Valószínűleg a friss levegő rakta helyre látásom, ami hirtelen kitisztult mikor leültem a padkára.
Aztán érdekelt, ki is hozott ki bentről. Felnéztem, a szemem talán káprázott, mikor egy ismerős arcot láttam. Leült mellém mosolyogva. Köpni-nyelni sem tudtam hirtelen.
- Szia, Luna. Egy hete már. Ugye? - szólalt meg megtörve a csendet.
- Igen. - bólogattam. - Mit keresel itt, TaeHyung?
- Jöhetne az a duma, hogy épp erre jártam, de amúgy téged kerestelek. Vissza kell jönnöd. Már a diákok is hiányolnak.
- TaeHyung. Mindent le szeretnék fixálni itt. Nyitottam Krystallal egy akadémiát, annak kéne egy kis idő míg beindul.
- Már is belefogtál egy ilyenbe? - kérdezte mosolyogva.
- Aha. - bólintottam.
- Túl sokat ittál?
- Aha.
- Azért ne legyen az, mint múltkor. - nevetett fel.
- Nem lesz. - döntöttem fejem vállára. - TaeHyung?
- Hm? - hümmögött.
- YoonGival mi van?
- Dolga van. - jelentette ki egyszerűen.
- És neked?
- Szabad vagyok.
- Hazakísérnél? - néztem mély barna szemébe, ami az utcalámpa fényében felcsillant.
- Ha megmondod merre laksz. - állt fel mellőlem. - Gyere. - nyújtotta kezét, hogy felsegítsen.
Megfogtam kezét, azzal felsegített a földről, majd ahogy pulcsija zsebébe rakta kezét belé karoltam.
Irányítottam a házunkig, addig beszélgettünk, bár nem sok mindent fogtam fel belőle.
- Milyen akadémiát nyitottál? - kérdezte megtörve az éj csendjét.
- Tánc. Megnézed? Itt van nem messze és nálam vannak a kulcsok is.
- Nem akarnál inkább haza menni? - hangjában aggódást leltem fel.
- Nem vagyok annyira részeg már. Na gyere, megmutatom. - váltottam irányt.
A akadémia elé érve előkaptam a kulcsokat majd a zárba rakva őket kinyitottam az ajtót.
- Jó nagy. - jegyezte meg, amint beléptünk a táncterembe.
Körülnézett majd amíg nézegette a dolgokat ismét leültem a zongora elé. Ujjaim a billentyűkre raktam, elkezdtem játszani Adele Someone Like You című számát, amit megtanultam anno, mikor nagyon friss volt.
Játszani kezdtem majd a zongorára támaszkodva TaeHyung elkezdte énekelni a szöveget. Bekönnyezve mosolyogtam rá. Ő meg beleéléssel énekelte nekem a dalt.
A dal végén még egyszer újra rám mosolygott majd megszólalt.
- Soha nem találok olyat, mint te. De nem is szeretnék mást. Tudom viszont, hogy nem irántam érzel dolgokat.
- TaeHyung, igazából miért jöttél? - fordultam felé.
- Luna.. - vakarta meg tarkóját.
- Csak mond ki.
- Hiányoztál.
- Tudod, Tae, lehet, hogy az érzéseim nem értenek egyet az agyammal, de az ilyen tetteket megjegyzem. Köszönöm, hogy eljöttél értem, de én még maradok egy kicsit. A többiek tudják, hogy engem megkerestél?
- Igen. - bólintott.
Lehajtottam fejem, gondolatok ezrei kavargott koponyámban.
YoonGi nem szeret eléggé ahhoz, hogy eljön ide. Lehetséges.
- Meddig maradsz? - kérdeztem kis idő után.
- Meddig maradjak?
- Tőlem holnap is haza mehetsz. Ha szeretnél.
- Maradok még. - mosolygott.
- Hát rendben. - álltam fel a székből, majd átöleltem csak úgy. - Köszönöm. - könnyeztem be. - Mindig egyedül érzem magam, akkor is mikor a szüleimmel vagy a régi barátaimmal vagyok, de most nem. - dünnyögtem mellkasába.
Míg beszéltem egyik kezével átölelt a másikkal fejemet simogatta.
- Mennyi az idő? - kérdeztem.
- Tizenegy múlt.
- Menjünk haza. - néztem rá.
- Mutasd merre laksz.
Bezártam az akadémiát, majd ismét a házunk felé vettük az irányt.
Elkerekedett szemmel nézte a nagy házat TaeHyung.
- Igen, szép, nagy. Gyere, mert hideg van.
Igen, hát a szeptemberi időjárás nem a kedvencem. Hol hideg, hol meleg van. Épp elkezdődik az őszies idő, azzal átcsap nyáriba. Nem szeretem.
Bementünk házunkba, TaeHyung továbbra is tátotta száját.
Felmentünk a szobámhoz, majd belépve leraktam cuccom, levettem dzsekim és TaeHyung felé fordultam.
- Szeretnél itt éjszakázni?
- Mármint a szobádban? - nevetett fel.
- Nekem mindegy. - vontam meg vállam és éreztem mindjárt elsírom magam.
Majd kimentem az erkélyemre.
YoonGi, aki állítólag szeret vagy szeretett nem volt képes eljönni, megkeresni, de most itt van TaeHyung, aki megtette..
Szó nélkül Tae mellém lépett, szétnyitotta vastag pulcsiját és magához húzott, úgy átölelt, hogy felmelegítsen.
- Meg akarsz fázni mindenképpen, ugye?
- Tae.. - szólaltam meg. - Két hét múlva. Pont szombaton. Voltál már WooJinál aznap, mindegy, ahol laktam. Ha két hét múlva nem leszek WooJinál, akkor többször nem is leszek. Rendben?
- Két hét. Ennyi elég?
- Hogy mindent elintézzek, ahhoz igen. Ahhoz, hogy helyreálljon a fejem, nem. De ez van. Ha nem leszek WooJinál két hét múlva szombaton, akkor ne várjon rám senki. - könnyeztem be.
- YoonGira gondolsz, ugye?
- Gyorsan történtek a dolgok. Elég volt annyi, hogy neki ütköztem annak a lököttnek. - gördült le éppen egy könnycsepp arcomon, de a hideg miatt mintha jeges víz folyt volna szememből.
Elengedett TaeHyung majd magáról levéve a pulcsit hátamra terítette.
- Megint ő a baj.
- Nem, dehogy.
- Anyukám mindig azt mondta, meg tudod mondani egy könnyről, milyen bármikor. Ha meleg, akkor örömkönny, de a te könnyed hideg, mint a jég.
- TaeHyung. Te nekem mindig megmaradsz az a csajozós srác. Aki simán megszerez magának bárkit. De én ne csak egy újabb strigula legyek a listádon. Szóval csak hagyj. Ne legyél velem érzelgős. Ne csináld ezt. - ültem le ágyamra kikerülve őt.
- Luna, most mi bajod? Az a baj, hogy nem szeretnélek így látni? Hogy sokkal jobban szeretném látni a mosolyod? Nem lenne az úgy jobb, ha mindig mosolyognál? De ha neked mindenképpen csak egy ember miatt kell szenvedned, hát legyen Luna. Nekem mindegy. - idegesítette fel saját magát TaeHyung miközben becsukta az erkélyajtót.
- Tae..
- Luna, most tényleg csak aszerint ítéltél, amit egyszer mondtam?
- Nem dehogy. - pattantam fel az ágyról.
Lenyugtatásul a kezem mellkasára raktam.
Először kezemre majd a szemembe nézett.
Arcomat két kezével megfogta majd közelebb hajolva megcsókolt.
Éreztem lenyugszik. A szívverése már nem olyan heves. A könyökömet már én se tartottam annyira mereven, így közelebb lépett. Lehunytam szememet és hagytam, hogy átkarolja derekam egyik kezével. Amikor még közelebb került hozzám egész testével, szívem párszor kihagyott egy-egy ütemet. Mikor eltávolodott szemembe nézett. Fél szememmel a faliórámra néztem, már elmúlt éjfél.
- Ez volt az ajándékod? - mosolyogtam.
- Miért?
- Elmúlt éjfél. Ma van a szülinapom.
- Boldog szülinapot! Várj! - nézett körbe majd polcomon meglátott egy gyertyát.
Fogta, előkapott egy öngyújtót zsebéből, meggyújtott és lekapcsolta a villanyokat.
- Kívánj valamit! - tartotta kezében.
A gyertyafény megvilágította csillogó szemeit, de hirtelen eszembe jutotta valaki más a csillogó szempárról. Megszorítottam nyakamban lógó láncot, melyen még mindig az apró kulcs díszelgett, ami csak egy emberre emlékeztetett. De nem Ő volt előttem.
Nagyokat pislogott rám.
Lehunytam szemem, majd kívántam.
Valakit, aki tényleg szeret és nem hagy el..
Elfújva a gyertyát, sötét lett. Épphogy az utcalámpák fénye szűrődött be az erkélyajtó üvegén.
- Tae, szerintem nem megyek vissza.. - hajtottam le fejem. - Tudom, hogy jönnek olyan pillanataim, amikor megcsókolsz, hogy veled lennék, de mindig ezek után jön az, hogy eszembe jut YoonGi. Valószínűleg ez azért van, mert a kulcs a nyakamban a szívem kulcsa és a másik ugyanilyen nála van. - magyaráztam.
- Nem lehetne, Luna, hogy élvezd a szülinapod, nem szomorkodsz és nem gondolsz kicsit Szöulra?
- TaeHyung, megint kezded.
- Nem, te folytatod. Nem tudsz továbblépni. Kötődsz valamihez, ami nem biztos, hogy kötődik hozzád. Tudod, miket művelt YoonGi régen. Megcsalta az összes barátnőjét egytől egyig. - emelte fel hangját úgy hadart. - Én sem vagyok szent, de egy barátnőm sem csaltam meg. Nem gondolod, hogy mire eldöntöd véglegesen, hogy visszajössz-e nem keres valakit magának? Tudom, hogy ez most fájhat, de értsd már meg. Az emberek nem változnak, csak másképp viselkednek más emberek előtt. Hihetetlen vagy.. - dőlt neki sóhajtva az erkélyajtónak háttal majd lassan lecsúszott ülő helyzetbe.
- TaeHyung.. - léptem mellé majd letérdeltem elé.
- Én ezzel nem megutáltatni akarom veled YoonGit, jó haverom, de nem fogod fel, hogy fájdalmat fog neked okozni.
- Értem. De fáj.
Magamhoz vettem a telefonom, ami közelebb volt, mint a lámpakapcsoló. A telefon vakujának fényével megvilágítottam TaeHyungot, aki bekönnyezve ült felhúzott lábakkal.
Tényleg szeret...?
Nem szóltam semmit csak mellé húzódtam és átkaroltam karját könyékhajlatánál, fejem pedig vállára tettem.
- Miért vagyok én mindig ilyen hülye? Volt már barátom, sok. Miért? Mert túl hiszékeny vagyok. - dünnyögtem. - Túl sokszor csalódtam, de utána mégis megtörténik ugyanaz. Általában a fiúk csak a pénzért voltak velem. Nem kéne többet fiúkkal törődnöm.
- Mindig rosszul választasz. Hagyd, hogy az életed válasszon helyetted, Luna. - motyogta.
Szemébe néztem, ő is az enyémbe.
Várok, míg az élet választ helyettem..
16.rész vége
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése