15.rész - Régi szép idők

Kisírt szemekkel visszaírtam a három embernek, de nem volt könnyű megfogalmazni válaszaimat.

Mit kezdjek magammal?

Most dél van Szöulban. Felhívhatnám, írhatnék neki..bármit tehetnék, hogy beszéljek vele, de mégse teszem.

Ébren van, éppen a suliban tanít. De mégsem. Mégsem akarok visszamenni Szöulba. Szöulba, ahol több barátot szereztem két hét alatt, mint itt évek alatt.

Laptopomat lecsuktam, majd leültem ágyam szélére. Egy gyenge szellő suhant be a nyitott erkélyajtómon. Kis szellő, ami megmozgatta fehér nejlonfüggönyöm.

Feltápászkodtam majd kimentem az erkélyre. A látkép most nem érdekelt csak lefelé néztem. Pont a bejárat előtti előkertet láttam és a házunk mellett elmenő utat.

Majd megpillantottam egy ismerős alakot az utcában.

- Jin? - suttogtam, mire felkapta fejét az illető és felnézett erkélyemre.

- Luna? - lépett a bejárati ajtónk felé vezető járdára. - Rég láttalak. Nem jössz le? - mosolygott.

- Nincs kedvem most, Jin. - ráztam meg fejem.

- Akkor én menjek fel? - emelte fel kicsit hangját.

- Maradj ott! Inkább megyek én. - jelentettem ki.

Aztán fogtam a cipőm és egy pulcsit majd lesiettem.

- Szia. - köszönt már messziről mikor becsuktam magam mögött a bejárati ajtót.

- Szia. - húztam a szám, mikor két lépésnyire tőle értem. - Mit keresel itt?

- Erre jártam. - forgatta a fejét.

- Jin. Ez nagyon szar duma. - hajtottam le fejem.

- Látni akartalak.

- Megint minek? Megint pénz kellene? Vagy mégis mi a frász hozott ide? Ha azt mered mondani, hiányoztál, még mindig kedvellek, akkor inkább hagyjuk is ezt a beszélgetést.

- Luna, csupán beszélni akartam veled. De mindig amikor beszéltünk éreztem, hogy valamit érzel irántam. Még a szakításunk után is. Viszont most valami van. Valami történt veled.

- Az emberek változnak. Miért baj az, ha már nem érzek irántad semmit? Az ex pasijaim egyike vagy csupán számomra. Most így este nyolc, kilenc körül idejössz és elkezded nekem mondani, hogy valami történt velem. - emeltem egyre feljebb hangom. - Igen, elmentem Koreába két hétre megismertem embereket, ők hiányoznak, de ettől miért lennék más? Csak hiányzik valaki, de nagyon. - böktem ki az utolsó mondatot, mire kijjebb kerekedett a szeme.

- Igen. Értem. Szóval találtál mást. - nézett mélyen a szemembe. - Attól még remélem, holnap jól tudjuk érezni magunkat. - hajtotta le a fejét majd egyet biccentve, kezét zsebébe rakva megfordult és elment.

Ott álltam percekig, míg végül le nem rogytam a padkára.

Hogy mennyire semmi kedvem sincs élni..

*Másnap*

Már délután egy körül járt az óra, de még semmit sem csináltam.

Döglöttem, szép szóval, az ágyamban és néztem a plafont.

- Te még mindig itt vagy az ágyadban? Nem készülődsz meg semmi? - lépett be anyu.

- Nincs kedvem sehova menni. - dünnyögtem továbbra is plafonomat nézve, elemezve az egyetlen fellelhető pókhálót a szobámba, amit még nem takarított le a takarítónőnk.

- Ki kéne kapcsolódnod. Miért nem dolgozol a táncakadémia szórólapjain vagy valami?

- Szünnap. - vontam meg a vállam anyumra nézve, majd vissza a pókhálóra.

- Na, akkor most elég. Luna, az én lányom nem egy otthonülős huszonéves akárki. Szépen elmész a barátaiddal szórakozni, előtte meg csinálj valami hasznosat. - emelte fel kissé hangját.

- Oké. - sóhajtottam, majd felültem.

Körülnéztem a szobámban, amíg anyum kiment, majd hirtelen a beszűrődő napfény megcsillant valamin a polcomon.

Lassan ellöktem magam az ágyamtól és a fényes valami felé tartottam.

Elmosolyodva láttam nyakláncom, amit még az első pakolós nap előtt odaraktam.

Ajkamba harapva nézegettem kezembe lévő láncot, rajta a medállal és a kis kulccsal, ami megint sírásra késztette könnycsatornáim.

Hiányzol..

*Pár órával később, Szöulban*

*YoonGi pov*

A többiekkel összegyűltünk a házamba kicsit lazulni, de én egy kicsit elvonultam szobámba. Bekönnyezve.

- Egy lány miatt még nem sírtál soha. - lépett mellém BoMi.

- Menj! Igyál inkább a többiekkel. - tettem zsebre a kezem kilépve erkélyemre.

Neki támaszkodtam a korlátnak majd ismét BoMi szólalt meg.

- Senkiért sem sírtál még, YoonGi ezt valld be. Hiányzik, tudom.

- Nem fog visszajönni. - vetettem dühös tekintetet BoMira majd elmentem mellette.

- YoonGi. - szólt utánam, amire megtorpantam. - Az jobb ha ilyen vagy. Ha szerinted nem jön vissza, akkor miért nem felejted el? Csak emészted magad. Figyelj, mindenkinek hiányzik az a lány, de kérdeznék valamit. Ha hiányzik miért nem teszel ellenne? - nézett szúró tekintettel majd elhagyta a szobát.

Elgondolkoztatott. Tényleg tennem kellene valamit. De minek zavarjam? Biztos elfelejt majd engem. És biztos hülyeség amit csinálok.

*Luna pov*

Öt körül járt mikor Krystal átjött hozzánk, hogy kész vagyok-e már.

Szüleim megint nem voltak otthon.

Talán mikor jövök akkor se lesznek.

- El sem kezdtem a készülődést. - vontam meg vállam.

- Egy órád van sötétedesig amikor is talizunk velük. - sürgetett.

Mint a maratonon olyan sebességgel kellett ruhát választanom.

Egy fekete farmer és egy kicsit szűk felső mellett döntöttem plusz a tornacipőm. Majd magamra kaptam a dzsekim és indulhattunk is az éjszakába.

Egy szórakozóhely előtt vártak már ránk a fiúk.

- Remélem nem csak négyen leszünk. - vetetem szúró pillantást barátnőm felé.

- De, de csak élvezd. Sziasztok! - váltott hangnemet mikor a fiúk mellé értünk.

- Hali. - biccentett Nate átkarolva Krystalt majd így közlekedtek be a helyre.

Jin kérte az italokat, viszont én nem akartam annyit inni. De valahogy mégis rám erőltették.

Próbáltam elnyomni a Szöul iránt érzett honvágyam a piával.

- Szép vagy, Luna. - jelentette ki Jin.

- Aha. - néztem a táncoló tömeget.

- Valami baj van, ugye?

- Koreában is volt egy hasonló buli, de mégis más volt. - támaszkodtam a falnak továbbra is a többi embert nézve.

- Mert ott volt valaki, akit kedvelsz.

- Biztos el akar felejteni. Nem mindegy?

- Téged viszont érdekel még. Nem igaz?

- Csókolj meg. - néztem ezúttal szemébe.

- Mi?

- Csókolj meg és megmondom. - húztam magamhoz közelebb.

Neki támaszkodott bal kezével a falnak majd megcsókolt. Hosszan csókolt, hogy ezzel is elterelje gondolataimat Koreáról.

- Nem véletlen jöttél vissza. - tartott szünetet majd újra ajkaimhoz érintette övéit.

Lehet, hogy az alkohol hatása volt, de nem engedtem el Jint.

Amikor megismertem Jint pont így indult az este, de érezni lehetett nem úgy fog végződni, mint anno három éve.

- Jin. Köszönöm. Eldöntötted helyettem is. - öleltem át majd kimentem a helyről.

Utánam szaladt Krystal aggódva.

- Mi történt?

- Csak eldöntöttem.

- Mi a bú bánatról beszélsz már megint, Luna?

- Eldöntöttem a dolgokat Koreáról. Hagyok még időt az akadémia beindulásáig, de addig biztosra eldől a dolog.

- Akkor most miért jöttél ki? - vágott értetlen fejet.

- Ha bent maradok nem úgy végződne az este ahogy annak kéne.

- Nem csak túl sokat ittál?

- Gyere már vissza kicsit. Ne rontsd el az estét. Kérlek!

- Ahj..rendben, de egy órára otthon leszek. Érted?

- Persze, persze. Gyere! - húzott vissza a szórakozóhelyre.

Mikor visszaértem a falhoz, ahol voltam ezek előtt minden elhomályosodott csak színfoltokat láttam. Annyit érzékeltem, hogy szédülök és valaki újra kivisz a friss levegőre.

Leültem a padkára, majd felnézve egyből kitisztult a kép és ki is kerekedett szemem a személyt meglátva, aki kivitt.

15.rész vége

14.rész - In Los Angeles

Első reggel, újra, két hét után, hogy a los angeles-i napsütésre kelek, de újra hozzá kell szoknom az időeltolódás miatti órákra, de annyira unalmas volt minden.

Csak az átlagos felkelek, reggeli, tévé, hasonlók, de apum felé fordultam egy kérdéssel.

- Apa, meg van még az a táncterem, amit kibéreltél nekem?

Régebben mikor eldöntöttem tánctanár leszek, apum kibérelt nekem egy épületrészt, ahol nyithattam volna egy tánciskolát. Egy nagyon nagy táncteremből talán száz főt is befogadó és egy öltözőből áll. Kicsit romos, ki kéne festeni, de kezdésnek adta alám apu.

- Meg. Kellene? - mosolygott.

- Odaadod a kulcsot? - vigyorogtam nyújtva a tenyerem.

- A többi mellett van, kék kulcstartóval. - legyintett majd tovább nézte a tévét.

Kivettem a kulcsot, majd felöltözve elindultam a helyszínre.

Kinyitva az ajtót láttam, hogy félig levert festék és több réteg por fedi a padlót és a bútorokat.

Körülnéztem, csak a káoszt láthattam volna, de én egy lehetőséget fedeztem fel.

A fejemben megálmodtam a dolgokat, de ehhez segítség is kéne.

Hazamentem, aztán felkerestem a  los angeles-i barátnőm, Krystalt, aki mondta szívesen segít.

Krystal az a fajta lány, akinek egy szavára ugrik az összes srác. Szép. Ennyi a lényeg. A fiúknak bejön. Nekem meg csak előny, hogy többen besegítenek. Krystal a szomszédban lakik, szóval könnyű lesz vele tárgyalni.

- Szóval át akarod alakítani ezt a helyet? - vittem el a kibérelt helyre. - Kicsit nehéz lesz.

- Nem kell olyan sok dolgot csinálni. Soknak tűnik, de a végeredmény csodás lesz. És mivel te is tánctanár vagy, kedvesem, beszállhatsz. A költségeket állom. - magyaráztam.

- Szívesen beszállok. Holnap kezdjük? - nézett az órájára, ami már délután ötöt mutatott.

- Igen. - bólintottam.

- Luna, nem is akarsz már visszamenni? - fordult felém.

- Most kell egy kis idő, plusz, végre lesz időtöltésem.

- Rendben, én nem szólok bele. - vonta meg a vállát.

Hazamentünk, aztán én fel a szobámba.

Órákon keresztül csak Krystal kérdése járt az eszemben.

Neten felvettem a kapcsolatot Krystal által meggyőzött srácokkal, akik vállalkoztak a segítségre.

Aztán rám írt BoMi.

~ Szia. Nem is köszöntél el tőlem.. - írta.

~ Sajnálom, muszáj volt eljönnöm.

~ Remélem, jó döntést hoztál, de most már alszom, mert itt hajnali egy van. Jó éjt! - majd az állapota átváltott aktívról két perce elérhetőre.

- Jaj! - sóhajtottam.

Az éjszaka folyamán gondolkoztam a tánciskola  neveken. Eleinte a nevekkel játszottam. Aztán jött az ötlet:

"L&K Dance Academy".

Egyre jobban tetszett ez a név, ahogyan rápillantgattam viszont később a vázlatfüzetek és a laptopom között aludtam el.

*Másnap reggel*

Alig aludtam pár órát, mert csörgött a telefonom.

- Igen? - szóltam bele meg nem nézve a hívó félt.

~ Luna?

Ahogyan meghallottam a hangot egyből kiment az álmosság a szememből, majd alig bírtam megszólalni.

- YoonGi.. - suttogtam.

~ Hiányzol. Minden nap meghalok, hogy lássalak.. - jelentette ki, majd lerakta.

Meg volt egy jó kis reggeli sírás oka.

Miért kellett ezt így? Nálunk gyorsan átszámítva este tizenegy van... nekem is hiányzol YoonGi.

Kikászálódtam az ágyból, átöltöztem normális ruhába, lecsoszogtam a konyhába hajnali reggelizni. Megdörzsölve szemem készítettem magamnak rántottát.

Annyira csöndben volt minden, hogy szerintem a szüleim már elmentek dolgozni.

Felbaktattam vissza a szobámba, majd bekapcsoltam laptopom.

Két új üzenet. Krystal és egy másik név, amit nem kellett volna látnom. Az ex pasim neve jelent meg a kijelzőn.

,,Szia! Akkor délben hozom a segítséget." - írta Krystal.

,,Gyere át!" - pötyögtem le neki.

Körülbelül öt perc múlva az ajtó előtt állt.

- Mondjad. - lihegett.

- Itt laksz a szomszédban. Mit lihegsz? - néztem végig öltözetén. - Aludtál, ugye?

- Igen, de mondjad miért kellett átjönnöm.

- Gyere be!

Leültünk a nappali kanapéjára majd elmondtam a lényeget.

- Jin írt.

- Az a Jin? - kerekedtek ki a szemei.

- Igen, azt írta, hogy találkozzunk ha már visszajöttem. Honnan tudja, hogy hazajöttem?

- Lehet elmondtam neki.. - forgatta szemeit.

- Krystal! - ordítottam fülébe.

- Mi ezzel a baj?

- Nem emlékszel, miért szakítottam vele? Pénzt akart tőlem kicsalni. Gondolom megint megy egy olyan mittomén milyen versenyre.

- Bmx verseny. - jegyezte meg.

- Tök mindegy, a lényeg az, hogy biztos nincs neki a nevezési díjra, mint múltkor. Amúgy is huszonnégy évesen miért jár ilyenekre?

- Hagyjad már!

- Ezt azért mondod, mert Nate tetszik neked, aki a haverja, Krystal.

- Hát igen.. - sóhajtott majd elkezdett csillogni a szeme.

- Én viszont nem akarok találkozni Jinnel, amíg csak lehetséges.

- Megértem, de akkor megyünk takarítani vagy nem, mert hívom a segítőkezeket, ha indulunk. Nem is kell foglalkoznunk vele.

- Hívd őket akkor. A segítőkezeket.

Elmentünk a táncstúdióba, addig útközben felhívott valakit és nagyon magyarázta az utat odáig.

Hirtelen beléptek az ajtón a "segítőkezek", egy csapatnyi fiú.

Szóval Krystalnak köszönhetően elkezdődhetett a munka.

Két embert elküldem fehér festékért, amíg mi takarítottunk.

Kihordtuk a bútorokat, amik érthetetlen okból álltak a studióban.

Az egyik srác arrébb tolt egy szekrényt, mire mögötte egy ajtót fedeztünk fel, szerencsére nem volt bezárva.

Az ajtó kinyílása után egy zongorát tekintettünk meg.

Két segítő által ki lett hozva a dohos, sötét szobából.

- Elmehetek enni valamit. Egy kis szünet jó lesz. - fordultam feléjük.

Mosolyogva mentek ki az öltözőbe étkezni. Krystal is velük tartva vigyorgott.

Krystal tudja, mennyire szeretek zongorázni.

Még jó régen megtanultam zongorázni, plusz pár dalt is.

Ezért kipróbáltam. Odahúztam egy széket a kicsit poros zongora mellé majd eljátszottam Beethoven Holdfény szonátáját.

Kezdtem elfelejteni a szöuli élményeket, de mindig olyat csinálok, ami előhozza.

Csupán egy dalt eljátszva visszaemlékeztem életem első olyan fiújára, akinek nem a pénzem miatt kellettem..és otthagytam.

Új életet kezdeni nélküle tényleg jó döntés..?

~~~

Az elkövetkezendő napokban minden lehetséges módon helyreállítottuk a tánctermet, ami még kívűl egy "L&K Dance Academy" ledfényes felirattal is gazdagodott.

Büszke voltam magunkra, milyen hamar össze tudtuk rakni a helyet.

Ami maradt, az csupán a diákok hada.

Nem leszek olyan, mint SiWon.

Mindenkiben meg lehet látni a tehetséget, de ő esélyt sem adott rá. Más leszek.

A módszerem viszont megtartom.

A lányok nem mindig szeretnek fiúk közelében mozogni, a sulis tesi órák tapasztalataim alapján.

Szétválasztom őket. Mindenkinek ezzel jobb lesz.

A kemény munka, pakolás után kijárt mindenkinek így a vége után egy jó nagy kajalásra való meghívás. Szüleim nem bánták ezt a kis pénzt.

Beültünk egy gyorskajáldába, mivel az étteremben sokkal többért adnak kevesebb kaját.

Majd a két órányi színtiszta röhögés után mindenki hazament.

Krystallal kicsit még beszélgettünk hazafelé sétálva.

- Köszönöm, hogy beszerezted ezeket a fiúkat. Sokkal könnyebben mentek így a napok.

- Nincs mit köszönnöd, Luna. Figyi, holnap péntek esetleg nincs kedved szórakozni menni? A régi idők emlékére. Inni valamit.

- Biztos vagy, hogy el akarsz menni velem inni?

- Jaj, Luna. Nem lesz semmi baj. Szórakoznod kéne, mivel annyira letört vagy. Olyan nyomi hangulatod van.

- Rendben. - sóhajtottam.

Krystal már megtanultam nem érdemes veszekedni.

- Ki jöjjön? Natet elhívom.

- Ne! - emeltem fel hangom.

- Miért? - nézett kétségbeesetten.

- Mert ha elhívod hozza magával Jint is.

- Milyen baj lehetne belőle, de most komolyan?

- Az exem akivel nem akarok, nem szándékszom találkozni.

- Vannak exek, akik még a kapcsolatuk után is jóban vannak. Nem lehetnétek ti is ilyenek? Csak az én kedvemért, hogy Nate eljöjjön holnap. Tudjuk, igen, hogy Jin nélkül úgysem jönne.

- Egy napig talán kibírom, de csak a te kedvedért. - szavaimra elvörösödve a nyakamba ugrott Krystal.

- Köszi, köszi, köszi! - hadarta.

A hazafelé vezető utat barátnőm végigugrálta. Nem tudom, mit lát Nateben.

~

Bármit is hittem, nem volt igaz. Azt hittem, nem is hiányzom Koreának. De hazaérve láttam, a neten hárman is írtak, persze a szöuli emberkékre értem, hogy hogy vagyok, meg hogy mikor megyek vissza. Sajnos a három név között nem volt ott az a név, amire én számítottam.

BoMi írt, hogy már nem bír nélkülem lenni, HoSeok, hogy menjek már vissza, mert BoMi mindig hisztizik neki és.. ő.. TaeHyung volt a harmadik név listán.

,,Tudom, nincs jövőnk egy valaki miatt, de hiányzol neki. Gyere vissza."

Ahogyan olvastam egyszerre csak elkezdtek hullani könnyeim.

Annyira rég sírtam, már szinte hiányzott. De ki kell mondani. Ennyit nem sírtam még egy ember miatt, azok miatt se akik átvertek és/vagy megcsaltak.

Nekem is hiányzik..

Minden egyes pillanat után egyre jobban, de nem tehetem, hogy csak úgy visszamegyek. Most már van egy táncakadémiánk, ahol hamarosan felvételik lesznek. Nem lehet.

Vagy nem akarod, Luna.

14.rész vége

13.rész - Dönts most

Ültem a földön, mikor szintén leült valaki mellém.

- Luna.. - szólalt meg HoSeok.

- Elmegyek. Visszaköltözöm.

- Miért?

- Egy hét alatt elegem lett.

- Az a megoldás, hogy elmenekülsz?

- Igen, most már igen. Hétvégén visszamegyek.

- Ez a döntésed?

Sóhajtottam egyet és fájt ahogy kimondtam az igenlő szót.

*Három nappal később*

Az elmúlt három napban max BoMival beszélgettem többet a suliban vagy azon kívűl.

SiWon kért, hogy maradjak, de még véglegesen nem mondtam neki semmit. HoSeoknak azt mondtam, elmegyek hétvégén, de már azt sem tudom, hogy élni egyáltalán akarok-e.

Otthon ültem már délután kettő körül mikor megcsörrent a telefonom.

~ Luna, rohanj légyszíves YoonGihoz! - ordított a telefonba.

- Mi?

~ Ne kérdezz semmit csak menj! - sietős hangon emelte fel újra hangját.

Felkaptam kabátom és rohantam YoonGihoz. Berontottam a kapun majd felrohantam a szobájába.

A szobája tiszta benzin volt mindenhol, a szoba közepén az ágyának dőlve megláttam YoonGit bekönnyezve. Már legördültek azok a könnyek arcán.

A kezében egy öngyújtó, amivel bármikor felgyújthatta volna magát.

Letérdeltem mellé és kivettem a kezéből.

- Mit keresel itt? - nézett rám.

- Te meg mit művelsz? - öleltem át. - Miért akartad ezt csinálni?

- Luna.. - motyogta.

- Megoldás lenne ez? Tudom, hogy sok mindenen mentünk keresztül, de emlékezz, a lakat még mindig ott fent van a toronyban. - néztem szemébe.

- Visszamész?

- A lakat két felet tart össze. És még nem nyílt ki.

Elmosolyodott majd magához húzott.

- Ne legyél ennyire érzelgős. - suttogta.

- Éppen meg akartad ölni magad és itt vagy még. Bocs, hogy szeretlek. - hadartam felháborodva.

- Szeretsz? - hallotta meg a mondat lényegét.

- Miért ne tenném? - sóhajtottam. - YoonGi, de sajnos még mindig fáj, hogy szakítottunk. Most meg mennem kell. - mentem ki a szobájából az öngyújtót magammal víve.

- Várj! - szólt utánam rohanva és megállt a lépcső alján, hogy megállítson, mire leérek oda.

A lépcső legalsó fokán állt, én pedig eggyel feljebb.

- Mi az? - néztem szemébe, ami most egy magasságba volt velem.

- Megmentettél. És kértél tőlem valamit. Hogy maradjak veled, ha visszajöttem.

- Csókolóztam mással. - vágtam rá motyogva.

- Komolyan?

- Te is.

- És akkor azt hitted, hogy neked is kell?

- Szakítottunk. Most sem vagyunk együtt. Mi a problémád vele?

- Hogy nem engem csókoltál meg. - ölelt át.

- Ez akkor nem zavart amikor te csókoltál meg mást. - kerültem ki és trappoltam ki a házból.

Kirohantam szó szerint.

- Luna, most elmész? Megígérted, hogy mindig itt leszel. - ordított utánam YoonGi.

- Sajnálom. Tudom, sokat variálom a döntéseimet, mert még én se tudom, mit akarok, de azt tudom, hogy meg kell tennem ezt a lépést.

Elmentem onnan, haza, majd WooJi elé álltam.

- WooJi, hazamegyek.

- Mi? - lepődött meg.

- Veszek last minute jegyet és visszamegyek Los Angelesbe. Eldöntöttem. Összecsomagolok. Kivinnél majd a reptérre?

- Hát ha ezt szeretnéd..

- Ezt.

Bementem a szobámba és összepakoltam a bőröndömbe az összes cuccom.

Nagyot sóhajtva léptem ki a szobából. WooJi már készen várt az ajtóban.

Kivitt a reptérre és egy darab piros lámpa sem állta az utamat, ezzel talán jelezni akarta valami, jól cselekszem.

Kicsit bekönnyezve köszöntem el WooJitól, közben megvettem repülőjegyemet.

- Vigyázz magadra. Remélem azért, jó volt itt.

- Persze, nem te voltál a rossz. Hiba jött a számításba. Tanár akartam lenni, az voltam. Boldog akartam lenni, az voltam egy ideig. Te semmit nem csináltál. Köszönöm, hogy befogadtál egy időre. Talán egyszer még jövök, de az nem most lesz. Szerintem.

- Nem baj, de majd szólj útközben a szüleidnek.

- Rendben. Viszlát! - integettem majd elment a kocsival.

Sóhajtva elindultam a beszálláshoz szükséges kapu felé.

- Luna! - szólt messze mögöttem valaki, amire persze felkaptam a fejem. - Luna. - futott elém YoonGi.

- Mit szeretnél? Nem tudsz már változtatni. Elmegyek, visszamegyek.

- Értem, de ugye még visszajössz?

- Talán.

- Te vagy az első lány, aki miatt sírtam. - jelentette ki majd megölelt.

- Te is különleges voltál nekem. Soha más mellett nem viselkedtem így még.

Megígérem valamikor találkozunk még, de most megy a repülőm.

- Én nem haragszom rád és nem is bántam meg, hogy megismertelek. - hajolt közelebb egy csókot adva. - Viszlát.

- Viszlát, YoonGi. - mosolyogtam rá kicsit bekönnyezve és elindultam a beszállási helyhez.

Felszálltam a gépre és elfoglaltam helyemet.

Már most hiányzik.

Kerestem kabát zsebembe a fülhallgatóm, mikor egy hideg fém ért kezemhez zsebem mélyén.

Kihúzva megláttam nyakláncom és rajta a kis lakatkulcsot.

Két hete. Két hete érkeztem ide és már megyek is haza. És túl sok minden változott..

A repülőn egy elég hosszú út várt rám, mialatt volt elég időm gondolkozni, sajnos.

- Kik ők? - kérdeztem a mellettem ülő nőtől, a kezében szorongatott fotóra mutatva.

- A gyerekeim. - felelte mosolyogva. - Otthon várnak.

~ Kérjük, csatolják be öveiket, egy kis turbulencia akadt. - szólt bele a pilóta a hangosbemondóba.

A gép elkezdett rázkódni, majd elkezdtünk lefelé zuhanni.

- Ne, csak ezt ne! - szólalt meg szomszédom. - Kérlek, istenem, csak ezt túl éljem. - szorította össze szemhéjait.

A halál előtti pillanatban lepereg az életed a szemed előtt, szokták mondani. Vagyis azok, amik fontosak.

YoonGi is belekerült az enyémbe. Lehunytam szemem és beugrott a zene, amire először táncoltunk együtt és hogy mennyire boldog voltam.

- Vissza akarom kapni.. - sóhajtottam.

Egyenesbe került a gép és mindenki fellélegzett hirtelen.

Pánikból hamar megkönnyebbülésbe váltott a levegő már Amerika felett.

Útközben írtam anyuméknak, hogy hazamegyek.

Mikor landolt sikeresen a gép, régi dadámat láttam meg a kezében egy névtáblával egy kocsi mellett.

- Anyumék megint nincsenek otthon, ugye? - kérdeztem beszállva a járműbe.

- Nincsenek. - felelte.

- Gondoltam.

A hazaút a kocsiban csöndesen telt, kínos csend uralkodott. Én csak kifelé néztem az ablakon. Az elhaladó tárgyakat vizsgáltam.

Végre leparkoltunk a kertvárosi ház mellett. Az a fajta "gazdag" családból származom, ahol a ház előtt mindig zöld a fű.

- Üdv itthon, Luna. - köszönt mosolyogva a kertész, aki már vagy születésem óta ismer, de ő maga a minimum negyvenes éveit éli.

Mosolyogva köszöntem vissza neki.

A szikrázó Los Angeles-i napsütésből beljebb tértünk a két szárnyas bejárati ajtó kinyitásával a nagy épületbe.

A szokásos márvány padló és a hatalmas, az emeletre vezető lépcső fogadott.

- Készítek enni valamit. - szólalt meg dadám.

Biccentettem neki, majd fellépcsőztem bőröndjeimmel a szobámba. Az emeleten a rengeteg szoba közül a legeldugottabb volt az enyém.

Kinyitva a fehér ajtómat az erkélyajtón át befújó friss levegő egyből megcsapott.

Ahogy azt illik és ahogy a szüleim akarták világos rózsaszín falak vettek körül. Egy hercegnőnek illő nagy ágy ezeregy párnával.

Amit mindig is rühelltem.

Nem szeretem a túl puccos dolgokat, bár szeretem magam elengedni, azért mégse vagyok apuci pici lánya. Az egyetlen lányának megadott mindent, de nem jó az, ha mindened meg van.

Mindig is olyan érzésem volt mintha valami hiányozna. Ez valaki volt.

Sóhajtva tettem bőröndjeim az ágy mellé, átemelve a szőnyegen.

A nyitott erkélyajtón kilépve ismét a csodás kilátást láttam csak másik város látképét.

Az erkélyem kétszer akkora volt, mint YoonGié, de valahogy mégis az övén akartam állni.

Bementem a szobába kinyitottam a gardróbom és az összes ruhámat, amivel tele volt, kidobáltam. Szanaszét hevertek a ruháim a padlón, az ágyon. Lerogytam az ágyam mellé, felhúztam a térdem és elkezdtek csorogni könnyeim.

A sírástól már bedagadtak szemeim is. Újra zsebembe nyúlva kivettem nyakláncom és a kezemben tartottam azt.

Nem szabad még visszamennem egy ideig..

Nyakamba raktam a láncot majd az ölembe rakott kezem bámultam. Csak bámultam kifelé a fejemből.

- Mi történt itt? - lépett be dadám az ajtómon.

- Semmi. Most már jól vagyok. Mindjárt összepakolom. - vettem fel egy állmosolyt arcomra.

- Szólj légyszíves ha valami van. - tett le az asztalomra egy tálca kaját.

- Rendben. - mosolyogtam keserűen.

Becsukta az ajtómat, ekkor megint kitört belőlem a zokogás abbahagyhatatlanul.

Nem vagyok még érett..

Egy érett lány nem sír egy fiú után..

De a lányok igen, ha szeretik az illetőt.

Elkezdtem összepakolni és közben benyitott anyum.

- Mi történt, Luna? - aggódva nézett rám.

- Semmi. - tettem egy ruhadarabot a polcára.

- Tudod, kisebb korodban is mindig elhallgattad a fiús dolgaidat. Mármint amikor iskolás voltál. - mosolygott sóhajtva, majd leült az ágyamra. - Luna, mi történt, hogy hazajöttél?

Pár percig szótlanul pakolásztam még vissza a cuccaim, aztán anya mellé leülve belekezdtem a sztorizásba.

Elmeséltem neki mindent, ami történt velem. Mivel volt végre ideje rám. Elképedve, néha meglepődve hallgatta a két hetes távollétem történetét.

- Szereted ezt a fiút, YoonGit? Ugye? - kérdezett rá a hadarásom után.

- Igen.. - sóhajtottam.

- Ez miért baj? - tartotta hihetetlennek a problémám.

- Azért mert nem tudom őt kiverni a fejemből, tisztára, mint egy kis bogár benne ragadt a gondolataimba. Mindig az álmaimba is beleszól.

- Jaj, drágám! - simogatta meg a hátam. - Nem vagy már tini, hogy ne tud meghozni a saját döntésed. Nem azt mondom, hogy azonnal dönts, de valamikor el kéne döntened, mit is akarsz és hogy hol. Biztos lesz ez tényező, ami megváltoztatja a végleges döntésed, de nem kell elhamarkodni. Maradhatsz amíg akarsz itt. Ha menni akarsz, menj. - mosolygott.

- Na, látod anyu? Ezért szeretlek! - öleltem át. - Nem is vagyok ideges. Megpróbálok dönteni hamar, de nyugisan.

- Ez a beszéd! De kérdés, lányom. Elköszöntél egyáltalán a kis barátaidtól, mielőtt eljöttél?

- Nem.. - roskadtam össze.

- Vagyis azért nem, mert még viszont akarod őket látni. - szorított magához.

- Lehet..

- Hagyjalak egyedül a gondolataiddal? - kérdezett rá.

- Nem tudom. - szorítottam meg a nyakláncom.

- Akkor megyek. - mosolygott rám, majd elhagyta a szobám.

Én sze..retem..YoonGit talán..de még magamnak sem akarom bevallani, bár de..ahj..nem tudom mit csináljak..

13.rész vége