27.rész - A döntés

Egy nagyon hűvös vasárnap este volt, ültem a kocsi hátsóülésén, körülbelül hat-hét óra körül járhatott. A jármű ablakain folyt az esőcseppek összessége, mint ha egy apró forrás csörgedezne le az üvegen, majd a kocsi oldalán lefolyva elérné a földet, csatlakozva a többi esőcsepphez egyesülve azzal.

WooJi vitt apumékhoz a szálloda elé, nem akarta, hogy sétáljak, mert szemerkélt és én meg nem éppen úgy voltam öltözve. Apum kitalálta, menjünk el négyen, vagyis Jin, apáink és én.

Tudtam, viszont, mi lesz a vége. Derűsen köszöntem, mintha éppen nem az járt volna az eszemben, amit a mellettem álló személy követett el anno.

Elmentünk egy étterembe, végig csakis ők beszélgettek nagyba hármasban.

Tologattam az ételt tányéromon szótlanul, viszont arra a bizonyos "h" betűs szóra felkaptam a fejem.

- ..házasság..? - nyeltem egy nagyot. - Miről beszéltek?

- Jin és te... - kezdett bele apám.

- Ez az, amit tettél értem? - felemeltem hangom, ezzel félbe szakítva apámat.

- Luna, drágám.. - próbált csitítani.

- Nem. Elegem van, hogy akiről egy csomó mindent nem is tudsz, akarsz hozzáadni. - felálltam helyemről és kimentem az étteremből.

Kint a csepergő esőből mialatt mi bent voltunk zuhogó esés alakult ki.

Jin utánam jött, mert nem tudták volna elviselni, ha csak úgy elmegyek onnan?

- Luna, mi bajod? - megfogta vállam.

- Soha az életbe nem leszek a feleséged. Talán apám miatt muszáj lesz nekem, de értsd meg, hogy soha nem foglak szeretni. Te sem szeretsz már állítólag.

- Miért nem beszéltél MoMoval? Akkor nem neked kellett volna ott bent ülni.

- Azért nem beszéltem vele, mert te semmit se érdemelsz meg. - ezúttal ordítottam vele az étterem előtt. Hajamból már csorgott a víz, ruháim is csuromvizesek voltak. A sírás kerülgetett. - Mondd meg apámnak, hogy egy pár napig egyikőtökkel sem szeretnék beszélni ha lehetséges. - fordultam meg és ballagtam haza a zuhogó esőben.

Az úton WooJi felé valahogy rosszul léphettem, kibicsaklott bokám ezenfelül magassarkúm sarka is eltört. Ennél jobb nem is lehetne..

Vizes ruhákban, mezítláb, az esőben mászkáltam este kilenc körül.

Lassan jobb oldalamra gördült egy fekete autó, melynek mindössze szürke, az utcalámpa fényében megcsillanó dísztárcsáit és hangját vettem észre az esti órákban, tulaja letekerte a sofőrülés felőli ablakot, aztán kikönyökölt. Felismertem a hangot, inkább szó nélkül haladtam tovább.

- Luna, nem szállsz be? - szólalt meg YoonGi. - Luna? - leállította a motort és futott utánam inkább.

- Nem, YoonGi, tudod, miért? - fordultam felé sírva. - Mert egy olyan emberhez kell hozzá mennem, aki a legnagyobb fájdalmat okozta nekem az eddigi életem során.

- Ne sírj. - ölelt át vigasztalásul.

- Ne, YoonGi. - löktem el magamtól, így magassarkúmat is elejtettem. - Ezzel most nem segítesz. Nem is kellett volna visszajönnöm..de egy dolog tartott végig ennél az útnál.

- Mi? - kérdezte szomorú tekintetet vetve rám.

- Te. Az egyetlen dolog, ami miatt visszajöttem az te voltál, mert én nem tudlak téged elfelejteni, viszont a sors akkor sem akarja, hogy együtt maradjunk..

- Megoldjuk. - megszorította kezemet, ezt követően szemembe nézett. - Mi lenne ha elvinnélek innen messzire? - pislogott rám nagyokat.

Ő az, akit szeretek. Ez tény. Ez az igazság. Egy dolog viszont utamat állta, hogy kimondjam, amit szeretnék.

Mikor ver egyet a szív úgy, ahogy addig még soha, az agy már nem parancsol, de mégis egy másik ugyanúgy fontos dolog, személy miatt az agy felülkerekedik az összes érzésen. 

Nem lehet mit tenni. Kész roncs vagyok egyetlen ember miatt.

- Nem. - ki kell mondanom, ez ellen nem tehetek mást, apám nem ért meg, nekem fontos az apám. - Fáj sajnos, de ki kell mondanom. Nem lehet.

- Megértem, hazavigyelek azért?

- Ne. - utasítottam vissza. - Lassan úgyis eláll. - mosolyogtam.

- Holnap, Luna. - indult vissza a kocsihoz.

- YoonGi! - ordítottam utána. - Ugye harcolni fogsz értem?

- Mindig! - e szóra dobbant egy nagyot a szívem.

Elhajtott mellettem, én pedig törtem fejem, jó döntést hoztam-e.

Felvettem enyhén csicsás magassarkúm a vizes földről, így ballagtam haza felé ismét, az eső lassan elállt, szakadoztak fel fejem felett a szürke már-már koromszerű felhők. Épp a jó idő kezdetére értem WooJihoz.

- Pont elkaptad az esőt? Úristen! Tiszta víz vagy. - kapkodott össze-vissza WooJi, azután törölközőt csavart rám. - Jól vagy?

- WooJi, nyugi, jól vagyok. - nyugtatgattam, majd még rá is mosolyogtam.

- Rendben, de öltözz át.

Belépkedtem szobámba, átvettem egy kényelmes öltözékre ruhámat, ezek után leültem a nappaliban. A kanapéhoz közel volt az ablak, ezért kifelé bámultam rajta.

Tényleg ezt kell tennem? Összeházasodni Jinnel apám kedvéért? MoMonak tetszik Jin, látszott rajta, de nem engedhetem, hogy őt is bántsa.

Egész este ezen törtem a fejem, pár órát ha aludtam, azt is a kanapén ülve.

Körül nézve nem láttam, WooJi, eszembe jutott a héten végig esténként fog haza járni.

Elindultam a szokásos időben a sulihoz, azonban egy újabb dolog várt rám a bejáratnál pontosabban a tegnapi hármasfogat ácsorgott az intézmény kapuiban, tudtam, engem várnak, mert mikor hozzájuk értem apám szólalt meg.

- Lányom.

- Igen? - fordultam vissza tartva az üvegajtót.

- Beszélgessünk. Négyszemközt. - jelentette ki, aztán Jinéktől kicsit eltávolodva folytatta. - Ez az egész házasság nem az én ötletem volt.

- Az apám vagy, miattad teszek meg mindent. Ugyan, semmi kedvem hozzá, sőt te még a felét sem ismered Jinnek, de az, hogy ,,teszek valamit" az számodra mit jelent? Apa? - hangsúlyoztam ki utolsó szavamat.

- Sajnálom? - nézett értetlenül rám, mintha ő semmit sem tett volna, ellenne tényleg egy dolgot se.

- Még kérdezed, az nem is érdekel esetleg, ha nem is szeretem már, esetleg mást szeretek vagy netalántán az, hogy nem akarok megházasodni? De apa, figyelj, nem érdekeljen végül is egy apának ne ez a dolga. - váltottam át szarkasztikus hangnembe. - Intézd el ezt az egész üzleti dolgot, épüljön fel aminek kell, aztán láthatod, ahogy az én diákjaim táncolnak az újonnan felépített térben. Az sem érdekel, ha nem leszel soha büszke rám, vagy az ha nem is fogsz velem foglalkozni. Most megyek a leendő férjemhez, akit nem is kedvelek és beszámolok neki a remek hírekről. - rávetettem egy mű mosolyt, majd bementem az aulába, ahol Jin nézelődött apjával. - Jin, örülj neki és ön is, Jack, itt az újdonsült menyasszony. - mutattam végig magamon, majd mosolyogtam szarkasztikusan.

- Biztos ez? - kérdezett meg Jin félredöntött fejjel.

- Nem vagyok menyasszony, mivel nincs gyűrűm még, szóval te dönts Jin. De amúgy is, van más választásom? Úgyse az lesz, amit én szeretnék legbelül, amíg apám nem képes figyelni rám. Bocsánat, megyek a diákjaimhoz. - elhadartam, aztán a csengetés hallatán volt okom elmenni onnan, a táncterembe siettem. Még a gyerekek nem voltak bent, de YoonGi igen. - Szia.

*Jin pov*

- Fiam! Ha már sikerült találnod valakit, kérd meg a kezét, ne kényszerből menjen hozzád.

- Igen is, de mi van ha én sem fogom szeretni.

- Keress egy feleséget magadnak, aki végre összerak, ha már én meg anyád sem tudtunk. - kezdett velem veszekedni.

- Rendben, apám. - hajtottam le fejem, mert úgyse tehetek mást, csupán azt, amit apám mond.

*Luna pov*

- Szia, mennyivel másabb vagy. - jegyezte meg.

- Igen, hát úgy döntöttem mindent leszarok, csinálom, amit apám akar és majd lesz valami.

- Úgy érzed, jobb lesz így?

- Majd kiderül, hogy jól döntöttem-e. - vontam vállat. - YoonGi viszont el kell mondanom, hogy Jin.. - motyogtam e mondatomat.

- Luna, ezt le tudnám nekem játszani? - átnyújtott egy kottát.

- Persze, mosolyogtam. - leültem a zongora elé, feltettem a kottát a helyére, elkezdtem leütni a billentyűket, hirtelen pusztán pár hang leütése után magával vitt a zene. Megtetszett a dal, átsuhantak ujjaim a billentyűkön, majd kizárólag azt vettem észre, vége a kottának.

- Te sokkal szebben játszottad el. - mosolygott ezek után elvette a kottát, elrakta táskájába és visszafordult felém.

- Te írtad? - néztem fel rá kíváncsian.

- Ühüm. - mosolyodott el. - Tetszik?

- Hát.. - kaptam el fejem, hogy ne lássam sunyi mosolyát, amivel elszédít, helyette ölemben lévő kezemet néztem. - Igen, tetszik.

- Jönnek a diákok. - jelentette ki.

Felpattantam helyemről, megtartottuk az első keringős órát. Többször YoonGi szemébe kellett néznem, megfogni kezét, közel lenni hozzá, úgy, hogy én egy fikarcnyit sem tehetek az ellen, hogy ez a későbbiekben ne legyen megcsalás részemről, mert menyasszony leszek. Miért lett az apám ez a munkakör megszállottja, miért lett ez a munkája? Miért ismertem meg tulajdonképpen anno Jint? 

Ha egyetlen kívánságom lehetne, az lenne talán, hogy mindent hagy kezdjek elölről, nem túl korántól, körülbelül onnantól, amikor Jint megismertem. Ha ezzel a tudattal visszamehetnék, bölcsebben döntenék.

