31.rész - Elszakít

*YoonGi pov*

A doki válaszát vártam még mindig.

- Talán több hónapig nem tud majd a lábára állni. - nyögte végre ki. - Sok is a vérvesztesége.

- De ő...tánctanár.

- Sajnálatos, tényleg, de ha rááll nagyobb baj lehet vele, mintha kivárja azt az időt.

- Értem, köszönöm. - el is sietett az orvos úgy, hogy fehér köpenye csak úgy lobogott.

Benéztem az ajtó kis ablakán, Luna békésen aludt. Nem táncolhat? Bele fog pusztulni.. és én is..

Mivel a nővér, aki épp akkor lépett ki a kórteremből beengedett, belibbentem a helyiségbe.

- Ahj, Luna. - leültem az ágy mellett lévő székre. - Miért hagytam, hogy ez a nap ilyen legyen? - nem vagyunk együtt, de késztetést éreztem arra, hogy megfogjam kezét és el ne eresszem. Megszorítottam kezét és elmosolyodtam. Én szerettem ezt a lányt.

*Luna pov*

Kezdtem magamhoz térni, ekkor újabbat hasított lábamba a fájdalom. Feküdtem a fehér kórházi ágyon, nyitogattam szemeimet. A fehér falak és a gyógyszer szag vett körül. YoonGi mosolyogva ült mellettem.

- Szia. - szorítottam meg én is kezemen nyugvó kézfejét. - Béna voltam, ugye? - néztem le lábamra. - Végül is magamat adtam. - nevettem el magam. - Mit mondott az orvos? - kérdeztem nyúzott hangon, majd kicsit feljebb ültem és hátradőltem.

- Egy pár hónapig nem táncolhatsz, Luna. Megígérem viszont, hogy bármit megteszek. - beszélt ezek utána is valamit, de kizárólag szája mozgása jutott el tudatomig. Miért történt ez velem? Mit tettem, hogy ezt érdemlem? Néztem továbbra is YoonGi ajkait, mikor csettintett egyet arcom előtt. - Figyelsz rám, Luna?

- Bocsi, de nem.

- Annyi minden el tudja vonni a figyelmed, drá... - hagyta befejezetlenül mondatát.

- Mi? - vigyorogtam rá.

- Hogy van a lábad? - hm, látom, hogy témát váltottál, YoonGi.

- Néha bagyon belehasít, ha olyat mozdulok, de elviselhető. De éppen pár órája még kiműtöttek belőle valamiket, nem? Mert gondolom kiszedték az üveget. Amúgy nagyon ügyesen váltottál témát, de mondjad szépen, mit akartál.

- Drágám. - vakarta meg tarkóját.

- Rájöttem, ha veled vagyok, valami mindig történik velem.

- Ah, érzem ennek mi lesz a vége. - szakított félbe.

- Hagyod, hogy befejezzem, drága YoonGim? - húztam fel szemöldökömet. - Viszont én ezeket át szeretném élni veled. Azt mondtad, bármit megteszel. Ne hagyj többet elmenni mellőled. - elmosolyodtam, elég nyálas hangulatba kerültem, de ezt ki kellett mondanom, el kellett mondanom neki.

- Soha többé nem engedlek, ígérem és tudod, hogy mi van? Nem költözöl hozzám? - hajolt közelebb suttogva kérdését.

- Apám mit szólna? - néztem igéző mély barna szemeibe.

- Elmúltál már húsz is, Luna. Van beleszólása?

- Legyen, ha többet nem akarod magad felgyújtani.

- Max téged esetleg.

- Hülye. - csaptam meg kezét mosolyogva.

Én szeretem ezt az embert. Minden egyes pillanatban csak egyre jobban akarom, de mindig valami elválaszt minket.

Mikor elküldte a nővér őt, a beteglátogatás végezte végett, elszomorodtam. Már kiment a helyiségből, ültem az ágyon az ölemet bámulva. Hirtelen visszaszaladt meglepve ezzel, majd arcomhoz hajolva megcsókolt. Ekkor mintha az első tavaszi szellőt éreztem volna átsuhanni a szobán, a kellemes illatával. Szinte egy pillanatra csókolt meg, de lelassult az idő. Csak ő és én voltam az egész világ ellen. Így engedjem, elmenni innen? Hagyjam, hogy most hazamenjen, feltakarítsa a megszáradt vért, ami a sebemből folyt jelezve életem leghosszabb és legfájdalmasabb időszakának kezdetét?

A fülembe suttogta, ,,jó éjszakát, drágám" aztán végleg kiment az ajtón.

Most tényleg egyedül maradtam nem is tudom meddig, igazából belehaltam az előbb történtekbe.

Ez az egész, hogy a csókja után hagytam, hogy elmenjen olyan, mintha találtam volna egy szép virágot, az enyém lett, aztán meg csak hagytam, hogy a szél kifújja a kezemből.

Egyedül üldögéltem a szobában az ágyon, műtött lábbal, ami a szívemmel párhuzamban sajgott.

Olyan csend volt, talán még a por hullását is hallottam volna ha nagyon fülelek. Ekkor arra lettem figyelmes, az ablakon pöttyök jelentek meg melyek, mint a patakok lefolytak az üvegen.

Egyre sűrűbben koppantak a vízcseppek a felületen egy egész vízhálózatot létrehozva az átlátszó anyagon. Az időjárás borúsra fordult, sötétebb lett a felhők csapata a magasban. Mikor csend van az ember el tud gondolkozni bármin. Csupán a folyosóról beszűrődő hangok adták meg az alapzaját a pillanatnak. Már most hiányzik. Legördült egy esőcsepp az ablakon. Mit csinálok, ha nem láthatom több napig? Követte őt egy másik. Elméletileg nem is, de gyakorlatilag egyedül maradtam. Belehasított a fájdalom talpamba, ahogy véletlenül megmozdítottam, a csókja édes íze mégis elterelte a fájdalom érzését agyamból. Mégis mit tettem vajon, hogy ezek történtek ma?

Beszélgetőtárs és telefon híján a plafon bámulás töltötte ki az éjszakám nagy részét, mivel álom nem jött szememre.

*YoonGi pov*

Az erkélyen támasztottam a korlátot, amikor megéreztem vállamon landoló vízcseppeket. Fogadjunk, hogy Luna is nézi az esőt. Most itt lehetne velem, de valaki nagyon nem akarja, hogy működjön.

Másnap még mindig csepergett, mikor látogattam ismét Lunát.

Egyből mosolyra derült arca belépésemkor. El kellett döntenem a másodperc tört része alatt, hogyan is akarok köszöni.

Az ágy mellé léptem, a tegnapi elköszönéshez hasonlóan megcsókoltam, mert tényleg így szerettem volna üdvözölni. Meglepett arca megijesztett kicsit, de vigyorgásba hamar átcsapó arckifejezése mosolygásra késztetett.

- Meddig kell még várnom míg megkérdezed? - szólalt meg, amint leültem a székre.

- Mit? - értetlenkedtem.

- YoonGi, akkor én megkérdezem. Leszel a barátom?

- Ja, hogy ezt. - esett végre le. - Hát nem is tudom. - húztam agyát. - Lélekben én mindig tényleg szerettelek. Veszekedtünk, rossz döntéseket hoztunk. Ennek ellenére is szeretném ha a barátnőm lennél.

- Szívesen. - könnyesedett be szeme mosolygás közben.

- Ezt így kell csinálni. Nem simán megkérdezni, odavetni és kész.

- Ahj, te. - játszotta a besértődöttet. A legaranyosabb dolog, amikor így próbál "behisztizett" arcot vágni, de ő nem olyan, aki ilyenen besértődik. - Hoztál valamit nekem?

- Én nem vagyok elég már? - húztam fel szemöldökömet.

- Dehogynem. - lopott tőlem egy csókot, ahogyan közelebb húzott magához.

*Luna pov*

Ez hiányzott nekem. A csókja. Amit mostantól nem hagyok meg másnak.

Lábam gyógyulását egy tavon lévő jégtábla mozgásának sebességéhez hasonlítanám. Már hazaengedtek három nap után a kórházból, de nem mászkálhatok sehova orvosi utasításra. Ezért hát WooJi lakása az egyetlen hely, amit napokig látok csupán.

Az unatkozás evett már belülről. Megnéztem hívásaimat, megdöbbenve néztem egyetlen egy nem fogadott sem volt a híváslistán. Apámnak nem lett mondva, mi történt velem, nem is nagyon kérdezte.

*Krystal pov*

Ezernyi tövis szúrná szívem, összeszorul mellkasom. Egész testemben remegek, ahogy kimondja e szavakat. Mintha hirtelen meghaltam volna. Az összes vér, érzem, elhagyja ereimet, hidegek végtagjaim. A sírást alig bírom visszafogni, fázni kezdek. Ahogy próbálom visszafogni a sírást, annál jobban tör elő belőlem. Nate, miért kellett ezt tenned velem? A nyugodt, nem hirtelen lángra kapó személyiségével szemrebbenés nélkül kimondja.

- Akkor vége? - kérdeztem lehajtott fejjel.

- Részemről igen. - vont vállat egyszerűen.

- Tudod, én nem is értettem, mit ettem rajtad. Egy nőcsábászban bíztam én. - védtem magam, hogy ne sírjam el magam újra. - Nem érdekelsz többet. Menj csak hozzá, ha ott neked jobb. A viszont nem látásra, Nate.

- Szia. - csukta be maga mögött az ajtót.

Sok fájdalmat okozott nekem az elmúlt időkben, én is voltam néha hibás, de főleg a hűtlenség üldözött minket, a kapcsolatunkat. Tulajdonképpen elhidegültünk egymástól, nem régóta vagyunk együtt, de akkor is el kell fogadnom, hogy ezt nem érdemes újra kezdeni. Remélem Luna szerzett valakit magának.

*Luna pov*

Bármit, de tényleg bármit megtennék azért, hogy ne itt a kanapén kelljen ülnöm a kezembe ragadt távirányítóval, hanem a suliban taníthassak, táncoljak. A doki szerint még két hétig nem állhatok rá. Akkor is bebicegek a mankóval, amit adtak még a kórházba valahogy, hogy lássam legalább az emberi alakokat, mert itthon én egyedül megpusztulok.

Több, mint egy hét múlva YoonGi felé mutatott nyavalygásom kifizetődött, mivel végre bevitt kocsival a suliba. A diákjaim egyből körém gyűlve kérdezősködtek, de mivel részleteket nem szándékoztam nekik mondani, beérték annyival, hogy baleset volt.

Akkor beleütköztem TaeHyungba.

31.rész vége

30.rész - Máshonnan közelítve (+12)

Merengés közben, a pénteken gondolkoztam.

Meg fog-e még bocsátani nekem, ami történt. Hazudtam, mással voltam, rosszat tettem. Én nem is bocsátanék meg a helyében.

- Te, ez komoly? - lökött vállamon BoMi mikor kinyögtem neki is, mi történt a buli után. - Jól vagy?

- Még nem minden jött vissza. A nagy részére emlékszem, foltokban.

- Próbáld meg ugyanazt az utat bejárni.

- Nem fogok elmenni JunHonghoz, BoMi. Megvárom szépen, mire visszajön minden.

Jelentettem ki, mikor újabb táncóra vette kezdetét. Aztán még sorra egy kis angollal fűszerezve.

Éppen mentem vissza a táncterembe, mikor megtorpantam még a fal takarásában egy dallam hallatán.

Ugyanaz, amit én játszottam el múltkor, vagyis YoonGi lesz, de ez mégis más. Máshogyan játssza, mint én. Fél szememmel bekukucskáltam, lássam is a zongoránál ülőt. Ahogy leüti a billentyűket, düh érződik ki belőle.

Odasétáltam mögé, leültem jobb oldalára, elkezdtem az elejéről a dalt eljátszani. Felkapta fejét, mikor letelepedtem mellé, azonban mikor játékomat hallgatta, nyugodtabbnak találtam.

- Miért vagy dühös? - szakítottam félbe a darabot. - A szombat miatt, ugye? Féltékeny vagy a pultosra?

- Hogy bírsz bennem olvasni ilyen könnyen?

- Tudom, hogy ez zavar, de el kell nekem hinned, ha magamnál vagyok, nem teszem meg.

- Attól még rosszul eshet. - ütötte le a kezéhez legközelebb lévő billentyűt.

- Hányszor mondjam, hogy sajnálom? Még saját magam is ribancnak tartom most, YoonGi. - tettem bal kezemet a fehér billentyűkre.

- Nem vagy az. - fogta meg kezem, szemembe nézett mélyen. - Higgy nekem.

Mosolyogva keltem, mert ezúttal újra talán minden ugyanolyan lehet, mint régen. A pénteki randit vártam és végre itt van. Szokásos módon a Kirin felé vettem az irányt. Beléptem a táncterembe. Ekkor realizáltam, YoonGi nincs bent. Egész álló nap egy szót senki sem szólt senki, beteg lett vagy szabadságot vett ki, vagy, hogy mi a fene van vele. Kicsit csalódott voltam. Egy napja nem láttam, nem is teljes egy nap, csupán pár óra, de mégis mintha már egy éve nem láttam volna. YoonGi, be kell vallanom, szinte a másik felem. Nem mondtam még neki ezt soha, hogy így gondolom. A tetteim miatt nem éreztem eddig úgy. Mindig szétszakít valami minket, egyszer a veszekedés, aztán kis híján TaeHyung, majd Jin és az apja erőlködése, ezúttal meg az az idióta pultos meg az én hülye féltékenykedős fejem hozza rám a bajt.

Lehajtott fejjel mentem ki egy szó nélkül az órák, amik igen csak lassan teltek, befejeztével a Kirin kapuján. Már mentem öt métert körülbelül, mikor egy testbe ütköztem, ami azonnal át is ölelt. Felismertem az illatot, az ölelést. YoonGi..

- Hol voltál? - felnéztem szőke fejére.

- Randizunk, nem? Nem lehet, hogy otthon töltsük az egészet, ezért elmegyünk enni valamit.

- Ezért nem jöttél egész nap? - biggyesztettem le alsó ajkam.

- Gondoltam így jobban szeretnél majd velem maradni. - húzta mosolyra szája szélét, míg elkezdtünk sétálni hozzánk, vagyis WooJihoz.

- Egész nap a két exbarátnőddel töltöttem a napot, rád gondoltam miattuk. - elhallgattam, felnéztem újra szemeibe, ami talán az éppen a rajta megcsillanó fénytől vagy a szerelemtől káprázott. Elmerengett, nézett rám, egy szót sem szólt. Én sem szóltam semmit, forgattam szemeimet, miközben YoonGi végig vizslatott. Akaratlanul is a tekintetétől elpirulva elmosolyodtam.

- Nem tudod, hogy miért volt benn MoMo?

- Nem. Te nem szeretnél átöltözni? - torpant meg jelezve az akart helyszínre értünk.

- De, de. Mindjárt jövök. - azzal felsiettem, WooJi szokásosan ismét nem volt a lakás egyik szegletében sem, így csupán a szekrényembe bújva kerestem valami rongyot, ami megteszi.

*YoonGi pov*

Mikor már eltűnt Luna siető alakja egy szál cigarettáért nyúlok kabátom belső zsebében rejlő cigis dobozból. A kezemben tartottam a fehér papírba tett dohányt, amit egyesek halálrúdnak hívnak. Zsebemből szintén kivettem öngyújtómat meggyújtva azzal a tüdőrákot okozó rudat. Ez segített régen, ezúttal is. Mikor elvesztettem anyumat tinédzser koromban, segített, ekkor kezdtem el bulikba járni, hogy addig se arra gondoljak. Segítenem kellett volna apumnak, de inkább a sötét koreai éjszakákat választottam. Sok rossz dolgot tettem anno ezek után. Luna előtt még sosem gyújtottam rá csak akkor, mikor meglátott szeptemberben, akkor nem is érdekelt. De most igen. Viszont a cigi miatt maradok ilyen vékony csupán, eszemben sincs lerakni végleg.

Esetemben az idegességemet fedem el a szürke füsttel szervezetemben.

Beleszívtam egy utolsót a bajaim csillapító eszközébe, aztán elpöcköltem a még füstölgő csikket.

Megfordultam, éppen akkor jött ki az épületből Luna egy csodaszép ruhába, kiengedett haján megcsillant a fény, amit a novemberi bárányfelhők átengedtek, hogy egyáltalán lássanak az emberek az egyre hidegebb napokon.

- Nem fázol így? - néztem végig rajta a szoknyájára célozva. Fejrázással válaszolt kérdésemre. - Taxival megyünk hogy ne fagyj szét, rendben? - mosolyogtam rá, amit egy hálás bólintással viszonzott. Az út alatt kifelé bámult az ablakon. Végig néztem rajta, majd ölében nyugvó kezén akadt meg tekintetem. Megfogjam kezét? Éreztessem vele, hogy még mindig szeretem? Hogy az az egy éjszaka állt közénk? Lehet, megérezte tekintetemet magán, megfordította fejét, de én ellenkezőjét tettem reflexből. Mikor az általam megadott címre értünk, az étteremben elfoglaltuk helyünket. Tágas, csendes hely, ahol szinte kizárólag az evőeszközök koppanását lehetett hallani ahogy a tányérokhoz ér olykor-olykor.

Szembe ültünk egymással, mosolygott rám, míg ki nem jött a pincér az asztalhoz, felvenni rendeléseinket. Ráfagyott az arcára a mosoly, majd mikor én is felnéztem a hozzánk kiosztott felszolgálóra.

*Luna pov*

Ez kellett, hogy minden egyes emlékem eszembe jusson arról a bizonyos szombat éjszakáról. Minden egyes érzés, minden tettem, bűntudat nélküli cselekedettem hirtelen öntötte el az agyam egészét, mint amikor egy gát csak úgy átszakad a nagy víz tömeget elengedve maga mellett.

- Üdvözlöm önöket, mit kérnek? - bájolgott túlzottan JunHong.

- Mit keresel itt, JunHong? - néztem rá szúró tekintettel.

- Nem lehet valakinek több állása, ha meg szeretne élni valamiből? - húzta fel a szemöldökét. - Eszedbe jutott már valami?

- Inkább hozd ki a rendelésünket, légyszi. - jelentettem ki a menülap mögé bújva.

- Akkor minden előjött, értem én. - kuncogott magába diadalmasan.

- Rendelj valamit. - néztem YoonGira. - Azt kérem én is, amit te. Bocsánat. - álltam fel a helyemről, kimentem a mosdóba. A mosdótükörbe néztem magamat. Az emlékek kavarogtak a fejemben, bámultam magam.

Te undorító, önző liba. Egy hülye ribancnak érzem magam.

*YoonGi pov*

- Sajnálom, én nem akartam semmit sem elrontani. - vigyorgott, amolyan sunyin és hazudva.

Hogy lehetséges ez egyáltalán, hogy pont összefutunk vele itt? De ne merje elrontani az estét.

- Hozd légyszi, amit kértem inkább. - fogtam vissza idegességemet.

- Tudod, ugye, hogy Luna nem marad melletted? - hajolt közelebb. - Mivel hát, te mit tudsz neki nyújtani? - növelte a saját egoját, az én idegességemmel egyetemben.

- Bármit.

- Nem hinném, miután hallottad volna...hmm.. - hunyta le szemét.

- Bármikor, bárhol jobb vagyok nálad. Inkább menj, mielőtt bejelentelek a főnöködnél. - JunHong távozott az asztal mellől, aztán Luna ült vissza helyére. - Jól vagy? Ne menjünk el innen? - néztem félig ideges és szomorkás arcára.

- Élvezzük az estét inkább.

*Luna pov*

Egy mű mosolyt erőltettem magamra. Hallgattam a háttérben halkan szóló lágy zenét.

Körülbelül tíz perc múlva JunHong közeledett az asztalunk felé, mikor, szerintem nem éppen véletlenül, rám borította a tányér levest.

Gyorsan elkezdett mentegetőzni, szalvétát adogatni, de a szemébe láttam, direkt csinálta.

- Elég. - állítottam le ,,segédkezését". - Semmi baj. Tudom, miért csináltad. - tényleg tudtam, én hibám volt egy kicsit, mégis valamiért lenéző pillantással ajándékoztam. - Mi lenne ha megbeszélnénk? Bár nincs is, mit megbeszélni igazából. YoonGi, menjünk haza kérlek. - pillantottam YoonGi felé, aki egyből vette is az adást, felpattant, már a kijáratnál jártunk, mikor leszedegettem az ételdarabokat magamról. Ott hagytuk a helyet, a taxiba pedig YoonGi kabátjára ültetett.

Amikor megálltunk YoonGi háza előtt még egy kicsit ültem a kocsiba lehajtott fejjel. Hogy ronthatta el az estét az én egyik hibám?

Kiszállva bebotorkáltam YoonGi mögött a kapun, a bejárati ajtón, ami már ismerős terep nekem.

- Menj a fürdőbe, mosakodj meg. Adok valami ruhát. - lépcsőztünk fel az emeletre.

Lefürödtem, a ruhámat beáztattam, hogy ne maradjanak benne foltok, mivel elég kényes anyagból készült.

Míg zuhanyoztam YoonGi készített ki nekem egy fehér bő pólót egy fekete szabadidőnadrággal.

Mikor már átöltözve mentem le a nappaliba aggódva nézett rám.

- Ez is az én hibám. - szólalt meg remegő hangon.

- Miért lenne a tied? - ültem le óvatosan mellé.

- Én vittelek oda.

- De az én hibámból történt ez, mert túl sokat ittam akkor és így van összerakva az egy-éjszakás kalandom.

- Ne is emlegesd.

- Inkább igyunk egy kis pezsgőt ha van és beszélgessünk. - adtam egy nyugtató mosolyt felé.

Hozott két pezsgős poharat, megtöltötte őket, majd magához vette az egyiket, a másikat felém nyújtotta.

- Mire akarsz inni?

- Nem lehetne csak úgy? - nevettem el magam.

- Arra, hogy most itt vagy velem. - emelte fel poharát, megmutattam fogaimat is vigyoromkor, de mikor koccintásra került a sor kiejtettem az üveg poharat kezemből talán még kicsit ázott volt tenyerem.

- Hogyan lehetek én ma ilyen szerencsétlen? Mindjárt takarítom. - felálltam, ekkor hirtelen éles reccsenés ütötte meg fülemet, lábam alatt melegséget éreztem, lenéztem, a pohár egy éles nagyobb darabja belefúródott talpamba, egy ideig nem éreztem semmit, de egyszerre az összes fájdalom a vérrel együtt lábfejembe sugárzott. Lesápadtam, YoonGi azonnal beszélni kezdett hozzám, én viszont semmit nem hallottam csakis a fájdalmat éreztem. Elájultam a vér láttán.

*YoonGi pov*

Alig bírtam elkapni az elájuló Lunát, cselekednem kellett. Azonnal vittem a kocsihoz, kapkodtam és gyorsan a kórházba furikáztam. A nővérekhez siettem, hogy segítsenek. Az ájulása okát nem tudom.. ez is ma kellett, hogy történjen? Pár fehér ruhás azonnal fel is mentek Lunával, nem is láttam merre. Kérdezgettem, hova vitték, de egy óra múlva mondták meg hol is találom.

A kórterem előtt fel-alá járkáltam idegesen.

Leültem a közeli székek egyikére, de mégsem volt nyugtom, ráztam lábam aggódva.

- Min YoonGi? - lépett mellém egy köpenyes férfi.

- Igen. - pattantam fel.

- Ön hozta be Miss Wilson, ugye? - lapozgatta az aktát kezében.

- Igen, igen. - bólogattam ezerrel.

- Műteni kellett a lábát, hogy kivehessük az üvegdarabot, ami mélyen belemélyedt a lábfejébe.

- Ez mit jelent? - néztem a dokira, aki a szemembe se nézett, csakis a lapokat forgatta a kezében. Nyeltem egy nagyot várva válaszát. Végre felemelte a fejét és szögletes szemüvegét is levette. Hátra simította haját, majd sóhajtott egyet.

30.rész vége

Off - Díj, köszönet, jelöltjeim

Sziasztok!

Most nem új résszel, hanem egy olyan dologgal jöttem, amit először kapok, egy díjjal.

Judit Kálmántól kaptam, köszönöm szépen, hogy pont tőle kaptam az elsőt! Láttam, hogy mások kapnak többször is, de azt, hogy én kapok lehetetlennek véltem.

1. Köszönd meg a díjat!

2. Írj magadról tíz dolgot!

3. Válaszolj tíz kérdésre!

4. Tegyél fel tíz kérdést!

5. Küldd tovább tíz embernek!

2. Írj magadról tíz dolgot!

1. 2000-es születésű, októberi gyerek vagyok, most kezdtem a középiskola első évét.

2. Van egy nővérem, akiben legalább megbízhatok, néha olvassa is irományaimat.

3. Szeretek táncolni, szeretnék is járni, ha időm engedi. Leginkább hiphopra.

4. Mosolygós vagyok kívülről, de néha nem is engedhetem megmutatni, mennyire fáj valami belül.

5. Őszinte és megbízható barát vagyok, a barátaimat bármikor megvédem, ha szükséges.

6. Felnőttek tanácsait, véleményét fogadom talán a legszívesebben egy adott helyzetben, az okát nem tudok, hogy alakult ez ki, de igaz, bár megvalósítani nem mindig tudom.

7. Ha tehetném bejárnám az egész világot, a híres nevezetességeket megnézném, de első utam Dél-Koreába vinne. :)

8. Sokszor ki lehet engem zökkenteni a dolgokból, de néha annyira elmerülök egy adott dologban, például az írásban, hogy akár körülöttem leéghetne egy ház, de a blogom elől nem mozdulnék.

9. A zene mindig segít, szokásom mondogatni, ez így is van. A feszültséget le lehet csillapítani, ha boldog vagy bármilyen zenére akkor csak ugrálnod kell, ha pedig szomorú, akkor egy jó siratós szám mellett ki lehet bőgni magad.

10. Nem tudom még mindig, hogy mi akarok lenni, de az biztos valamilyen szinten köze kell, hogy legyen a zenéhez, de ezt a jövőbeli énemre bízom. :)

3.Válaszolj tíz kérdésre!

1. Mi volt az első szám, amelyet a Kpop műfaján belül meghallgattál?

 Talán az első Kpop szám, amit hallgattam vagy PSY - Gangnam Styleja volt anno vagy BigBang - Fantastic Baby, bár örömmel hallgattam őket mégsem váltam kpopperé. De idén április óta nincs megállás.

2. Hány kpopper ismerősöd van? Milyen a kapcsolatod velük?

 Még az általános suliból vannak többen is kpopos ismerőseim, akikkel még most is tartom a kapcsolatot. Azóta viszont még párat megismertem, akikkel ugyan nem találkoztam, de nagyon jól el tudunk beszélgetni a közös chatünkben. És hát én is tettem már kpopossá egy pár embert.

3. Voltár már valaha Kpop csapat, esetleg szólóénekes koncertjén? Ha nem, ki(k)nek egy ilyen eseményére mennél el legszívesebben?

 Sajnálatos módon még nem voltam koncerten, de szívesen elmennék egy BB koncertre vagy egy BTS-re, ők a két ub bandám. :)

4. Mi a véleményed a fanficről, amelynek blogjáról a jelölést kaptad? (Kifejtős válasz)

 Talán ez az egyik legkedveltebb fanfic, amit olvastam. A megfogalmazása magával ragad, mikor olvasod és hát a szókincsre is irigykedem. Mivel régóta ír a bizonyos személy, akitől kaptam ezt a díjat :), talán ezért is több tapasztalata van és hát több véleményt kaphatott eddig, mint én.  Szeretem a fanficeit. Mindig írok is véleményt az egyes részek alá, olvasom minden egyes részt is.

5. Mi az, ami motivál az írásra? (Kifejtős válasz)

 Na, ez a kérdés is eljött. Nagyon sok visszajelzést kaptam idegenektől, akik megleptek, mivel nem is ismernek, de mégis örömmel várják az egyes részeket. Erőt adnak a pozitív visszajelzések. A családom nem igazán olvassa ezeket, de nem is érdekel annyira már. Mindig annyit kapok tőlük, hogy ,,már megint a gép előtt ülsz egész nap?" De akik írnak véleményt is mindig, azoknak köszönöm, már 2015 májusa óta köszönöm, főleg akik miatt elkezdtem. :)

6. Egy klippben mit tartasz fontosabbnak: a videó kompozícióját (öltözékek, fények, háttér), vagy inkább a koreográfiát?

 Attól függ, milyen stílusú a zene. Meg végül is a tánc érzékeltetni tudja, a szám mondanivalóját. Láttam már klipet, aminek semmi köze nem volt a dalszöveghez. Így minden valamitől függ mindig nálam.

7. Előfordult már, hogy egy-egy szereplőt magadról vagy egy közeli ismerősödről formáztál? Ha igen, mesélj arról, mit ruháztál át az adott karakter(ek)re! (Kifejtős válasz)

 A legelső ficim, a Haruman, is így készült, mivel még nem nagyon írtam ilyeneket akkor kezdőként, a barátnőimről formáztam a lány szereplőket. Mindig az adott személy általános viselkedésével vagy éppen megszólalásaival. Magamról mintázom szinte mindig a főszereplő lányt, akinek a szemszögéből íródik. Néha nem úgy néz ki, mint én, de a döntései, tettei rám vallanak. A legjobb az egészben, hogy így örökre maradt egy olyan fici, amiben az általános sulis barátaim vannak.

8. Ki az ultimate biasod? Miért? (Kifejtős válasz)

 A BTS Sugája, avagy a Min YoonGi nevezetű rapperem. A BTS volt az első bandám, egy egész napon át néztem a klipjeiket, tanultam a neveiket. Elsőként Tae, aztán a kis maknae volt a kedvencem, de aztán nem tudom, miért Suga úgy előjött. A bangtan bombokból kiderült, milyen is nagyjából és vele találtam meg úgy a közös hangot. Mert több minden van, ami szerintem úgy közös szokás, hasonlók. De örülök, hogy ő lett végül.

9. Követed a koreai stílust például az öltözködésedben, étkezésben, stb,?

 Akarnám én, de annyira nincs rá lehetőségem. Nem találtam még egyetlen boltot, vagy ilyesmit, ami úgy segítene, így hát talán kicsit az öltözködésben.

10. Álmodtál már valaha valamelyik idollal? (Kifejtős válasz)

 Hát ha nagyon belegondolok talán volt egyszer- kétszer, de nem nagyon emlékszem az álmaimra, de ha netalántán emlékszem, akkor az olyan is, hogy nem nagyon beszélnék róla.

5. Küldd tovább tíz embernek!

Jelöltjeim:

Hyuna Park

Inav Napsi

Tuba Izabel

Anna Etl

Alexandra Boros

Köszönöm még egyszer a jelölést, remélem meg is érdemeltem. :)

29.rész - Előjön? Felejtős. (15+)

Körülnéztem a szobában, valami idegen ágyban ébredtem. Blézerem az egyik széken hevert. Mellette fehéres ruhám, ezért megrémültem.

A szoba tiszta és rendezett volt, könyvespolcok sorakoztak a fal mentén. Mellettük egy alig használt íróasztal. A parkettát egy nagy szürkés szőnyeg fedte. Elsimítottam a gyűrődéseket a hófehér lepedőn. Lenéztem újra a padlóra, ott termett egy kis labrador. Vajszínű, rövid kis szőre fényes volt, egészséges.

- Szia, de aranyos vagy. - simogattam meg fejét. Belehasított fejembe hirtelen a saját hangom. Fejemhez kaptam kezemet, lehunytam szememet.

- Látom, felkeltél. - támaszkodott vállával az ajtófélfának JunHong. Ekkor rájöttem, hol is voltam. Tátva maradt a szám látványától, mivel mikor felnéztem póló nélkül iszogatta reggeli kávéját. - Kérsz te is kávét? - szólalt meg újra.

- Öhm, öhm.. igen. - zökkentem vissza. Elindultam vele együtt a konyhába, készített nekem kávét, majd az ital elfogyasztása után szólaltam meg csak újra. - JunHong. Elmondanád, mi történt azután az ital után, amit felejtőnek kértem? Ja, és hogy kerültem ide? - letettem a bögrét az étkezőasztalra, magam elé, rá néztem.

- Tényleg hatott, - nevette el magát. - de te ezt kérted, nem? - támaszkodott háttal a modern felszerelésű konyha pultjának, így szembe állt velem.

