20.rész - | Diamond Wolves |

Előbb keltem fel mindenkinél körülbelül ötkor, majd bekopogtak olyan reggel hat körül az ajtón. Kinyitottam és egy nagy dobozzal álldogált ott az egyik alkalmazott.

- Ezt lent hagyták önöknek a portán. - mosolygott majd átnyújtotta a dobozt egy levéllel.

- Köszönöm. - csuktam be az ajtót. - Hm.. - hümmögtem magamba a dobozt nézegetve.

Majd lassan hallottam ébredezni a diákokat.

- Dobozt hoztak. - jegyeztem meg.

- Mi van benne? - kérdezte mélyeket pislogva Krystal.

- Nem tudom. - bontottam ki a levelet. - Anyum küldte. - mosolyodtam el majd Krystal felpattant, hogy áthívja a fiúkat.

Mikor leültek ők is, elkezdtem felolvasni a levelet.

- Luna és mindenki! Tegnap ezen dolgoztam végig, hogy elintézzem. Sarahval beszélgettem róla, ezért gondoltam legyen ez az akadémia jelképe. A többieknek is csináltatok, akik LA-ben maradtak, de a Kirinnek meg kell mutatnotok, kik is vagytok. A dedikálás miatt nem tudok elmenni veletek, de remélem jól csináltok mindent. Sok sikert!

- Ne! Ne már! - kezdte el nagy lelkesedéssel kibontani a dobozt Sarah. - És igen! Anyud megcsináltatta a dzsekiket!

Dzsekikkel volt tele a doboz, azon 'Diamond Wolves' felirat díszelgett, nekem tetszetős betűtípussal.

- Na, nem is rossz. - szólalt meg elégedett hangon Daniel.

Mindenki megmosakodva állt a saját dzsekijében reggel hétkor készen a Kirinhez.

Készen vagyunk!

Lesétáltunk a távot és minden egyes diák mikor a Kirin elé értünk kicsit összerezzent.

- Ezek a dzsekik nem félős, ügyetlen diákoknak készültek. - buzdítottam őket kicsit. - Ezek a Diamond Wolvesnak készültek. Akik bátrak, de közben jól mutatnak. Lépjünk ide be úgy mintha jobbak lennénk náluk, ami igaz is. Fejeket fel és előre! - nyitottam ki a bejárati ajtót és mentem be a tömeg előtt.

Felszegezett állakkal léptünk be, meg is néztek páran.

*HaYoung pov*

Megláttam belépni volt tanáromat Lunát a bejáraton, de utána még több, mint tíz gyerek követte őt.

Egyen dzsekiben díszelegtek. Irigyelni valóan magabiztosnak tűntek.

*Luna pov*

- Várjatok meg itt. - jelentettem ki majd zsebre tett kézzel felsétáltam SiWonhoz.

- Luna! - örült meg nekem majd komolyra vette a szót. - Elhozta csapatát?

- Nézze meg a saját szemével.

SiWon társaságában tértem vissza a srácokhoz.

- Üdvözlöm önöket intézményünkben! Choi SiWon, igazgató. - mutatkozott be.

- Ők itt a Diamond Wolves. - álltam melléjük.

- Látom, hogy nagyon elszántak. Nincs kedvük összecsapni egyszeri alkalomból a Kirin diákjaival? - vetette fel az ötletet.

- Srácok? - néztem körül és csak bólogató fejeket láttam.

- Akkor holnap kettőkor Kirin és Diamond Wolves. Addig is körül nézhetnek ha szeretnének itt nálunk. - mosolygott sunyin és visszament irodájába.

- Hallottátok. Holnap. Menjetek nyugodtan. - eresztettem el őket.

- Biztos, hogy készen állnak? - fordult felém Krystal.

- Én bízom bennük. - mosolyogtam. - Mindjárt jövök, addig nézd körül te is valahol.

- Rendben. - vigyorgott majd elindultam a táncterem felé.

Újra itt. A táncteremben. Annyi minden történt itt, de annyira fájnak ezek az emlékek..

Körül néztem és semmi nem volt más csak az, hogy a sarokba volt egy zongora.

Egyből leültem a kis padszerű dologra és eljátszottam egy dalt. Egy ismerős zenének alapját.

*YoonGi pov*

A táncterem felé tartottam szokásosan amikor meghallottam, hogy valaki megszólaltatta a zongorát. Óvatosan benéztem az ajtón, Lunát látva hirtelen kihagyott  egyet szívverésem.

Olyan csodásan és beleéléssel játszott, hogy az ajtóból csak néztem.

Átölelnélek, de nem szabad..

Átölelnélek, de úgyis ellöknél..

Nem szabad, de átölellek..

Ellöksz, de úgyis átölellek..

Mögé léptem majd leültem mellé.

*Luna pov*

Szinte a semmiből leült mellém a szőkeség, akire nem is számítottam.

De egyúttal olyat dobbant a szívem, mint még soha.

- Felismertem. - szólalt meg rám nézve. - I Remember.

- Az. - bólintottam.

- Miért pont ez?

- Ez jutott eszembe. - vontam meg vállam.

- Értem. - mondta csalódott hangon.

- Miért nem MoMoval vagy? - kérdeztem meg egyenesen pár billentyű leütése után.

- Azt szeretnéd, hogy menjek el? - fordult felém teljes testével és felfedeztem a kivágott felsőjéből kilógó kulcscsontját.

- Nem, de itt nem maradhatsz. Vagy én megyek.

- Miért?

- Mert van barátnőd? Esetleg. - pattantam fel.

- Beszélgettünk.

- Persze, mert mi általában beszélgetni szoktunk ha kettesben vagyunk. - emeltem fel a hangom.

- A lényeg az, hogy nincs még a kezemben a lakat. - állt fel ő is.

- Ez hogy jött ide? - pislogtam rá. - YoonGi, miért mentem el innen a Kirinből? Miattad. Köszönheted magadnak. Esélyt kértél. Megvolt az esélyed..

- Én..

- Mindenki miatt megváltozik kicsit az ember, mindenkinek meg akarunk felelni, de mindegy, hogy mennyire próbálkozol, nem bírsz mindenkinek megfelelni. Ugye, YoonGi?

- Elszúrtam mindent..

- Rosszul játszottad a játékot. Vesztettél.. el engem.

- Nem lehetne, hogy csak kimaradok egy körből?

- Azt hitted, hogy ha visszajövök, meglátlak és minden elölről kezdve tök happy?

- Nem.

Kis csend után újra megszólalt:

- Nem lehetne, hogy csak mosolyogsz? - válasz nélkül hagytam kérdését. - Ne szólj akkor semmit csak mosolyogj rám. Nekem annyi is elég, hogy téged mosolyogni látlak.. - sóhajtott.

- Akkor miért csináltad ezt velem? Ha a mosolyom kell neked, akkor miért nem hagytál inkább békén az elejétől fogva? Előtted már nem bírok mosolyogni, YoonGi. - indultam meg kifelé.

Az ajtó takarásában MoMo állt, de engem még látott YoonGi is.

- Riválisokkal nem vagyok jóba. Az élet egy verseny, egy játék. Vesztesz, nyersz. - fordultam MoMo felé és a szemébe mondtam. - És most vesztésre álltok. - majd elmentem mellette.

Fájt tényleg, hogy...én csak vissza akarom kapni a régi életem.

*Másnap*

Megint ugyanúgy a fiúknál aludtam a fotelbe, kicsit is el is gémberedett tőle a gerincem, plusz megint én keltem fel legelőbb. Nagyokat pislogva vettem magamhoz a telefonomat.

Anyu hívott pár perce. Ja, le vagyok némítva.

Kimentem a folyosóra és ott hívtam vissza.

- Szia, láttam hívtál.

~ Igen, csak az, hogy ma ráérek és ma is mentek a Kirinbe, nem?

- Igen.

~ Megyek veletek.

- Rendben. Kettőre legyél a Kirinbe. WooJi tudja, hol van, kérd meg őt. De szólj ha nem tud elhozni.

~ Okés. Okés. Puszi. - tette le.

- Ezt kellett neki reggel hatkor megtudnia?

Visszamentem a szobába a folyosóról és már láttam pár fáradtan pislogó szempárt.

- Luna.. - ásított JiHoon.

- Hm? - léptem mellé.

- Félek, szerintem próbálnunk kéne.

- Most keltél és már ezen aggódsz?

- Szerintem is el kéne próbálnunk, Luna. - jelentkezett Amanda.

Majd még a többiek is lassan csatlakoztak a véleményhez.

- Keresek valami helyet hozzá. - elmentem a fürdőbe átöltözni majd lementem a recepcióra.

Egy helyet keresve fordultam a pult mögött ülő nő felé.

Mosolyogva elkísért az előadónak nevezett helyiségbe, ahol volt egy színpad, ami a lényeg nagyjából.

Amikor már mindenki magához tért, felöltözött, ez a fiúknak jobban ment kicsit, lementünk együtt az előadóba.

Elpróbáltuk kétszer majd Andy megszólalt.

- Luna, tudom, hogy mit rakhatnánk a végére. Egy hirtelen váltással lehetne egy érzelmes zene azután, ami most van, mert múltkor láttam Krystalt táncolni, amikor bent hagytam egy cuccom az akadémián.

- Mi? - kapta fel a fejét Krystal. - Láttál?

- Milyen tánc? - kérdeztem.

- A Halo refrénjére van egy táncom. Ilyen balettszerű.

- A balett volt a kedvenced, ahogy nekem is. Tanítsd meg.

- Egyszerű.

- Mindenki meg akarja tanulni?

- Mi lenne ha csak ti ketten lennétek? - mosolygott mindenki.

- Krystal? - fordultam felé.

- Hajrá!

Reggel nyolckor kezdtünk és délután egyig gyakoroltuk.

Majd megindultunk a suli felé.

Lelkesedéssel teli gyerekeket láttam, de mikor a suli elé értünk csak sápadt arcok vettek körül.

Biztatva őket előre mentem és együtt léptünk be a bejáraton ismét új dzsekijeinkben villogva.

A portás egyből tudta, hogy hova kell minket vezetnie.

Végig menve egy hosszú folyosón, egy nagy, tesi teremnek megfelelő teremben kötöttünk ki.

Egy hatalmas színpad, előtte több oszlopnyi szék, középen egy kis hely, folyosónak szánva, hogy elférjenek az érkezők.

Majd SiWon lépett mellénk.

- Látom, felkészültek.

- Igen, hát! - jelentettem ki.

- Sok sikert! - sétált el és leült az első sorba.

- Rakjuk az elejére a mi táncunk. - fordultam Krystal felé, mire mindenki befelé fordult, mint egy tanácskozásnál. - Azt hiszik majd, hogy ja ez ilyen nyálas meg minden aztán bumm, jön a ütősebb zenével a diákok része.

- Jó ötlet, megyek megbeszélem a hangtechnikussal. - rohant a dolgára Krystal.

- Melegítsetek be kicsit addig. - küldtem be őket a backstagebe.

Aztán mellém lépett a rivális csapat az élen MoMoval és YoonGival, a csapatban felfedeztem az egykori diákjaimat, JungKookot és a többieket.

- Luna! - szólalt meg MoMo.

- Hello. - vetettem oda és még mielőtt valamit elkezdett volna mondani bementem én is a backstagebe.

Persze, hogy a sminkes asztalnál találtam a lányokat, és a közéjük visszatért Krystalt is.

- Luna!! - rohant felém Kim majd magával rántott a kis asztalkához.

Majd berúzsozták számat.

- Mire volt jó? - kérdeztem.

- Minden lány így lesz színpadon, te is lány vagy. Nem? - vigyorgott rám.

- De. Annyira örülök, hogy együtt csináljuk ezt, Krystal.

- Én is, Luna! - ölelt át.

SiWon fellépett a színpadra.

Megvárta, amíg mindenki a tanári karból, illetve a diákok serege elhallgat majd belekezdett.

- Először is köszönöm, hogy idejöttetek kedves.. - majd hirtelen a backstagebe lépett a Kirines fellépő csapat.

- Sziasztok. - köszöntek nekünk MoMoék.

- Akkor következzen először a Kirin diákjainak és tanárjainak csapata. - hallottam meg a bejelentést.

Sorra mentek ki a színpadra mellettem, majd utoljára YoonGi és rám nézett.

- Sok sikert. - szólaltam meg szemébe nézve.

- Nektek is. - mosolygott.

Akkor hát, hogyan is állunk?....

20.rész vége

13.rész - Dönts most

Ültem a földön, mikor szintén leült valaki mellém.

- Luna.. - szólalt meg HoSeok.

- Elmegyek. Visszaköltözöm.

- Miért?

- Egy hét alatt elegem lett.

- Az a megoldás, hogy elmenekülsz?

- Igen, most már igen. Hétvégén visszamegyek.

- Ez a döntésed?

Sóhajtottam egyet és fájt ahogy kimondtam az igenlő szót.

*Három nappal később*

Az elmúlt három napban max BoMival beszélgettem többet a suliban vagy azon kívűl.

SiWon kért, hogy maradjak, de még véglegesen nem mondtam neki semmit. HoSeoknak azt mondtam, elmegyek hétvégén, de már azt sem tudom, hogy élni egyáltalán akarok-e.

Otthon ültem már délután kettő körül mikor megcsörrent a telefonom.

~ Luna, rohanj légyszíves YoonGihoz! - ordított a telefonba.

- Mi?

~ Ne kérdezz semmit csak menj! - sietős hangon emelte fel újra hangját.

Felkaptam kabátom és rohantam YoonGihoz. Berontottam a kapun majd felrohantam a szobájába.

A szobája tiszta benzin volt mindenhol, a szoba közepén az ágyának dőlve megláttam YoonGit bekönnyezve. Már legördültek azok a könnyek arcán.

A kezében egy öngyújtó, amivel bármikor felgyújthatta volna magát.

Letérdeltem mellé és kivettem a kezéből.

- Mit keresel itt? - nézett rám.

- Te meg mit művelsz? - öleltem át. - Miért akartad ezt csinálni?

- Luna.. - motyogta.

- Megoldás lenne ez? Tudom, hogy sok mindenen mentünk keresztül, de emlékezz, a lakat még mindig ott fent van a toronyban. - néztem szemébe.

- Visszamész?

- A lakat két felet tart össze. És még nem nyílt ki.

Elmosolyodott majd magához húzott.

- Ne legyél ennyire érzelgős. - suttogta.

- Éppen meg akartad ölni magad és itt vagy még. Bocs, hogy szeretlek. - hadartam felháborodva.

- Szeretsz? - hallotta meg a mondat lényegét.

- Miért ne tenném? - sóhajtottam. - YoonGi, de sajnos még mindig fáj, hogy szakítottunk. Most meg mennem kell. - mentem ki a szobájából az öngyújtót magammal víve.

- Várj! - szólt utánam rohanva és megállt a lépcső alján, hogy megállítson, mire leérek oda.

A lépcső legalsó fokán állt, én pedig eggyel feljebb.

- Mi az? - néztem szemébe, ami most egy magasságba volt velem.

- Megmentettél. És kértél tőlem valamit. Hogy maradjak veled, ha visszajöttem.

- Csókolóztam mással. - vágtam rá motyogva.

- Komolyan?

- Te is.

- És akkor azt hitted, hogy neked is kell?

- Szakítottunk. Most sem vagyunk együtt. Mi a problémád vele?

- Hogy nem engem csókoltál meg. - ölelt át.

- Ez akkor nem zavart amikor te csókoltál meg mást. - kerültem ki és trappoltam ki a házból.

Kirohantam szó szerint.

- Luna, most elmész? Megígérted, hogy mindig itt leszel. - ordított utánam YoonGi.

- Sajnálom. Tudom, sokat variálom a döntéseimet, mert még én se tudom, mit akarok, de azt tudom, hogy meg kell tennem ezt a lépést.

Elmentem onnan, haza, majd WooJi elé álltam.

- WooJi, hazamegyek.

- Mi? - lepődött meg.

- Veszek last minute jegyet és visszamegyek Los Angelesbe. Eldöntöttem. Összecsomagolok. Kivinnél majd a reptérre?

- Hát ha ezt szeretnéd..

- Ezt.

Bementem a szobámba és összepakoltam a bőröndömbe az összes cuccom.

Nagyot sóhajtva léptem ki a szobából. WooJi már készen várt az ajtóban.

Kivitt a reptérre és egy darab piros lámpa sem állta az utamat, ezzel talán jelezni akarta valami, jól cselekszem.

Kicsit bekönnyezve köszöntem el WooJitól, közben megvettem repülőjegyemet.

- Vigyázz magadra. Remélem azért, jó volt itt.

- Persze, nem te voltál a rossz. Hiba jött a számításba. Tanár akartam lenni, az voltam. Boldog akartam lenni, az voltam egy ideig. Te semmit nem csináltál. Köszönöm, hogy befogadtál egy időre. Talán egyszer még jövök, de az nem most lesz. Szerintem.

- Nem baj, de majd szólj útközben a szüleidnek.

- Rendben. Viszlát! - integettem majd elment a kocsival.

Sóhajtva elindultam a beszálláshoz szükséges kapu felé.

- Luna! - szólt messze mögöttem valaki, amire persze felkaptam a fejem. - Luna. - futott elém YoonGi.

- Mit szeretnél? Nem tudsz már változtatni. Elmegyek, visszamegyek.

- Értem, de ugye még visszajössz?

- Talán.

- Te vagy az első lány, aki miatt sírtam. - jelentette ki majd megölelt.

- Te is különleges voltál nekem. Soha más mellett nem viselkedtem így még.

Megígérem valamikor találkozunk még, de most megy a repülőm.

- Én nem haragszom rád és nem is bántam meg, hogy megismertelek. - hajolt közelebb egy csókot adva. - Viszlát.

- Viszlát, YoonGi. - mosolyogtam rá kicsit bekönnyezve és elindultam a beszállási helyhez.

Felszálltam a gépre és elfoglaltam helyemet.

Már most hiányzik.

Kerestem kabát zsebembe a fülhallgatóm, mikor egy hideg fém ért kezemhez zsebem mélyén.

Kihúzva megláttam nyakláncom és rajta a kis lakatkulcsot.

Két hete. Két hete érkeztem ide és már megyek is haza. És túl sok minden változott..

A repülőn egy elég hosszú út várt rám, mialatt volt elég időm gondolkozni, sajnos.

- Kik ők? - kérdeztem a mellettem ülő nőtől, a kezében szorongatott fotóra mutatva.

- A gyerekeim. - felelte mosolyogva. - Otthon várnak.

~ Kérjük, csatolják be öveiket, egy kis turbulencia akadt. - szólt bele a pilóta a hangosbemondóba.

A gép elkezdett rázkódni, majd elkezdtünk lefelé zuhanni.

- Ne, csak ezt ne! - szólalt meg szomszédom. - Kérlek, istenem, csak ezt túl éljem. - szorította össze szemhéjait.

