Körülnéztem a szobában, valami idegen ágyban ébredtem. Blézerem az egyik széken hevert. Mellette fehéres ruhám, ezért megrémültem.
A szoba tiszta és rendezett volt, könyvespolcok sorakoztak a fal mentén. Mellettük egy alig használt íróasztal. A parkettát egy nagy szürkés szőnyeg fedte. Elsimítottam a gyűrődéseket a hófehér lepedőn. Lenéztem újra a padlóra, ott termett egy kis labrador. Vajszínű, rövid kis szőre fényes volt, egészséges.
- Szia, de aranyos vagy. - simogattam meg fejét. Belehasított fejembe hirtelen a saját hangom. Fejemhez kaptam kezemet, lehunytam szememet.
- Látom, felkeltél. - támaszkodott vállával az ajtófélfának JunHong. Ekkor rájöttem, hol is voltam. Tátva maradt a szám látványától, mivel mikor felnéztem póló nélkül iszogatta reggeli kávéját. - Kérsz te is kávét? - szólalt meg újra.
- Öhm, öhm.. igen. - zökkentem vissza. Elindultam vele együtt a konyhába, készített nekem kávét, majd az ital elfogyasztása után szólaltam meg csak újra. - JunHong. Elmondanád, mi történt azután az ital után, amit felejtőnek kértem? Ja, és hogy kerültem ide? - letettem a bögrét az étkezőasztalra, magam elé, rá néztem.
- Tényleg hatott, - nevette el magát. - de te ezt kérted, nem? - támaszkodott háttal a modern felszerelésű konyha pultjának, így szembe állt velem.
- Legalább azt mondd el, miért nem a saját, tegnapi ruhámban vagyok? - néztem végig magamon, ekkor feltűnt JunHong tegnapi inge, ami a szórakozóhelyen volt rajta, amit ekkor én viseltem.
- Vajon? - húzta kacér mosolyra szája szélét.
- Jesszus! - döntöttem fejem az asztalra.
- Nyugi. - cirógatta végig hátamat mögém lépve.
- Ne mondd légyszi, hogy mi.. - löktem el kezét hátamról, elhúzódva tőle kissé.
- De még milyet. - kacagott daliásan.
- Úristen! - borultam ki ekkor. - Te meg kihasználtad, hogy részeg voltam?
- Te ajánlkoztál nekem, Luna. - védte magát.
- Ez a mentséged? - húztam fel szemöldököm előre nézve. - Az nem zavar, te itattál le ilyen szintre.
- Ahogy hallottam este, nem bántad. - szuszogta nyakamba halkan.
- Mert nem voltam magamnál. - húztam összébb magam.
- Szerintem nagyon magadnál voltál, ahogy beszéltél hozzám, azt hittem, józan vagy már. - mikor ezeket mondta, tudtam, hogy tényleg nem én voltam tegnap előnyben az agyamban. Annyira leittam magam, hogy a más vette át az irányítást. - Van egy italom, ami eszedbe juttat mindent, direkt ahhoz, amit este adtam, jár. - újra a konyhába ment, kotyvasztott valamit nekem, aztán elém tette a poharat. - Idd meg! - szólított fel.
- Már úgy beszélsz velem, mintha évek óta ismernénk egymást? - kötöttem bele.
Megittam, vártam a hatását, pár perc múlva hirtelen emlékfoszlányok jöttek elő.
Néztem a táncolókat, MoMo jött mellém, tizenegy felé talán, azzal, hogy ők sokat ittak, hazamennek. NaEunék is követték őket, ekkor a társasából kizárólag öten maradtunk a szórakozóhelyen.
TaeHyunggal is mindössze lepacsiztam, amint lelépett átkarolva HaYit. Négyen.
- Na, valami? - sétált vissza a pulthoz.
- Hát, öt barátomra emlékszem, hogy hazamentek, de ennyi eddig.
- Kár, hogy pusztán ennyi. - biggyesztette le száját, közben sunyi mosollyal arcán.
- A te részedről azért, mert nem emlékszem a közös pillanatokra? - fontam össze karjaimat magam előtt. - Figyi, nem tudom, hogy milyen volt még az éjszaka, de amint eszembe jut, felhívlak. Hazavinnél?
- Nincs autóm, Luna.
- Hogy jársz be a munkahelyedre?
- Gyalog, itt van pár percnyire, de fizetek neked taxit, ha kell.
- Nincs nálam pénz úgyse, köszi, ennyi jár, ha már ezt művelted velem.
Visszamentem a szobába, átvettem a ruhámat, telefonomat az éjjeliszekrényről eltettem magamhoz, kimentem újból a konyhába, addigra a fekete hajú lakástulajdonos is felöltözött.
Hívott taxit, de nem hagyta, hogy egyedül menjek, így ő is beült mellém a hátsóülésre. Kínos csendben vártam végig, amíg a sofőr elér az általam megadott címig.
Mikor leparkolt az épület előtt, kipattantam a járműből, de ő is.
- Nincs meg a számom, Luna. - hagyta nyitva a kocsi ajtaját, hogy mindjárt száll vissza.
- Írd be. - nyújtottam felé a telefonom. - bepötyögte a számát, azután vissza is adta a készüléket. - JunHong, nem fogunk találkozni úgyse többet, mert egy éjszakás kaland voltam neked. - fordultam sarkon.
- Luna! - sietett utánam vállamat megfogva. - Miért ne akarnék még egyszer ilyen éjszakát? - megfordított, hajolt ajkaim felé. Ekkor újabb emlékfoszlány tört fel emlékezetemben.
Beléptünk lakásába, felé fordultam, megcsókoltam. Én kezdeményeztem. Tényleg nem voltam magamnál. Szenvedélyesen csókolt, úgy, mint egész életemben senki addig. Nem éreztem semmi bűntudatot, csalódottságot, fájdalmat. Tényleg mindent elfelejtettem tegnap. Nem tudom, hogy megköszönjem-e JunHongnak vagy haragudjak-e rá.
- Akkor szia. - váltam el tőle, összeszorítva számat, ezt követően beharapva a számat mentem fel a lakásba.
WooJit a nappaliban találtam, aki egyből felugrott mikor meghallotta az ajtó kattanását.
- Hol jártál? - végig nézett rajtam. - Kivel voltál?
- Egy fiúval, de már felnőtt vagyok. - indultam meg szobám felé.
- Ez túlzás, azért részben mégis igazad van. Szólhattál volna, másrészről.
- Hogy szólhattam volna, mikor tegnap itthon se voltál, WooJi?
- Rendben, rendben. Inkább mosakodj meg és tedd rendbe magad. - rendezte le, mivel veszekedni nem akart.
Azzal bementem a fürdőbe, levettem ruhámat, letusoltam, és már a tiszta szerkómban leültem ágyamra. A telefonom kijelzőjén azonban hat nem fogadott hívás díszelgett.
Botorkáltunk ki a szórakozóhelyről az egész társaságunk, a megmaradt emberek belőle. Lassan zárt a hely, ezért indultunk el. A kifelé ömlő tömeget vártam, hogy ne tapossanak el. A pultnál ültem nézve azt a pár száz embert, aki egyszerre akar kifolyni a kis bejáraton. Egy ismerős hang ütötte meg a fülemet. Megfordulva JunHongot láttam, aki a szemetet szedte éppen.
- Ne segítsek? - szóltam oda neki.
- Ha akarsz. - mosolygott rám.
- Mindjárt. - megkerestem BoMiékat. - ..rendben, BoMi, majd hívj. - integettem a hely bejáratából.
Gyorsan összepakoltuk a helyet a pultossal, így be is zárhattunk.
Szóval ezek után mentem fel hozzá.. Annyira hülye vagyok, miért ittam annyit?
A nem fogadott hívásaimat néztem, kettő WooJitól, három BoMitól, egy pedig YoonGitól jött.
Holnap mindent elrendezek, sok magyarázkodással, de most ki kell aludnom magam, ha holnap normális állapotban akarok, kell, tanítanom.
A suli kapuin belépve is még mindig iszonyatosan hasogatott fejem.
Egyenesen, szokásosan, a folyóson átmentem a diákok között a megszokott helyiségbe és mint mindig, YoonGi már bent volt.
- Reggelt. - köszöntem előre.
- Neked is. - válaszolt közömbösen, elhidegülve.
- Mi a baj? - kérdeztem barátian.
- A szombat este. Vajon mi más? - emelte fel hangját.
Amikor elkövetsz hibákat, érzik a körülötted lévők anélkül, hogy mondanád. A bűntudat is igazából nem más, mint hogy megbántad egy tettedet és ez rossz érzéssel tölt el és mikor szeretsz valakit inkább nem mondod el, meg ne bántsd az illető személyt.
Lassanként visszatérnek az emlékeim attól a csodatevő italtól, most már inkább kívánom azt, hogy ne emlékezzek semmire.
- YoonGi! - egy lépésnyire voltam tőle, rám nézett, szemei csillogtak. - Én rosszat tettem.
- Miért gondolod ezt? - vágott értetlen fejet.
- Szombat este.. - haraptam alsó ajkamba.
- Mit csináltál, miután mi elmentünk onnan?
- Mit mondtam, miért nem megyek veletek? Mivel.. - álltam meg mondatom közben. - ..nem emlékszem túl sok dologra.
- Hogy WooJi érted jön, nem kell megvárni téged.
- Basszus! - hunytam le a szememet, mivel rájöttem YoonGiéknak még hazudtam is.
- Mit csináltál?
- Elmentem a pultos sráccal, olyan állapotban, hogy nem is tudtam magamról. - elszégyelltem magam, lesütöttem tekintetemet is. Nagyot nyelt, sóhajtva hátradöntötte a fejét, csípőre tette kezét.
- Felmentél hozzá? - kérdezte tartva testhelyzetét.
- Igen. - bólintottam.
- Lefeküdtél vele? - kérdezett rá kerek perec még mindig nagyokat sóhajtva.
- Igen. - elhalkult hangom, lehajtottam fejem.
- Te meg azért basztál le, mert megcsókoltam alkoholos állapotomban egy lányt? - emelte fel hangját a visszhangzó teremben.
- A másik személyiségem jött ki. - motyogtam magam elé. - Nem vagyunk együtt, akkor miért érdekel ennyire? - felemeltem fejem.
- Mert téged is érdekelt az a csók. Te meg bármit csinálhatsz, ugye? - kezdett veszekedni.
- Nem! - vágtam rá.
- Akkor miért mondtad el egyáltalán?
- Mert szeretlek és bűntudatom van!
- Szeretsz még ezek után is? - vette vissza hangerejét, mire bólintottam igenlő válaszként. - Az jó, én már..- forgatta meg a fejét. - én már nem is tudom igazán.
- Ezt hogy érted?
- Mikor Jin volt a képben, meg akartalak szerezni. Ő már nem volt lényeg szombaton. Egy lány viszont aki megcsókolt igen, én meg be voltam baszva annyira, hogy nem löktem el őt azonnal, ekkor te megláttad. Aztán hagytam, hogy azzal a sráccal menj haza. Most itt állunk egymás előtt. Mindketten az alkohol hatása alatt tettünk valami rosszat, melyik volt a nagyobb mértékű szerinted? - bekönnyeztem, az utolsó mondata végeztével pedig ott hagyott.
Kis koromban rengeteg sorozatot néztem, amiben szerelmesek az emberek, aztán szakítanak, átverések, megcsalások sorra követi azt. Mindig jön valami, amiért lehet bőgni. Ezúttal viszont a saját sorozatomban ragadtam. Mindig tudok, miért sírni. Gyerekkoromban viszont nem kellett foglalkozni szinte semmivel, kizárólag a tanulással. Újra gyerek akarok lenni. De gyerekként elvakult voltam..
Kihúztam magam visszafogva sírásomat, YoonGi után futottam. Még a folyosó végén megtudtam állítani.
- Kérlek, várj! - fogtam meg karját. - Eljönnél velem egy randira?
- Mi? - röhögött ki.
- Egy randi. - néztem sötét, csillogó szemeibe. - Meg tudok mindent magyarázni, ha még van esélyem rá nálad.
- Én még mindig.. - mondatát nem fejezte be, de hangjából elmúlt az a düh.
- Én már megbántam dolgokat, YoonGi. Megkérhetnélek arra, hogy most te adj nekem egy esélyt? Vagy kezdjük idegenekként?
- Én nem szeretnék kimozdulni a hétvégén, Luna. De ha átjössz pénteken, akkor rendben. - vigyorodott el.
- Te kis sunyi.. - mutatok arca felé mutatóujjammal felháborodva.
- Pénteken, Luna. - jelentette ki az emeletre menet.
- Miért ordítoztok a folyosón egész álló nap komolyan mondom? - bökött oldalba BoMi.
- Még azok után is meg tud nekem bocsátani, amit tettem. - hangosan gondolkozva néztem még mindig YoonGi után.
- Mit csináltál?
- Hm? - néztem rá. - Majd elmondom.
Most én kaptam esélyt YoonGitól, bár a szombat nem rajtam múlt, de nagyon örülök ennek.
Kiveszem fekete fülhallgatóját füléből, ami már szinte törzsvendég hallószervében. Gézmaszkját elhúzza szája elől, mutatva, figyel. A szőke hajába beletúrok gyengéden, rám mosolyog, megfogja derekam és magához húz egy csókra.
Én szerelmes vagyok belé, bármi történik is.
Elmerengtem. Mert ő mindig erre késztet, miután beszéltünk.
*YoonGi pov*
- SiWon, mit tervez még a diákok tánca mellett? - léptem be irodájába.
- Mire gondolsz? - nézte továbbra is laptopja képernyőjét.
- Van egy ötletem, mivel lehetne még jobbá tenni a gálát. - ültem le a vele szembe lévő, az asztal másik oldalán helyett foglaló székre felkeltve érdeklődését.
- Hallgatlak. - nézett végre rám az érdekes számítógép kijelző helyett.
Elmosolyodtam, a tervek a fejemben kavarodtak, amit már csak meg kellett osztanom főnökömmel.
29.rész vége
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése