Összerogyva ültem bokámon a betonon a suli előtt és esett rám az eső.
- Jesszus! Mit keresel itt az esőben? - lépett mellém valaki mire felkaptam a fejem. - Gyere! - segített felállni. - Miért sírtál? - kérdezte TaeHyung.
- Nem sírtam. - néztem rá.
- Pirosak a szemeid, ne hazudj. - húzott be az eresz alá. - Mi a baj, Luna?
- Szakítottunk YoonGival, egy hétre elmegy valahova és utána nem tudom, hogyan nézek majd a szemébe. - fúrtam arcom mellkasába szipogva.
- Miért? - ölelt át vigasztalásul.
- Elmondta BoMi, hogy régebben jártak és megcsalta őt, ezért szakítottak anno. Ezen vesztünk úgymond össze YoonGival, hogy nem bízom meg benne meg ilyenek, - távolodtam el tőle. - de én már kevésbé tudok bízni a fiúkban, mivel túl sokszor csaltak meg. Az én hibám minden.
- Gyere, elviszlek haza, mert meg fogsz fázni.
- Nem kell. Megyek gyalog.
- Ne legyél makacs. Itt a kocsim, na. - húzott magával, kinyitotta a kocsi ajtaját és beültem. - Merre laksz? - kérdezte, mire elmondtam neki.
A ház elé érve újra megszólalt.
- YoonGi nem hülye. És te sem. Jó éjt! - kiszálltam majd elhajtott.
Megint rám jött a sírhatnék, de inkább csak elkezdtem rohanni. Rohanni YoonGi házához.
Lihegve álltam meg néha-néha, de futottam tovább. Kifulladva értem a házhoz. Becsöngettem és vártam a csodát. Kétségbeesetten nyomtam a csengőt.
- YoonGi! - ordítottam a még mindig zuhogó esőben állva. - Kérlek, nyisd ki! Mond, hogy nem mentél még el.
Rezzent egyet a telefonom. BoMi írt:
,,Otthon vagy vagy elkísérted YoonGit a repülőhöz?"
Repülővel utazik. Jutott el az agyamig majd maraton futásba kezdve rohantam a repülőtérre.
Kapkodtam fejem az emberek között a bejáratnál, majd megpillantottam, amint egy szőkeség kiszáll egy taxiból. Ledermedve álltam és vártam a pillanatot amikor rám néz, de hiába, mert észre sem vett.
Tovább görgette bőröndjét befelé, én meg belül összetörtem.
Utána mentem, mikor mögé értem válla felé nyúltam, de ha sors is úgy akarta volna egyből megfordul.
Összeszedve magam kocogtattam volna meg vállát éppen mikor elindult előre.
- YoonGi.. - nyújtottam utána a kezemet.
Megtorpant mikor megszólaltam, megfordult, én meg lesütött szemmel és lehajtott fejjel álltam ott.
- Luna. - szólított meg. - Mit keresel itt?
- Kijöttem elköszönni.
- Egy hétre megyek el, nem többre. - húzta fel szemöldökét.
- Sajnálom, YoonGi. Bízni fogok benned. Csak kérlek.. - sóhajtottam. - mindegy.
- Luna.. - fogta meg csuklóm. - Én még mindig kedvellek. Én bízok benned még most is, de értem a helyzeted. De most mennem kell. - ölelt át.
- Én is szeretlek, YoonGi. - motyogtam mellkasába. - Emlékszel, hogy még kérhetek valamit? Most már tudom, mit szeretnék. Maradj mellettem ha hazajöttél. - néztem fel szemébe. - Kérlek.
- Megteszem. - szorított meg, mikor az a hang szólalt meg, ami jelezte el kell mennie. - Viszlát, Luna. - mosolygott majd eltűnt a reptér tömegében.
Összeszorult ismét mellkasom és kikullogtam a bejáraton.
Hazamentem a kicsit még csepegő esőben, majd belépve az ajtón láttam WooJi még mindig nem volt otthon. Leraktam magam a kanapéra. Hirtelen megcsörrent a telefonom, BoMi hívott.
~ Szia, nem válaszoltál. - kezdte el mikor felvettem.
- Bocsi. - sóhajtottam.
~ Luna, mi a baj? - kérdezte aggódó hangon.
- Csak kimentem YoonGi után a reptérre. De szakítottunk még előtte.
~ Miért maradok le az ilyenekről? Meséld tovább.
- Megkértem, hogy maradjon mellettem ha visszajött.
~ Erre ő?
- Azt mondta, megteszi.
~ Akkor meg mi a baj?
- Nem tudom. Valahogy mintha nem lett volna őszinte. De inkább megyek lepihenek kicsit.
~ Rendben, holnap még beszélünk. Szia.
- Szia.. - tettem le a készüléket.
Bementem a fürdőbe, hogy egy törölközővel megszárítsam még vizes hajam majd bementem a szobámba és leültem ágyam végébe.
Sóhajtva dőltem hátra ágyamon.
Átölelnélek ha itt lennél. Bármit is mondanál, innám szavaidat. A jelenléted okozná mosolyom, a te édes mosolyod a melegséget a szívemben. Összefoglalva, hiányzol, te hülye. A szöszi fejed.
Válladra tenném fejem és úgy aludnék el. De most hiányzol és ezekre gondolva, sírva kell nélküled elaludnom.
Még azt se tudom, hol jársz éppen..
*Másnap*
Az előző nap körülbelül az egész napomat szabályozta. Semmihez sem volt kedvem, de azért BoMiék próbáltak felvidítani. Az időjárás megint igazodott hozzám, mivel ismét délutánra zuhogott pont mikor indultam volna haza.
Megálltam az eresz alatt, a suli előtt magamban szitkozódva.
- Jól vagy? - lépett mellém TaeHyung.
- Jaj, szia, aha. Csak nem hoztam esernyőt.
- Én igen, elkísérjelek? - lóbálta maga előtt az esernyőt vigyorogva.
- Köszi. - mosolyogtam rá.
Sétáltunk, miközben hallottam az esőcseppek kopogását a fejünk felett.
- Rég beszéltünk, mesélj valamit. - törtem meg a csendet.
- Mire vagy kíváncsi?
- Mi van azzal a csajjal akit mutattam még a szórakozóhelyen?
- Megvolt. - vonta meg a vállát. - Simán, nagyon könnyű nőcske volt.
- Miért? Mi volt a trükköd? - nevettem el magam.
- Nem hiszel nekem? - torpant meg, mire én is, hogy ne menjek ki az esernyő alól. - Nem hiszel nekem. Az arcodon látom, hogy nem. - sóhajtva nézett oldalra majd vissza rám.
- Mi volt a becserkészési módszered?
- Nem ismersz, de nem vagyok rossz ember. Gondolom, levontál egy következtetést rólam, de ne ítélj egyből. - hajolt közelebb majd visszább hátrált. - Nem iszunk meg valamit? - kérdezte nyálasan.
- Mi? - pislogtam nagyokat. - Öhm, persze. - nyögtem ki válaszomat.
- Rendben. Akkor gyere! - indult el balra, majd követtem a sárga esernyő tulajdonosát. - Ez volt. - motyogta menet közben.
- Hm? - kaptam fel fejem. - Te kis.. - esett le, hogy mire is célzott. - Ez nem volt fair.
- Te kérdezted. - vigyorgott.
Betértünk egy kis kávézóban, majd miután TaeHyung lerázta esernyőjéről a fölös vizet a bejárat előtt, leültünk egy két személyes asztalhoz az ablak mellett.
Mosolyogva megjelent az asztal mellett egy pincérlány.
- Sziasztok! HyeRin vagyok. Adhatok valamit?
- Nekem egy kávé lesz. - szólalt meg TaeHyung magabiztosan.
- Egy teát. - bólintott a pincér majd elment a pulthoz.
- Mi a baj?
- Semmi, semmi. - ráztam a fejem.
- Luna. - fonta össze karját a velem szembeülő fiú.
- Nem akarok itt lelkizni neked.
- Nyugodtan ha szeretnél.
- Boldog szeretnék lenni, de nem megy. Mindig olyan ember mellett kötök ki, aki mellett nem nagyon kéne lennem.
- YoonGira gondolsz?
- Nem tudom. Nem ismerem még eléggé. Főleg az előéletét.
- Ha szakítottatok akkor miért rágódsz rajta még mindig?
- Mert érzek valamit iránta csak nem tudom, mit még.
- Aha. - bólintott Tae, mire a pincér meghozta a kért italainkat.
- Köszi. - mosolyogtam majd belekortyoltam teámba.
- Hogyan tudnálak felvidítani?
- Nem tudom. - vontam meg a vállam.
Megittam teámat majd ő is kávéját, fizetett, amit persze felezni akartam, de nagyon erőszakoskodott, ezért csak rá hagytam. Kilépve a még mindig csepegő esőbe felém tartotta az esernyőt.
- Soha nem akar elállni? - nevettem el magam.
- Hozzád igazodik. Legyél boldog kicsit. Mosolyogj többet. Úgyis szebb vagy ha mosolyogsz. - leplezte a bókot. - De hát én is.
Éppen keltünk volna át az úton, mikor jött egy autó és felcsapta a vizet, de Tae elém állt így csak ő lett vizes.
- Köszi. - mosolyogtam rá és talán el is pirultam kicsit.
Visszamosolygott majd elindultunk tovább a házunk felé.
- Meg akartam kérdezni. Mihez van a kulcs a nyakadban? - álltunk meg a bejáratnál.
- Ez..egy lakaté, ami fent van az N Szöul Torony egyik korlátján. De kit érdekel? - emeltem fel kicsit hangom.
Levettem nyakamból és zsebembe raktam a láncot.
- Nem jössz fel kicsit beszélgetni? - kérdeztem kinyitva a kaput.
- De.. - vonta meg a vállát kicsit furcsálva.
- Erre. - mutattam neki az utat.
Kinyitottam a bejárati ajtót majd láttam WooJi megint nincs itthon.
- Jó kis lakás. - jegyezte meg.
- Jössz vagy körül nézel? - biccentettem a szobám felé.
- Nem tudom, mi merre van és nem is akarok kutakodni. - nevetett.
- Gondoltam. Amúgy nem vizes a pulcsid a hülye autó miatt? Amit amúgy köszönök. - mosolyogtam.
- Nem annyira. Na, legalább mosolyogsz. - vigyorgott.
Közelebb léptem hozzá és mintha nem is én irányítottam volna magamat átkulcsoltam nyaka körül kezemet. Közelebb hajoltam hozzá és automatikusan megcsókolt.
Én viszont nem toltam el magamtól. Egyre hevesebben csókolt majd egy falnak tolt és megfogta derekamat is. Átkaroltam nyakánál és behátráltam szobámba. Becsuktam az ajtót megszakítva a csókot, de utána újra elmélyülten csókolt meg.
Leültem az ágyamra majd magammal húzva őt is dőltem hátra. Mellettem két kezén támaszkodott TaeHyung és csókolt közben.
Befejeztem a hosszú csókot, hogy TaeHyung a szemembe nézzen.
- TaeHyung, őszintén, akarsz valamit tőlem?
- Őszintén. Valamikor ezt akartam volna kihozni, de nem azért.
- Értem. - húztam közelebb magamhoz egy újabb csókra pólójánál fogva.
- Te nem YoonGival voltál vagy vagy együtt?
- Nem tudnád befogni kicsit?
- Bocsi.
- Hihetetlenül jól csókolsz. - jelentettem ki két csók között.
- Te is.
Becsuktam szemem és el is felejtettem, kivel csókolozok éppen.
- Mit művelek? - löktem el magamtól TaeHyungot majd felpattantam. - Bocsánat. - motyogtam magamban. - De most nem tudom, mit csináltam. Ez nem én vagyok.
Értetlenül ült az ágyam szélén, majd hátradőlt.
- Tudom, hogy mi a problémád. Én kérek bocsánatot. - tette kezeit feje alá párna gyanánt.
- Miért kérsz? - léptem lábához kérdő tekintettel.
- Tudom, hogy YoonGival hogy álltok és most ezt művelem veled.
- Úgy tűnök, mint aki ellenkezett? - tettem fel a kérdést.
De mielőtt még tudott volna válaszolni vagy elgondolkozni az ágyra másztam TaeHyung fölé. Meglepődött arckifejezéssel nézett rám, majd megfogta derekam.
- YoonGi, tudom, hogy nem tartja be amit ígért. - jelentettem ki majd közel hajoltam arcához.
- Esélyt sem adsz neki?
- Mikor szakítottunk, az volt az első esély vége. De majd kiderül, hogy működött volna.
Újra megcsókolt.
YoonGi, nem tudom, hogy mi lesz közöttünk..bár én még mindig érzek valamit..
11.rész vége
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése