Special Parts - #1 The wedding

*Luna pov*

Az amnéziám még mindig megmaradt, így hétről-hétre élem az életem, amiben YoonGi szívesen segít. Szüleimet viszont egyre boldogabbnak látom, mióta Szöulba laknak. De bárcsak mindenkit, akit akarok ide költöztethetnék.

Sétáltam egyedül, a Kirin felé a tavaszias időben, azon a márciusi napon. Feltámadt hirtelen a szél. Harcolni kezdtem tehetetlen tincseimmel, majd két kéz elsöpörte arcomból hajamat, aztán már csak barátom ismerős és mézédes csókját éreztem ajkaimon.

 - Miért indultál el nélkülem? - mosolygott rám YoonGi.

 - Gondolkodni akartam kicsit - válaszoltam, majd kézen fogva mentünk tovább az intézmény felé. - Egy éve, hogy a menyasszonyod vagyok már-

 - Ne is mondj többet, Luna - csitított el, a suliba belépve egyből a táncteremhez vezetett, ahol anyukám, BoMi és Krystal vártak már minket. Kimenve becsukta maga mögött az ajtót, értetlen fejet vágva álltam ott.

 - Ma lesz az esküvőtök - szólalt meg anyum, mire elkerekedtek a szemeim. - Bocsi, de megszerveztük nélküled, tudjuk, ez a te napod, de egyszerűen egy éve itt várunk - nevette el magát mind. - Én tudom, hogy mennyire nehéz összehozni egy esküvőt, ezért is segítettünk neked, így már csak ragyognod kell...ebben - emelt fel egy egyszerű, de mégis csodásan festői esküvői ruhát anyám. - Az egész ceremónia pedig itt lesz megtartva, a Kirinben - részletezte. - Három óra múlva kezdődik az egész, addig rád adjuk ezt a szép ruhát - könnyedén felvettem a csipkézett, hosszú ujjú darabot, aztán tényleg magamra is hagytak, hogy menjenek szervezkedni.

Leültem a zongoraszékre, véletlenszerűen lenyomtam mutatóujjammal a billentyűket, elgondolkodtam. Hogyan tudtak egy egész esküvőt megrendezni a tudtom nélkül?

 - A kis ravasz mindenüket - mosolyodtam el.

 - Szabad? - lépett be a hangja alapján, TaeHyung, felé fordultam, továbbra is ülve maradva, majd felfedeztem öltönyét. - De szép itt valaki - vette fel a szokásos vigyorát. - Viszont szerintem a farmer jobban áll - viccelődött. - Hihetetlen, hogy két barátom összeházasodik ma. Örülsz, hogy őt választottad? - értetlenül néztem rá. - Nekünk is volt egy olyan esetünk, közben meg az a pultos srác, és hát - sóhajtott egyet, zsebébe tette kezeit. - Már az elejétől kezdve láttam, hogy ti egymás mellett fogtok kikötni. Nem is tévedtem. Végül is örülök nektek, és annak, hogy én is megtaláltam magamnak HaYit. Most pedig megkeresem azt a hülyét, akit vőlegényednek hívsz még egy ideig - távozott is a helyiségből, és én megint magam maradtam. Visszafordultam a zongorához, és elkezdtem az első dalt játszani rajta, ami eszembe jutott. I remember. Elragadott magával a zene, belemélyedtem, minden egyes emlék újra előjött az elmémben, amit átéltem YoonGival, az első táncunk emléke, és amikor megkérte a kezem a színpadon, miközben e zene szólt a háttérben.

Leütöttem az utolsó hangot is, majd valaki tapsolása hallatszott a helyiségben.

 - Ez a dal - érzékenyült el BoMi közelebb lépve felém. - Remekül táncoltatok erre anno is, jaj, azok az augusztusok - mosolyodott el. - Örülök, hogy azt mondtad neki, hogy lesz ideje megismerni téged - elkerekedtek szemeim. - Szerinted nem hallottam, amiket akkor mondtál neki? Annyi mindent meg lehet bánni az életben, annyi mindent tönkre tehet egy veszekedés, de titeket senki az ég világon nem választott el. Amúgy meg azért jöttem, hogy megcsináljam a hajad - lépett mögém, majd elkezdett egy laza fonatot létrehozni hajamból.

 - Félek, BoMi - engedte le vállamra a fonatot. - Mi lesz, ha megbánok valamit? Ha ezt az egészet megbánom? Mi van, ha csak eddig volt jó, míg nem házasodtunk össze, és utána meg veszekedni fogunk minden nap?

 - Nyugodj meg, Luna. Én is eshettem volna kétségbe már, hogy lassan három éve, hogy együtt vagyok HoSeokkal, de még nem kérte meg a kezem. Annyit tudok neked mondani, hogy ha majd meglátod őt ott az oltárnál, akkor fogod eldönteni a kérdéseidet. Ezért látni rengeteg filmben, hogy a menyasszony már a teremben van és ekkor lép le. Mert akkor tudatosul néhány emberben a dolgok súlya, mikor már ott áll a küszöbén - ölelt át. - Az amnéziádat is félretette, nem érdekli YoonGit, hogy minden héten újra és újra mesélnie kell neked, mert szeret eléggé ehhez. Viszont nekem mennem kell díszíteni, de ott leszek melletted majd Krystallal - mosolygott.

Kiment, majd úgy fordultam a zongoraszéken, hogy lássam magam a tükrökben. El sem hiszem, hogy eddig jutottam. A repülőn ide felé, azon az augusztusi napon talán nem is gondoltam volna, hogy azzal az utazással megváltozik az életem. Ha pedig elölről kezdhetnék bármit is, semmin nem változtatnék, mert a dolgoktól a múltban lettem ilyen amilyen.

 - Kislányom! - csapta össze tenyerét apu, mikor belépett a táncterembe. - Olyan gyönyörű vagy - fogta meg a kezemet, és állított fel. - Itt az idő, drágám - ölelt át. - Ezt anyád adta nekem, hogy adjam oda neked - nyújtott át egy dobozt, amiben egy fehér magassarkú foglalt helyet. - Még én is sajnos emlékszem arra a filmre, amire rávettetek egyszer anyáddal, hogy nézzem meg. Abban volt, hogy minden esküvőre kell valami régi, és hát ez édesanyád cipője, amiben összeházasodtunk - azonnal fel is vettem, de még ezzel együtt sem voltam olyan magas, mint édesapám. - Mehetünk? - tartotta karját, hogy karoljak belé.

Kiléptünk a folyosóra, ami végig fel volt díszítve, apum a nagyterem felé vezetett, ahol volt a gála is.

 - Biztos vagy ugye mindenben, drágám? - szólalt meg menet közben.

 - Ha nem leszek, először neked jelzem majd - mosolyogtam rá, amit egy vigyorgással viszonzott.

Szemkápráztatóan szép virágokkal volt teleaggatva a csarnok. A székek két részre voltak szedve, YoonGi hozzátartozóira és az enyémekre.

Anyum várt az ajtóban, hogy átadja nekem a csokromat. Aztán a színpadra tekintettem, ami egy fehér szövet szőnyeggel volt letakarva, és fent már a szőke hercegem várakozott, és olyan mosoly ült az arcára, amit nem is láttam még. Apum segítségével fellépkedtem a színpadra, és átadott YoonGinak, aki egyből meg is fogta kezemet. A színpadon a másik oldalamon állt BoMi és Krystal, YoonGi bal oldalán pedig HoSeok és TaeHyung szobrozott.

El is kezdte a mondókáját, aki összeadott minket, de ahelyett, hogy rá figyeltem volna a gondolataim megint más irányt vettek.

 - Kérném a gyűrűket - eszméltem fel a kijelentésre, HoSeok oda is adta őket, majd egymás felé fordultam párommal. Felhúzta ujjamra a gyűrűt, én is az övére.

 - Min YoonGi, szeretné-e törvényes feleségéül fogadni az itt megjelent Luna Wilsont? - hallottam meg az első kérdést.

 - Igen - hangzott a határozott válasz.

 - És ön, Luna Wilson, szeretné-e férjül fogadni az itt megjelent Min YoonGit? - nézett rám az eskető, és nagyot nyeltem. YoonGin miért nem látszik, hogy hadakozik valamivel? Miért csak én vagyok kétségek között? De aztán ránéztem leendő férjemre, és ahogy BoMi mondta, a küszöbön álltam.

 - Igen - mosolyodtam el YoonGi szemeibe nézve még mindig.

 - Mielőtt még kimondaná, mondhatok valamit? - fordult az eskető felé. - Én szeretni foglak téged, Luna, amíg csak élek, és nem érdekel majd, hogy hetente emlékeztetnem kell, hogy a feleségem vagy, de megteszem, mert szeretlek - sóhajtott. - Ennyi lett volna.

 - Akkor önöket ezúttal, Min YoonGi és Luna Wilson, a legnagyobb boldogságommal férjnek és feleségnek nyilvánítalak. Megcsókolhatják egymást - azonnal mosolyogva megcsókolt, mire az embertömeg éljenezni kezdett tapsolva. A színpadról lesétáltunk, és anyumék szöuli háza felé vette a násznép az irányt, ahova a lagzit szervezték.

A házukban helyett kapott egy nagy terem, amit most beáldozhattunk a evés és az ivás oltárán. A helyiség tömve lett a rokonsággal, annyi kör alakú asztalt, amennyi kellett elhelyeztek a család férfiai, mi, a női nem leterítettük fehér abroszokkal azokat. Édesanyám vette a fáradságot és a több, mint ötven embernek főzött előre, így neki álltunk falatozni.

 - Oh, kislányom, olyan gyönyörű vagy - simogatta meg a hátamat, édesapám helyére ülve, míg apum kiment pár fiúval a konyhába hozni a következő ételeket. - Nem fáj a lábad a cipőben?

 - Le nem veszem az anyukám cipőjét - nevettem el magam. - Hogy-hogy ilyen házat vettetek?

 - Tudod, hogy szeretünk előre gondolkozni néha, ami kellett is - a hely teljesen megtelt az egyes asztaloknál ülők beszélgetésével. YoonGi és az apám víg evőversenyeket tartottak két oldalamon, amíg én jókat nevettem. Előkerült néhány alkoholos üveg valahonnan, de láttam, hogy mindenki milyen jól szórakozik.

A násznép egy része erős alkoholos állapotba került a végére, ezért haza kellett küldeni őket, a hangoskodást, és a szomszédok feljelentését elkerülve. Átöltöztem, és úgy segítettem elpakolni szüleimnek.

 - Anya, hagyd csak, azt majd én kiviszem - fogtam meg egy szemeteszsákot, amiben a használt üvegek, és ehhez hasonlók voltak. - Apa már alszik?

 - Nem kellett volna neki az az utolsó kör, drágám - ölelt át. - Milyen érzés feleségnek lenni, Luna?

 - Ugyanolyan - néztem a köves gyűrűre az ujjamon. - Semmi nem változott.

 - Én is azt hittem. Kicsit azért meg fog változni, Luna, de majd a mézeshetek után üt be a tényleges házas élet. Tényleg, jó, hogy mondom. Holnap után mentek a nászutatokra, Hawaiira. Ez is meglepi, ezért tudod meg még csak most - mosolygott.

 - Miért terveztetek meg nélkülem mindent? Nem baj, mert a legjobb érzés volt ez az egész esküvő, de azért mégis.

 - Sajnálom - szomorodott el anyám arckifejezése.

 - Nem kell sajnálnod semmit, inkább én köszönöm - nyomtam puszit arcára. - Menj fel aludni, nem akarom, hogy holnap fájjon a fejed - toltam ki a helyiségből édesanyám, majd befejezve a pakolást felmentem magam is a vendégszobába aludni egy sort.

(Előzetes a következő special-ból..)

#2 The honeymoon

Az előző nap hála istennek kiheverte férjem az alkoholt pár fájdalomcsillapítóval, így ma utazhatunk is közvetlen járattal Hawaii mesés partjaira.

35.rész - Az eredmény

*Luna pov*

Valamiért az este, az éjszaka és a hajnal sem akart telni. Ahogy előre megmondtam nem aludtam két óránál többet. Elszundikáltam, de felriadtam valami rémálom folytán hideg verejtékkel arcomon és az egész este így játszódott le számomra.

Olyan hajnali négy táján azonban már YoonGi is felkelt a motoszkálásomra. Álmos fejjel fordult felém.

- Mi a baj, Luna? - törölte ki a csipát a szeméből.

- Aggódom, YoonGi. - ültem fel az ágyon lelógatva lábaimat. - Elmentem orvoshoz, - lehajtottam fejemet, hajam arcomba bomlott. - mert már elegem volt a két személyiségemből, hogy mindig a bajt okozta nekem. Agyi ct-t hajtottak végre rajtam, hogy hátha valami látszó probléma van-e. - sóhajtottam egyet ölembe tekintve. - Félek, YoonGi. - bugyogtak ki a könnyeim.

- Semmi baj, drágám. - puszilt hajamba. - Itt vagyok melletted. - ölelt át.

Igaz, ölelése kicsit megnyugtatott, de a baj gondolatát nem terelte el a fejemből. Talán tényleg így mégis jobb volt, hogy elmondtam neki a dolgot.

*HaYoung pov*

Egyszerűen nem tudom elfelejteni azt a napot, amikor JungKook csak úgy ott hagyott, nem is kérdeztem meg azóta meg tőle, hogy mit gondolt, vagy mit miért tett.

Ma is kénytelen voltam menni suliba.

Amint megláttam a suliban, elkerültem, de sajnos a tanórákról nem tudtam lógni többet, így késve is, de be kellett mennem.

- Elnézést a késésért! - szólaltam meg, amikor beléptem a terembe.

- Semmi baj, HaYoung, ülj le valahova. - mosolygott rám megértően BoMi, aki a lyukas órája miatt helyettesítette Lunát. - JungKook mellett jó lesz, közel van. Na, szóval ott tartottam, hogy.. - folytatta, amit elkezdett, míg én leültem az említett helyre.

- Szia. - húzta arrébb cuccait a padon. Szinten tartások vannak, hetente pár órák, de tényleg csak az alapok.

Többször akaratlanul is rápillantottam a mellettem helyet foglaló ajkaira, be is villant ekkor az, mikor meg akart csókolni, én meg naiv módon elszalasztottam a leghelyesebb srác közeledését. Majd az óra közepe felé megint azt a hideg tenyeret éreztem, mint akkor délután, de körülbelül két másodperc erejéig, míg le nem pillantottam lábamra. Azután felnéztem a balomon ülő fiúra, aki kajánul mosolygott előre. Valami megint jár a fejében.

Mikor meghallottam a diákok által isteni hangnak nevezett csengőszót, azonnal kirohantam a teremből, a szekrényem mellett álltam meg csak, amit nagy ritkán ha használok, néha meg az osztálytársaim használják, ha elhagyják az ő kulcsukat. Kinyitottam, bepakoltam a tankönyvem, amire jövő héten lesz csak szükségem, majd becsuktam az ajtaját, és valahogy a semmiből ott termett JungKook.

- Mit akarsz? - vetettem oda a kérdést.

- Nem állhatok itt? - hajolt közelebb arcomhoz.

- Amíg nem zavarsz engem, azt csinálsz, amit akarsz. - dobtam hátra hajamat a távozás jeleként.

- Nagyon nehezen adod magad. Kerülsz. Mi az oka? - fogta meg csuklómat. - Tetszem én neked, de próbálod magadban letagadni. - állapította meg a nyilvánvalót. Hirtelen minden lélek eltűnt a folyosóról, amikor az igen rövidnek tűnő szünet a csengő jelzésével véget ért. JungKook közelebb húzott magához, szemembe nézett. - Bocsánat, hogy ott hagytalak. Tetszel, én meg néha nem tudom kifejezni az érzéseimet. - közeledett ajkaimhoz, én meg ezúttal nem távolodtam el, vette is a jelet, megcsókolt, egy hosszú csók erejéig összeért ajkunk, majd én szólaltam meg.

- Nem kéne órára menni? Csak sok a késésem már, anyámék meg kinyírnak. - kezdtem el magyarázkodni.

- Ne menekülj előlem többet. - karolt át, adva fejemre egy óvatos puszit.

Miért löktem el először?

*MoMo pov*

Mióta SiWon visszahívott, hogy tanítsak a Kirinbe japán nyelvet meg, hogy különfoglalkozásokat tartsak a kicsit lemaradottabb diákoknak kezdem hiányolni az otthonomat, a szüleimet.

Minden nap ebben az időpontban van egy lyukas órám, ekkor általában Jinnel leülök a suli előtti padra beszélgetni, ugyanis van mit beszélgetnünk végül is, tavasszal hozzámegyek.

- Messze van még az esküvő, de meg kéne ismerned a szüleimet. - szólalt meg a beszélőkém. - Én már találkoztam apukáddal, de illik, hogy a lány szüleivel is kéne találkozni.

- Nem nagyon szeretek találkozgatni, mert a végén kérdezősködnek rólam.

- Jin, nem több év múlva szeretném elmondani nekik, hogy ja, amúgy már férjnél vagyok. Így is apád erőltette rád, hogy házasodj meg, nem? Mondhattál volna neki nemet, de nem akarok most összeveszni. Hiányoznak a szüleim és kész, bocsánat, hogy be akartalak nekik mutatni, bocsánat, de - kaptam el tekintetem róla. - de én azt hiszem, én megyek is. - álltam fel kínosan a helyemről, meg nem álltam a tanáriig.

Lerogytam a székemre. Nem akartam összeveszni vele, de mégis sikerült. Szüleimmel álmodok már egy jó ideje, akikről a jó ég világon semmit sem tudok. Haza akarok menni.

*Nate pov*

Nem tudom, tényleg nem tudom. Hiba volt-e talán, hogy szakítottunk Krystallal vagy nem..

Telefonom lemerült útközben, ezért a legközelebbi telefonfülkébe léptem, mert muszáj volt a kevés aprópénzemből felhívnom valakit. Amint bedobáltam az egy híváshoz szükséges értéket, tárcsáztam. Kicsengett, de a hívott fél nem akarta felvenni. Ránéztem a telefonkagylóra, majd gyorsan átfutott az agyamon, futnom kell.

Elengedtem a kezemben tartott kültéri telefonkagylót, majd kirontottam a fülkéből, és ahogy csak bírtam rohantam a célom felé megállás nélkül. A pirosokon is átszáguldva, az életembe került ez a maratonfutás, hogy elérjek az életemhez.

- Krystal! - ordítottam teli torokból megállva a ház előtt, ami a célom volt, még a maradék energiámmal. - Krystal! - leheltem ki az utolsó energiám is, amit valahol a város utcáin hagytam.

- Nate? - nyitotta ki emeleti ablakát, ami pont a ház elé adott kilátást. - Mit keresel itt hajnalban?

- Gyere le! - ereszkedtem már térdeimre, mert tényleg elfogyott belőlem a lélek. Kabátban, de megjelent előttem Krystal aggódó arccal. - Sajnálom, Krystal. - fogtam meg kezét.

- Mit akarsz Nate?

- Hogy bocsáss meg, legyünk újra együtt. Az egész városon futottam, mert nem vetted fel a telefont. - vettem egy mély levegőt, hogy valamennyivel újra feltöltsem tüdőmet. Lassan újra két lábra álltam, kezembe fogtam az előttem álló lány arcát, majd szemébe néztem. - El akartam mondani, hogy még mindig nem tudlak elfelejteni. Szeretlek.. - hajoltam közelebb hozzá és amikor nem húzódott el megcsókoltam. Közelebb húztam magamhoz, elmélyítve a csókot. Egyik percről a másikra így hajnalok hajnalán olyanokat teszek, hogy nem is tudom, miket cselekszem, de egyet tudok. Szeretem ezt a lányt.

*Luna pov*

Jól tettem, hogy elmondtam YoonGinak, miket csináltam az elmúlt napokban. Kicsit megnyugodott a szívem, mikor láttam és hallottam Nate hajnali akcióját, aki ordítozott a szomszédban lakó barátnőmnek a korai órákban. Ő boldog már legalább. 

A kért időpontra megjelentünk a doki rendelője előtt, aki időben fogadott is egy másik orvos társaságában üldögélt a vizsgálóban. Biztos ezért kellett ma jönnöm, biztos csak ő tudja elmondani az eredmény alapján, hogy mi bajom. Nagyban elmélkedtem, mikor hozzám szólt az új arc a teremben.

- Szóval Ms. Wilson. - fordult felém papírokkal a kezében.

- Luna, hívjon kérem Lunának. - javítottam ki, mert a hivatalos megszólításokat gyűlölöm.

- Luna, én Mr. Choi vagyok, vagyis szólítson így, szóval inkább beszéljünk a lényegről, nem fogom elmesélni az életem történetét. Az eredmények. - kereste meg az én aktám béli eredménylapot. Görcsbe rándult a szívem, gyorsan YoonGi keze felé nyújtózkodtam, hogy fogja meg, mert elájulok. Az idegesség lett rajtam úrrá, ami igazából egész nap kísértett engem, mint ha az árnyékom lett volna egész álló nap. A lapokat forgatva kezében fagyott le az arcáról a mosoly, ami talán mindig a személyisége velejárója volt. - Sajnálom, Luna. - nézett fel rám a lapokból. - Ön.. - nyelte egy nagyot.

35.rész vége

30.rész - Máshonnan közelítve (+12)

Merengés közben, a pénteken gondolkoztam.

Meg fog-e még bocsátani nekem, ami történt. Hazudtam, mással voltam, rosszat tettem. Én nem is bocsátanék meg a helyében.

- Te, ez komoly? - lökött vállamon BoMi mikor kinyögtem neki is, mi történt a buli után. - Jól vagy?

- Még nem minden jött vissza. A nagy részére emlékszem, foltokban.

- Próbáld meg ugyanazt az utat bejárni.

- Nem fogok elmenni JunHonghoz, BoMi. Megvárom szépen, mire visszajön minden.

Jelentettem ki, mikor újabb táncóra vette kezdetét. Aztán még sorra egy kis angollal fűszerezve.

Éppen mentem vissza a táncterembe, mikor megtorpantam még a fal takarásában egy dallam hallatán.

Ugyanaz, amit én játszottam el múltkor, vagyis YoonGi lesz, de ez mégis más. Máshogyan játssza, mint én. Fél szememmel bekukucskáltam, lássam is a zongoránál ülőt. Ahogy leüti a billentyűket, düh érződik ki belőle.

Odasétáltam mögé, leültem jobb oldalára, elkezdtem az elejéről a dalt eljátszani. Felkapta fejét, mikor letelepedtem mellé, azonban mikor játékomat hallgatta, nyugodtabbnak találtam.

- Miért vagy dühös? - szakítottam félbe a darabot. - A szombat miatt, ugye? Féltékeny vagy a pultosra?

- Hogy bírsz bennem olvasni ilyen könnyen?

- Tudom, hogy ez zavar, de el kell nekem hinned, ha magamnál vagyok, nem teszem meg.

- Attól még rosszul eshet. - ütötte le a kezéhez legközelebb lévő billentyűt.

- Hányszor mondjam, hogy sajnálom? Még saját magam is ribancnak tartom most, YoonGi. - tettem bal kezemet a fehér billentyűkre.

- Nem vagy az. - fogta meg kezem, szemembe nézett mélyen. - Higgy nekem.

Mosolyogva keltem, mert ezúttal újra talán minden ugyanolyan lehet, mint régen. A pénteki randit vártam és végre itt van. Szokásos módon a Kirin felé vettem az irányt. Beléptem a táncterembe. Ekkor realizáltam, YoonGi nincs bent. Egész álló nap egy szót senki sem szólt senki, beteg lett vagy szabadságot vett ki, vagy, hogy mi a fene van vele. Kicsit csalódott voltam. Egy napja nem láttam, nem is teljes egy nap, csupán pár óra, de mégis mintha már egy éve nem láttam volna. YoonGi, be kell vallanom, szinte a másik felem. Nem mondtam még neki ezt soha, hogy így gondolom. A tetteim miatt nem éreztem eddig úgy. Mindig szétszakít valami minket, egyszer a veszekedés, aztán kis híján TaeHyung, majd Jin és az apja erőlködése, ezúttal meg az az idióta pultos meg az én hülye féltékenykedős fejem hozza rám a bajt.

Lehajtott fejjel mentem ki egy szó nélkül az órák, amik igen csak lassan teltek, befejeztével a Kirin kapuján. Már mentem öt métert körülbelül, mikor egy testbe ütköztem, ami azonnal át is ölelt. Felismertem az illatot, az ölelést. YoonGi..

- Hol voltál? - felnéztem szőke fejére.

- Randizunk, nem? Nem lehet, hogy otthon töltsük az egészet, ezért elmegyünk enni valamit.

- Ezért nem jöttél egész nap? - biggyesztettem le alsó ajkam.

- Gondoltam így jobban szeretnél majd velem maradni. - húzta mosolyra szája szélét, míg elkezdtünk sétálni hozzánk, vagyis WooJihoz.

- Egész nap a két exbarátnőddel töltöttem a napot, rád gondoltam miattuk. - elhallgattam, felnéztem újra szemeibe, ami talán az éppen a rajta megcsillanó fénytől vagy a szerelemtől káprázott. Elmerengett, nézett rám, egy szót sem szólt. Én sem szóltam semmit, forgattam szemeimet, miközben YoonGi végig vizslatott. Akaratlanul is a tekintetétől elpirulva elmosolyodtam.

- Nem tudod, hogy miért volt benn MoMo?

- Nem. Te nem szeretnél átöltözni? - torpant meg jelezve az akart helyszínre értünk.

- De, de. Mindjárt jövök. - azzal felsiettem, WooJi szokásosan ismét nem volt a lakás egyik szegletében sem, így csupán a szekrényembe bújva kerestem valami rongyot, ami megteszi.

*YoonGi pov*

Mikor már eltűnt Luna siető alakja egy szál cigarettáért nyúlok kabátom belső zsebében rejlő cigis dobozból. A kezemben tartottam a fehér papírba tett dohányt, amit egyesek halálrúdnak hívnak. Zsebemből szintén kivettem öngyújtómat meggyújtva azzal a tüdőrákot okozó rudat. Ez segített régen, ezúttal is. Mikor elvesztettem anyumat tinédzser koromban, segített, ekkor kezdtem el bulikba járni, hogy addig se arra gondoljak. Segítenem kellett volna apumnak, de inkább a sötét koreai éjszakákat választottam. Sok rossz dolgot tettem anno ezek után. Luna előtt még sosem gyújtottam rá csak akkor, mikor meglátott szeptemberben, akkor nem is érdekelt. De most igen. Viszont a cigi miatt maradok ilyen vékony csupán, eszemben sincs lerakni végleg.

Esetemben az idegességemet fedem el a szürke füsttel szervezetemben.

Beleszívtam egy utolsót a bajaim csillapító eszközébe, aztán elpöcköltem a még füstölgő csikket.

Megfordultam, éppen akkor jött ki az épületből Luna egy csodaszép ruhába, kiengedett haján megcsillant a fény, amit a novemberi bárányfelhők átengedtek, hogy egyáltalán lássanak az emberek az egyre hidegebb napokon.

- Nem fázol így? - néztem végig rajta a szoknyájára célozva. Fejrázással válaszolt kérdésemre. - Taxival megyünk hogy ne fagyj szét, rendben? - mosolyogtam rá, amit egy hálás bólintással viszonzott. Az út alatt kifelé bámult az ablakon. Végig néztem rajta, majd ölében nyugvó kezén akadt meg tekintetem. Megfogjam kezét? Éreztessem vele, hogy még mindig szeretem? Hogy az az egy éjszaka állt közénk? Lehet, megérezte tekintetemet magán, megfordította fejét, de én ellenkezőjét tettem reflexből. Mikor az általam megadott címre értünk, az étteremben elfoglaltuk helyünket. Tágas, csendes hely, ahol szinte kizárólag az evőeszközök koppanását lehetett hallani ahogy a tányérokhoz ér olykor-olykor.

Szembe ültünk egymással, mosolygott rám, míg ki nem jött a pincér az asztalhoz, felvenni rendeléseinket. Ráfagyott az arcára a mosoly, majd mikor én is felnéztem a hozzánk kiosztott felszolgálóra.

*Luna pov*

Ez kellett, hogy minden egyes emlékem eszembe jusson arról a bizonyos szombat éjszakáról. Minden egyes érzés, minden tettem, bűntudat nélküli cselekedettem hirtelen öntötte el az agyam egészét, mint amikor egy gát csak úgy átszakad a nagy víz tömeget elengedve maga mellett.

- Üdvözlöm önöket, mit kérnek? - bájolgott túlzottan JunHong.

- Mit keresel itt, JunHong? - néztem rá szúró tekintettel.

- Nem lehet valakinek több állása, ha meg szeretne élni valamiből? - húzta fel a szemöldökét. - Eszedbe jutott már valami?

- Inkább hozd ki a rendelésünket, légyszi. - jelentettem ki a menülap mögé bújva.

- Akkor minden előjött, értem én. - kuncogott magába diadalmasan.

- Rendelj valamit. - néztem YoonGira. - Azt kérem én is, amit te. Bocsánat. - álltam fel a helyemről, kimentem a mosdóba. A mosdótükörbe néztem magamat. Az emlékek kavarogtak a fejemben, bámultam magam.

Te undorító, önző liba. Egy hülye ribancnak érzem magam.

*YoonGi pov*

- Sajnálom, én nem akartam semmit sem elrontani. - vigyorgott, amolyan sunyin és hazudva.

Hogy lehetséges ez egyáltalán, hogy pont összefutunk vele itt? De ne merje elrontani az estét.

- Hozd légyszi, amit kértem inkább. - fogtam vissza idegességemet.

- Tudod, ugye, hogy Luna nem marad melletted? - hajolt közelebb. - Mivel hát, te mit tudsz neki nyújtani? - növelte a saját egoját, az én idegességemmel egyetemben.

- Bármit.

- Nem hinném, miután hallottad volna...hmm.. - hunyta le szemét.

- Bármikor, bárhol jobb vagyok nálad. Inkább menj, mielőtt bejelentelek a főnöködnél. - JunHong távozott az asztal mellől, aztán Luna ült vissza helyére. - Jól vagy? Ne menjünk el innen? - néztem félig ideges és szomorkás arcára.

- Élvezzük az estét inkább.

*Luna pov*

Egy mű mosolyt erőltettem magamra. Hallgattam a háttérben halkan szóló lágy zenét.

Körülbelül tíz perc múlva JunHong közeledett az asztalunk felé, mikor, szerintem nem éppen véletlenül, rám borította a tányér levest.

Gyorsan elkezdett mentegetőzni, szalvétát adogatni, de a szemébe láttam, direkt csinálta.

- Elég. - állítottam le ,,segédkezését". - Semmi baj. Tudom, miért csináltad. - tényleg tudtam, én hibám volt egy kicsit, mégis valamiért lenéző pillantással ajándékoztam. - Mi lenne ha megbeszélnénk? Bár nincs is, mit megbeszélni igazából. YoonGi, menjünk haza kérlek. - pillantottam YoonGi felé, aki egyből vette is az adást, felpattant, már a kijáratnál jártunk, mikor leszedegettem az ételdarabokat magamról. Ott hagytuk a helyet, a taxiba pedig YoonGi kabátjára ültetett.

Amikor megálltunk YoonGi háza előtt még egy kicsit ültem a kocsiba lehajtott fejjel. Hogy ronthatta el az estét az én egyik hibám?

Kiszállva bebotorkáltam YoonGi mögött a kapun, a bejárati ajtón, ami már ismerős terep nekem.

- Menj a fürdőbe, mosakodj meg. Adok valami ruhát. - lépcsőztünk fel az emeletre.

Lefürödtem, a ruhámat beáztattam, hogy ne maradjanak benne foltok, mivel elég kényes anyagból készült.

Míg zuhanyoztam YoonGi készített ki nekem egy fehér bő pólót egy fekete szabadidőnadrággal.

Mikor már átöltözve mentem le a nappaliba aggódva nézett rám.

- Ez is az én hibám. - szólalt meg remegő hangon.

- Miért lenne a tied? - ültem le óvatosan mellé.

- Én vittelek oda.

- De az én hibámból történt ez, mert túl sokat ittam akkor és így van összerakva az egy-éjszakás kalandom.

- Ne is emlegesd.

- Inkább igyunk egy kis pezsgőt ha van és beszélgessünk. - adtam egy nyugtató mosolyt felé.

Hozott két pezsgős poharat, megtöltötte őket, majd magához vette az egyiket, a másikat felém nyújtotta.

- Mire akarsz inni?

- Nem lehetne csak úgy? - nevettem el magam.

- Arra, hogy most itt vagy velem. - emelte fel poharát, megmutattam fogaimat is vigyoromkor, de mikor koccintásra került a sor kiejtettem az üveg poharat kezemből talán még kicsit ázott volt tenyerem.

- Hogyan lehetek én ma ilyen szerencsétlen? Mindjárt takarítom. - felálltam, ekkor hirtelen éles reccsenés ütötte meg fülemet, lábam alatt melegséget éreztem, lenéztem, a pohár egy éles nagyobb darabja belefúródott talpamba, egy ideig nem éreztem semmit, de egyszerre az összes fájdalom a vérrel együtt lábfejembe sugárzott. Lesápadtam, YoonGi azonnal beszélni kezdett hozzám, én viszont semmit nem hallottam csakis a fájdalmat éreztem. Elájultam a vér láttán.

*YoonGi pov*

Alig bírtam elkapni az elájuló Lunát, cselekednem kellett. Azonnal vittem a kocsihoz, kapkodtam és gyorsan a kórházba furikáztam. A nővérekhez siettem, hogy segítsenek. Az ájulása okát nem tudom.. ez is ma kellett, hogy történjen? Pár fehér ruhás azonnal fel is mentek Lunával, nem is láttam merre. Kérdezgettem, hova vitték, de egy óra múlva mondták meg hol is találom.

A kórterem előtt fel-alá járkáltam idegesen.

Leültem a közeli székek egyikére, de mégsem volt nyugtom, ráztam lábam aggódva.

- Min YoonGi? - lépett mellém egy köpenyes férfi.

- Igen. - pattantam fel.

- Ön hozta be Miss Wilson, ugye? - lapozgatta az aktát kezében.

- Igen, igen. - bólogattam ezerrel.

- Műteni kellett a lábát, hogy kivehessük az üvegdarabot, ami mélyen belemélyedt a lábfejébe.

- Ez mit jelent? - néztem a dokira, aki a szemembe se nézett, csakis a lapokat forgatta a kezében. Nyeltem egy nagyot várva válaszát. Végre felemelte a fejét és szögletes szemüvegét is levette. Hátra simította haját, majd sóhajtott egyet.

30.rész vége

29.rész - Előjön? Felejtős. (15+)

Körülnéztem a szobában, valami idegen ágyban ébredtem. Blézerem az egyik széken hevert. Mellette fehéres ruhám, ezért megrémültem.

A szoba tiszta és rendezett volt, könyvespolcok sorakoztak a fal mentén. Mellettük egy alig használt íróasztal. A parkettát egy nagy szürkés szőnyeg fedte. Elsimítottam a gyűrődéseket a hófehér lepedőn. Lenéztem újra a padlóra, ott termett egy kis labrador. Vajszínű, rövid kis szőre fényes volt, egészséges.

- Szia, de aranyos vagy. - simogattam meg fejét. Belehasított fejembe hirtelen a saját hangom. Fejemhez kaptam kezemet, lehunytam szememet.

- Látom, felkeltél. - támaszkodott vállával az ajtófélfának JunHong. Ekkor rájöttem, hol is voltam. Tátva maradt a szám látványától, mivel mikor felnéztem póló nélkül iszogatta reggeli kávéját. - Kérsz te is kávét? - szólalt meg újra.

- Öhm, öhm.. igen. - zökkentem vissza. Elindultam vele együtt a konyhába, készített nekem kávét, majd az ital elfogyasztása után szólaltam meg csak újra. - JunHong. Elmondanád, mi történt azután az ital után, amit felejtőnek kértem? Ja, és hogy kerültem ide? - letettem a bögrét az étkezőasztalra, magam elé, rá néztem.

- Tényleg hatott, - nevette el magát. - de te ezt kérted, nem? - támaszkodott háttal a modern felszerelésű konyha pultjának, így szembe állt velem.

- Legalább azt mondd el, miért nem a saját, tegnapi ruhámban vagyok? - néztem végig magamon, ekkor feltűnt JunHong tegnapi inge, ami a szórakozóhelyen volt rajta, amit ekkor én viseltem.

- Vajon? - húzta kacér mosolyra szája szélét.

- Jesszus! - döntöttem fejem az asztalra.

- Nyugi. - cirógatta végig hátamat mögém lépve.

- Ne mondd légyszi, hogy mi.. - löktem el kezét hátamról, elhúzódva tőle kissé.

- De még milyet. - kacagott daliásan.

- Úristen! - borultam ki ekkor. - Te meg kihasználtad, hogy részeg voltam?

- Te ajánlkoztál nekem, Luna. - védte magát.

- Ez a mentséged? - húztam fel szemöldököm előre nézve. - Az nem zavar, te itattál le ilyen szintre.

- Ahogy hallottam este, nem bántad. - szuszogta nyakamba halkan.

- Mert nem voltam magamnál. - húztam összébb magam.

- Szerintem nagyon magadnál voltál, ahogy beszéltél hozzám, azt hittem, józan vagy már. - mikor ezeket mondta, tudtam, hogy tényleg nem én voltam tegnap előnyben az agyamban. Annyira leittam magam, hogy a más vette át az irányítást. - Van egy italom, ami eszedbe juttat mindent, direkt ahhoz, amit este adtam, jár. - újra a konyhába ment, kotyvasztott valamit nekem, aztán elém tette a poharat. - Idd meg! - szólított fel.

- Már úgy beszélsz velem, mintha évek óta ismernénk egymást? - kötöttem bele.

Megittam, vártam a hatását, pár perc múlva hirtelen emlékfoszlányok jöttek elő.

Néztem a táncolókat, MoMo jött mellém, tizenegy felé talán, azzal, hogy ők sokat ittak, hazamennek. NaEunék is követték őket, ekkor a társasából kizárólag öten maradtunk a szórakozóhelyen.

TaeHyunggal is mindössze lepacsiztam, amint lelépett átkarolva HaYit. Négyen.

- Na, valami? - sétált vissza a pulthoz.

- Hát, öt barátomra emlékszem, hogy hazamentek, de ennyi eddig.

- Kár, hogy pusztán ennyi. - biggyesztette le száját, közben sunyi mosollyal arcán.

- A te részedről azért, mert nem emlékszem a közös pillanatokra? - fontam össze karjaimat magam előtt. - Figyi, nem tudom, hogy milyen volt még az éjszaka, de amint eszembe jut, felhívlak. Hazavinnél?

- Nincs autóm, Luna.

- Hogy jársz be a munkahelyedre?

- Gyalog, itt van pár percnyire, de fizetek neked taxit, ha kell.

- Nincs nálam pénz úgyse, köszi, ennyi jár, ha már ezt művelted velem.

Visszamentem a szobába, átvettem a ruhámat, telefonomat az éjjeliszekrényről eltettem magamhoz, kimentem újból a konyhába, addigra a fekete hajú lakástulajdonos is felöltözött.

Hívott taxit, de nem hagyta, hogy egyedül menjek, így ő is beült mellém a hátsóülésre. Kínos csendben vártam végig, amíg a sofőr elér az általam megadott címig.

Mikor leparkolt az épület előtt, kipattantam a járműből, de ő is.

- Nincs meg a számom, Luna. - hagyta nyitva a kocsi ajtaját, hogy mindjárt száll vissza.

- Írd be. - nyújtottam felé a telefonom. - bepötyögte a számát, azután vissza is adta a készüléket. - JunHong, nem fogunk találkozni úgyse többet, mert egy éjszakás kaland voltam neked. - fordultam sarkon.

- Luna! - sietett utánam vállamat megfogva. - Miért ne akarnék még egyszer ilyen éjszakát? - megfordított, hajolt ajkaim felé. Ekkor újabb emlékfoszlány tört fel emlékezetemben.

Beléptünk lakásába, felé fordultam, megcsókoltam. Én kezdeményeztem. Tényleg nem voltam magamnál. Szenvedélyesen csókolt, úgy, mint egész életemben senki addig. Nem éreztem semmi bűntudatot, csalódottságot, fájdalmat. Tényleg mindent elfelejtettem tegnap. Nem tudom, hogy megköszönjem-e JunHongnak vagy haragudjak-e rá.

- Akkor szia. - váltam el tőle, összeszorítva számat, ezt követően beharapva a számat mentem fel a lakásba.

WooJit a nappaliban találtam, aki egyből felugrott mikor meghallotta az ajtó kattanását.

- Hol jártál? - végig nézett rajtam. - Kivel voltál?

- Egy fiúval, de már felnőtt vagyok. - indultam meg szobám felé.

- Ez túlzás, azért részben mégis igazad van. Szólhattál volna, másrészről.

- Hogy szólhattam volna, mikor tegnap itthon se voltál, WooJi?

- Rendben, rendben. Inkább mosakodj meg és tedd rendbe magad. - rendezte le, mivel veszekedni nem akart.

Azzal bementem a fürdőbe, levettem ruhámat, letusoltam, és már a tiszta szerkómban leültem ágyamra. A telefonom kijelzőjén azonban hat nem fogadott hívás díszelgett.

Botorkáltunk ki a szórakozóhelyről az egész társaságunk, a megmaradt emberek belőle. Lassan zárt a hely, ezért indultunk el. A kifelé ömlő tömeget vártam, hogy ne tapossanak el. A pultnál ültem nézve azt a pár száz embert, aki egyszerre akar kifolyni a kis bejáraton. Egy ismerős hang ütötte meg a fülemet. Megfordulva JunHongot láttam, aki a szemetet szedte éppen.

- Ne segítsek? - szóltam oda neki.

- Ha akarsz. - mosolygott rám.

- Mindjárt. - megkerestem BoMiékat. - ..rendben, BoMi, majd hívj. - integettem a hely bejáratából.

Gyorsan összepakoltuk a helyet a pultossal, így be is zárhattunk.

Szóval ezek után mentem fel hozzá.. Annyira hülye vagyok, miért ittam annyit?

A nem fogadott hívásaimat néztem, kettő WooJitól, három BoMitól, egy pedig YoonGitól jött.

Holnap mindent elrendezek, sok magyarázkodással, de most ki kell aludnom magam, ha holnap normális állapotban akarok, kell, tanítanom.

A suli kapuin belépve is még mindig iszonyatosan hasogatott fejem.

Egyenesen, szokásosan, a folyóson átmentem a diákok között a megszokott helyiségbe és mint mindig, YoonGi már bent volt.

- Reggelt. - köszöntem előre.

- Neked is. - válaszolt közömbösen, elhidegülve.

- Mi a baj? - kérdeztem barátian.

- A szombat este. Vajon mi más? - emelte fel hangját.

Amikor elkövetsz hibákat, érzik a körülötted lévők anélkül, hogy mondanád. A bűntudat is igazából nem más, mint hogy megbántad egy tettedet és ez rossz érzéssel tölt el és mikor szeretsz valakit inkább nem mondod el, meg ne bántsd az illető személyt.

Lassanként visszatérnek az emlékeim attól a csodatevő italtól, most már inkább kívánom azt, hogy ne emlékezzek semmire.

- YoonGi! - egy lépésnyire voltam tőle, rám nézett, szemei csillogtak. - Én rosszat tettem.

- Miért gondolod ezt? - vágott értetlen fejet.

- Szombat este.. - haraptam alsó ajkamba.

- Mit csináltál, miután mi elmentünk onnan?

- Mit mondtam, miért nem megyek veletek? Mivel.. - álltam meg mondatom közben. - ..nem emlékszem túl sok dologra.

- Hogy WooJi érted jön, nem kell megvárni téged.

- Basszus! - hunytam le a szememet, mivel rájöttem YoonGiéknak még hazudtam is.

- Mit csináltál?

- Elmentem a pultos sráccal, olyan állapotban, hogy nem is tudtam magamról. - elszégyelltem magam, lesütöttem tekintetemet is. Nagyot nyelt, sóhajtva hátradöntötte a fejét, csípőre tette kezét.

- Felmentél hozzá? - kérdezte tartva testhelyzetét.

- Igen. - bólintottam.

- Lefeküdtél vele? - kérdezett rá kerek perec még mindig nagyokat sóhajtva.

- Igen. - elhalkult hangom, lehajtottam fejem.

- Te meg azért basztál le, mert megcsókoltam alkoholos állapotomban egy lányt? - emelte fel hangját a visszhangzó teremben.

- A másik személyiségem jött ki. - motyogtam magam elé. - Nem vagyunk együtt, akkor miért érdekel ennyire? - felemeltem fejem.

- Mert téged is érdekelt az a csók. Te meg bármit csinálhatsz, ugye? - kezdett veszekedni.

- Nem! - vágtam rá.

- Akkor miért mondtad el egyáltalán?

- Mert szeretlek és bűntudatom van!

- Szeretsz még ezek után is? - vette vissza hangerejét, mire bólintottam igenlő válaszként. - Az jó, én már..- forgatta meg a fejét. - én már nem is tudom igazán.

- Ezt hogy érted?

- Mikor Jin volt a képben, meg akartalak szerezni. Ő már nem volt lényeg szombaton. Egy lány viszont aki megcsókolt igen, én meg be voltam baszva annyira, hogy nem löktem el őt azonnal, ekkor te megláttad. Aztán hagytam, hogy azzal a sráccal menj haza. Most itt állunk egymás előtt. Mindketten az alkohol hatása alatt tettünk valami rosszat, melyik volt a nagyobb mértékű szerinted? - bekönnyeztem, az utolsó mondata végeztével pedig ott hagyott.

Kis koromban rengeteg sorozatot néztem, amiben szerelmesek az emberek, aztán szakítanak, átverések, megcsalások sorra követi azt. Mindig jön valami, amiért lehet bőgni. Ezúttal viszont a saját sorozatomban ragadtam. Mindig tudok, miért sírni. Gyerekkoromban viszont nem kellett foglalkozni szinte semmivel, kizárólag a tanulással. Újra gyerek akarok lenni. De gyerekként elvakult voltam..

Kihúztam magam visszafogva sírásomat, YoonGi után futottam. Még a folyosó végén megtudtam állítani.

- Kérlek, várj! - fogtam meg karját. - Eljönnél velem egy randira?

- Mi? - röhögött ki.

- Egy randi. - néztem sötét, csillogó szemeibe. - Meg tudok mindent magyarázni, ha még van esélyem rá nálad.

- Én még mindig.. - mondatát nem fejezte be, de hangjából elmúlt az a düh.

- Én már megbántam dolgokat, YoonGi. Megkérhetnélek arra, hogy most te adj nekem egy esélyt? Vagy kezdjük idegenekként?

- Én nem szeretnék kimozdulni a hétvégén, Luna. De ha átjössz pénteken, akkor rendben. - vigyorodott el.

- Te kis sunyi.. - mutatok arca felé mutatóujjammal felháborodva.

- Pénteken, Luna. - jelentette ki az emeletre menet.

- Miért ordítoztok a folyosón egész álló nap komolyan mondom? - bökött oldalba BoMi.

- Még azok után is meg tud nekem bocsátani, amit tettem. - hangosan gondolkozva néztem még mindig YoonGi után.

- Mit csináltál?

- Hm? - néztem rá. - Majd elmondom.

Most én kaptam esélyt YoonGitól, bár a szombat nem rajtam múlt, de nagyon örülök ennek.

Kiveszem fekete fülhallgatóját füléből, ami már szinte törzsvendég hallószervében. Gézmaszkját elhúzza szája elől, mutatva, figyel. A szőke hajába beletúrok gyengéden, rám mosolyog, megfogja derekam és magához húz egy csókra.

Én szerelmes vagyok belé, bármi történik is.

Elmerengtem. Mert ő mindig erre késztet, miután beszéltünk.

*YoonGi pov*

- SiWon, mit tervez még a diákok tánca mellett? - léptem be irodájába.

- Mire gondolsz? - nézte továbbra is laptopja képernyőjét.

- Van egy ötletem, mivel lehetne még jobbá tenni a gálát. - ültem le a vele szembe lévő, az asztal másik oldalán helyett foglaló székre felkeltve érdeklődését.

- Hallgatlak. - nézett végre rám az érdekes számítógép kijelző helyett.

Elmosolyodtam, a tervek a fejemben kavarodtak, amit már csak meg kellett osztanom főnökömmel.

29.rész vége

28.rész - Teljesítve (15+)

Még egyet sóhajtott, egy sokkal mélyebbet. Az alap jelenléte mindig is megnyugtat, de mikor ilyeneket sóhajtozik kezdek félni.

- Mi az, YoonGi? - tettem vállára kezemet.

- Semmi, semmi, menjünk. - mosolygott rám elindulva

- Min YoonGi! - hangsúlyoztam hatásosan nevét, nem szeretem, mikor titkolózik.

- Elmeséled, hogy mit csinált veled Jin anno? - bökte végre ki, mit akar. - Azt mondtad fájdalmat okozott, de nem simán szakított veled, jól sejtem?

- Egy agresszív állat, ezt sokszor mondtam, de nem is mondtam el, hogy miért. Hát, végül is ott kezdődött, hogy túlságosan féltékeny volt. Majd amikor nála voltam, szakítottam vele, de.. - kapott el a sírásroham. - nem úgy fogadta, ahogy gondoltam volna. Megütött többször, alig maradt ekkor erőm. Ezután a dolog után nagyon durva dolgok voltak velem, nem is bíztam meg a fiúkban. Ez karácskor volt pont több éve. Ez a lényege, nem részletezném. - nagyot nyeltem, ezzel is visszatartva sírásomat.

- Egy ilyen emberhez akarsz hozzámenni? Nem hagyom.

- Nekem meg nincs választásom.

- Ne legyél már hülye, Luna. - fogta két kezébe arcomat.

- Én nem vagyok hülye, de apám..

- Miért nem mondod meg neki egyszerűen a dolgokat, nem akarsz vele lenni?

- Mindenkinek jobb lesz így, te ezt nem értheted. - távolodtam el tőle.

- Én nagyon könnyen beleszeretek akárkibe és kiszeretek valakiből, de mióta először belém ütköztél nem tudom, mi történt velem. Először az életben még a szakítás után sem szerettem ki belőled. Nem tudok eléggé boldog lenni mással. Te meg csak így ellöknél magadtól?

- Nem löklek el. - bekönnyezett szemem, mikor felvetettem rá pillantásom.

- Sajnálom, hogy azt hittem, nem bízol bennem. Nem mondtad volna el akkor ami történt.

- Régóta bízom benned, de sokszor csalódást okoztál.

- Szeretlek, Luna, soha egy percre sem akartam bármi vagy csalódást, vagy akármi fájdalmat okozni, de kérlek ezeket nézd el nekem.

- Nem beszélhetnénk valami másról, mint a hibáinkról. Nekem is voltak éjszakáim, meg hasonlók. Szóval miért akarsz mindig bocsánatot kérni? - nevettem el magam elindulva újra. - Visszaadnád a telefonom, amúgy is? - nyújtottam felé kezemet.

- Nem tarthatom meg? - biggyesztette le száját, mint egy kisfiú, akitől elvenné az anyja az édességet nézéssel társulva.

Minden egyes elvigyorodásától elgyengülök. Nem tudom, mi van benne, mitől más, de olyan érzéseket vált ki belőlem, amit eddig más nem. Voltam szerelmes, de így nem. Az ő elmondott dolgai szerint, ő is ugyanígy van ezzel.

- Mivel érsz majd el? - meglepődtem, mikor WooJihoz értünk.

- Nem megyek el innen. - cövekelt le lábaival.

- Megfagysz este, az nem baj? - nevettem el magam ismét.

- Ha mosolyogni látlak, az felmelegít. - sóhajtott egy nagyot, majd megfordulva, integetve ott hagyott.

Mosolyogva, boldogan felrepültem a szobámig, kizárólag telefonom csengése hozott vissza a földre.

- Mi az, Jin? - vettem fel közömbösen a készüléket.

~ Találkozzunk! - jelentette ki bármi köszönésnek megfelelő szó nélkül, bár én se köszöntem.

- Rendben, a suli előtt leszek fél óra múlva. - tartottam a közömbös hangnemet megszakítva a vonalat.

A tervet végbe kellene vinni, amit YoonGi talált ki. Féltem MoMot.

- Szia, MoMo! - tárcsáztam a YoonGi által megadott telefonszámot, majd köszöntem előre. - Luna vagyok. - mutatkoztam be.

~ Luna, oh, szia. Van valami baj?

- Nincs, nincs, de találkozhatnánk a suli előtt, kérlek?

~ Persze, persze. Indulok is. - bontotta meg a vonalat.

Gyorsan visszavettem kabátom, elindultam a Kirinhez, MoMot láttam már, Jint még sehol.

- MoMo! - köszöntöttem.

- Tényleg valami baj van? - aggodalmaskodott.

- Nem, nincs. Nyugodj meg, beszélnem kell veled. - magyaráztam célomat. - Jinről van szó. Tetszik neked, láttam rajtad már az első közös talinál, egy bökkenő van. Feleséget kell találnia magának apja parancsára. Mivel most apáink üzlettársak, az apja rám gondolt, de én átéltem egy pár rossz emléket vele, szóval nincs túl sok kedvem ehhez. Viszont ha nemet mondok én is, lefújja az üzletet Jin apja. - elhadartam neki a legérthetőbben a dolgokat. - Az is feltűnt, te is bejössz neki, de én téged féltelek. Azok után, amit velem művelt, nem akarom, hogy te is átéld.

- Miért féltesz engem? - mosolyodott el. - Megvédem magam.

- Egy magasabb és talán erősebb is fiútól meg tudnád magad védeni?

- Ha nem akarja ugyanazt elkövetni, mint veled.

- Boldog leszel vele?

- Remélem. - vonta meg vállát, aztán megjelent Jin mellettünk.

- Jin.

- Luna, MoMo. - köszönt illedelmesen.

- Jin. - pirult el MoMo.

- Beszéltem MoMoval. - súgtam oda Jinnek kacsintva egyet.

- Köszönöm, Luna. - ölelt át barátilag.

- Ne tedd ugyanazt vele, mint velem. - suttogtam füléhez, majd megveregettem hátát. - Én, akkor, megyek is. Sziasztok! Jó..mindegy. - vigyorogtam rájuk, lelépve.

*MoMo pov*

Luna lelépett, egyedül hagyott Jinnel. Nagyot nyelve felnéztem csillogó szemébe.

- Szóval.. - szólaltunk meg egyszerre.

- Mondjad. - tettem idegesen szőke hajtincsem fülem mögé.

- Kedvellek, ezt tudnod kell.

- Luna elmondta a dolgokat. - mosolyogtam rá.

- MoMo, a szőke tincseid megigéztek. - bókolt, amitől arcom egy pipacsra hajazott. - Szeretném, ha a barátnőm lennél, elfogadnád ezt a gyűrűt, - vett elő egy kis dobozkát zsebéből. - aztán ha még bízol bennem a feleségem lennél. - pislogott rám nagyokat.

Amiket elmondott róla Luna, aszerint tudok csak véleményt alkotni az előttem álló személyről, mivel ez a harmadik eset, hogy találkozunk. Nem is ismerem. Így akarjak a barátnője, aztán a felesége lenni. Kicsit gyorsan haladnánk. Kit érdekel? Tetszünk egymásnak, Lunát nem zavarná.

- Mit kellene erre válaszolnom? - húztam mosolyra számat nyájasan.

- Amit érzel.

Bólintottam egyet, mire magához húzott átölve vállam felett kezeivel.

Mellkasába fúrtam arcomat, a tipikus fiú parfüm illat csapta meg orrom, ami nekem mindig is tetszett. Tipikus, mégis rajta más, különleges illat.

Vékony testalkatú, de mégis olyan ölelni való. Nem tudom, mit szerettem meg benne.

- Nem akarjuk ezt elmondani Lunának? - távolodtam el tőle, még mindig kezét fogva.

- El szeretnéd?

- Vagy menjünk el mondjuk valamit inni együtt. Hívhatnánk a többieket, de akkor ha te is szeretnéd. - lelkesedtem be, de felnéztem Jinre akkor kicsit visszább vettem.

- Ha akarsz bulizni, menjünk.

Máris azzal kezdi, hogy amit én akarok, akkor az neki is jó?

- Te akarsz vagy az én kedvemért akarnál menni?

- Apám kikészít, parancsolgat, jó lesz kicsit iszogatni. Szerintem, igyunk még arra is, ami itt kezdődött köztünk. Hívj akit akarsz, MoMo.

Sétálgatás köben elkezdtem felhívni a barátokat. Lunát elsőként.

- Szia, szeretném ha eljönnél ma este egy buliba. Velünk.

~ Már is velünk címszóval? - nevetett bele a telefonba.

- Gyere ugyanúgy a sulihoz. Mondjuk hétre.

~ Rendben, öltözöm is. - szakította meg a vonalat.

*Luna pov*

MoMo máris közös programot tervez Jinnel? Gondolhatom, mi lesz ebből estére.

Elkezdtem keresgélni ruháim között, káromkodtak egy sort, szerencsére WooJi nem volt itthon, aztán folytattam a tökéletes ruha megtalálását.

Anyunak üzentem még egy hete, hogy küldjön otthonról cuccokat, mert tovább maradunk, rá két napra körülbelül megérkezett egy doboz a dolgaimmal.

Visszaemlékezve emlékszem egy darabra, ami épp megfelelne a mai estére.

A doboz mellé lépve kiemeltem belőle a fehér kicsit halvány rózsaszínbe átmenő ruhát, majd egy fekete blézert is. Anyu mindig gondol mindenre? Felvettem a kikészített öltözéket, hajamat kiengedve hagytam, majd mivel nem akartam megint sarokfájással hazajönni, magassarkúm sarka így is eltört, felhúztam színben szettemhez illő tornacipőmet.

Régen anyu mindig úgy hívott ,,tornacipős hercegnő", mivel kiskoromban soha nem akartam a lakk cipőcskéket hordani, hanem a már elnyúlt tornacipőimet. Nem győzték rám erőszakolni a szép kis cipőket.

*BoMi pov*

MoMo felhívott, hogy buliba nem-e megyünk mi HoSeokkal. Hát miért is ne? Kikapcsolódni csak kell alkalomadtán.

- Drágám, MoMo, elhívott minket bulizni, inni valamit. Öltözz fel valamibe. - mértem végig félmeztelen testét, ahogyan a fotelben kihúzta magát. - Azért mert hűvös van kint, engem nem zavarna. - hajoltam hozzá egy csókért.

- Ha iszok, tudod, milyen vagyok. - húzott ölébe.

- Te is, hogy én milyen. - haraptam alsó ajkába egyet, majd a fürdő felé indultam, készülődni. - Drágám, kellene szerezni TaeHyungnak egy csajt. - ordítottam ki az ajtón.

- Mi van EunJival? Egy évfolyamon dolgoznak.

- Ha bejönne a mi TaeTaenknek akkor már rég meglett volna neki. Ismered az ízlését, nem?

- Luna az ízlése, BoMi.

- Tudod, te is, hogy Lunának a mi YoonGink tetszik.

- Ezek a mai gyerekek milyen válogatósak. - nevette el magát.

- Öltözz, drágám, hétre a sulihoz kell érnünk.

Nem bántam meg egy percét sem annak, hogy összejöttem HoSeokkal. Egy idióta az egész ember, nem a kis izma miatt szeretem. Felderít bármikor egy mosolyával. Megtennék bármit érte. Veszekedéseink ellenére még ő is szeret.

*NaEun pov*

- Jiminieee! - ordítok át a másik szobából kedvesemnek. - Szedd össze magad, megyünk buliba MoMo hívott. - folytattam neki, mikor ijedten az ajtót tépte fel. - Nyugi, csak menj és vedd át a ruhád valami normálisra.

Nem szoktam annyit irányítgatni, de JiMin hallgat rám, mivel egyszer már megjárta, amikor nem azt csinálta, amit én mondtam neki, de szeretem. Mióta először hallottam meg énekhangját, láttam meg csípőmozgását, mondtam ő kellett eddig nekem. Rengeteg féltékeny pillantást kaptam már az idők során, nem váltott le engem JiMin. Néha még én is észreveszem magamon, hogy elviselhetetlen vagyok, de nem, JiMin nem tágít mellőlem.

*Luna pov*

A megbeszélt időpontra odaértem a Kirin kapuihoz. A lányok mellett el is tűnhetnek a fiúk. A srácok alig csípték ki magukat, de mondhatnánk, hogy a lányok díszelegnek inkább oldalukon.

Nem tudtam, kiket hív még MoMo, de az összegyűlt társaság BoMi, HoSeok, MoMo, Jin, NaEun, JiMin, TaeHyung, Yoongi és jómagam, de észrevettem egy alacsony világos barna hajú lányt.

- Bocsánat, elfelejtettem bemutatni Lee HaYit. - vette észre YoonGi, hogy a lányt néztem.

Szóval vele jött. Jó kis bulinak nézünk elébe.

Három taxit rendeltünk, MoMoék és BoMiék mentek az elsővel, aztán NaEunékhoz beszállt YoonGi és HaYi, így TaeHyunggal mentem a harmadik körben. Mivel mindenki inni akart, ezért senki nem jött járművel.

A taxik elhagyták a suli területét és elindultak a megbeszélt helyre.

- Jól akarod magad érezni ma? - szólalt meg TaeHyung.

- Én most csak inni akarod, de sokat, mert elegem van. Te meg szedj össze valami csajt, oké?

- Igen is, próbálkozom, de amúgy.. - vakarta meg tarkóját. - még mindig nem felejtettem el az éjszakánkat.

- Ne kezd, TaeHyung. Nem akarok ma senkivel sem összejönni, még épphogy Jin kikerült a képből.

- Értem, Luna. - nézett ki az ablakon.

Leparkolt a három taxi, belépünk a helyre, bent CL Baddest Female és Nona9on számának mixe bömbölt, ami egyből a táncparkettre szólított. Elgondolkoztam, nyomuljak-e valakire, ami által ribancnak néznek majd, vagy ne. Nem kellett sokat várnom, hogy két pasi is bepróbálkozzon, mivel egyik még szingli társaságombeli sem volt a közelemben. Leráztam őket, a pulthoz léptem, MoMo fizetett nekem egy sojut, jeleztem neki, visszafizetem, de ennyi nem lesz elég az estére. Megértően bólintott, majd még pár töményebb, illetve importált italok keverékét fizetett nekem ki.

Jin is ivott egy kis sojut, de nem vitte túlzásba. BoMiék inkább élvezték a zenét JiMinékkel, de bevallhatom, mindenki helyett is ittam. TaeHyung meg keresett egy kis friss húst a színen.

- Nem lesz az sok? - ült le a mellettem lévő bárszékre YoonGi.

- Ne érdekeljen. - vontam meg a vállam az üres poharat cirógatva. - Teljesítettem a tervet. - biccentettem megfordulva a széken Jinék felé.

- Láttam. - húzta mosolyra szája szélét.

- Ez nem jelent semmit. - vágtam rá.

- Szép vagy ma is, Luna.

- Nem kell nekem bókolnod. - morogtam magamban. - Inkább vigyél magadnak egy italt és menj.

Kérdés nélkül, értetlenül elhaladt italával. Visszafordultam a pultra könyökölve.

- Zűr van a paradicsomban? - szólalt meg éppen kiadva egy srácnak italát a pultos.

- Hm? - kaptam fel a fejem. - Vicces. - mosolyodtam el rajta.

- Pillanat. - fordult el egy rendelést felvéve. Elkezdett egy koktélt keverni, majd végül egy szívószálat helyezett az italba. - Ezt az a fickó küldi neked. - tolta elém a poharat.

- Öhm, köszönöm. - tekintetemmel megkerestem a feladót, az egyik nyomulós srác volt a nyertes. - Nem akar rólam leszállni, de ingyen van. - vontam meg vállam belekortyolva a szívószálon át az italba.

- Nem ezért jó lánynak lenni, ingyen pia. - vigyorgott rám a pultos. - Luna, ugye?

- Igen. - bólintottam.

- JunHong. - nyújtotta kezét.

- Örültem. - ráztam meg kezét. - Legalább van kivel beszélgetnem. - nevettem el magam.

- Miért nem táncolsz kicsit?

- Ah, majd később, korán van. - legyintettem.

*YoonGi pov*

Ott ül. A pultos sráccal bájcseveg. Nem vagyok féltékeny. Nem vagyunk együtt, beszélgessen bárkivel tőlem.

- Na, mi van, YoonGi? - lökött vállamon TaeHyung. - Mit bámulsz ennyire?

- Semmit. - kaptam el tekintetem.

- Áh, Lunát. Ki az a srác? - fokozta tovább féltékenységemet. - Azt mondta nekem pedig a taxiban, ő nem akar senkivel összejönni. Mindegy. - vont vállat.

- Nagyon látszik.. - néztem még utoljára Lunára.

Szebb, mint bármikor és nem mellettem van.

*Luna pov*

Hirtelen tódultak a sorok a pult mellett italokért.

Utolsót kortyoltam koktélomba, majd BoMi megragadta kézfejem berángatva engem a táncparkettre.

- Auch! - rántottam ki szorításából kezem.

- Bocsi, de nem bírtam tovább nézni YoonGit, ahogy téged néz.

- Mi?

- Szerinted nem féltékeny, hogy a pultossal beszélgettél?

- Miért nem HaYival van? - fontam össze karjaimat.

- TaeHyungnak hozta, te értetlen! - szedte le a fejem. - Miért hozott volna valakit magának?

Elkezdtem keresni a helyiségben YoonGit, mire az egyik sarokban megakadt rajta a szemem, amint egy másik csajjal csókolózott.

- Mert hogy én kellenék neki szerinted? - mutattam az említett felé, aztán dühösen, csalódottan a pulthoz léptem újra. - Tölts nekem még egyet, kérlek. - ültem le a szabad bárszékre.

- Uh, mi történt? - lepődött meg.

- Légyszi. - fejeztem ki még jobban, hogy gyorsan kéne az az ital.

Egy töményet nyújtott át, amit le is húztam, azzal a fejemet fogva támaszkodtam könyökömmel a pulton. Lehunytam szemem.

Ez visszavágás részéről, de minek? Csak csalódást okozott ezzel nekem.

Talán ekkor hatott a legjobban az alkohol nálam. Kipattantak szemeim, beverekedtem magam a táncparkett közepére és elkezdtem táncolni. Kiadni a dühömet, az indokolatlan dühömet.

Most is sajnálja YoonGit BoMi?

Mellém lépett YoonGi, mire megálltam a táncban.

- Mire volt jó az a csók? - kérdeztem rá nem nézve.

- Te..

- Láttam, mire volt jó?

- Én csak, te is azzal.. - magyarázkodott hebegve.

- Beszélgettem vele, nem ledugta a torkomon a nyelvét! - löktem arrébb. - Nem érdekelsz.

- Nem én voltam, hanem ő. - dadogott tovább.

- YoonGi, elég! Amúgy is ehhez két ember kell. Bennem van több pia, mégsem smároltam le senkit. - kezdtem vele veszekedni.

Magához rántott, megcsókolt, de egyszerűen nem tudtam ellökni magamtól.

Újra kellemes csókját éreztem, de nem volt ugyanaz, az egész nem csupán az alkohol íze miatt volt keserű, egyszerűen, amit tett nem engedte, hogy mást érezzek.

A terem szélére vitt, de bekönnyezve néztem fel rá.

- Nem, ezúttal nem úszod meg ennyivel, YoonGi. Sikerült, amit akartunk, nem lettem menyasszony, de a féltékenységed miatt nem is leszek a tied. - löktem félre. Azért jöttem, hogy jól érezzem magam, alig múlt kilenc, nem fogja elrontani az estém a féltékenységének eredménye.

Visszatelepedtem a bárpulthoz, újra elém állt JunHong.

- Megint itt? - a hangos zenétől nem hallhatta a veszekedésemet YoonGival. - Inni szeretnél valamit esetleg? - mosolygott kedvesen.

- Adj egy olyat, amitől felejtek.

Gyorsan kevert nekem valamit, nem mondta, mi az, de jobb érzés volt utána. Megittam az egészet, mikor leraktam a pultra, megfordultam, a tömeget bámultam, az agyamig hatolt a hangos zene és ennyi. Ennyire emlékszem.

Másnap reggel kinyitottam a szemem, körül néztem, a terep túlságosan is ismeretlen volt, megijedtem,

28.rész vége

27.rész - A döntés

Egy nagyon hűvös vasárnap este volt, ültem a kocsi hátsóülésén, körülbelül hat-hét óra körül járhatott. A jármű ablakain folyt az esőcseppek összessége, mint ha egy apró forrás csörgedezne le az üvegen, majd a kocsi oldalán lefolyva elérné a földet, csatlakozva a többi esőcsepphez egyesülve azzal.

WooJi vitt apumékhoz a szálloda elé, nem akarta, hogy sétáljak, mert szemerkélt és én meg nem éppen úgy voltam öltözve. Apum kitalálta, menjünk el négyen, vagyis Jin, apáink és én.

Tudtam, viszont, mi lesz a vége. Derűsen köszöntem, mintha éppen nem az járt volna az eszemben, amit a mellettem álló személy követett el anno.

Elmentünk egy étterembe, végig csakis ők beszélgettek nagyba hármasban.

Tologattam az ételt tányéromon szótlanul, viszont arra a bizonyos "h" betűs szóra felkaptam a fejem.

- ..házasság..? - nyeltem egy nagyot. - Miről beszéltek?

- Jin és te... - kezdett bele apám.

- Ez az, amit tettél értem? - felemeltem hangom, ezzel félbe szakítva apámat.

- Luna, drágám.. - próbált csitítani.

- Nem. Elegem van, hogy akiről egy csomó mindent nem is tudsz, akarsz hozzáadni. - felálltam helyemről és kimentem az étteremből.

Kint a csepergő esőből mialatt mi bent voltunk zuhogó esés alakult ki.

Jin utánam jött, mert nem tudták volna elviselni, ha csak úgy elmegyek onnan?

- Luna, mi bajod? - megfogta vállam.

- Soha az életbe nem leszek a feleséged. Talán apám miatt muszáj lesz nekem, de értsd meg, hogy soha nem foglak szeretni. Te sem szeretsz már állítólag.

- Miért nem beszéltél MoMoval? Akkor nem neked kellett volna ott bent ülni.

- Azért nem beszéltem vele, mert te semmit se érdemelsz meg. - ezúttal ordítottam vele az étterem előtt. Hajamból már csorgott a víz, ruháim is csuromvizesek voltak. A sírás kerülgetett. - Mondd meg apámnak, hogy egy pár napig egyikőtökkel sem szeretnék beszélni ha lehetséges. - fordultam meg és ballagtam haza a zuhogó esőben.

Az úton WooJi felé valahogy rosszul léphettem, kibicsaklott bokám ezenfelül magassarkúm sarka is eltört. Ennél jobb nem is lehetne..

Vizes ruhákban, mezítláb, az esőben mászkáltam este kilenc körül.

Lassan jobb oldalamra gördült egy fekete autó, melynek mindössze szürke, az utcalámpa fényében megcsillanó dísztárcsáit és hangját vettem észre az esti órákban, tulaja letekerte a sofőrülés felőli ablakot, aztán kikönyökölt. Felismertem a hangot, inkább szó nélkül haladtam tovább.

- Luna, nem szállsz be? - szólalt meg YoonGi. - Luna? - leállította a motort és futott utánam inkább.

- Nem, YoonGi, tudod, miért? - fordultam felé sírva. - Mert egy olyan emberhez kell hozzá mennem, aki a legnagyobb fájdalmat okozta nekem az eddigi életem során.

- Ne sírj. - ölelt át vigasztalásul.

- Ne, YoonGi. - löktem el magamtól, így magassarkúmat is elejtettem. - Ezzel most nem segítesz. Nem is kellett volna visszajönnöm..de egy dolog tartott végig ennél az útnál.

- Mi? - kérdezte szomorú tekintetet vetve rám.

- Te. Az egyetlen dolog, ami miatt visszajöttem az te voltál, mert én nem tudlak téged elfelejteni, viszont a sors akkor sem akarja, hogy együtt maradjunk..

- Megoldjuk. - megszorította kezemet, ezt követően szemembe nézett. - Mi lenne ha elvinnélek innen messzire? - pislogott rám nagyokat.

Ő az, akit szeretek. Ez tény. Ez az igazság. Egy dolog viszont utamat állta, hogy kimondjam, amit szeretnék.

Mikor ver egyet a szív úgy, ahogy addig még soha, az agy már nem parancsol, de mégis egy másik ugyanúgy fontos dolog, személy miatt az agy felülkerekedik az összes érzésen. 

Nem lehet mit tenni. Kész roncs vagyok egyetlen ember miatt.

- Nem. - ki kell mondanom, ez ellen nem tehetek mást, apám nem ért meg, nekem fontos az apám. - Fáj sajnos, de ki kell mondanom. Nem lehet.

- Megértem, hazavigyelek azért?

- Ne. - utasítottam vissza. - Lassan úgyis eláll. - mosolyogtam.

- Holnap, Luna. - indult vissza a kocsihoz.

- YoonGi! - ordítottam utána. - Ugye harcolni fogsz értem?

- Mindig! - e szóra dobbant egy nagyot a szívem.

Elhajtott mellettem, én pedig törtem fejem, jó döntést hoztam-e.

Felvettem enyhén csicsás magassarkúm a vizes földről, így ballagtam haza felé ismét, az eső lassan elállt, szakadoztak fel fejem felett a szürke már-már koromszerű felhők. Épp a jó idő kezdetére értem WooJihoz.

- Pont elkaptad az esőt? Úristen! Tiszta víz vagy. - kapkodott össze-vissza WooJi, azután törölközőt csavart rám. - Jól vagy?

- WooJi, nyugi, jól vagyok. - nyugtatgattam, majd még rá is mosolyogtam.

- Rendben, de öltözz át.

Belépkedtem szobámba, átvettem egy kényelmes öltözékre ruhámat, ezek után leültem a nappaliban. A kanapéhoz közel volt az ablak, ezért kifelé bámultam rajta.

Tényleg ezt kell tennem? Összeházasodni Jinnel apám kedvéért? MoMonak tetszik Jin, látszott rajta, de nem engedhetem, hogy őt is bántsa.

Egész este ezen törtem a fejem, pár órát ha aludtam, azt is a kanapén ülve.

Körül nézve nem láttam, WooJi, eszembe jutott a héten végig esténként fog haza járni.

Elindultam a szokásos időben a sulihoz, azonban egy újabb dolog várt rám a bejáratnál pontosabban a tegnapi hármasfogat ácsorgott az intézmény kapuiban, tudtam, engem várnak, mert mikor hozzájuk értem apám szólalt meg.

- Lányom.

- Igen? - fordultam vissza tartva az üvegajtót.

- Beszélgessünk. Négyszemközt. - jelentette ki, aztán Jinéktől kicsit eltávolodva folytatta. - Ez az egész házasság nem az én ötletem volt.

- Az apám vagy, miattad teszek meg mindent. Ugyan, semmi kedvem hozzá, sőt te még a felét sem ismered Jinnek, de az, hogy ,,teszek valamit" az számodra mit jelent? Apa? - hangsúlyoztam ki utolsó szavamat.

- Sajnálom? - nézett értetlenül rám, mintha ő semmit sem tett volna, ellenne tényleg egy dolgot se.

- Még kérdezed, az nem is érdekel esetleg, ha nem is szeretem már, esetleg mást szeretek vagy netalántán az, hogy nem akarok megházasodni? De apa, figyelj, nem érdekeljen végül is egy apának ne ez a dolga. - váltottam át szarkasztikus hangnembe. - Intézd el ezt az egész üzleti dolgot, épüljön fel aminek kell, aztán láthatod, ahogy az én diákjaim táncolnak az újonnan felépített térben. Az sem érdekel, ha nem leszel soha büszke rám, vagy az ha nem is fogsz velem foglalkozni. Most megyek a leendő férjemhez, akit nem is kedvelek és beszámolok neki a remek hírekről. - rávetettem egy mű mosolyt, majd bementem az aulába, ahol Jin nézelődött apjával. - Jin, örülj neki és ön is, Jack, itt az újdonsült menyasszony. - mutattam végig magamon, majd mosolyogtam szarkasztikusan.

- Biztos ez? - kérdezett meg Jin félredöntött fejjel.

- Nem vagyok menyasszony, mivel nincs gyűrűm még, szóval te dönts Jin. De amúgy is, van más választásom? Úgyse az lesz, amit én szeretnék legbelül, amíg apám nem képes figyelni rám. Bocsánat, megyek a diákjaimhoz. - elhadartam, aztán a csengetés hallatán volt okom elmenni onnan, a táncterembe siettem. Még a gyerekek nem voltak bent, de YoonGi igen. - Szia.

*Jin pov*

- Fiam! Ha már sikerült találnod valakit, kérd meg a kezét, ne kényszerből menjen hozzád.

- Igen is, de mi van ha én sem fogom szeretni.

- Keress egy feleséget magadnak, aki végre összerak, ha már én meg anyád sem tudtunk. - kezdett velem veszekedni.

- Rendben, apám. - hajtottam le fejem, mert úgyse tehetek mást, csupán azt, amit apám mond.

*Luna pov*

- Szia, mennyivel másabb vagy. - jegyezte meg.

- Igen, hát úgy döntöttem mindent leszarok, csinálom, amit apám akar és majd lesz valami.

- Úgy érzed, jobb lesz így?

- Majd kiderül, hogy jól döntöttem-e. - vontam vállat. - YoonGi viszont el kell mondanom, hogy Jin.. - motyogtam e mondatomat.

- Luna, ezt le tudnám nekem játszani? - átnyújtott egy kottát.

- Persze, mosolyogtam. - leültem a zongora elé, feltettem a kottát a helyére, elkezdtem leütni a billentyűket, hirtelen pusztán pár hang leütése után magával vitt a zene. Megtetszett a dal, átsuhantak ujjaim a billentyűkön, majd kizárólag azt vettem észre, vége a kottának.

- Te sokkal szebben játszottad el. - mosolygott ezek után elvette a kottát, elrakta táskájába és visszafordult felém.

- Te írtad? - néztem fel rá kíváncsian.

- Ühüm. - mosolyodott el. - Tetszik?

- Hát.. - kaptam el fejem, hogy ne lássam sunyi mosolyát, amivel elszédít, helyette ölemben lévő kezemet néztem. - Igen, tetszik.

- Jönnek a diákok. - jelentette ki.

Felpattantam helyemről, megtartottuk az első keringős órát. Többször YoonGi szemébe kellett néznem, megfogni kezét, közel lenni hozzá, úgy, hogy én egy fikarcnyit sem tehetek az ellen, hogy ez a későbbiekben ne legyen megcsalás részemről, mert menyasszony leszek. Miért lett az apám ez a munkakör megszállottja, miért lett ez a munkája? Miért ismertem meg tulajdonképpen anno Jint? 

Ha egyetlen kívánságom lehetne, az lenne talán, hogy mindent hagy kezdjek elölről, nem túl korántól, körülbelül onnantól, amikor Jint megismertem. Ha ezzel a tudattal visszamehetnék, bölcsebben döntenék.

Lyukas órám volt a következő, TaeHyung ezt tudta, ezért megkért, hogy az óráján kísérjem a gyerekek előadását zongorán.

Nem is jártam még azelőtt az ének teremben, körülnéztem hát. Jól felszerelt, de kissé hiányos. Mikrofonok, hangfalak ékesítették a helyiségből nyíló raktárt, a teremben továbbá egy nagyobb zongora, pár szintetizátor, meg összecsukható székek sorakoztak egymás mellett.

Kezdetét vette az óra. A harmadévesek léptek be a széles teremajtón kedvesen üdvözölve minket. Amint már nem fészkelődtek a székeken TaeHyung belekezdett.

- Szóval. - csapta össze tenyerét TaeHyung. - Az volt a feladat, hogy akit múltkor kiválasztottam, - nézett körül a diákokon keresve azt a személyt. - SeungHwan. Gyere csak ide mellém. - Kissé félénken felállt helyéről a mély barna hajú lány. - Mit fogsz előadni?

- Rolling in the deep. - motyogta.

- Ne legyél félénk. Szép hangod van, tudjuk. Akkor hajrá. A kottát a tanárnőnek ad át és kezdheted is.

Átnyújtotta kedvesen mosolyogva a lapot, majd odafordultam a hangszer felé, leütöttem az első hangot, pár akkorddal később meghallottam egy csodás énekhangot, mely diákom torkából jött. Mint valami angyali csengés aztán mikor ki kellett tartani sokáig azt a hangot, erőlködés nélkül megtette. Sajnáltam, hogy nem láttam az arcokat közben, de csodálkoztam én is. Igaz, hallani lehetett, hogy nem egy angol lány énekli, de csodás volt.

A tapsvihar megadta a módját a végén, a sok dicséret.

Ezen diákok sokasága közül igazán sok vinni is fogja valamire a közel jövőben.

Az órák befejeztével az aulában Jin szobrozott, ami úgy hiszem, általános lesz.

- Luna! - szólalt meg, amint mellé értem. - Szeretném, ha elfelejtenéd ami régen történt.

- Jin, ezt két dologgal lehetséges is lenne megvalósítani. Rengeteg alkohol, amit pótolsz minden kijózanodásnál vagy - mutattam fel mutatóujjam. - a lobotómia. A választást rád bízom.

- Mi lenne ha jobb emlékeket csinálnánk?

- Te egyáltalán emlékszel, hogy mégis mit csináltál velem lassan két évvel ezelőtt? - hadonásztam most már kezeimmel. - Mert én sajnos igen. - otthagytam bent, elcseszte a napom, kirontottam az épületből, csupán Jin fogása a vállamon állított meg. - Ezerszer elmondom magamnak.. - sóhajtottam magamban. - de mégsem tehetek ellene semmit. Én nem akarok a feleséged lenni, de azt se akarom, hogy mást vegyél el, mert a végén ugyanazt teszed vele, mint velem anno. MoMoval épp ezért nem beszéltem. Én tudom, mit kapok, ha újra kapok, másnak nem kell megélnie. - szemébe néztem, ami megtelt a sok rossz érzéssel, amit közvetítettem felé. - Volt olyan előttem akit megvertél?

- Nem...

- Szóval csak én érdemeltem ki? Mit szólna vajon anyukád ehhez? Az én szüleim mit szólnának?

- Nem tudják?

- Miért tudnák? Akkor most nem is beszélgetnénk, hanem valahol máshol rohadnál egy szál magad. De mondd meg, miért? Miért tetted ezt? - hangom már elcsuklott attól, hogy újra erről kellett beszélnem, erre kellett gondolnom. - Miért?!

- Mert azelőtt senkit nem szerettem úgy, mint téged. Féltékeny voltam, hogy nem lehetsz az enyém és szakítani akarsz.

- Kár volt. Sajnos elveszítettél. Akármennyire is muszáj hozzád mennem, nem foglak megszeretni.

- Tudom..

*Krystal pov*

Minden a legjobban megy az akadémián, kivétel, hogy Luna nincs itt. A diákok is hiányolják.

Biztos jól meg van Szöulban.

A gyerekek kikönyörögték, hogy tanuljuk meg Hyolyn és Jooyoung Erase című számának koreográfiáját.

Mivel egyenlően vannak lányok, fiúk nincs gond.

Azt a legjobb nézni, mikor a diákjaidon látod a fejlődést. Az ügyetlenebbek is már együtt mozognak, egyszerre a többiekkel. Amikor minden klappol, később esetleg egy nagyobb színpadon látod a kis csemetéket, akik már érett emberekként táncolnak.

Talán valakik innen minket váltanak majd le a tanításban, így tovább adva a nemzedékek sokaságának ezt az akadémiát.

*Luna pov*

Több héten át még így folytatódtak a dolgok. Akárhányszor csak lehetséges volt, én összevesztem apummal és Jinnel is. Már a kiborulás szélén álltam, de a YoonGival töltött idő visszabillentette a mérleg magasba lévő karját.

Apám elkezdte építtetni a csarnokot, mint megtudtam azt, az őszi szünetben is gyorsabban tudtak haladni, mivel senki nem járkált ki-be.

Az utolsó előtti, még őszi szüneti napon Jin végre, valamiért nem jött elém a suliban, így YoonGi kapott az alkalmon.

- Hazakísérhetlek? - futott mellém.

- Akadálya? - mosolyogtam rá, mivel nem is bántam, hogy végre nem Jin kísérget.

- Sajnálom, hogy megkérdezem, de megkérte már a kezedet? - tette kabát zsebébe kezét, majd kócos, szőke haja alól nézett rám újra.

Felmutattam kezemet, melyen egy gyűrű sem ékesedett. Jin még nem vette a fáradtságot, hogy egy gyűrűvel el is döntse végleg sorsomat.

- Elkérhetném MoMo számát?

- Persze. - írta be telefonomba a kért számot.

- Luna.. - torpant meg.

Visszafordultam, haját a hideg szél borzolta, majd újra felemelte fejét, velem egy síkba lépett, egy méternyire, sóhajtott. Most mit akar mondani?

27.rész vége