Lyukas órám volt a következő, TaeHyung ezt tudta, ezért megkért, hogy az óráján kísérjem a gyerekek előadását zongorán.

Nem is jártam még azelőtt az ének teremben, körülnéztem hát. Jól felszerelt, de kissé hiányos. Mikrofonok, hangfalak ékesítették a helyiségből nyíló raktárt, a teremben továbbá egy nagyobb zongora, pár szintetizátor, meg összecsukható székek sorakoztak egymás mellett.

Kezdetét vette az óra. A harmadévesek léptek be a széles teremajtón kedvesen üdvözölve minket. Amint már nem fészkelődtek a székeken TaeHyung belekezdett.

- Szóval. - csapta össze tenyerét TaeHyung. - Az volt a feladat, hogy akit múltkor kiválasztottam, - nézett körül a diákokon keresve azt a személyt. - SeungHwan. Gyere csak ide mellém. - Kissé félénken felállt helyéről a mély barna hajú lány. - Mit fogsz előadni?

- Rolling in the deep. - motyogta.

- Ne legyél félénk. Szép hangod van, tudjuk. Akkor hajrá. A kottát a tanárnőnek ad át és kezdheted is.

Átnyújtotta kedvesen mosolyogva a lapot, majd odafordultam a hangszer felé, leütöttem az első hangot, pár akkorddal később meghallottam egy csodás énekhangot, mely diákom torkából jött. Mint valami angyali csengés aztán mikor ki kellett tartani sokáig azt a hangot, erőlködés nélkül megtette. Sajnáltam, hogy nem láttam az arcokat közben, de csodálkoztam én is. Igaz, hallani lehetett, hogy nem egy angol lány énekli, de csodás volt.

A tapsvihar megadta a módját a végén, a sok dicséret.

Ezen diákok sokasága közül igazán sok vinni is fogja valamire a közel jövőben.

Az órák befejeztével az aulában Jin szobrozott, ami úgy hiszem, általános lesz.

- Luna! - szólalt meg, amint mellé értem. - Szeretném, ha elfelejtenéd ami régen történt.

- Jin, ezt két dologgal lehetséges is lenne megvalósítani. Rengeteg alkohol, amit pótolsz minden kijózanodásnál vagy - mutattam fel mutatóujjam. - a lobotómia. A választást rád bízom.

- Mi lenne ha jobb emlékeket csinálnánk?

- Te egyáltalán emlékszel, hogy mégis mit csináltál velem lassan két évvel ezelőtt? - hadonásztam most már kezeimmel. - Mert én sajnos igen. - otthagytam bent, elcseszte a napom, kirontottam az épületből, csupán Jin fogása a vállamon állított meg. - Ezerszer elmondom magamnak.. - sóhajtottam magamban. - de mégsem tehetek ellene semmit. Én nem akarok a feleséged lenni, de azt se akarom, hogy mást vegyél el, mert a végén ugyanazt teszed vele, mint velem anno. MoMoval épp ezért nem beszéltem. Én tudom, mit kapok, ha újra kapok, másnak nem kell megélnie. - szemébe néztem, ami megtelt a sok rossz érzéssel, amit közvetítettem felé. - Volt olyan előttem akit megvertél?

- Nem...

- Szóval csak én érdemeltem ki? Mit szólna vajon anyukád ehhez? Az én szüleim mit szólnának?

- Nem tudják?

- Miért tudnák? Akkor most nem is beszélgetnénk, hanem valahol máshol rohadnál egy szál magad. De mondd meg, miért? Miért tetted ezt? - hangom már elcsuklott attól, hogy újra erről kellett beszélnem, erre kellett gondolnom. - Miért?!

- Mert azelőtt senkit nem szerettem úgy, mint téged. Féltékeny voltam, hogy nem lehetsz az enyém és szakítani akarsz.

- Kár volt. Sajnos elveszítettél. Akármennyire is muszáj hozzád mennem, nem foglak megszeretni.

- Tudom..

*Krystal pov*

Minden a legjobban megy az akadémián, kivétel, hogy Luna nincs itt. A diákok is hiányolják.

Biztos jól meg van Szöulban.

A gyerekek kikönyörögték, hogy tanuljuk meg Hyolyn és Jooyoung Erase című számának koreográfiáját.

Mivel egyenlően vannak lányok, fiúk nincs gond.

Azt a legjobb nézni, mikor a diákjaidon látod a fejlődést. Az ügyetlenebbek is már együtt mozognak, egyszerre a többiekkel. Amikor minden klappol, később esetleg egy nagyobb színpadon látod a kis csemetéket, akik már érett emberekként táncolnak.

Talán valakik innen minket váltanak majd le a tanításban, így tovább adva a nemzedékek sokaságának ezt az akadémiát.

*Luna pov*

Több héten át még így folytatódtak a dolgok. Akárhányszor csak lehetséges volt, én összevesztem apummal és Jinnel is. Már a kiborulás szélén álltam, de a YoonGival töltött idő visszabillentette a mérleg magasba lévő karját.

Apám elkezdte építtetni a csarnokot, mint megtudtam azt, az őszi szünetben is gyorsabban tudtak haladni, mivel senki nem járkált ki-be.

Az utolsó előtti, még őszi szüneti napon Jin végre, valamiért nem jött elém a suliban, így YoonGi kapott az alkalmon.

- Hazakísérhetlek? - futott mellém.

- Akadálya? - mosolyogtam rá, mivel nem is bántam, hogy végre nem Jin kísérget.

- Sajnálom, hogy megkérdezem, de megkérte már a kezedet? - tette kabát zsebébe kezét, majd kócos, szőke haja alól nézett rám újra.

