.

- Úgy érzem valamit nem mondasz el nekem. - pattantam fel és kapcsoltam fel kis villanyom, hogy azért legyen egy kis fény.

- Mióta elmentél jött a helyedre egy lány. De csak beugrósnak, nem biztos állásra. Viszont YoonGi nagyon kijön vele. Szerintem fájna azt látni.

- Értem és köszönöm. - húztam félmosolyra szám. - El fogom dönteni holnapra, jó?

Mosolyogva bólintott.

~

Pár óra alvás után nyolckor már virrasztottam. TaeHyung még aludt. Ezért lementem a nappaliba. Kicsit hűvös volt ezért a kanapén lévő plédbe burkolóztam.

- Ilyen korán, szülinapos? - mosolygott anyum majd lehuppant mellém. - Mi a baj?

- Semmi. - mormogtam magam elé bámulva.

- Nem tudom, mi történt tegnap, de látom rajtad, hogy valami baj van. Tudod, az anyai ösztön.

- Koreán rágódom, anya. - húztam a számat csalódottan. - Vissza szeretnék menni, de biztos megbánnám vagy történne valami, mint múltkor.

- Amíg van valami kétséged, addig ne menj. Úgy érzem, csupán félsz, drágám. Emlékszel az egy héttel ezelőtti kérdésemre? - mosolygott rám. - Szereted azt a fiút? - tartott egy kis szünetet. - Tudom, csak miatta mennél vissza. Emlékszel, mit feleltél?

- Igen.. - mosolyogtam magamban nosztalgiázva.

*TaeHyung pov*

Felébredtem, a szobában senki sem volt, ezért kiléptem az ajtón, de a nappali felé meghallottam Luna hangját, ahogy valakivel beszél, ezért megtorpantam takarásban.

- Szereted azt a fiút? Tudom, csak miatta mennél vissza. Emlékszel, mit feleltél? - kérdezte a másik fél.

- Igen.. - sóhajtott kicsit, nem láttam, de tudtam mosolyog.

Ezek a szavak fájtak a legjobban, de meg kellett értenem.

*Luna pov*

Sóhajtottam majd lejött az emeletről TaeHyung.

- Ah, tényleg elfelejtettem mondani, hogy tegnap találkoztam az egyik volt munkatársammal.

- Áhá! - esett le neki a dolog.

- Kim TaeHyung. - mutatkozott be anyumnak.

- Aranyos vagy, engem csak hívj Annenek. Luna anyukája vagyok.

- Nem látszik annyi idősnek, hogy az anyja legyen. - bókolt anyámnak TaeHyung.

- Jaj, fejezd be. - vigyorgott anyám.

- De én megyek, mert ma utazok vissza.

- Miért nem maradsz Luna szülinapjára? - kérdezte mosolyogva majd kikerekedett szemekkel néztem rá.

- Biztos csak útban vagyok. De tényleg megyek.

- Hát jó.. - biggyesztette le száját anyám. - Luna, kísérd ki a reptérre.

- Rendben. - bólintottam majd mentem felöltözni.

Készen álltam és vártam az ajtóban, de anyum nem győzte mondani a magáét TaeHyungnak.

Végre, amint elindultunk taxival a reptérre megszólalt TaeHyung.

- Figyelj, én még nem jártam Los Angelesben, még nem láttam a Hollywood feliratot sem.

- Nemsokára megy a repülőd, nem?

- Szülinapod van, nem? - mosolyodott el. - Vigyen a Hollywood felirathoz, kérem. - szólt a taxisofőrnek.

Mikor odaértünk elámulva nézte a távolban lévő fehér betűket.

A közeli boltosnál vett egy eldobható kamerát.

- Gyere ide! - karolta át a vállam, majd készített egy képet a felirat előtt. - Jó lett! - vigyorgott.

Még órákon át járkáltunk.

Megnéztük a Hollywood sétányt is és mint egy kis gyerek futott oda néhány híres ember csillagjához.

Persze mindegyiknél csinált képet. Párnál engem is lefotózott.

Mikor tovább mentünk csak mosolyogtam rá és amikor neki is leesett, hogy miért mosolygok rá elvigyorodott.

- Köszönöm, hogy velem töltöd ezt a napot, Tae.

- Nincs mit, Luna. - karolta át a vállam, de éreztem ezúttal baráti a szorítása amivel magához húzott.

- Szóval hova menjünk? - kérdeztem.

- Együnk valamit. - vetette fel az ötletet.

- Oké. - mosolyogtam.

Egy gyorskajáldásnál vettünk kaját, közben beszélgettünk.

- TaeHyung. - sétáltunk tovább.

- Hm? - hümmögött evés közben.

- Mi lenne ha megfogadnánk közösen valamit?

- Mit? - ment át érdeklődőbe tekintete.

- Ígérjük meg egymásnak, hogy soha többé nem leszünk szerelmesek. Azzal csak a baj. Szingliként is nagyon jó az élet. Sok barát, ennyi.

- Oké. - nyújtotta menet közben a kisujját.

- Megfogadva. - A kisujjeskü megfogadva.

~

Órák múlva kikísértem a reptérre és bemondták a induló járatát, ezért feltápászkodott a székből.

- Luna, mielőtt elmegyek szeretném ha megtartanád ezt. - nyújtotta felém a kamerát. - Hogy emlékezz. - mosolygott, majd barátian átölelt.

- Vigyázz az úton. - mosolyogtam vissza rá.

- Döntsd el, oké?

- Rendben. - bólintottam.

- Szia..nem is, viszlát! - integetett majd felszállt a gépre és néztem ahogy elmegy a repülőtérről a nagy fehér jármű.

Leintettem egy taxis, de csak a következő állt meg nekem. Beszálltam, közben az ablakon kifelé bámultam. Elkezdett cseperegni az eső és hirtelen eszembe jutott, mikor TaeHyung hazavitt miután szakítottam YoonGival. Utána ahogyan rohantam a repülőtérre. Akkor kértem tőle, hogy maradjon mellettem. De most itt vagyok több ezer kilométerre tőle.. miután megígértem neki, mellette leszek mindig.

Merengésemből a hangos dudálás rántott ki. A taxi a jó nagy dugó közepén állt.

- Mi történt? - kérdeztem.

- Karambol, ahogy látom. - felelte a sofőr.

Kiszálltam, hogy lássam, mi történt, erre azt láttam pont abba a taxiba ment bele egy másik kocsi, amit először intettem le, de nem állt meg. Ha most benne lettem volna, ott maradok..

Visszaszálltam a taxiba és ledöbbenve pislogtam magam elé.

Mikor végre hazabotorkáltunk a kocsirengetegben, kifizettem a taxist és a csepergő esőben besiettem a házba.

Hirtelen anyumék elüvöltik, hogy boldog szülinapot.

Szám elé kapva ámultam el.

Krystal, nővére, Jessica, anyuék, Nate, Jin, meg pár régi barátom a nappaliban.

- Köszönöm! - könnyeztem be.

- Boldog szülinapot! - ölelt át Krystal.

*torta*

Egészen nyolcig maradtak a vendégek. Hála istennek Jin semmit nem csinált irányomba.

- Nagyon jól éreztem magam. - szólaltam meg.

- Ez még a tied. - nyújtott át egy borítékot anyum.

Kinyitottam, benne egy repülőjegy.

- A könyvem dedikálása lesz, két hét múlva eljössz velem. Mert tudom, hogy ezt akarod a szíved mélyén és a végleg nem is maradsz ott akkor visszajössz velem. Rendben? - mosolygott rám.

- Anya! - öleltem át hirtelen. - Te mindig segítesz dönteni. - nyomtam puszit arcára.

- Jaj már, lányom. Menj feküdj le, vagy csak pihenj, látom a szemeidben, hogy már fáradt vagy.

Felmentem szobámba és a laptopomat vettem ölembe.

Egyből két üzenet. TaeHyung és...

Egy név megjelent, ami felgyorsította a szívverésem.

~ Szeretlek, de túl sokáig nem jöttél vissza.. - olvastam el üzenetét, de ezek után már nem is akartam folytatni. - Ha ezt olvasod, csak egyet tegyél meg. Ne akard, hogy fájdalmat okozzak neked.

Mire céloz? Lecsaptam laptopom tetejét és hátradőltem ágyamban.

Egészen estig csak agyaltam és egyre jobban rájöttem, hiányzik YoonGi..

17.rész vége

16.rész - A birthday with candlelight

Valószínűleg a friss levegő rakta helyre látásom, ami hirtelen kitisztult mikor leültem a padkára.

Aztán érdekelt, ki is hozott ki bentről. Felnéztem, a szemem talán káprázott, mikor egy ismerős arcot láttam. Leült mellém mosolyogva. Köpni-nyelni sem tudtam hirtelen.

- Szia, Luna. Egy hete már. Ugye? - szólalt meg megtörve a csendet.

- Igen. - bólogattam. - Mit keresel itt, TaeHyung?

- Jöhetne az a duma, hogy épp erre jártam, de amúgy téged kerestelek. Vissza kell jönnöd. Már a diákok is hiányolnak.

- TaeHyung. Mindent le szeretnék fixálni itt. Nyitottam Krystallal egy akadémiát, annak kéne egy kis idő míg beindul.

- Már is belefogtál egy ilyenbe? - kérdezte mosolyogva.

- Aha. - bólintottam.

- Túl sokat ittál?

- Aha.

- Azért ne legyen az, mint múltkor. - nevetett fel.

- Nem lesz. - döntöttem fejem vállára. - TaeHyung?

- Hm? - hümmögött.

- YoonGival mi van?

- Dolga van. - jelentette ki egyszerűen.

- És neked?

- Szabad vagyok.

- Hazakísérnél? - néztem mély barna szemébe, ami az utcalámpa fényében felcsillant.

- Ha megmondod merre laksz. - állt fel mellőlem. - Gyere. - nyújtotta kezét, hogy felsegítsen.

Megfogtam kezét, azzal felsegített a földről, majd ahogy pulcsija zsebébe rakta kezét belé karoltam.

Irányítottam a házunkig, addig beszélgettünk, bár nem sok mindent fogtam fel belőle.

- Milyen akadémiát nyitottál? - kérdezte megtörve az éj csendjét.

- Tánc. Megnézed? Itt van nem messze és nálam vannak a kulcsok is.

- Nem akarnál inkább haza menni? - hangjában aggódást leltem fel.

- Nem vagyok annyira részeg már. Na gyere, megmutatom. - váltottam irányt.

A akadémia elé érve előkaptam a kulcsokat majd a zárba rakva őket kinyitottam az ajtót.

- Jó nagy. - jegyezte meg, amint beléptünk a táncterembe.

Körülnézett majd amíg nézegette a dolgokat ismét leültem a zongora elé. Ujjaim a billentyűkre raktam, elkezdtem játszani Adele Someone Like You című számát, amit megtanultam anno, mikor nagyon friss volt.

Játszani kezdtem majd a zongorára támaszkodva TaeHyung elkezdte énekelni a szöveget. Bekönnyezve mosolyogtam rá. Ő meg beleéléssel énekelte nekem a dalt.

A dal végén még egyszer újra rám mosolygott majd megszólalt.

- Soha nem találok olyat, mint te. De nem is szeretnék mást. Tudom viszont, hogy nem irántam érzel dolgokat.

- TaeHyung, igazából miért jöttél? - fordultam felé.

- Luna.. - vakarta meg tarkóját.

- Csak mond ki.

- Hiányoztál.

- Tudod, Tae, lehet, hogy az érzéseim nem értenek egyet az agyammal, de az ilyen tetteket megjegyzem. Köszönöm, hogy eljöttél értem, de én még maradok egy kicsit. A többiek tudják, hogy engem megkerestél?

- Igen. - bólintott.

Lehajtottam fejem, gondolatok ezrei kavargott koponyámban.

YoonGi nem szeret eléggé ahhoz, hogy eljön ide. Lehetséges.

- Meddig maradsz? - kérdeztem kis idő után.

- Meddig maradjak?

- Tőlem holnap is haza mehetsz. Ha szeretnél.

- Maradok még. - mosolygott.

- Hát rendben. - álltam fel a székből, majd átöleltem csak úgy. - Köszönöm. - könnyeztem be. - Mindig egyedül érzem magam, akkor is mikor a szüleimmel vagy a régi barátaimmal vagyok, de most nem. - dünnyögtem mellkasába.

Míg beszéltem egyik kezével átölelt a másikkal fejemet simogatta.

- Mennyi az idő? - kérdeztem.

- Tizenegy múlt.

- Menjünk haza. - néztem rá.

- Mutasd merre laksz.

Bezártam az akadémiát, majd ismét a házunk felé vettük az irányt.

Elkerekedett szemmel nézte a nagy házat TaeHyung.

- Igen, szép, nagy. Gyere, mert hideg van.

Igen, hát a szeptemberi időjárás nem a kedvencem. Hol hideg, hol meleg van. Épp elkezdődik az őszies idő, azzal átcsap nyáriba. Nem szeretem.

Bementünk házunkba, TaeHyung továbbra is tátotta száját.

Felmentünk a szobámhoz, majd belépve leraktam cuccom, levettem dzsekim és TaeHyung felé fordultam.

- Szeretnél itt éjszakázni?

- Mármint a szobádban? - nevetett fel.

- Nekem mindegy. - vontam meg vállam és éreztem mindjárt elsírom magam.

Majd kimentem az erkélyemre.

YoonGi, aki állítólag szeret vagy szeretett nem volt képes eljönni, megkeresni, de most itt van TaeHyung, aki megtette..

Szó nélkül Tae mellém lépett, szétnyitotta vastag pulcsiját és magához húzott, úgy átölelt, hogy felmelegítsen.

- Meg akarsz fázni mindenképpen, ugye?

- Tae.. - szólaltam meg. - Két hét múlva. Pont szombaton. Voltál már WooJinál aznap, mindegy, ahol laktam. Ha két hét múlva nem leszek WooJinál, akkor többször nem is leszek. Rendben?

- Két hét. Ennyi elég?

- Hogy mindent elintézzek, ahhoz igen. Ahhoz, hogy helyreálljon a fejem, nem. De ez van. Ha nem leszek WooJinál két hét múlva szombaton, akkor ne várjon rám senki. - könnyeztem be.

- YoonGira gondolsz, ugye?

- Gyorsan történtek a dolgok. Elég volt annyi, hogy neki ütköztem annak a lököttnek. - gördült le éppen egy könnycsepp arcomon, de a hideg miatt mintha jeges víz folyt volna szememből.

Elengedett TaeHyung majd magáról levéve a pulcsit hátamra terítette.

- Megint ő a baj.

- Nem, dehogy.

- Anyukám mindig azt mondta, meg tudod mondani egy könnyről, milyen bármikor. Ha meleg, akkor örömkönny, de a te könnyed hideg, mint a jég.

- TaeHyung. Te nekem mindig megmaradsz az a csajozós srác. Aki simán megszerez magának bárkit. De én ne csak egy újabb strigula legyek a listádon. Szóval csak hagyj. Ne legyél velem érzelgős. Ne csináld ezt. - ültem le ágyamra kikerülve őt.

- Luna, most mi bajod? Az a baj, hogy nem szeretnélek így látni? Hogy sokkal jobban szeretném látni a mosolyod? Nem lenne az úgy jobb, ha mindig mosolyognál? De ha neked mindenképpen csak egy ember miatt kell szenvedned, hát legyen Luna. Nekem mindegy. - idegesítette fel saját magát TaeHyung miközben becsukta az erkélyajtót.

- Tae..

- Luna, most tényleg csak aszerint ítéltél, amit egyszer mondtam?

- Nem dehogy. - pattantam fel az ágyról.

Lenyugtatásul a kezem mellkasára raktam.

Először kezemre majd a szemembe nézett.

Arcomat két kezével megfogta majd közelebb hajolva megcsókolt.

Éreztem lenyugszik. A szívverése már nem olyan heves. A könyökömet már én se tartottam annyira mereven, így közelebb lépett. Lehunytam szememet és hagytam, hogy átkarolja derekam egyik kezével. Amikor még közelebb került hozzám egész testével, szívem párszor kihagyott egy-egy ütemet. Mikor eltávolodott szemembe nézett. Fél szememmel a faliórámra néztem, már elmúlt éjfél.

- Ez volt az ajándékod? - mosolyogtam.

- Miért?

- Elmúlt éjfél. Ma van a szülinapom.

- Boldog szülinapot! Várj! - nézett körbe majd polcomon meglátott egy gyertyát.

Fogta, előkapott egy öngyújtót zsebéből, meggyújtott és lekapcsolta a villanyokat.

- Kívánj valamit! - tartotta kezében.

A gyertyafény megvilágította csillogó szemeit, de hirtelen eszembe jutotta valaki más a csillogó szempárról. Megszorítottam nyakamban lógó láncot, melyen még mindig az apró kulcs díszelgett, ami csak egy emberre emlékeztetett. De nem Ő volt előttem.

Nagyokat pislogott rám.

Lehunytam szemem, majd kívántam.

Valakit, aki tényleg szeret és nem hagy el..

Elfújva a gyertyát, sötét lett. Épphogy az utcalámpák fénye szűrődött be az erkélyajtó üvegén.

- Tae, szerintem nem megyek vissza.. - hajtottam le fejem. - Tudom, hogy jönnek olyan pillanataim, amikor megcsókolsz, hogy veled lennék, de mindig ezek után jön az, hogy eszembe jut YoonGi. Valószínűleg ez azért van, mert a kulcs a nyakamban a szívem kulcsa és a másik ugyanilyen nála van. - magyaráztam.

- Nem lehetne, Luna, hogy élvezd a szülinapod, nem szomorkodsz és nem gondolsz kicsit Szöulra?

- TaeHyung, megint kezded.

- Nem, te folytatod. Nem tudsz továbblépni. Kötődsz valamihez, ami nem biztos, hogy kötődik hozzád. Tudod, miket művelt YoonGi régen. Megcsalta az összes barátnőjét egytől egyig. - emelte fel hangját úgy hadart. - Én sem vagyok szent, de egy barátnőm sem csaltam meg. Nem gondolod, hogy mire eldöntöd véglegesen, hogy visszajössz-e nem keres valakit magának? Tudom, hogy ez most fájhat, de értsd már meg. Az emberek nem változnak, csak másképp viselkednek más emberek előtt. Hihetetlen vagy.. - dőlt neki sóhajtva az erkélyajtónak háttal majd lassan lecsúszott ülő helyzetbe.

- TaeHyung.. - léptem mellé majd letérdeltem elé.

- Én ezzel nem megutáltatni akarom veled YoonGit, jó haverom, de nem fogod fel, hogy fájdalmat fog neked okozni.

- Értem. De fáj.

Magamhoz vettem a telefonom, ami közelebb volt, mint a lámpakapcsoló. A telefon vakujának fényével megvilágítottam TaeHyungot, aki bekönnyezve ült felhúzott lábakkal.

Tényleg szeret...?

Nem szóltam semmit csak mellé húzódtam és átkaroltam karját könyékhajlatánál, fejem pedig vállára tettem.

- Miért vagyok én mindig ilyen hülye? Volt már barátom, sok. Miért? Mert túl hiszékeny vagyok. - dünnyögtem. - Túl sokszor csalódtam, de utána mégis megtörténik ugyanaz. Általában a fiúk csak a pénzért voltak velem. Nem kéne többet fiúkkal törődnöm.

- Mindig rosszul választasz. Hagyd, hogy az életed válasszon helyetted, Luna. - motyogta.

Szemébe néztem, ő is az enyémbe.

Várok, míg az élet választ helyettem..

16.rész vége