A halál előtti pillanatban lepereg az életed a szemed előtt, szokták mondani. Vagyis azok, amik fontosak.

YoonGi is belekerült az enyémbe. Lehunytam szemem és beugrott a zene, amire először táncoltunk együtt és hogy mennyire boldog voltam.

- Vissza akarom kapni.. - sóhajtottam.

Egyenesbe került a gép és mindenki fellélegzett hirtelen.

Pánikból hamar megkönnyebbülésbe váltott a levegő már Amerika felett.

Útközben írtam anyuméknak, hogy hazamegyek.

Mikor landolt sikeresen a gép, régi dadámat láttam meg a kezében egy névtáblával egy kocsi mellett.

- Anyumék megint nincsenek otthon, ugye? - kérdeztem beszállva a járműbe.

- Nincsenek. - felelte.

- Gondoltam.

A hazaút a kocsiban csöndesen telt, kínos csend uralkodott. Én csak kifelé néztem az ablakon. Az elhaladó tárgyakat vizsgáltam.

Végre leparkoltunk a kertvárosi ház mellett. Az a fajta "gazdag" családból származom, ahol a ház előtt mindig zöld a fű.

- Üdv itthon, Luna. - köszönt mosolyogva a kertész, aki már vagy születésem óta ismer, de ő maga a minimum negyvenes éveit éli.

Mosolyogva köszöntem vissza neki.

A szikrázó Los Angeles-i napsütésből beljebb tértünk a két szárnyas bejárati ajtó kinyitásával a nagy épületbe.

A szokásos márvány padló és a hatalmas, az emeletre vezető lépcső fogadott.

- Készítek enni valamit. - szólalt meg dadám.

Biccentettem neki, majd fellépcsőztem bőröndjeimmel a szobámba. Az emeleten a rengeteg szoba közül a legeldugottabb volt az enyém.

Kinyitva a fehér ajtómat az erkélyajtón át befújó friss levegő egyből megcsapott.

Ahogy azt illik és ahogy a szüleim akarták világos rózsaszín falak vettek körül. Egy hercegnőnek illő nagy ágy ezeregy párnával.

Amit mindig is rühelltem.

Nem szeretem a túl puccos dolgokat, bár szeretem magam elengedni, azért mégse vagyok apuci pici lánya. Az egyetlen lányának megadott mindent, de nem jó az, ha mindened meg van.

Mindig is olyan érzésem volt mintha valami hiányozna. Ez valaki volt.

Sóhajtva tettem bőröndjeim az ágy mellé, átemelve a szőnyegen.

A nyitott erkélyajtón kilépve ismét a csodás kilátást láttam csak másik város látképét.

Az erkélyem kétszer akkora volt, mint YoonGié, de valahogy mégis az övén akartam állni.

Bementem a szobába kinyitottam a gardróbom és az összes ruhámat, amivel tele volt, kidobáltam. Szanaszét hevertek a ruháim a padlón, az ágyon. Lerogytam az ágyam mellé, felhúztam a térdem és elkezdtek csorogni könnyeim.

A sírástól már bedagadtak szemeim is. Újra zsebembe nyúlva kivettem nyakláncom és a kezemben tartottam azt.

Nem szabad még visszamennem egy ideig..

Nyakamba raktam a láncot majd az ölembe rakott kezem bámultam. Csak bámultam kifelé a fejemből.

- Mi történt itt? - lépett be dadám az ajtómon.

- Semmi. Most már jól vagyok. Mindjárt összepakolom. - vettem fel egy állmosolyt arcomra.

- Szólj légyszíves ha valami van. - tett le az asztalomra egy tálca kaját.

- Rendben. - mosolyogtam keserűen.

Becsukta az ajtómat, ekkor megint kitört belőlem a zokogás abbahagyhatatlanul.

Nem vagyok még érett..

Egy érett lány nem sír egy fiú után..

De a lányok igen, ha szeretik az illetőt.

Elkezdtem összepakolni és közben benyitott anyum.

- Mi történt, Luna? - aggódva nézett rám.

- Semmi. - tettem egy ruhadarabot a polcára.

- Tudod, kisebb korodban is mindig elhallgattad a fiús dolgaidat. Mármint amikor iskolás voltál. - mosolygott sóhajtva, majd leült az ágyamra. - Luna, mi történt, hogy hazajöttél?

Pár percig szótlanul pakolásztam még vissza a cuccaim, aztán anya mellé leülve belekezdtem a sztorizásba.

Elmeséltem neki mindent, ami történt velem. Mivel volt végre ideje rám. Elképedve, néha meglepődve hallgatta a két hetes távollétem történetét.

- Szereted ezt a fiút, YoonGit? Ugye? - kérdezett rá a hadarásom után.

- Igen.. - sóhajtottam.

- Ez miért baj? - tartotta hihetetlennek a problémám.

- Azért mert nem tudom őt kiverni a fejemből, tisztára, mint egy kis bogár benne ragadt a gondolataimba. Mindig az álmaimba is beleszól.

- Jaj, drágám! - simogatta meg a hátam. - Nem vagy már tini, hogy ne tud meghozni a saját döntésed. Nem azt mondom, hogy azonnal dönts, de valamikor el kéne döntened, mit is akarsz és hogy hol. Biztos lesz ez tényező, ami megváltoztatja a végleges döntésed, de nem kell elhamarkodni. Maradhatsz amíg akarsz itt. Ha menni akarsz, menj. - mosolygott.

- Na, látod anyu? Ezért szeretlek! - öleltem át. - Nem is vagyok ideges. Megpróbálok dönteni hamar, de nyugisan.

- Ez a beszéd! De kérdés, lányom. Elköszöntél egyáltalán a kis barátaidtól, mielőtt eljöttél?

- Nem.. - roskadtam össze.

- Vagyis azért nem, mert még viszont akarod őket látni. - szorított magához.

- Lehet..

- Hagyjalak egyedül a gondolataiddal? - kérdezett rá.

- Nem tudom. - szorítottam meg a nyakláncom.

- Akkor megyek. - mosolygott rám, majd elhagyta a szobám.

Én sze..retem..YoonGit talán..de még magamnak sem akarom bevallani, bár de..ahj..nem tudom mit csináljak..

13.rész vége

11.rész - Come back, please.. (15+)

Összerogyva ültem bokámon a betonon a suli előtt és esett rám az eső.

- Jesszus! Mit keresel itt az esőben? - lépett mellém valaki mire felkaptam a fejem. - Gyere! - segített felállni. - Miért sírtál? - kérdezte TaeHyung.

- Nem sírtam. - néztem rá.

- Pirosak a szemeid, ne hazudj. - húzott be az eresz alá. - Mi a baj, Luna?

- Szakítottunk YoonGival, egy hétre elmegy valahova és utána nem tudom, hogyan nézek majd a szemébe. - fúrtam arcom mellkasába szipogva.

- Miért? - ölelt át vigasztalásul.

- Elmondta BoMi, hogy régebben jártak és megcsalta őt, ezért szakítottak anno. Ezen vesztünk úgymond össze YoonGival, hogy nem bízom meg benne meg ilyenek, - távolodtam el tőle. - de én már kevésbé tudok bízni a fiúkban, mivel túl sokszor csaltak meg. Az én hibám minden.

- Gyere, elviszlek haza, mert meg fogsz fázni.

- Nem kell. Megyek gyalog.

- Ne legyél makacs. Itt a kocsim, na. - húzott magával, kinyitotta a kocsi ajtaját és beültem. - Merre laksz? - kérdezte, mire elmondtam neki.

A ház elé érve újra megszólalt.

- YoonGi nem hülye. És te sem. Jó éjt! - kiszálltam majd elhajtott.

Megint rám jött a sírhatnék, de inkább csak elkezdtem rohanni. Rohanni YoonGi házához.

Lihegve álltam meg néha-néha, de futottam tovább. Kifulladva értem a házhoz. Becsöngettem és vártam a csodát. Kétségbeesetten nyomtam a csengőt.

- YoonGi! - ordítottam a még mindig zuhogó esőben állva. - Kérlek, nyisd ki! Mond, hogy nem mentél még el.

Rezzent egyet a telefonom. BoMi írt:

,,Otthon vagy vagy elkísérted YoonGit a repülőhöz?"

Repülővel utazik. Jutott el az agyamig majd maraton futásba kezdve rohantam a repülőtérre.

Kapkodtam fejem az emberek között a bejáratnál, majd megpillantottam, amint egy szőkeség kiszáll egy taxiból. Ledermedve álltam és vártam a pillanatot amikor rám néz, de hiába, mert észre sem vett.

Tovább görgette bőröndjét befelé, én meg belül összetörtem.

Utána mentem, mikor mögé értem válla felé nyúltam, de ha sors is úgy akarta volna egyből megfordul.

Összeszedve magam kocogtattam volna meg vállát éppen mikor elindult előre.

- YoonGi.. - nyújtottam utána a kezemet.

Megtorpant mikor megszólaltam, megfordult, én meg lesütött szemmel és lehajtott fejjel álltam ott.

- Luna. - szólított meg. - Mit keresel itt?

- Kijöttem elköszönni.

- Egy hétre megyek el, nem többre. - húzta fel szemöldökét.

- Sajnálom, YoonGi. Bízni fogok benned. Csak kérlek.. - sóhajtottam. - mindegy.

- Luna.. - fogta meg csuklóm. - Én még mindig kedvellek. Én bízok benned még most is, de értem a helyzeted. De most mennem kell. - ölelt át.

- Én is szeretlek, YoonGi. - motyogtam mellkasába. - Emlékszel, hogy még kérhetek valamit? Most már tudom, mit szeretnék. Maradj mellettem ha hazajöttél. - néztem fel szemébe. - Kérlek.

- Megteszem. - szorított meg, mikor az a hang szólalt meg, ami jelezte el kell mennie. - Viszlát, Luna. - mosolygott majd eltűnt a reptér tömegében.

Összeszorult ismét mellkasom és kikullogtam a bejáraton.

Hazamentem a kicsit még csepegő esőben, majd belépve az ajtón láttam WooJi még mindig nem volt otthon. Leraktam magam a kanapéra. Hirtelen megcsörrent a telefonom, BoMi hívott.

~ Szia, nem válaszoltál. - kezdte el mikor felvettem.

- Bocsi. - sóhajtottam.

~ Luna, mi a baj? - kérdezte aggódó hangon.

- Csak kimentem YoonGi után a reptérre. De szakítottunk még előtte.

~ Miért maradok le az ilyenekről? Meséld tovább.

- Megkértem, hogy maradjon mellettem ha visszajött.

~ Erre ő?

- Azt mondta, megteszi.

~ Akkor meg mi a baj?

- Nem tudom. Valahogy mintha nem lett volna őszinte. De inkább megyek lepihenek kicsit.

~ Rendben, holnap még beszélünk. Szia.

- Szia.. - tettem le a készüléket.

Bementem a fürdőbe, hogy egy törölközővel megszárítsam még vizes hajam majd bementem a szobámba és leültem ágyam végébe.

Sóhajtva dőltem hátra ágyamon.

Átölelnélek ha itt lennél. Bármit is mondanál, innám szavaidat. A jelenléted okozná mosolyom, a te édes mosolyod a melegséget a szívemben. Összefoglalva, hiányzol, te hülye. A szöszi fejed.

Válladra tenném fejem és úgy aludnék el. De most hiányzol és ezekre gondolva, sírva kell nélküled elaludnom.

Még azt se tudom, hol jársz éppen..

*Másnap*

Az előző nap körülbelül az egész napomat szabályozta. Semmihez sem volt kedvem, de azért BoMiék próbáltak felvidítani. Az időjárás megint igazodott hozzám, mivel ismét délutánra zuhogott pont mikor indultam volna haza.

Megálltam az eresz alatt, a suli előtt magamban szitkozódva.

- Jól vagy? - lépett mellém TaeHyung.

- Jaj, szia, aha. Csak nem hoztam esernyőt.

- Én igen, elkísérjelek? - lóbálta maga előtt az esernyőt vigyorogva.

- Köszi. - mosolyogtam rá.

Sétáltunk, miközben hallottam az esőcseppek kopogását a fejünk felett.

- Rég beszéltünk, mesélj valamit. - törtem meg a csendet.

- Mire vagy kíváncsi?

- Mi van azzal a csajjal akit mutattam még a szórakozóhelyen?

- Megvolt. - vonta meg a vállát. - Simán, nagyon könnyű nőcske volt.

- Miért? Mi volt a trükköd? - nevettem el magam.

- Nem hiszel nekem? - torpant meg, mire én is, hogy ne menjek ki az esernyő alól. - Nem hiszel nekem. Az arcodon látom, hogy nem. - sóhajtva nézett oldalra majd vissza rám.

- Mi volt a becserkészési módszered?

- Nem ismersz, de nem vagyok rossz ember. Gondolom, levontál egy következtetést rólam, de ne ítélj egyből. - hajolt közelebb majd visszább hátrált. - Nem iszunk meg valamit? - kérdezte nyálasan.

- Mi? - pislogtam nagyokat. - Öhm, persze. - nyögtem ki válaszomat.

- Rendben. Akkor gyere! - indult el balra, majd követtem a sárga esernyő tulajdonosát. - Ez volt. - motyogta menet közben.

- Hm? - kaptam fel fejem. - Te kis.. - esett le, hogy mire is célzott. - Ez nem volt fair.

- Te kérdezted. - vigyorgott.

Betértünk egy kis kávézóban, majd miután TaeHyung lerázta esernyőjéről a fölös vizet a bejárat előtt, leültünk egy két személyes asztalhoz az ablak mellett.

Mosolyogva megjelent az asztal mellett egy pincérlány.

- Sziasztok! HyeRin vagyok. Adhatok valamit?

- Nekem egy kávé lesz. - szólalt meg TaeHyung magabiztosan.

- Egy teát. - bólintott a pincér majd elment a pulthoz.

- Mi a baj?

- Semmi, semmi. - ráztam a fejem.

- Luna. - fonta össze karját a velem szembeülő fiú.

- Nem akarok itt lelkizni neked.

- Nyugodtan ha szeretnél.

- Boldog szeretnék lenni, de nem megy. Mindig olyan ember mellett kötök ki, aki mellett nem nagyon kéne lennem.

- YoonGira gondolsz?

- Nem tudom. Nem ismerem még eléggé. Főleg az előéletét.

- Ha szakítottatok akkor miért rágódsz rajta még mindig?

- Mert érzek valamit iránta csak nem tudom, mit még.

- Aha. - bólintott Tae, mire a pincér meghozta a kért italainkat.

- Köszi. - mosolyogtam majd belekortyoltam teámba.

- Hogyan tudnálak felvidítani?

- Nem tudom. - vontam meg a vállam.

Megittam teámat majd ő is kávéját, fizetett, amit persze felezni akartam, de nagyon erőszakoskodott, ezért csak rá hagytam. Kilépve a még mindig csepegő esőbe felém tartotta az esernyőt.

- Soha nem akar elállni? - nevettem el magam.

- Hozzád igazodik. Legyél boldog kicsit. Mosolyogj többet. Úgyis szebb vagy ha mosolyogsz. - leplezte a bókot. - De hát én is.

Éppen keltünk volna át az úton, mikor jött egy autó és felcsapta a vizet, de Tae elém állt így csak ő lett vizes.

- Köszi. - mosolyogtam rá és talán el is pirultam kicsit.

Visszamosolygott majd elindultunk tovább a házunk felé.

- Meg akartam kérdezni. Mihez van a kulcs a nyakadban? - álltunk meg a bejáratnál.

- Ez..egy lakaté, ami fent van az N Szöul Torony egyik korlátján. De kit érdekel? - emeltem fel kicsit hangom.

Levettem nyakamból és zsebembe raktam a láncot.

- Nem jössz fel kicsit beszélgetni? - kérdeztem kinyitva a kaput.

- De.. - vonta meg a vállát kicsit furcsálva.

- Erre. - mutattam neki az utat.

Kinyitottam a bejárati ajtót majd láttam WooJi megint nincs itthon.

- Jó kis lakás. - jegyezte meg.

- Jössz vagy körül nézel? - biccentettem a szobám felé.

- Nem tudom, mi merre van és nem is akarok kutakodni. - nevetett.

- Gondoltam. Amúgy nem vizes a pulcsid a hülye autó miatt? Amit amúgy köszönök. - mosolyogtam.

- Nem annyira. Na, legalább mosolyogsz. - vigyorgott.

Közelebb léptem hozzá és mintha nem is én irányítottam volna magamat átkulcsoltam nyaka körül kezemet. Közelebb hajoltam hozzá és automatikusan megcsókolt.

Én viszont nem toltam el magamtól. Egyre hevesebben csókolt majd egy falnak tolt és megfogta derekamat is. Átkaroltam nyakánál és behátráltam szobámba. Becsuktam az ajtót megszakítva a csókot, de utána újra elmélyülten csókolt meg.

Leültem az ágyamra majd magammal húzva őt is dőltem hátra. Mellettem két kezén támaszkodott TaeHyung és csókolt közben.

Befejeztem a hosszú csókot, hogy TaeHyung a szemembe nézzen.

- TaeHyung, őszintén, akarsz valamit tőlem?

- Őszintén. Valamikor ezt akartam volna kihozni, de nem azért.

- Értem. - húztam közelebb magamhoz egy újabb csókra pólójánál fogva.

- Te nem YoonGival voltál vagy vagy együtt?

- Nem tudnád befogni kicsit?

- Bocsi.

- Hihetetlenül jól csókolsz. - jelentettem ki két csók között.

- Te is.

Becsuktam szemem és el is felejtettem, kivel csókolozok éppen.

- Mit művelek? - löktem el magamtól TaeHyungot majd felpattantam. - Bocsánat. - motyogtam magamban. - De most nem tudom, mit csináltam. Ez nem én vagyok.

Értetlenül ült az ágyam szélén, majd hátradőlt.

- Tudom, hogy mi a problémád. Én kérek bocsánatot. - tette kezeit feje alá párna gyanánt.

- Miért kérsz? - léptem lábához kérdő tekintettel.

- Tudom, hogy YoonGival hogy álltok és most ezt művelem veled.

- Úgy tűnök, mint aki ellenkezett? - tettem fel a kérdést.

De mielőtt még tudott volna válaszolni vagy elgondolkozni az ágyra másztam TaeHyung fölé. Meglepődött arckifejezéssel nézett rám, majd megfogta derekam.

- YoonGi, tudom, hogy nem tartja be amit ígért. - jelentettem ki majd közel hajoltam arcához.

- Esélyt sem adsz neki?

- Mikor szakítottunk, az volt az első esély vége. De majd kiderül, hogy működött volna.

Újra megcsókolt.

YoonGi, nem tudom, hogy mi lesz közöttünk..bár én még mindig érzek valamit..

11.rész vége

10.rész - ,,Mindig itt leszek"

Ledobtam a párnát magam mellé felülve. Lógattam a lábamat majd felálltam és az ajtóhoz léptem.

- Most mit csinálok? - vettem le kezemet a kilincsről.

Kinyitottam végül az ajtót, majd YoonGi ajtajához csoszogtam.

Bekopogtam majd vártam, hogy ajtót nyisson. Semmi válasz. Benyitottam és az ágyán ült.

- Bejöhetek? - válasz nélkül hagyta.

Mellé léptem, aztán rám nézett.

- Van valami baj? - ültem le mellé átölelve.

- Jó, hogy itt vagy. - suttogta.

- Mindig itt leszek.. ugye nincs semmi baj? - fogtam meg vállait.

- Nincs. - mosolygott. - Nélkülem akartál aludni?

- Ne legyél már lány! Az én vagyok. - húztam ki magam. - Szerinted miért vagyok itt?

- Nem leszek többet lányos, esküszöm neked. - rakta fel arcára a szokásos sunyi mosolyt.

- Remélem, hogy betöltöd a fiú szerepét inkább. - vigyorogtam közelebb hajolva hozzá. - De most aludjunk. - dőltem keresztbe, mire ő is hátradőlt. - Ez emlékeztet a tegnapira. - vigyorogtam rá.

- Csak akkor nem voltál a barátnőm. - csókolt meg. - Jó éjt! - húzott magához.

*Hétfő reggel*

A tegnapot végig izgultam, hogy mi lesz a suliban, hogy fog menni. De YoonGi jelenléte megnyugtatott.

- Ez most komoly? - rikoltott fel BoMi mikor a suli előtt ácsorogva elmeséltem neki a YoonGis történetet.

- Nyugi, BoMi.

- Ne mondd, hogy nyugi, Luna! - emelte fel hangját. - Ismerem YoonGit.

- Mire akarsz ezzel célozni?

- Semmire csak ah.. - vakarta meg fejét. - Jártam vele egy ideig, de csak egy hónap volt vagy annyi se.

- HoSeok ezt tudja?

- Igen. De tudja, hogy már nem érzek semmit iránta. Szóval azért szakítottunk, mert megcsalt. Nem akarom, hogy te is így járj.

- Tudok magamra vigyázni. - indultam befelé. - Mondhattad volna ezt amúgy. - jegyeztem meg majd ott hagytam belépve az épületbe.

Egyből bele ütköztem YoonGiba.

- Mi a baj? - kérdezte megfogva vállaim.

- Miért nem mondtad, hogy együtt voltál BoMival? - vettem le kezeit vállamról.

- Miért? Változtatna valamit?

- Igen. BoMi a barátnőm. Miért járnék a volt pasijával?

- Szakítani akarsz?

- Nem, de légyszi mond el az ilyeneket legközelebb. Melyik osztállyal leszünk? - váltottam témát.

- Harmad évesekkel. Az erősebbel.

- Köszi. - fordultam meg.

- Luna! - szólt utánam megfogva csuklóm. - Mi a baj? - húzott vissza magához.

- Kicsit kényelmetlen, hogy BoMival jártál. - sütöttem le szemem.

- Miért? Az már régen volt. - emelte fel az állam, hogy szemébe nézzek. - Téged szeretlek.

- Azt.. mondtad, hogy..szeretsz..? - dadogtam.

- Ühüm. - hümmögött majd megcsókolt.

- A suliban nem lehet, tudod. - toltam el magamtól.

- Haragszol rám?

- Hogy tudnék rád? - mosolyogtam.

*Két órával később*

- Sziasztok, diákok! - léptünk be a táncterembe.

- Jó napot! - visszhangozták.

- Üljön le mindenki valahova. - kezdtem bele mondandómba. - Én lennék az új tánctanár. Ha kérdésetek van, forduljatok hozzánk. Szóval kinek tetszik az ötlet, hogy egy táncos előadást tartsunk? - tettem fel a kérdést, amire egész sokan feltették kezüket.

- Ez eldőlt. - vigyorgott YoonGi. - Az első órán külön szedjük a lányokat a fiúktól. Ma először a lányok vannak itt aztán velem a fiúk. - folytatta.

- Mégis jó az ötletem? - morogtam rá mosolyogva.

- Szóval fiúk, gyertek! - indult meg kifelé a fiúkkal YoonGi.

Becsukták az ajtót mikor az egyik lány megszólalt.

- Együtt vannak?

- Hm? - kérdeztem vissza. - Mi a neved?

- Oh HaYoung, tanárnő.

- Voltál már szerelmes? - kérdésemre minden lány összepillantott eltitkolva valamit, közben HaYoung belepirult zoknijába is. - Na valaki mondja el nekem, mi a szitu.

- A lányka szerelmes. - ordította a mellette álló lány, mire az említett személy megcsapta vállát.

- Üljetek egy körbe. Ismerkedjünk. Úgyis meg kell tanulnom a neveket. - adtam ki a parancsot.

Elhelyezkedés után HaYoung még mindig piros arccal üldögélt.

- HaYoung!

- Igen, tanárnő? - kapta fel fejét.

- Mesélj.

- Tudja ki az a Jeon J..

- JungKook? - szakítottam félbe.

- Igen.

- Lányok, velem beszélhettek úgy akár egy barátnővel, de azért ne felejtsétek el, hogy a tanárotok vagyok. Szóval JungKook.

- Ah.. - temette kezébe arcát HaYoung.

Negyvenöt percen keresztül csak ők meséltek a fiús ügyekről. Túl sok pletykázás volt.

A nap végén HoSeok rohamozott meg, miközben pakoltam össze cuccomat.

- Hali, hallottam a híreket. - lépett be az ajtón.

- BoMi?

- Igen, szóval csak annyi, hogy vigyázz.

- Miért mondta BoMi is ezt? Nem zavar téged amúgy , hogy vele..

- Hogy együtt voltak? Néha igen. Csak vigyázz magadra. Ne higgy el mindent YoonGinak azért.

Ezektől a mondatoktól kezdem megkérdőjelezni a döntésemet. Ne bízzak benne..?

Hazamentem és szembe találtam magam a kissé aggódó WooJival.

- Egész hétvégén nem jöttél haza. - fonta össze karjait köszönés nélkül, amikor beléptem.

- WooJi, nem vagyok öt éves. Miért baj ez?

- Csak szólj ha nem jössz haza. Most apád helyett apád vagyok. - magyarázta felemelt hangon. - Kivel voltál?

- Egyik barátommal. - forgattam a szemem.

- Tudom, hogy ez mit jelent úgyhogy ne álltass engem. Ki az a gyerek és én miért nem láttam még? A szüleid tudják?

- Nem. - hajtottam le a fejem sóhajtva.

- Hívd fel anyád skypeon, még épp időben vagy.

Ránéztem órámra majd megvonva vállam bementem a szobámba.

Elővettem laptopom és ágyamra ülve ölembe vettem a gépet és felhívtam anyut.

- Szia, kicsim. Rég beszéltünk. - jelent meg a képernyőn anyám mosolygós alakja.

- Ah, igen. - mosolyogtam vissza rá.

- Na, mesélj.

- Hát ma volt az első sulinap. A lányok, akiket tanítok hála istennek nem olyan kibírhatatlanok, mint az én osztályomban voltak anno. Vannak kollégáim, akik a barátaim. - soroltam. - Van egy.. - hallgattam el.

- Igen?

- Egy fiú, akivel együtt járok.

- Egy kicsivel több, mint egy hete vagy ott és már valaki van?

- Hát..de most nem tudom. Az egyik most már barátnőm vele járt még régebben és azért szakítottak mert megcsalta őt, de ez csak ma tudtam meg. Szóval most nem tudom, mit kezdjek.

- Oh, drágám. Tedd azt, amit jónak gondolsz. Már elköltöztél, nem szólok bele a dolgaidba. Vagy ha már nagyon nem tudsz mit kezdeni magaddal. Mennem kell dolgozni, de hívj ha bármi van. - köszönt el majd rakta le a videóhívást.

- Szia.. - sóhajtottam majd lecsuktam laptopom.

Magam mellé raktam a gépet majd hátradőltem. Belépett WooJi majd ki is ment egy mondat után:

- Be kell mennem dolgozni éjszakára, reggel jövök szerintem.

- Jó. - motyogtam, de addigra be is csukta az ajtómat.

Magamhoz vettem telefonom, majd le is dobtam magam mellé az ágyra.

Unatkozom. Senki nem írt, hívott.

De hirtelen megszólalt a telefonom. YoonGi..

- Igen? - vettem fel a készüléket.

~ Szia, ráérsz?

- Hát, nem tudom. Lehet.

~ Luna. Eljönnél velem valahova?

- Hova?

~ Lényeg az? Luna, a BoMis dolog zavar?

- Jó, menjünk valahova. - tereltem el a témát. - Találkozzunk a suli előtt. - tettem le majd felvettem egy másik gatyát, egy hosszú leggingset, majd egy háromnegyedes ujjú bő pólóra váltottam át felsőm.

Elindultam megfogva a táskám, amibe telefonom meg az ilyeneket raktam.

Sétáltam, majd mikor megláttam YoonGit ácsorogni a suli előtt, el sem tudtam dönteni, milyen érzelmek törtek elő bennem. Valahogy, valamiképpen örültem, de másik szemszögből semmit nem éreztem.

- Szia! - vidult fel arca, mikor meglátott és átölelt.

- Szia.. - motyogom mellkasába.

- Mi a baj? - nézett a szemembe.

- Semmi..

- Tudom, hogy ilyenkor mindig van valami.

- Miért szakítottál BoMival?

- Hát.. - vakarta meg tarkóját.

- Aha. Nekem elmondta csak kíváncsi voltam, mit mondasz.

- De nem teszem ezt meg újra. - fogta meg kezeimet.

- Hogyan tudnád ezt garantálni? A megcsalás nem véletlen. Ehhez két ember kell. Én is tettem ilyet, de csak egyszer és az is csak a másik hogyishívjákom miatt. Utána meg is bántam, amikor magamhoz tértem. - hadartam. - YoonGi, túl sokszor csaltak meg..túl sokszor..alig bírok bízni a fiúkban.

- Mire célzol?

- Lehet, hogy nem kellene megvárni, hogy újra megtörténjen vagy az, ami nálam volt vagy az, ami nálad.

- Szakítani akarsz? - pislogott nagyokat.

- Nem tudom, lehet.. - hajtottam le a fejem.

- Elutazom egy hétre, Luna. - sóhajtott. - El kell mennem egy hétre. De hogyha így érzel, hát legyen. - fordult meg, mire felkaptam a fejem. - Szia, Luna.

- YoonGi! - szóltam utána.

- Szeretlek Luna, de akkor te nem bízol eléggé bennem. Én se bíznék magamban, igaz, de mindenki megérdemel egy esélyt. - tette zsebre a kezét visszafordulva. - Miért jöttél össze velem ha nem is ismertél, meg nem is bíztál bennem?

- Bíztam..

- Most már nem?

- De..

- Félre ismertelek. Egy ember összezavarta a gondolataidat. Megváltoztál egy ember szavai miatt.

- Miattad is megváltoztam kicsit.

- Gondoltam. Mindenki miatt megváltozik kicsit az ember. Mindenkinek meg akarunk felelni. Mindegy, hogy mennyire próbálkozol, nem bírsz mindenkinek megfelelni. Én csak boldog szeretnék lenni.

- Én is.. - vettem mély levegőt. - Végeztünk? - bekönnyezve néztem szemébe, de túl messze volt ahhoz, hogy lássam, mi van a szemébe írva.

- Nem tudom, de én elbúcsúzom. - lépett közelebb és csókolt meg.

Lehunytam szemem majd mikor eltávolodott és rám nézett nem tudtam, nem bekönnyezni.

- Vége? - motyogtam magam elé fülem mögé rakva hajam.

- Egy ideig.. - simogatta meg arcom. - Bíznod kéne bennem csupán. - vette le kezét arcomról, majd elsétált.

Összerogytam, majd lehajtottam a fejem. Amennyire csak engedte az agyam elkezdtem sírni. Az időjárás harmonizált a hangulatommal, hirtelen beborult és csöpögni kezdett az eső. Ekkor felnéztem az égre és hagytam, hogy az esőcseppek egyesüljenek könnyeimmel és úgy gördüljenek tovább az arcomon. Itt hagyott..egy időre? Vagy soha többé nem leszünk együtt?

10.rész vége

9.rész - Locked

Még a szél is lejjebb csillapodott mikor ott álltunk egymás előtt.

- Leszel a barátnőm? - ismételte meg kérdését kicsit félre biccentve fejét.

Elmosolyodtam a sok gondolattól a fejembe majd átkarolva nyakát suttogtam fülébe: Igen.

Több percen keresztül álltunk én átkarolva nyakát ő derekam ölelte át. Szerintem szerelmes lettem, de most igazán..igazából..

*YoonGi pov*

Mikor belesuttogta fülembe válaszát hevesebben kezdett el verni szívem és már az egekben járt a pulzusszámom. Átkarolta nyakam én pedig derekát fontam körbe kezeimmel. Míg ott álltunk szótlanul a világ összes szerelmes dalának szövege járt a fejemben és kénytelen voltam nem mosolyogni.

*Luna pov*

Mindig mikor YoonGi közelében voltam eddig egyszerűen megváltoztatta pulzusom, hol a szívroham közelében voltam, hol pedig túlságosan lenyugodtam. Ezúttal mindkettő egyszerre megjelent.

Elengedtem nyakát és elvettem tőle az egyik kulcsot.

- Rakjam a lakatot ide? - kérdezte vigyorogva.

- Aha. - bólintottam. - Most vagy soha.

Kattant a lakat és csak mi tudjuk ezentúl kinyitni. De valamiért azt érzem, hogy az a lakat egyszer ki fog nyílni még. Lehet csak félek..

Kézen fogva ezúttal párként léptünk ki a bejáraton.

- Mindjárt nyolc óra, hova megyünk? - érdeklődtem oldalra pillantva rá.

- A partra.

- Miért?

- Majd meglátod. Gyere!

Elsétáltunk a partra majd ott leültünk az egyik padra.

Sóhajtottam egyet levéve nyakamból nyakláncom, hogy arra felfűzzem a kis kulcsot.

- Segítsek? - vette észre bénázásomat, amikor vissza akartam rakni nyakamba a láncot.

- Köszi! - mosolyogtam. - Ez a nap talán a második legjobb volt mióta itt vagyok. - rakta nyakamba láncomat.

- Miért csak a második? - hüledezett.

- Az első az a nap volt amikor megismertelek, hülyém. - borzoltam össze haját.

- Én vagyok a hülye? Akkor te mi vagy? - pöckölte meg orrom.

- Én király vagyok, YoonGi. - húztam ki magam.

- Max az én királynőm. - vigyorgott.

- Aww, édes vagy, de ne legyél ilyen nyálas már. - löktem meg vállánál.

- Szeretem látni ahogy elpirulsz. - simogatta meg arcom.

- De nekem ez tök ciki..pár szavadtól elpirulok, YoonGi. - fogtam kezét az arcomhoz, amivel simogatta azt.

Felpillantottam szemeibe majd elmosolyodva néztem továbbra is mély barna íriszébe.

- Később én nem akarom megbánni, amiket most csinálok. - engedtem el kezét. - Most ez tényleg szép és jó, de úgyis vége lesz egyszer mindennek és talán egyszer visszamegyek Amerikába, elfelejtesz, ennyi.

- Te most ezeket honnan szeded? Ne legyél ilyen.

- Félek, hogy fájni fog ha velem maradsz. - sóhajtottam. - Volt olyan egyszer, hogy tudat alatt előjött a másik emberke odabent és ezért lesmároltam egy másik fiút miközben volt valakim. Nem akarom ezt. - könnyeztem be. - Mindig valami akadályozza az életemet.

- Luna, én itt vagyok. Én megbízom benned és ez így is marad. Meg foglak védeni. Csak maradj mindig mellettem. - mosolygott majd átölelt. - Emlékezz mindig, hogy van egy kulcs a nyakadban, ami valakivel összeköt.

Időközben lement a nap és az utolsó napsugárnál YoonGi közelebb hajolva suttogta, "örökké" és megcsókolt.

Boldogság töltött el és semmi sem érdekelt. Felőlem leszakadhatott volna az ég, nem érdekelt volna.

YoonGival akartam lenni, ezt eldöntöttem.

Harmadik csók. Harmadszor csókolt meg ez a szőkeség.

Pedig egy hete vagyok csupán itt. Lehet, valaki ribancnak tartana, de én nem így gondolom. Minden alkalommal volt indok.

Viszont mindig elrontom a hangulatot, szóval nem túl szerencsés velem lenni.

YoonGi valamiért mégis kedvel.

Eltávolodott majd fülembe suttogta:

- Nálam alszol ma?

- Mit akarsz te? - fintorogtam mosolyogva. - Semmi nem lesz, hidd el. De szívesen nálad alszom ha még így is akarod. - vigyorogtam incselkedően.

- Akarom. Mellettem akarom, hogy legyél. - hajolt újra közelebb.

- Meddig bírnád ki, hogy nem érsz hozzám? - vigyorogtam hárítva csókját játszva idegeivel.

- Te mindent elrontasz. - mérgelődött.

- Játszunk.

- He? - húzta fel szemöldökét.

- Alszom nálad, de holnapig nem érhetsz hozzám. Semmi kézfogás, semmi más.

- De akkor te se. - dőlt hátra a padon kielégült fejjel.

- Rendben. Úgy is te vesztesz. - röhögtem el magam.

- Miben fogadunk?

- Nem tudom, legyen, hogy akkor a nyertes kérhet valamit a másiktól.

- Oké. - bólintottam rá.

- Megyünk?

- Menjünk.

Sétálva elindultunk a háza felé.

Egész úton játszott a türelmemmel úgy, hogy épphogy a kezem mellett ellóbálta övét, én meg alig bírtam ki, hogy ne fogjam meg kezét. Direkt játszott velem.

A ház elé lépve kinyitotta a kaput majd a bejárati ajtót.

Újra itt.

Felmentem a vendégszobába majd kimentem az erkélyére, hogy ne is lássam YoonGit, de mivel az ő házában voltam, ezért sok esély volt rá, hogy látom.

Nem is kellett sok és utánam jött.

- Szia. - lépett mellém.

Viszont nem kellett volna ránéznem, mert a kulcscsont villogtatós pólójától halmazállapotot váltok.

- Szi.. - haraptam alsó ajkamba, ahogyan tekintetem csontjára téved.

- Na, mi van? Túl jó látvány vagyok? - húzta ki magát.

- Fejezd be! - szóltam rá elpirulva.

Én vagyok a zsákmánya? Na, ebből nem eszik. Fordul a kocka, barátom.

- Úgyis én nyerek. - dobtam hátra a hajam, amire elkapta a tekintetét.

Mire csinálta ezt? Nála is biztos van valami, ami nálam a kulcscsont.

- Persze. - húzta fel szemöldökét.

- Mindenkinek van gyenge pontja, YoonGi. - jelentettem ki fülem mögé rakva hajam. - Elmondod a tied?

- Miért tenném?

- Mindent elmondunk egymásnak, nem? - játszottam a besértődöttet.

- Hord így a hajad, kiengedve vagy különben rossz vége lesz.

Most ez egy burkolt válasz volt? Várjunk, kiengedve? Basszus!

- Miért? Mi van ha nem? - vettem elő egy hajgumit zsebemből felfogva lófarokba hajam.

- Én fogok győzni. - fogta vissza magát.

- Miért? Mit akarsz kérni?

- Mindegy. - lépett közelebb.

- Nem. - léptem egyet hátra. - Te akarsz győzni. Tartsd is magad ehhez.

Még egyet lépett felém én meg automatikusan hátra léptem amikor neki ütköztem a korlátnak.

Nem volt hova mennem. Sarokba szorított és már csak egy kicsi választott el attól, hogy ne érjek én előbb hozzá.

- Mi van ha te nyersz? - néztem a szemébe.

- Nem lesz esélyem. - hajolt még közelebb.

Megfogta derekamat és megcsókolva nyakamat magához húzott.

Elmosolyodva nézett a szemembe.

- Nyertél. - vonta meg a vállát megcsókolva.

Elmélyülve a csókban vigyorogtam és nem is érdekelt, hogy nyertem csak az érdekelt, hogy végre átölel.

- YoonGi, nem bírom majd ki a közös órákat. - szakítottam félbe a csókot átkarolva nyakát.

- Miért szerinted én? De tegyél úgy mintha semmit nem éreznél irántam.

- Könnyű ezt mondani.

- Gyakoroljunk! - lépett hátrébb. - Figyelj, ezt a táncot kell majd közösen tanítanunk először. - fogta meg kezem és állított maga elé.

- Csak úgy mondom, hogy rám nézel is elpirulok.

- Mi vagy te? Tini?

- Te nem bírtad ki, hogy ne érj hozzám. - háborodtam fel.

- Jó ezentúl hidegüljünk el a diákok előtt. - jelentette ki. - Gyakoroljunk!

Egész este próbáltuk, hogy hidegen táncoljunk, de félig-meddig sikerült is.

A diákok ki fogják szúrni, hogy valami van, de az nincs tiltva. Az van tiltva, hogy ne mutassuk ezt, ne csókolózzunk előttük, hasonlók.

Az is nehéz, hogy ne piruljak el YoonGi közelében.

- Van egy ötletem! - szólaltam meg leülve az ágyamra. - Mi lenne ha külön választva a fiúkat és lányokat az osztályon belül gyakorolnánk. Esetleg egy darabot is előadhatnának.

- Hmm. - tűnődött el. - Egész jó ötlet. Bár az igazgató döntse el. - fogta meg combom.

- Aha. Te meg nem érve hozzám gyakorolsz, hogy kibírd. - ültem törökülésbe a párnákhoz az ágy középere.

- Elutasítasz? - akadt ki felpattanva.

- Tied vagyok, nem? De én döntöm el, mikor nyúlhatsz egy ujjal is hozzám. - mutattam fel a mutatóujjam.

- Ha. Szóval így állunk?

- Fogd már be! - kiáltottam el magam és mint akkor a szórakozó helyen, ezúttal is ujjammal mutattam neki, hogy jöjjön mellém. - Idióta vagy. - haraptam alsó ajkamba. - Maradj csöndben! - mondtam látva szóra nyílni száját. - Nem kell beszélned, túl sokat kötözködsz. - ismét nyitotta száját leülve elém. - Nem, ne szólalj meg. - raktam ujjam szája elé. - Nézz a szemembe és kuss. - mosolyogtam. - Mosolyogj ha valamit mondanál. Szóval meg kell tanulni kicsit visszafogni a dolgokat a diákok előtt. - elmosolyodott. - Mi az?

- Nekem nem fog menni.

- Na, most miért cseréltünk hirtelen szerepeket? - röhögtem. - Nekem nem fog menni, te meg erős vagy és sikerül. Jó éjt! - fejeztem be a mondatomat.

Annyira kérdően nézett, képtelen voltam elnevetni magam.

- Most mi van? - kérdezte ártatlan tekintetekkel.

- Nem nézhetsz így. Így ártatlan kisfiúnak tűnsz, de nem vagy az.

- Te meg ne hazudozz, hogy aludni akarsz. Nem tudnál aludni. - hajolt közel amikor megszólalt telefonom.

- Bocsi! - vettem elő készülékemet. A kijelzőre nézve nagy betűkkel a "BoMi" név volt látható.

Felvéve egyből BoMi elkezdett kérdezősködni.

~ Luna! Na, milyen volt mesélj! Mi történt?

- Szia, hát nem volt nagy szám.

~ Mi van? Miért, mi volt a randin?

- A randin? - ismételtem el, hogy YoonGi is felfigyeljen. - Mint egy átlagoson.

~ Ne szórakozz! Tudom, hogy elhallgatsz valamit.

- Nem, dehogy. BoMi, nyugi. Jó volt. YoonGi olyan, amilyen, ismered. - mosolyogtam YoonGira pillantva.

~ Még a hangodon is hallatszik, hogy mosolyogsz, Luna. Milyen volt YoonGi?

- Milyen volt? - néztem az említett személyre. - Kedves, aranyos, vicces. Mindig rágondolok mióta először megláttam. Nem hagyott még aludni se. Ahogy most se.

~ Aludni szeretnél? Hagylak akkor. Szia, Luna. Hétfőn találkozunk. - tette le.

- Jó éjt, BoMi. - tettem le a telefont az ágyra.

Mosolyogtam magam elé nézve majd felpillantva YoonGira szintén mosolygott.

- Mindig rám gondoltál? - fogta meg a kezem.

- Igen. Mindig te jártál az eszemben.

Csillapíthatatlanul beleszerettem. A mosolyától nekem is muszáj felfelé görbítenem számat. A nevetésébe minden egyes alkalommal bele szeretek. Amióta megláttam tényleg nem tudtam ki verni fejemből. Bemászott a gondolataimba. Néha még le sem vette cipőjét, mert összepiszkolta a fantáziám. Viszont erről nem kell tudnia.

- Mi volt rajtam? - kérdezte sunyi vigyorral arcán.

- Fejezd be! - csaptam elpirulva vállára. - Nincs itt meleg? - legyeztem magam.

- Rövid gatyában vagy, nyitva az erkélyajtó és meleged van?

- Igen.

- Vagy csak a közelségem miatt?

Nem válaszolva semmit dőltem keresztbe az ágyon majd ölébe raktam fejem.

- Nincs semmi bajom azzal, YoonGi. Hozzá kell szoknunk, hogy közel vagyunk egymáshoz. - jelentettem ki.

- Hirtelen mennyire éretten beszélsz. - nevetett.

- Jaj már! Inkább hagyj aludni. - raktam fejem a párnára és feküdtem hanyatt. - Még hogy én rontok el mindent. Chh.. - motyogtam.

- Luna. - hajolt felém. - Bocsi.

- Aha. - hümmögtem csukott szemmel.

Mikor kinyitottam a szemem YoonGi feje felettem volt és nézett rám mosolyogva.

- Jó éjt, Luna. - csókolt meg majd ment ki a szobából.

- Oh my gosh! - sóhajtottam mikor becsukta az ajtót.

Hanyatt feküdve a párnát a fejemre rakva ordítottam.

Hát én ezt nem hiszem el. Egy mosolyától elolvadok. Egy pillanatig sem akarok nélküle lenni.

9.rész vége

8.rész - Lock ur heart

*Luna pov*

- Mi? - szólaltam meg végre.

- A nem hát nem. - vonta meg a vállát kifelé indulva a teremből.

- Nem is mondtam semmit. - toporzékoltam.

Kiment a teremből és ott hagyott.

- YoonGi! - futottam utána és karját megfogva megállítottam. - Nem is mondtam semmit csak meglepődtem a kérdéseden.

- Miért lepődtél meg? Azt hitted, sose fogom megkérdezni? - húzta fel a szemöldökét kicsit bedurcázva.

- Jajj már, YoonGi. - fogtam meg a kézfejét. - Igen.

- Mi igen?

- Elmegyek veled randizni. - mosolyogtam.

- Mi van ha én már nem akarok elmenni? - röhögött, de közben magához húzva átölelt. - Örülök, Luna. - suttogta.

Leültem a tanáriba a székemre, de egyből BoMi hangja zavarja meg a csendet, mivel elmondtam neki a YoonGis dolgot. Talán nem kellett volna..

- Hogy mi van? - akadt ki.

- Menjünk ki inkább ha így rikoltozol. - húztam ki a helyiségből majd a suli elé mentünk. - Most mondhatod. - hunyorítottam be.

- Hogy mi van?? - ordított a fülembe. - Most már komolyan mesélned kell részletesebben, mert csak úgy nem hív el. Azt mondtad, hogy nála aludtál és kétszer csókolóztatok. Ezt tudom.

- Ennyi nagyjából. - bólintottam.

- Te mit érzel iránta? - kérdezte kerek szemekkel.

- Hát.. - vakartam meg a tarkóm. - Nem tudom, BoMi. Nem tudnám elmondani, mit érzek. Olyan oldalam hozza ki, mint eddig még soha senki. - mosolyodtam el. - Úgy viselkedek mellette, mint egy rossz kamasz.

- Tudod, hogy elpirultál? - mosolygott.

Nagyot sóhajtva takartam el arcomat.

A lényeg az, hogy nem tudom még magamnak sem bevallani vagy meghatározni az érzéseimet. Ilyenkor anyummal kéne beszélnem, mert ő előbb tudja, hogy mit érzek, mint én. Ez gázos, de így van. Sajna anyuval nem tudok beszélni, mert mikor én ráérek ő nem és fordítva.

Apu még most sem akar hallani bármilyen fiúügyről. Végül is tipikus apa e téren.

- Mikor mész el vele? - kérdezte BoMi.

- Nem tudom. Még azt se, hogy el akarok-e menni.

- Elakarsz. - vágott amolyan "ne szórakozz már" fejet.

Bementünk az épületbe majd bementem a táncterembe.

Elmélázva azon, mik lehetnek a kimenetelek saját magamat idegesítettem fel. Leültem a padlóra a tükörbe nézve és sóhajtva egyet.

Aztán besétált az ajtón a most már lassan az életemben főszerepet játszó személy.

- Itt üldögélsz egyedül és merengsz. Eltaláltam? - ült le mellém YoonGi kinyújtott lábakkal.

- Látszik rajtam, gondolom. - nevettem.

- Min gondolkodsz? - érdeklődött. - Ne, várj, tudom. A randin, ugye? Ne aggódj! - vigyorodott el. - Mindent elintézek. Ma jó? Mármint délután.

- Igen. - bólintottam.

- Rendben. - mosolygott.

- Mit tervezel?

- Szombat van. Jó idő. Vajon? - nevette el magát megjelenítve gödröcskéit. - Ne lődd a poént, szóval ne találgass. Csak gyere négyre a suli elé.

- Oké.. - húztam fel a szemöldököm.

*Később ugyanazon a napon*

Hazamentem átöltözni a randira, de megint jött a félórás "mit vegyek fel" akcióm.

Pánik közepette egy fekete rövid farmer mellett döntöttem egy fehér toppal. Kiegészítőnek meg felvettem egy nyakláncot.

WooJi megint nem volt itthon, de írtam neki sms-t, hogy elmentem, szóval nem lesz belekötni valója.

Elindultam a megbeszélt helyszín felé, majd mikor megláttam a felém közeledő alakot elvigyorodtam.

Öltözéke egy sötét kék farmer volt egy kék felsővel összepárosítva. Viszont szerintem direkt csinálta, mert ebből a pólójából is kilátszott kulcscsontjai.

- Szia! - mosolygott átölelve.

- Szia.. - köszöntem akaratom ellenére is magasabb hangon.

- Minden rendben? - kérdezte nagyokat pislogva.

- Persze. - köhintettem egyet. - Persze. - mosolyodtam el. - Hova megyünk?

- Gyere! - indult el az egyik irányba.

Útközben tovább beszélgettünk minden féléről.

- Mennyit láttál a városból?

- Hát, voltam a parton és nagyjából ennyi. - magyaráztam.

- Már majdnem egy hete itt vagy és csak a parton jártál? - akadt ki. - Bepótoljuk. - mosolygott.

- Benne vagyok. - bólintottam. - YoonGi, te milyen vagy? Vagy voltál?

Szó nélkül forgatta a szemét tépelődve azon, mit mondjon.

- YoonGi, nekem két személyiségem van. - böktem ki. - Mármint időszakonként tudat alatt más személyiségem jön ki. De kordába tudom tartani ha észre veszem. Tudnod kell ezt. Viszont ha ez zavar akkor elkerüllek. - jelentettem ki.

- Tizenéves koromba.. - kezdett bele egy kis szünet után. - olyan voltam, amint nem szeretek felemlegetni. Ittam, meg hasonlók. Be is vittek miatta párszor. Bár azóta normális vagyok, de még mindig vannak emlékeim, ahogyan egy ismeretlen helyen ébredek fel. Mások azt mondják, hogy akkor az jó bulinak számít, nem az. Nem volt senki, aki leállítson vagy visszafogjon csak a haverjaim akik még itattak is.

- Én itt vagyok. - fogtam meg kézfejét amire ő meg összekulcsolta ujjainkat.

- Reméltem is. - nézett a szemembe.

- Hova megyünk?

- A parkba sétálni? Mert szerintem a mozi túl egyértelmű. De elmehetünk moziba ha akarod.

- Tizenévesek vagyunk, hogy nem tudsz dönteni? - kuncogtam. - Te hívtál meg, döntsd el.

- Elmegyünk moziba és utána sétálunk. Az úgy jó lesz, hölgyem?

- Igen, uram, megfelel. - emeltem feljebb fejem játszva a szerepet.

Elmentünk a mozihoz majd a filmlistát nézve eldőlt a megnézendő film. Sinister 2.

A büféhez mentünk a jegy megvétele után.

- Mit vegyünk? Popcorn? - vetette fel az ötletet.

- Aham. Kóla?

- Legyen. - kikérte a popcorn és a kólákat majd kifizette.

Azt mondta, fizet ő, mert így illik, meg hogy általában így szokott lenni egy randin. Bár ez hülyeség, de nem akarok vele összeveszni. Majd valamikor én hívom meg. Jesszus, már a következőt tervezem? Állj le, Luna!

Miközben vártuk, hogy bemehessünk újra beszélgetni kezdtünk.

- Én amúgy szeretem a horrort, de miért választottad ezt? - érdeklődtem YoonGitól.

- Egyetlen jó film a listán. - vonta meg a vállát.

- Valld már be, miért. Egy csomó másik jó film is volt. - pattantam fel ülőhelyzetből és álltam szembe vele.

Értem én a hátsószándékát, de vicces így kiszedni belőle.

- Luna, nyugi már! - rántott ölébe. - Tudod, hogy miért választottam ezt a filmet. - sutyogta fülembe.

Elvigyorodva ültem féloldalasan az ölében.

Mikor már bemehettünk leültünk a helyeinkre. A moziterem körülbelül félig volt. De mellettünk nem ült senki.

Míg a reklámok mentek suttogva beszélgettünk.

- Én néha nem is érzem magam tizennyolcnál többnek. - szólaltam meg.

- Időnként én sem. Amúgy valamikor elmeséled?

- Mit? - néztem rá kérdően.

- Mindegy. Kezdődik a film. - vonta meg vállát nagyot sóhajtva előre fordulva.

Nem tudom, mire célzott. Mit meséljek? Sokszor nem figyeltem a filmre csupán YoonGi mondatán.

Egyszer mikor viszont megijedtem hirtelen megfogtam YoonGi karfán lévő kezét, majd rám mosolygott. Ettől kb. elolvadtam, mint általában a mosolyától.

A film végéig fogta a kezem majd úgy is mentünk ki a teremből.

- Jó volt. - léptünk ki az épületből.

- Aha. - bólogattam bár félig az agyam nem is ott járt. - Mit kéne mesélnem?

- Semmi. Jártál már a N Szöul Toronyban? - váltott témát.

- Nem. Ne válts témát! - engedtem el a kezét dühösen.

Megálltam és szinte kiürült az utca. Körül néztem nagyot sóhajtva.

- Szeretnék többet tudni a két személyiségedről. - bökte ki tarkóját vakarva.

- Miért? - fürkésztem tekintetét.

Viszont mikor szónélkül csak a földet nézve állt újra közelebb léptem hozzá.

- Öt éves lehettem. - kezdtem bele és felemelte fejét a szavamra. - Amikor az anyai ágon lévő nagymamám meghalt. Nagyon szerettem. Akkor kezdődött el, de akkor még csak képzeletbeli barátnak mondták. De nem tudtam senkivel megbeszélni a dolgaimat, mint előtte kicsiként a nagyimmal, ezért rosszabb lett és másik személyiségem alakult ki miatta. Ez ritka eset, de hát megtörtént. Legalább tudok róla, szóval. - meséltem. - Viszont nem mindig veszem észre.

- Örülök, hogy elmondtad, Luna. Bízol bennem ezek szerint? - derült fel kissé arca.

- Igen. Te is bennem?

Válaszul megfogta kezem és a szokásos mosoly ült ki arcára.

Elindultunk az említett toronyhoz és felérve a tetejére hihetetlen látvány tárult elénk.

A korlátokon lakatok ezrei sorakoztak. Különböző párok tették oda ezzel is megpecsételve a szerelmüket. A látvány elképesztő volt.

A korláthoz lépve YoonGi felé fordultam.

- Miért jöttünk ide?

- Azt mondtam, megmutatom a várost. És hát szerettem volna egyszer idejönni még életemben.

- Nem voltál még itt fent?

- Nem, kivel tudtam volna?

- Volt barátnőid egyikével. - nevettem el magam közben az üzeneteket olvasva a kis lakatok mellett.

- Szerinted volt bárki olyan akivel érdemes lett volna feljönni ide? - kérdezte magafelé fordítva engem.

Kihúzott a zsebéből egy kis lakatot és két kis kulcsot hozzá. Tenyerében tartva azokat nézett szemembe. Én meg, mint egy hal nagyokat pislogtam tátott szájjal.

- Luna, lennél a barátnőm? - nyújtotta felém az egyik kulcsot.

Éreztem, hogy a szívem egyenesen már a torkomban dobogott és alig kaptam levegőt. Kikerekedett szemekkel néztem a kezét, amiben a kis kulcsot tartotta. Arcom szinte már égett, szinte lángolt és nagyot sóhajtva szóra nyitottam a számat. Viszont egy hang sem jött ki rajta.

Minden ledermedt. Mintha csak én és ő álltunk volna odafent.

8.rész vége