- Legalább azt mondd el, miért nem a saját, tegnapi ruhámban vagyok? - néztem végig magamon, ekkor feltűnt JunHong tegnapi inge, ami a szórakozóhelyen volt rajta, amit ekkor én viseltem.

- Vajon? - húzta kacér mosolyra szája szélét.

- Jesszus! - döntöttem fejem az asztalra.

- Nyugi. - cirógatta végig hátamat mögém lépve.

- Ne mondd légyszi, hogy mi.. - löktem el kezét hátamról, elhúzódva tőle kissé.

- De még milyet. - kacagott daliásan.

- Úristen! - borultam ki ekkor. - Te meg kihasználtad, hogy részeg voltam?

- Te ajánlkoztál nekem, Luna. - védte magát.

- Ez a mentséged? - húztam fel szemöldököm előre nézve. - Az nem zavar, te itattál le ilyen szintre.

- Ahogy hallottam este, nem bántad. - szuszogta nyakamba halkan.

- Mert nem voltam magamnál. - húztam összébb magam.

- Szerintem nagyon magadnál voltál, ahogy beszéltél hozzám, azt hittem, józan vagy már. - mikor ezeket mondta, tudtam, hogy tényleg nem én voltam tegnap előnyben az agyamban. Annyira leittam magam, hogy a más vette át az irányítást. - Van egy italom, ami eszedbe juttat mindent, direkt ahhoz, amit este adtam, jár. - újra a konyhába ment, kotyvasztott valamit nekem, aztán elém tette a poharat. - Idd meg! - szólított fel.

- Már úgy beszélsz velem, mintha évek óta ismernénk egymást? - kötöttem bele.

Megittam, vártam a hatását, pár perc múlva hirtelen emlékfoszlányok jöttek elő.

Néztem a táncolókat, MoMo jött mellém, tizenegy felé talán, azzal, hogy ők sokat ittak, hazamennek. NaEunék is követték őket, ekkor a társasából kizárólag öten maradtunk a szórakozóhelyen.

TaeHyunggal is mindössze lepacsiztam, amint lelépett átkarolva HaYit. Négyen.

- Na, valami? - sétált vissza a pulthoz.

- Hát, öt barátomra emlékszem, hogy hazamentek, de ennyi eddig.

- Kár, hogy pusztán ennyi. - biggyesztette le száját, közben sunyi mosollyal arcán.

- A te részedről azért, mert nem emlékszem a közös pillanatokra? - fontam össze karjaimat magam előtt. - Figyi, nem tudom, hogy milyen volt még az éjszaka, de amint eszembe jut, felhívlak. Hazavinnél?

- Nincs autóm, Luna.

- Hogy jársz be a munkahelyedre?

- Gyalog, itt van pár percnyire, de fizetek neked taxit, ha kell.

- Nincs nálam pénz úgyse, köszi, ennyi jár, ha már ezt művelted velem.

Visszamentem a szobába, átvettem a ruhámat, telefonomat az éjjeliszekrényről eltettem magamhoz, kimentem újból a konyhába, addigra a fekete hajú lakástulajdonos is felöltözött.

Hívott taxit, de nem hagyta, hogy egyedül menjek, így ő is beült mellém a hátsóülésre. Kínos csendben vártam végig, amíg a sofőr elér az általam megadott címig.

Mikor leparkolt az épület előtt, kipattantam a járműből, de ő is.

- Nincs meg a számom, Luna. - hagyta nyitva a kocsi ajtaját, hogy mindjárt száll vissza.

- Írd be. - nyújtottam felé a telefonom. - bepötyögte a számát, azután vissza is adta a készüléket. - JunHong, nem fogunk találkozni úgyse többet, mert egy éjszakás kaland voltam neked. - fordultam sarkon.

- Luna! - sietett utánam vállamat megfogva. - Miért ne akarnék még egyszer ilyen éjszakát? - megfordított, hajolt ajkaim felé. Ekkor újabb emlékfoszlány tört fel emlékezetemben.

Beléptünk lakásába, felé fordultam, megcsókoltam. Én kezdeményeztem. Tényleg nem voltam magamnál. Szenvedélyesen csókolt, úgy, mint egész életemben senki addig. Nem éreztem semmi bűntudatot, csalódottságot, fájdalmat. Tényleg mindent elfelejtettem tegnap. Nem tudom, hogy megköszönjem-e JunHongnak vagy haragudjak-e rá.

- Akkor szia. - váltam el tőle, összeszorítva számat, ezt követően beharapva a számat mentem fel a lakásba.

WooJit a nappaliban találtam, aki egyből felugrott mikor meghallotta az ajtó kattanását.

- Hol jártál? - végig nézett rajtam. - Kivel voltál?

- Egy fiúval, de már felnőtt vagyok. - indultam meg szobám felé.

- Ez túlzás, azért részben mégis igazad van. Szólhattál volna, másrészről.

- Hogy szólhattam volna, mikor tegnap itthon se voltál, WooJi?

- Rendben, rendben. Inkább mosakodj meg és tedd rendbe magad. - rendezte le, mivel veszekedni nem akart.

Azzal bementem a fürdőbe, levettem ruhámat, letusoltam, és már a tiszta szerkómban leültem ágyamra. A telefonom kijelzőjén azonban hat nem fogadott hívás díszelgett.

Botorkáltunk ki a szórakozóhelyről az egész társaságunk, a megmaradt emberek belőle. Lassan zárt a hely, ezért indultunk el. A kifelé ömlő tömeget vártam, hogy ne tapossanak el. A pultnál ültem nézve azt a pár száz embert, aki egyszerre akar kifolyni a kis bejáraton. Egy ismerős hang ütötte meg a fülemet. Megfordulva JunHongot láttam, aki a szemetet szedte éppen.

- Ne segítsek? - szóltam oda neki.

- Ha akarsz. - mosolygott rám.

- Mindjárt. - megkerestem BoMiékat. - ..rendben, BoMi, majd hívj. - integettem a hely bejáratából.

Gyorsan összepakoltuk a helyet a pultossal, így be is zárhattunk.

Szóval ezek után mentem fel hozzá.. Annyira hülye vagyok, miért ittam annyit?

A nem fogadott hívásaimat néztem, kettő WooJitól, három BoMitól, egy pedig YoonGitól jött.

Holnap mindent elrendezek, sok magyarázkodással, de most ki kell aludnom magam, ha holnap normális állapotban akarok, kell, tanítanom.

A suli kapuin belépve is még mindig iszonyatosan hasogatott fejem.

Egyenesen, szokásosan, a folyóson átmentem a diákok között a megszokott helyiségbe és mint mindig, YoonGi már bent volt.

- Reggelt. - köszöntem előre.

- Neked is. - válaszolt közömbösen, elhidegülve.

- Mi a baj? - kérdeztem barátian.

- A szombat este. Vajon mi más? - emelte fel hangját.

Amikor elkövetsz hibákat, érzik a körülötted lévők anélkül, hogy mondanád. A bűntudat is igazából nem más, mint hogy megbántad egy tettedet és ez rossz érzéssel tölt el és mikor szeretsz valakit inkább nem mondod el, meg ne bántsd az illető személyt.

Lassanként visszatérnek az emlékeim attól a csodatevő italtól, most már inkább kívánom azt, hogy ne emlékezzek semmire.

- YoonGi! - egy lépésnyire voltam tőle, rám nézett, szemei csillogtak. - Én rosszat tettem.

- Miért gondolod ezt? - vágott értetlen fejet.

- Szombat este.. - haraptam alsó ajkamba.

- Mit csináltál, miután mi elmentünk onnan?

- Mit mondtam, miért nem megyek veletek? Mivel.. - álltam meg mondatom közben. - ..nem emlékszem túl sok dologra.

- Hogy WooJi érted jön, nem kell megvárni téged.

- Basszus! - hunytam le a szememet, mivel rájöttem YoonGiéknak még hazudtam is.

- Mit csináltál?

- Elmentem a pultos sráccal, olyan állapotban, hogy nem is tudtam magamról. - elszégyelltem magam, lesütöttem tekintetemet is. Nagyot nyelt, sóhajtva hátradöntötte a fejét, csípőre tette kezét.

- Felmentél hozzá? - kérdezte tartva testhelyzetét.

- Igen. - bólintottam.

- Lefeküdtél vele? - kérdezett rá kerek perec még mindig nagyokat sóhajtva.

- Igen. - elhalkult hangom, lehajtottam fejem.

- Te meg azért basztál le, mert megcsókoltam alkoholos állapotomban egy lányt? - emelte fel hangját a visszhangzó teremben.

- A másik személyiségem jött ki. - motyogtam magam elé. - Nem vagyunk együtt, akkor miért érdekel ennyire? - felemeltem fejem.

- Mert téged is érdekelt az a csók. Te meg bármit csinálhatsz, ugye? - kezdett veszekedni.

- Nem! - vágtam rá.

- Akkor miért mondtad el egyáltalán?

- Mert szeretlek és bűntudatom van!

- Szeretsz még ezek után is? - vette vissza hangerejét, mire bólintottam igenlő válaszként. - Az jó, én már..- forgatta meg a fejét. - én már nem is tudom igazán.

- Ezt hogy érted?

- Mikor Jin volt a képben, meg akartalak szerezni. Ő már nem volt lényeg szombaton. Egy lány viszont aki megcsókolt igen, én meg be voltam baszva annyira, hogy nem löktem el őt azonnal, ekkor te megláttad. Aztán hagytam, hogy azzal a sráccal menj haza. Most itt állunk egymás előtt. Mindketten az alkohol hatása alatt tettünk valami rosszat, melyik volt a nagyobb mértékű szerinted? - bekönnyeztem, az utolsó mondata végeztével pedig ott hagyott.

Kis koromban rengeteg sorozatot néztem, amiben szerelmesek az emberek, aztán szakítanak, átverések, megcsalások sorra követi azt. Mindig jön valami, amiért lehet bőgni. Ezúttal viszont a saját sorozatomban ragadtam. Mindig tudok, miért sírni. Gyerekkoromban viszont nem kellett foglalkozni szinte semmivel, kizárólag a tanulással. Újra gyerek akarok lenni. De gyerekként elvakult voltam..

Kihúztam magam visszafogva sírásomat, YoonGi után futottam. Még a folyosó végén megtudtam állítani.

- Kérlek, várj! - fogtam meg karját. - Eljönnél velem egy randira?

- Mi? - röhögött ki.

- Egy randi. - néztem sötét, csillogó szemeibe. - Meg tudok mindent magyarázni, ha még van esélyem rá nálad.

- Én még mindig.. - mondatát nem fejezte be, de hangjából elmúlt az a düh.

- Én már megbántam dolgokat, YoonGi. Megkérhetnélek arra, hogy most te adj nekem egy esélyt? Vagy kezdjük idegenekként?

- Én nem szeretnék kimozdulni a hétvégén, Luna. De ha átjössz pénteken, akkor rendben. - vigyorodott el.

- Te kis sunyi.. - mutatok arca felé mutatóujjammal felháborodva.

- Pénteken, Luna. - jelentette ki az emeletre menet.

- Miért ordítoztok a folyosón egész álló nap komolyan mondom? - bökött oldalba BoMi.

- Még azok után is meg tud nekem bocsátani, amit tettem. - hangosan gondolkozva néztem még mindig YoonGi után.

- Mit csináltál?

- Hm? - néztem rá. - Majd elmondom.

Most én kaptam esélyt YoonGitól, bár a szombat nem rajtam múlt, de nagyon örülök ennek.

Kiveszem fekete fülhallgatóját füléből, ami már szinte törzsvendég hallószervében. Gézmaszkját elhúzza szája elől, mutatva, figyel. A szőke hajába beletúrok gyengéden, rám mosolyog, megfogja derekam és magához húz egy csókra.

Én szerelmes vagyok belé, bármi történik is.

Elmerengtem. Mert ő mindig erre késztet, miután beszéltünk.

*YoonGi pov*

- SiWon, mit tervez még a diákok tánca mellett? - léptem be irodájába.

- Mire gondolsz? - nézte továbbra is laptopja képernyőjét.

- Van egy ötletem, mivel lehetne még jobbá tenni a gálát. - ültem le a vele szembe lévő, az asztal másik oldalán helyett foglaló székre felkeltve érdeklődését.

- Hallgatlak. - nézett végre rám az érdekes számítógép kijelző helyett.

Elmosolyodtam, a tervek a fejemben kavarodtak, amit már csak meg kellett osztanom főnökömmel.

29.rész vége

28.rész - Teljesítve (15+)

Még egyet sóhajtott, egy sokkal mélyebbet. Az alap jelenléte mindig is megnyugtat, de mikor ilyeneket sóhajtozik kezdek félni.

- Mi az, YoonGi? - tettem vállára kezemet.

- Semmi, semmi, menjünk. - mosolygott rám elindulva

- Min YoonGi! - hangsúlyoztam hatásosan nevét, nem szeretem, mikor titkolózik.

- Elmeséled, hogy mit csinált veled Jin anno? - bökte végre ki, mit akar. - Azt mondtad fájdalmat okozott, de nem simán szakított veled, jól sejtem?

- Egy agresszív állat, ezt sokszor mondtam, de nem is mondtam el, hogy miért. Hát, végül is ott kezdődött, hogy túlságosan féltékeny volt. Majd amikor nála voltam, szakítottam vele, de.. - kapott el a sírásroham. - nem úgy fogadta, ahogy gondoltam volna. Megütött többször, alig maradt ekkor erőm. Ezután a dolog után nagyon durva dolgok voltak velem, nem is bíztam meg a fiúkban. Ez karácskor volt pont több éve. Ez a lényege, nem részletezném. - nagyot nyeltem, ezzel is visszatartva sírásomat.

- Egy ilyen emberhez akarsz hozzámenni? Nem hagyom.

- Nekem meg nincs választásom.

- Ne legyél már hülye, Luna. - fogta két kezébe arcomat.

- Én nem vagyok hülye, de apám..

- Miért nem mondod meg neki egyszerűen a dolgokat, nem akarsz vele lenni?

- Mindenkinek jobb lesz így, te ezt nem értheted. - távolodtam el tőle.

- Én nagyon könnyen beleszeretek akárkibe és kiszeretek valakiből, de mióta először belém ütköztél nem tudom, mi történt velem. Először az életben még a szakítás után sem szerettem ki belőled. Nem tudok eléggé boldog lenni mással. Te meg csak így ellöknél magadtól?

- Nem löklek el. - bekönnyezett szemem, mikor felvetettem rá pillantásom.

- Sajnálom, hogy azt hittem, nem bízol bennem. Nem mondtad volna el akkor ami történt.

- Régóta bízom benned, de sokszor csalódást okoztál.

- Szeretlek, Luna, soha egy percre sem akartam bármi vagy csalódást, vagy akármi fájdalmat okozni, de kérlek ezeket nézd el nekem.

- Nem beszélhetnénk valami másról, mint a hibáinkról. Nekem is voltak éjszakáim, meg hasonlók. Szóval miért akarsz mindig bocsánatot kérni? - nevettem el magam elindulva újra. - Visszaadnád a telefonom, amúgy is? - nyújtottam felé kezemet.

- Nem tarthatom meg? - biggyesztette le száját, mint egy kisfiú, akitől elvenné az anyja az édességet nézéssel társulva.

Minden egyes elvigyorodásától elgyengülök. Nem tudom, mi van benne, mitől más, de olyan érzéseket vált ki belőlem, amit eddig más nem. Voltam szerelmes, de így nem. Az ő elmondott dolgai szerint, ő is ugyanígy van ezzel.

- Mivel érsz majd el? - meglepődtem, mikor WooJihoz értünk.

- Nem megyek el innen. - cövekelt le lábaival.

- Megfagysz este, az nem baj? - nevettem el magam ismét.

- Ha mosolyogni látlak, az felmelegít. - sóhajtott egy nagyot, majd megfordulva, integetve ott hagyott.

Mosolyogva, boldogan felrepültem a szobámig, kizárólag telefonom csengése hozott vissza a földre.

- Mi az, Jin? - vettem fel közömbösen a készüléket.

~ Találkozzunk! - jelentette ki bármi köszönésnek megfelelő szó nélkül, bár én se köszöntem.

- Rendben, a suli előtt leszek fél óra múlva. - tartottam a közömbös hangnemet megszakítva a vonalat.

A tervet végbe kellene vinni, amit YoonGi talált ki. Féltem MoMot.

- Szia, MoMo! - tárcsáztam a YoonGi által megadott telefonszámot, majd köszöntem előre. - Luna vagyok. - mutatkoztam be.

~ Luna, oh, szia. Van valami baj?

- Nincs, nincs, de találkozhatnánk a suli előtt, kérlek?

~ Persze, persze. Indulok is. - bontotta meg a vonalat.

Gyorsan visszavettem kabátom, elindultam a Kirinhez, MoMot láttam már, Jint még sehol.

- MoMo! - köszöntöttem.

- Tényleg valami baj van? - aggodalmaskodott.

- Nem, nincs. Nyugodj meg, beszélnem kell veled. - magyaráztam célomat. - Jinről van szó. Tetszik neked, láttam rajtad már az első közös talinál, egy bökkenő van. Feleséget kell találnia magának apja parancsára. Mivel most apáink üzlettársak, az apja rám gondolt, de én átéltem egy pár rossz emléket vele, szóval nincs túl sok kedvem ehhez. Viszont ha nemet mondok én is, lefújja az üzletet Jin apja. - elhadartam neki a legérthetőbben a dolgokat. - Az is feltűnt, te is bejössz neki, de én téged féltelek. Azok után, amit velem művelt, nem akarom, hogy te is átéld.

- Miért féltesz engem? - mosolyodott el. - Megvédem magam.

- Egy magasabb és talán erősebb is fiútól meg tudnád magad védeni?

- Ha nem akarja ugyanazt elkövetni, mint veled.

- Boldog leszel vele?

- Remélem. - vonta meg vállát, aztán megjelent Jin mellettünk.

- Jin.

- Luna, MoMo. - köszönt illedelmesen.

- Jin. - pirult el MoMo.

- Beszéltem MoMoval. - súgtam oda Jinnek kacsintva egyet.

- Köszönöm, Luna. - ölelt át barátilag.

- Ne tedd ugyanazt vele, mint velem. - suttogtam füléhez, majd megveregettem hátát. - Én, akkor, megyek is. Sziasztok! Jó..mindegy. - vigyorogtam rájuk, lelépve.

*MoMo pov*

Luna lelépett, egyedül hagyott Jinnel. Nagyot nyelve felnéztem csillogó szemébe.

- Szóval.. - szólaltunk meg egyszerre.

- Mondjad. - tettem idegesen szőke hajtincsem fülem mögé.

- Kedvellek, ezt tudnod kell.

- Luna elmondta a dolgokat. - mosolyogtam rá.

- MoMo, a szőke tincseid megigéztek. - bókolt, amitől arcom egy pipacsra hajazott. - Szeretném, ha a barátnőm lennél, elfogadnád ezt a gyűrűt, - vett elő egy kis dobozkát zsebéből. - aztán ha még bízol bennem a feleségem lennél. - pislogott rám nagyokat.

Amiket elmondott róla Luna, aszerint tudok csak véleményt alkotni az előttem álló személyről, mivel ez a harmadik eset, hogy találkozunk. Nem is ismerem. Így akarjak a barátnője, aztán a felesége lenni. Kicsit gyorsan haladnánk. Kit érdekel? Tetszünk egymásnak, Lunát nem zavarná.

- Mit kellene erre válaszolnom? - húztam mosolyra számat nyájasan.

- Amit érzel.

Bólintottam egyet, mire magához húzott átölve vállam felett kezeivel.

Mellkasába fúrtam arcomat, a tipikus fiú parfüm illat csapta meg orrom, ami nekem mindig is tetszett. Tipikus, mégis rajta más, különleges illat.

Vékony testalkatú, de mégis olyan ölelni való. Nem tudom, mit szerettem meg benne.

- Nem akarjuk ezt elmondani Lunának? - távolodtam el tőle, még mindig kezét fogva.

- El szeretnéd?

- Vagy menjünk el mondjuk valamit inni együtt. Hívhatnánk a többieket, de akkor ha te is szeretnéd. - lelkesedtem be, de felnéztem Jinre akkor kicsit visszább vettem.

- Ha akarsz bulizni, menjünk.

Máris azzal kezdi, hogy amit én akarok, akkor az neki is jó?

- Te akarsz vagy az én kedvemért akarnál menni?

- Apám kikészít, parancsolgat, jó lesz kicsit iszogatni. Szerintem, igyunk még arra is, ami itt kezdődött köztünk. Hívj akit akarsz, MoMo.

Sétálgatás köben elkezdtem felhívni a barátokat. Lunát elsőként.

- Szia, szeretném ha eljönnél ma este egy buliba. Velünk.

~ Már is velünk címszóval? - nevetett bele a telefonba.

- Gyere ugyanúgy a sulihoz. Mondjuk hétre.

~ Rendben, öltözöm is. - szakította meg a vonalat.

*Luna pov*

MoMo máris közös programot tervez Jinnel? Gondolhatom, mi lesz ebből estére.

Elkezdtem keresgélni ruháim között, káromkodtak egy sort, szerencsére WooJi nem volt itthon, aztán folytattam a tökéletes ruha megtalálását.

Anyunak üzentem még egy hete, hogy küldjön otthonról cuccokat, mert tovább maradunk, rá két napra körülbelül megérkezett egy doboz a dolgaimmal.

Visszaemlékezve emlékszem egy darabra, ami épp megfelelne a mai estére.

A doboz mellé lépve kiemeltem belőle a fehér kicsit halvány rózsaszínbe átmenő ruhát, majd egy fekete blézert is. Anyu mindig gondol mindenre? Felvettem a kikészített öltözéket, hajamat kiengedve hagytam, majd mivel nem akartam megint sarokfájással hazajönni, magassarkúm sarka így is eltört, felhúztam színben szettemhez illő tornacipőmet.

Régen anyu mindig úgy hívott ,,tornacipős hercegnő", mivel kiskoromban soha nem akartam a lakk cipőcskéket hordani, hanem a már elnyúlt tornacipőimet. Nem győzték rám erőszakolni a szép kis cipőket.

*BoMi pov*

MoMo felhívott, hogy buliba nem-e megyünk mi HoSeokkal. Hát miért is ne? Kikapcsolódni csak kell alkalomadtán.

- Drágám, MoMo, elhívott minket bulizni, inni valamit. Öltözz fel valamibe. - mértem végig félmeztelen testét, ahogyan a fotelben kihúzta magát. - Azért mert hűvös van kint, engem nem zavarna. - hajoltam hozzá egy csókért.

- Ha iszok, tudod, milyen vagyok. - húzott ölébe.

- Te is, hogy én milyen. - haraptam alsó ajkába egyet, majd a fürdő felé indultam, készülődni. - Drágám, kellene szerezni TaeHyungnak egy csajt. - ordítottam ki az ajtón.

- Mi van EunJival? Egy évfolyamon dolgoznak.

- Ha bejönne a mi TaeTaenknek akkor már rég meglett volna neki. Ismered az ízlését, nem?

- Luna az ízlése, BoMi.

- Tudod, te is, hogy Lunának a mi YoonGink tetszik.

- Ezek a mai gyerekek milyen válogatósak. - nevette el magát.

- Öltözz, drágám, hétre a sulihoz kell érnünk.

Nem bántam meg egy percét sem annak, hogy összejöttem HoSeokkal. Egy idióta az egész ember, nem a kis izma miatt szeretem. Felderít bármikor egy mosolyával. Megtennék bármit érte. Veszekedéseink ellenére még ő is szeret.

*NaEun pov*

- Jiminieee! - ordítok át a másik szobából kedvesemnek. - Szedd össze magad, megyünk buliba MoMo hívott. - folytattam neki, mikor ijedten az ajtót tépte fel. - Nyugi, csak menj és vedd át a ruhád valami normálisra.

Nem szoktam annyit irányítgatni, de JiMin hallgat rám, mivel egyszer már megjárta, amikor nem azt csinálta, amit én mondtam neki, de szeretem. Mióta először hallottam meg énekhangját, láttam meg csípőmozgását, mondtam ő kellett eddig nekem. Rengeteg féltékeny pillantást kaptam már az idők során, nem váltott le engem JiMin. Néha még én is észreveszem magamon, hogy elviselhetetlen vagyok, de nem, JiMin nem tágít mellőlem.

*Luna pov*

A megbeszélt időpontra odaértem a Kirin kapuihoz. A lányok mellett el is tűnhetnek a fiúk. A srácok alig csípték ki magukat, de mondhatnánk, hogy a lányok díszelegnek inkább oldalukon.

Nem tudtam, kiket hív még MoMo, de az összegyűlt társaság BoMi, HoSeok, MoMo, Jin, NaEun, JiMin, TaeHyung, Yoongi és jómagam, de észrevettem egy alacsony világos barna hajú lányt.

- Bocsánat, elfelejtettem bemutatni Lee HaYit. - vette észre YoonGi, hogy a lányt néztem.

Szóval vele jött. Jó kis bulinak nézünk elébe.

Három taxit rendeltünk, MoMoék és BoMiék mentek az elsővel, aztán NaEunékhoz beszállt YoonGi és HaYi, így TaeHyunggal mentem a harmadik körben. Mivel mindenki inni akart, ezért senki nem jött járművel.

A taxik elhagyták a suli területét és elindultak a megbeszélt helyre.

- Jól akarod magad érezni ma? - szólalt meg TaeHyung.

- Én most csak inni akarod, de sokat, mert elegem van. Te meg szedj össze valami csajt, oké?

- Igen is, próbálkozom, de amúgy.. - vakarta meg tarkóját. - még mindig nem felejtettem el az éjszakánkat.

- Ne kezd, TaeHyung. Nem akarok ma senkivel sem összejönni, még épphogy Jin kikerült a képből.

- Értem, Luna. - nézett ki az ablakon.

Leparkolt a három taxi, belépünk a helyre, bent CL Baddest Female és Nona9on számának mixe bömbölt, ami egyből a táncparkettre szólított. Elgondolkoztam, nyomuljak-e valakire, ami által ribancnak néznek majd, vagy ne. Nem kellett sokat várnom, hogy két pasi is bepróbálkozzon, mivel egyik még szingli társaságombeli sem volt a közelemben. Leráztam őket, a pulthoz léptem, MoMo fizetett nekem egy sojut, jeleztem neki, visszafizetem, de ennyi nem lesz elég az estére. Megértően bólintott, majd még pár töményebb, illetve importált italok keverékét fizetett nekem ki.

Jin is ivott egy kis sojut, de nem vitte túlzásba. BoMiék inkább élvezték a zenét JiMinékkel, de bevallhatom, mindenki helyett is ittam. TaeHyung meg keresett egy kis friss húst a színen.

- Nem lesz az sok? - ült le a mellettem lévő bárszékre YoonGi.

- Ne érdekeljen. - vontam meg a vállam az üres poharat cirógatva. - Teljesítettem a tervet. - biccentettem megfordulva a széken Jinék felé.

- Láttam. - húzta mosolyra szája szélét.

- Ez nem jelent semmit. - vágtam rá.

- Szép vagy ma is, Luna.

- Nem kell nekem bókolnod. - morogtam magamban. - Inkább vigyél magadnak egy italt és menj.

Kérdés nélkül, értetlenül elhaladt italával. Visszafordultam a pultra könyökölve.

- Zűr van a paradicsomban? - szólalt meg éppen kiadva egy srácnak italát a pultos.

- Hm? - kaptam fel a fejem. - Vicces. - mosolyodtam el rajta.

- Pillanat. - fordult el egy rendelést felvéve. Elkezdett egy koktélt keverni, majd végül egy szívószálat helyezett az italba. - Ezt az a fickó küldi neked. - tolta elém a poharat.

- Öhm, köszönöm. - tekintetemmel megkerestem a feladót, az egyik nyomulós srác volt a nyertes. - Nem akar rólam leszállni, de ingyen van. - vontam meg vállam belekortyolva a szívószálon át az italba.

- Nem ezért jó lánynak lenni, ingyen pia. - vigyorgott rám a pultos. - Luna, ugye?

- Igen. - bólintottam.

- JunHong. - nyújtotta kezét.

- Örültem. - ráztam meg kezét. - Legalább van kivel beszélgetnem. - nevettem el magam.

- Miért nem táncolsz kicsit?

- Ah, majd később, korán van. - legyintettem.

*YoonGi pov*

Ott ül. A pultos sráccal bájcseveg. Nem vagyok féltékeny. Nem vagyunk együtt, beszélgessen bárkivel tőlem.

- Na, mi van, YoonGi? - lökött vállamon TaeHyung. - Mit bámulsz ennyire?

- Semmit. - kaptam el tekintetem.

- Áh, Lunát. Ki az a srác? - fokozta tovább féltékenységemet. - Azt mondta nekem pedig a taxiban, ő nem akar senkivel összejönni. Mindegy. - vont vállat.

- Nagyon látszik.. - néztem még utoljára Lunára.

Szebb, mint bármikor és nem mellettem van.

*Luna pov*

Hirtelen tódultak a sorok a pult mellett italokért.

Utolsót kortyoltam koktélomba, majd BoMi megragadta kézfejem berángatva engem a táncparkettre.

- Auch! - rántottam ki szorításából kezem.

- Bocsi, de nem bírtam tovább nézni YoonGit, ahogy téged néz.

- Mi?

- Szerinted nem féltékeny, hogy a pultossal beszélgettél?

- Miért nem HaYival van? - fontam össze karjaimat.

- TaeHyungnak hozta, te értetlen! - szedte le a fejem. - Miért hozott volna valakit magának?

Elkezdtem keresni a helyiségben YoonGit, mire az egyik sarokban megakadt rajta a szemem, amint egy másik csajjal csókolózott.

- Mert hogy én kellenék neki szerinted? - mutattam az említett felé, aztán dühösen, csalódottan a pulthoz léptem újra. - Tölts nekem még egyet, kérlek. - ültem le a szabad bárszékre.

- Uh, mi történt? - lepődött meg.

- Légyszi. - fejeztem ki még jobban, hogy gyorsan kéne az az ital.

Egy töményet nyújtott át, amit le is húztam, azzal a fejemet fogva támaszkodtam könyökömmel a pulton. Lehunytam szemem.

Ez visszavágás részéről, de minek? Csak csalódást okozott ezzel nekem.

Talán ekkor hatott a legjobban az alkohol nálam. Kipattantak szemeim, beverekedtem magam a táncparkett közepére és elkezdtem táncolni. Kiadni a dühömet, az indokolatlan dühömet.

Most is sajnálja YoonGit BoMi?

Mellém lépett YoonGi, mire megálltam a táncban.

- Mire volt jó az a csók? - kérdeztem rá nem nézve.

- Te..

- Láttam, mire volt jó?

- Én csak, te is azzal.. - magyarázkodott hebegve.

- Beszélgettem vele, nem ledugta a torkomon a nyelvét! - löktem arrébb. - Nem érdekelsz.

- Nem én voltam, hanem ő. - dadogott tovább.

- YoonGi, elég! Amúgy is ehhez két ember kell. Bennem van több pia, mégsem smároltam le senkit. - kezdtem vele veszekedni.

Magához rántott, megcsókolt, de egyszerűen nem tudtam ellökni magamtól.

Újra kellemes csókját éreztem, de nem volt ugyanaz, az egész nem csupán az alkohol íze miatt volt keserű, egyszerűen, amit tett nem engedte, hogy mást érezzek.

A terem szélére vitt, de bekönnyezve néztem fel rá.

- Nem, ezúttal nem úszod meg ennyivel, YoonGi. Sikerült, amit akartunk, nem lettem menyasszony, de a féltékenységed miatt nem is leszek a tied. - löktem félre. Azért jöttem, hogy jól érezzem magam, alig múlt kilenc, nem fogja elrontani az estém a féltékenységének eredménye.

Visszatelepedtem a bárpulthoz, újra elém állt JunHong.

- Megint itt? - a hangos zenétől nem hallhatta a veszekedésemet YoonGival. - Inni szeretnél valamit esetleg? - mosolygott kedvesen.

- Adj egy olyat, amitől felejtek.

Gyorsan kevert nekem valamit, nem mondta, mi az, de jobb érzés volt utána. Megittam az egészet, mikor leraktam a pultra, megfordultam, a tömeget bámultam, az agyamig hatolt a hangos zene és ennyi. Ennyire emlékszem.

Másnap reggel kinyitottam a szemem, körül néztem, a terep túlságosan is ismeretlen volt, megijedtem,

28.rész vége