Felmutattam kezemet, melyen egy gyűrű sem ékesedett. Jin még nem vette a fáradtságot, hogy egy gyűrűvel el is döntse végleg sorsomat.

- Elkérhetném MoMo számát?

- Persze. - írta be telefonomba a kért számot.

- Luna.. - torpant meg.

Visszafordultam, haját a hideg szél borzolta, majd újra felemelte fejét, velem egy síkba lépett, egy méternyire, sóhajtott. Most mit akar mondani?

27.rész vége

26.rész - A terv (15+)

*Luna pov*

Újabban megcsókolt, de utána rám nézett mosolyogva.

- Hihetetlen, hogy nem azt választottad, hogy inkább hazamész. - simogatta meg arcomat.

- Eltöröljük a szabályomat, légyszíves? - karoltam át nyakát.

- Én ki se találtam volna a helyedben. - csókolt meg, mire belemosolyogtam a csókba.

Megfordult velem, neki tolt a falnak, szemembe nézett amolyan szenvedélyesen, majd a számra.

Dünnyögött valamit, de nem értettem, mert azonnal betolt a szobájába, majd az ágyra fektetett.

- A te kedvedért, hogy ne csalj meg senkit, itt a vége a mai estének. - lépett hátra, majd leült az ágytól legmesszebb lévő székre.

- Szórakozol velem?

Szinte egy világ omlott össze bennem. Mint amikor a kisgyerektől elveszik a nyalókát. Nem fogok hisztizni neki, csak de nagyon.

- Nem fogok belőled egy olyan embert csinálni, aki megcsal mást.

- Vagyis nem akarod, hogy olyan legyek, mint te voltál? - tettem fel a nyilvánvaló kérdésemet.

- Pontosan, Luna.

- Az, hogy fog esni, ha most behisztizek. Vagy neked, hogy esne, hogy - keltem fel az ágyról és mögé sétáltam. - megcsókol valaki, majd oké baszd meg itt a vége fuss el véle? - simogattam meg tarkóját, majd egy kört tettem körülötte, visszaültem törökülésbe az ágyára.

- Te is ugyanezt csináltad velem, mikor kitaláltad a szabályodat. - húzta fel szemöldökét. - Én visszaadom neked. Kölcsön kenyér visszajár, drága Lunám.

- Itt mellettem legyen nagy a szád, drága YoonGi. - mutattam magam mellé a franciaágyon.

Úgy kezdett el rám nézni, forgatni fejét, oldalra billenteni fejét, hogy csak gyorsabban vert tőle szívem. A tekintetétől, amit le sem vett rólam, elpirultam, nem is bírtam rá nézni.

Több percen keresztül bámult, majd feltápászkodott.

- Na, kérem szépen vissza az ágyam, mert holnap munka van.

- Majd ha mutatsz nekem egy szobát, ahol aludhatok, akkor. - fontam össze karjaimat magam előtt tiltakozva.

- Luna. Egy, már voltál itt, tudod, mi merre van. - mutatta fel mutatóujját. - Kettő, én fáradt vagyok, ki nem megyek ebből a szobából.

- Ez van. - lógattam le lábaimat az ágyról.

- Luna.. - forgatta szemeit fújtatva.

Majd megfogott derekamnál és felemelt, átvitt a vendégszobába, közben lábammal átkulcsoltam derekát, hogy le ne essek. Letett, de én még mindig fogtam lábaimmal őt.

Majd végül elengedtem, had aludjon. Hátradőltem és a plafont bámultam, mikor észrevettem YoonGi felém mászik.

- Nem alszol? - néztem fel szemeibe.

- Nélküled bírok szerinted, ha már itt vagy? - adott egy csókot.

- Ne csináld most már komolyan ezt velem! Mint amikor meggyújtasz egy fáklyát, aztán leöntöd egy pohár vízzel. Aztán újra megpróbálod meggyújtani azt.

- Most mit akarsz?

- Ne hazudj nekem, hogy itt a vége a mai estének.

- Együtt alszol velem?

- Igen. - vontam vállat, majd hozzám bújt.

Aztán fülembe suttogott.

- Ha több is lenne ma, nem bírnánk holnap munkába menni. - ja, bocs, enyhe célzás.

- Ha elveszed valaki barátnőjét, csináld jól. - dünnyögtem vissza. - Jó éjt, YoonGi.

Majd el is aludtam.

Reggel hatkor kipattantak szemeim, YoonGi még édesen szuszogott mellettem.

- YoonGi. - ébresztgettem. - Hazaviszel?

- Öt perc. - mormogta párnájába.

- A konyhában várlak. - rugaszkodtam el az ágytól.

Lementem a helyiségbe, mentettem még a menthető a fejemben összerakható darabokat a kicsit kora reggelen és csináltam magamnak egy kávét.

Még mindig a tegnapi ruhámban ácsorogtam, a cipőm a tegnapi helyén hevert, a hajam szanaszét.

- Csináltál nekem is? - battyogott le a lépcsőn ásítva, már felöltözve, de nem túl energikusan a ház tulaja.

- Tessék. - nyújtottam át neki a bögrét.

- Hozd a cuccod és szállj be a kocsiba.

Tettem, amit YoonGi mondott, majd ő is beszállt a járműbe, elindította a motort, pár pislogás múlva már WooJinál is voltunk.

Meglepetésemre felkísért.

Halkan nyitottam az ajtót, de WooJi már szerintem rég fenn volt.

- Jó reggelt, Luna. - köszöntött.

- Reggelt. - mosolyogtam.

- És ő? - vigyorgott YoonGira, célzásképpen, hogy mutassam be neki.

- Ah, ő itt YoonGi, egy kollégám, aki haza fuvarozott. - magyaráztam.

- Örvendek. - ráztak kezet.

- Én megyek átöltözni. - jelentettem ki.

Berohantam szobámba, magam mögött becsukva az ajtót, ledobtam magassarkúm az ágyra, majd belenéztem a tükörbe.

- A hajam szörnyű. Mit vegyek fel? - néztem körül szobámba. Egy fekete bő póló és egy szűk farmerhatású szabadidőnadrág mellett döntöttem, felvettem tornacipőm, pólómra egy vékony pulcsit. - A hajammal mit kezdjek? - néztem tanácstalanul a tükörbe ismét. Szimplán összefogtam copfba, kiléptem az ajtómon, egy kicsit kínos csend fogadott. - Mehetünk. - szólaltam meg.

Felvettem kabátomat is, majd megindultunk kifelé.

- Sziasztok. - kacsintott rám WooJi.

A kocsiban szólalt meg újra YoonGi.

- Nem az apád volt, gondolom.

- Nem. - mosolyogtam rá.

- Akkor jó. - lélegzett fel.

Az úton egyszer nem a sebességváltóhoz nyúlt, hanem a combomat fogta meg.

Egy pillantást vetettem rá, majd úgy vettem le kezét lábamról.

- Sajna, a suliban nem játszunk ilyet.

Durcás arccal ment be az épületbe, majd egyenesen a táncterembe sietett.

- Luna, - állított meg BoMi. - hogy-hogy együtt jöttetek?

- Tegnap dupla randiztunk, MoMo, Jin, ő és én.

- Ez nem magyaráz semmit, de miért randiztatok négyesbe? - próbálta fejében összerakni a dolgok miértjét.

- MoMot akartuk volna összehozni Jinnel, hogy a drágalátos Jin szálljon le rólam.

- Ezt értem. A közös reggelt még mindig nem.

- Nála aludtam, de nyugi - tartottam fel kezem jelezve, hogy itt nincs vége a mondatomnak. - semmi nem történt, csak...

- Csak?.. - várta a folytatást.

- Megcsókolt. Többször. - motyogtam.

- Nem kéne előbb elintézned az egész Jines dolgot?

- De, de ki tudna ellenállni, ha... ahj.. gyenge vagyok BoMi. - röhögtem ki saját magam.

- Rájöttem drágám. - simogatta meg a vállam.

- De te mit csinálnál, ha HoSeok állna teljes valójában előtted felső nélkül?

- Minden egyes nap így mászkál előttem, ha nem a suliban vagyunk. - vonta meg vállát.

- Bocs. - mentem célirányosan a táncteremhez.

Megtorpantam az ajtófélfa mellett, bekukucskáltam, YoonGi a földön üldögélt zenét hallgatva és várva az óra kezdetét.

- Menj már be. - ijesztett meg BoMi.

- Jesszus, BoMi. - rezzentem össze. - Amúgy is mondtam, nem, hogy van még fiúm?

- Még, lányom, még. - hangsúlyozta ki a 'még' szót.

- Nyugodj le.

- Bujkálsz előle a tegnapi sztorid után?

- Nem szabad?

- Mi a franc ütött beléd? - akadt ki rajtam barátnőm. - Most szépen bemész és megbeszéled vele a dolgokat. - tolt meg befelé, majd otthagyott.

Kínosan mosolyogva leültem YoonGi mellé, előre merengett észre sem vett szinte, majd kivette egyik füléből a fülhallgatót és betette az enyémbe. Mutatóujját szája elé tette, ezzel jelezve, maradjak csendben.

Yongguk számának dallama ütötte meg fülem. Egymásra mosolyogtunk. Szerelmes volnék?

*BoMi pov*

Sétáltam vissza az aulába, amikor egy magas barna hajú fiú ütközött nekem.

- Oh, hello. Véletlenül nem láttad Lunát? Gondolom, egy kolléganője vagy.

- Oh, hello. Véletlenül de. Gondolom, te Jin vagy. - válaszoltam ugyanolyan stílusba.

- De de. Hol van? Beszélnem kéne vele. - sürgetett.

- Megkeresem neked. - kacsintottam, majd elindultam a pontos irányba, mivel nem akartam, hogy YoonGival lássa Lunát. - Luna! - hívtam ki a teremből.

- Hm? - lépett mellém még rózsaszín ködben vesztegelve.

- Jin keres.

- Mi? Mit keres itt? Mit akar már megint? - tért magához.

- Nem tudom, inkább haladj.

Majd el is siettünk az aulába.

*Luna pov*

Jin. Mi a tökömet keres itt?

- Mi az, Jin? - léptem elé.

- Apám ma reggel elkezdi, hogyha nem találok magamnak barátnőt, aki feleség alapanyag, akkor ő kerít nekem egyet. - hadarta. - Egy hetet adott.

- Igen, értem, de ugye nem...?

- Még mindig abban bíznak apáink, hogy mi jövünk össze.

- Jin, most valamiért máshogy állsz ehhez. Mi történt időközben? - ez már BoMi fülét is érdekelte.

- Nem akarok én megházasodni.

- Nem, nem. Ez most másról szól. - kezdtem el furcsállni hangnemváltását. - Nem akarsz engem feleségedül. - böktem ki a lehetséges választ. - Ki az aki miatt végre békén hagysz? - tettem csípőre a kezem.

- Igen? - figurázott ki BoMi.

- MoMo. - jelentette ki.

Ha ennél a pillanatnál ittunk vagy ettünk volna valamit, az mind Jinen landolt volna.

- Hogy? - nem hiszem el, hogy sikerült a tervünk. - MoMo? Az a MoMo?

- Hány MoMot ismersz még, Luna, meséld már el nekem.

- Szóval miért nem űzöd kicsit MoMot? - vittem vissza a témát.

- Mert valaki mesélt neki rólam. - húzta fel szemöldökét.

- Vajon miért kellett annak a személynek csicseregnie? - csöngettek be időközben. - Miattad voltam először rendőrségen.

- Emberkéim, érdekel, hogy mi a tökömet csinált Luna, de megyek az osztályomhoz. - rohant el BoMi.

Minden diák, tanár eltűnt a folyósokról, csak mi ácsorogtunk ott.

- Adni fog egy esély, ha nem leszel olyan, mint velem. Örülj annak, hogy egyáltalán szóba állok veled a tetteid után. Viszont ha apám megtudná, börtönbe is vitet.

- Jó, nyugi, valahogy kárpótollak majd.

- Nem lehet, de segítek, holnapig megoldom.

- Köszönöm. - fordult meg és indult meg kifelé.

- Viszont, Jin. - szóltam utána. - Nagyon sokszor kívántam, hogy kapd vissza, amit én éreztem fájdalmat, ezért nem fogok beszélni MoMoval. - lehet kicsit kegyetlen vagyok, de oldja meg ezt most magának, sajnos újra előjöttek a régi emlékek.

- Luna, ha nem segítesz az ap.. - sajnos a mondat végét nem hallottam, mert siettem is az órára.

Nem volt nagy veszteség, hogy nem mentem be, mert a keringős párokat írta fel YoonGi.

Viszont egész nap a döntésemen jártak a gondolataim.

Vajon jól döntöttem, hogy inkább nem beszélek MoMoval Jinről? Meg kellett volna hallgatnom Jin mondandóját.

~

- Van valami baj? - zökkentett ki YoonGi az utolsó óra végén.

- Nincs. Semmi. - sóhajtottam úgy, hogy még én sem hittem magamnak. - Tényleg mellékes. - mosolyogtam keserűen.

- Luna, mondd ha valamit segítenem kell neked. - simogatta meg vállam.

- Mindig valami történik, ami miatt mi nem lehetünk együtt. - rogytam le a zongora elé. Leült mellém, de ezúttal nem éreztem azt a megnyugvást a közelében. Aggódni kezdtem. - Mindig megnyugszok a közeledben, YoonGi, de most valamiért nem.

- Mondd el kérlek, miért nem jöttél egyből órára?

- Jin jött, engem keresett. Apja elhatározta, ha jövő hétre nem szerez feleséget, talál neki. Viszont bevallotta, hogy MoMo bejön neki, de én elmondtam a lánynak, milyen is Jin, mert ilyen kegyetlen nem vagyok, hogy csak úgy hagyjam, hogy egy agresszív állat legyen a pasija. De mondtam Jinnek, én nem beszélek MoMoval, mivel akkor újra előjött annak emléke, amit művelt velem. Hosszú.

- Beszélj MoMoval.

- Beszélj te, YoonGi. - pattantam fel félig dühösen, viszont a másik felem a bánattal vetekedett.

Egyedül trappoltam haza, de út közben beleütköztem TaeHyungba.

- Oh, szia. Rég beszéltünk. - mosolygott rám. - Mond, valami baj van?

- Nem kezdeném el részletezni, de most lett elegem egy pár emberből. - sóhajtottam. - Egyet már most tudok, mit kérnék karácsonyra.

- Mi az?

- Nyugalmat, gondmentességet, de ilyet senki nem kérhet. Azért csak megpróbálnám, egy napra.

- Luna, most bölcs leszek kicsit. Az élet olyan, mint ezek a mostani videojátékok, a döntéseid alapján változik. - húzta mosolyra száját.

- Bölcs vagy, TaeHyung. Úgy változtatnék a múltamon. Nem nagyon csak kicsit. - kezdett el fújni a hűvös szellő.

- Mindennek így kellett történnie ezek szerint. - ballagott el szomorúan.

Rossz érzést keltett bennem az eltűnő alakja. A szél még erősebben kezdett el fújni, még copfba kötött hajamat is csak úgy lóbálta.

A verés által hagyott sebekből néhol kiserken a vér, azt hiszem elájulok, de van elég energia bennem, hogy felálljak és kabátot húzva, ezzel eltakarva sebeim, lelépjek a helyről.

Arcomon nem látszik túl sok ütés, mert kezemmel védtem azt, de karjaimon annál inkább.

A legyengültségtől remegek, hozzátesz viszont, hogy kint esik a hó már, ezzel következtetek arra, fagypont alatt jár valahol a hómérséklet.

Alig bírok megállni lábamon, de hazáig valahogy össze kell szednem magam, mert ha így látnak szüleim, halálra aggódják magukat.

Leülök az út menti padkára, felnézek az égre, bekönnyezek.

- Boldog karácsonyt, Luna. - sírom el magam keservesen.

Kinyújtom gyenge kezem, érzem, ahogy elolvadnak a hópelyhek sokasága tenyeremben. Hajamban megragadnak, hangulatomat javítják, de szívem jelenlegi lelkiállapotát nem gyógyítják..

26.rész vége

25.rész - Fáj, mi? Dupla randi? (15+)

A vér látványa elborzaszt. Felnézek arra, akiben bíztam mindeddig. Mostantól csupán egy agresszív állat a szememben. Visszaemlékeztem nap, mint nap arra a pillanatra, mikor félénken átnyújtotta nekem azt a szál rózsát, ami mára már elhervadt, de egy szirmát egy kis ládikába raktam, hogy emlékezzek rá, de mostantól az is csak egy elrettentő példa számomra, ne bízzak ilyen könnyen fiúkba. Egy fiú, aki megüt egy lányt az részemről egy beteg ember.

A fejéhez vágom mindazt, amit elhallgattam kapcsolatunk alatt. Ekkor újabb pofont kapok. Egyedül vagyunk, így nincs ki segítsen rajtam. Ideges szemeibe nézek, nem szólok semmit, várom, mit lép, kapok-e újabb ütést. Azt hittem, én nem tartozom azok közé, akivel ez megtörténhet, de mégis.

Az ment meg, hogy dühében belevág a falba kifelé menet és egyedül maradok sebeimmel a szobájában. Ezek után jött ki rajtam a legdurvább kettős személyiségem.

Anyumék még róla sem tudtak, nem hogy a kapcsolatunkról, meg, hogy miket művelt. Látták rajtam, hogy sebekkel vagyok tele, de mindenfélét hazudtam nekik, mert többször nem akartam vele találkozni.

Annyira szeretném, ha egyszer az életben visszakapna minden egyes ütést...

Az élet még ha nem is ad ütéseket, nem gondmentes.

- Sajnálom, YoonGi. - hajtottam le fejem.

- Mit sajnálsz? - szólalt meg végre.

- Hogy ember miatt általánosítottalak.

- Nem kell saját magad ostoroznod. - simogatta meg vállam majd el is kapta kezét.

- Jin miatt van minden.

- Érdekkapcsolatban vagy vele, tudom, de...

- Nem csak az. - szakítottam félbe még mindig combomat nézve.

- Mire gondolsz?

- Jin.. - sóhajtottam. - Olyan fájdalmat okozott, hogy azt még nem sikerült elfelejtenem. - kiengedtem hajam, mert éreztem, sírni fogok, amit nem akarom, hogy lásson.

Azt vettem észre fejét ölembe rakta, rám nézett, majd úgy szólalt meg, hogy szemembe nézett.

*YoonGi pov*

- Félsz, hogy valaki bántana? - mikor szemembe nézett igenlő válasznak vettem. - Én nem foglak bántani soha többet. Ha eddig valamikor is fájdalmat okoztam volna és tudom, okoztam is.

Újra nem szemembe nézett, hanem számat nézte.

Elkezdtem birizgálni felém leomló haját.

Miért hagytam valaha is, hogy eltávolodjon tőlem ez a szépség, aki elveszett nélkülem?

*Luna pov*

Nem fog bántani. Könnyű ígérni, nehéz betartani.

Tekintetem szeméről szájára terelődött akaratlanul is, mert én őt akarom.

Láttam, észrevette ezt, erre elkezdte tekergetni hajtincseimet.

- Miért nem az enyém vagy? - sóhajtott egy nagyot.

- A szívem a tied. - vettem ki pólóm alól a nyakláncot, így már ő is láthatta, nekem még mindig ő a fontos.

- Van egy ötletem, segítesz? - csillant fel szeme. - Két dolgot kell megtenned. Az első lenne, hogy ma Jint idehívod a suli elé, mikor végeztünk. Én MoMot.

- Össze akarod hozni őket?

- Figyelj, Jinnek egy szőke buta csaj kell, MoMo. - egyszerűsítette le a lehetőségeket.

- Nagyon jó ötletek pattannak ki a fejedből, de egyet elmondanék. Jó pár éve szakítottam Jinnel, de még mindig nem akar rólam leszállni. Mondtam neki többször, keresek valakit neki, de nem akarta.

- Majd én ráveszem, Luna. Megoldjuk, nem?

- De, de. Mi az a másik dolog?

- Kérek egy csókot. - jelentette ki egyszerűen.

- Majd ha megérdemled. - mosolyogtam rá, kicsit kuncogva.

- Amikor rád gondolok, mindig így mosolyogsz, mert nagyon kevésszer láttam ezt a mosolyod, de ebbe szerettem bele.

Minden egyes ilyen szavától elolvadok. Nyálasnak nyálas, de egyszerűen nem tudok betelni tőle. A mosolyával, egyetlen közelítő mozdulatával is elveszi az eszemet. A tekintete, amivel rám tud nézni melegséggel tölt el. Szép dolog is ez, de az, hogy egy agresszív állat miatt nem lehetek vele az az igazán gáz..

Akaratlanul is elpirultam és eltakartam arcom kezemmel.

- Hagyd, had lássam az arcom. Ilyenkor aranyos vagy. - vette el kezemet arcom elől.

*BoMi pov*

A táncterem előtt sétáltam el, mikor Luna nevetését, illetve kuncogását hallottam. Óvatosan benéztem az ajtón, azt láttam, hogy YoonGi Luna ölébe tette fejét és úgy beszélgetnek.

Tudom, hogy mindkettőjük szereti egymást, de mindig valami probléma van.

- JungKook! - állítottam meg a diákot a folyóson. - Megkérhetnélek valamire?

- Mire Tanárnő?

- A részleteket elmondom majd később, de az a lényeg, hogy úgy tudom, hogy felkért téged egy végzős lány a keringőnél, nem?

- Igen. - bólintott.

- Be kéne vonnod minden barátod a végzős osztályokból ebbe a projektbe. - tettem csípőre kezemet.

*Luna pov*

Én, aranyos, jajj már..

- Mindjárt becsöngetnek. - dőltem neki a falnak.

- Hát jó. - vigyorodott el és felpattant állásba.

Minden hihetetlenül lassan telt, mivel ma jöttem vissza, nem csináltunk semmit az órákon, megbeszéltük, hogy és mint lesz a jövőhét és az elkövetkezendő hetek.

Minden diák már lelkesen beszélgetett a dolgokról, mikor az utolsó óránk is aznap véget ért.

Ahogyan megbeszéltük YoonGival a suli elé hívtam Jint, ő pedig MoMot.

- Mi az, amiért ide kellett jönnöm? - érkezett meg előbb Jin a Kirin kapuihoz. - Már megint vele vagy? - ment át idegesbe arckifejezése.

- A kollégám, Jin, ő a kollégám. - nyugtattam le. - Ne legyél már féltékeny. YoonGi amúgy meg beszélni szeretne veled.

Jin YoonGi felé fordult, majd elkezdte, amit nekem sem mondott még el.

- Minden tévedést, illetve félreértést el szeretnék oszlatni, ezért egy dupla randit megengednél-e? Ti, a volt kolléganőm, MoMo és én elmegyünk enni valamit.

- Nem. - vágta rá Jin.

- De drágám, - először és utoljára hívtam így, erre még YoonGi is felkapta fejét. - ki kéne mozdulnunk..együtt, nem? - néztem kiskutyaszemekkel Jinre.

- Rendben, ez egyszer. - mosolygott rám.

- Szia, YoonGi. - érkezett mellénk MoMo is. - Áh, hello. - nézett csillogó szemekkel Jinre, majd vissza YoonGira.

- Szia, ismét. - köszönt Jin MoMonak.

- Ismered őt? - vetettem szúró tekintetet Jinre.

- Találkoztam vele. - vonta meg a vállát.

- De nekem nem lehet más fiúra nézni, mi? - fontam össze karjaimat magam előtt.

- Ne féltékenykedj már! - mordult rám.

- Megmutattam, te mit csinálsz, Jin. - néztem vissza YoonGira.

- Szóval MoMo, az a terv, hogy dupla randira megyünk velük. - magyarázta el a helyzetet YoonGi.

- Benne vagyok.

YoonGi kijelentette két óra múlva újra a suli előtt találkozunk, addigra mindenki készüljön el, ő is addig elintézi az asztalfoglalást.

MoMo és Jin találkoztak már, és ahogy láttam, MoMonak bejön. Lehet ebből még valami hasznom is.

Hazamentem WooJihoz, egyből mellém lépett.

- Milyen volt a napod? - kérdezte.

- Jó, most megyek is átöltözni. - indultam meg a szobámba.

- Hova mész? - érdeklődött könyökével támaszkodva a konyhapulton.

- Dupla randi. - vontam meg a vállam.

- Értem, maradj amíg jól érzed magad. - mosolygott rám.

- Apunak szólsz róla?

- Szeretnéd?

- Ahogy gondolod, WooJi. - mentem be szobámba, majd kezdődhetett a ruhaválasztás.

Átnéztem minden ruhámat, majd megakadt a szemem egy darabon, amit még ki sem vettem bőröndömből, de nem is én tettem be. Anyu, te mindig gondolsz az ilyen esetekre?

Egy piros-fekete kockás ruha, aminek voltak csipkés részei is. Gondoltam, ez pont jó lesz. Mivel gondoltam a hűvös időre felvettem hozzá egy fekete nejlonharisnyát.

Kiléptem a szobaajtómon, WooJinak elállt a szava is.

- Csinos vagy, tökmag. - vettem fel közben magassarkúm.

- Tökmag? Huszonhárom vagyok már.

- Érezd jól magad! - köszönt el, mikor már mentem kifelé kabátommal az ajtón.

- Jó éjt! - ordítottam még vissza a becsukódó ajtó résénél.

Lent a háztömb előtt Jin várt már rám. Nem nagyon változtatott öltözékén.

Nagyon megbámult, majd úgy indultunk el a sulihoz.

- Miattam vetted ezt fel? - törte meg a csendet.

- Ezt döntsd el te. - válaszoltam elhidegülve.

- Egész este ilyen leszel?

- Neked miért szabad más lányokkal szóba állni, amikor nekem nem? Te miért engedheted meg magadnak? - kezdtem el veszekedni. - Erre válaszolj valamit.

- Mert..

- Ha neked lehet valamit, tisztázzuk, akkor nekem is lehet, érted?

- Nem! - vágta rá.

- De. Ha pedig még egyszer meg mered, hogy kezet emelsz rám, akkor nem éled te meg a reggelt. Kicsit átveszem a stílusod. Igen, ezt veheted fenyegetésnek is.

Ezek után csöndbe maradt, persze.

A Kirin előtt ácsorgott egy kocsi mellett MoMo és YoonGi.

- MoMo, ülhetnék én előre, légyszi? - néztem szúró tekintettel Jinre.

- Persze, nyugodtan. - értette meg pillantásom jelentését.

- Akkor szálljatok be. - tapsolt YoonGi.

- Hova megyünk? - helyezkedett el hátul MoMo.

- Majd meglátjátok.

Kifelé néztem az ablakon, míg oda nem értünk.

Azt nem értem, ha neki szabad valamit, nekem azt miért nem lehet..

Újra és újra visszaemlékszem arra a pillanatra, amikor ott ültem a földön, egyedül, sebekkel tele. Nem kívánom semelyik embernek ezt, még a legnagyobb ellenségemnek se.

Odaértünk, elfoglaltuk a helyeinket, én Jin mellett, előttem YoonGi és ő mellette MoMo.

- MoMo, kijönnél velem a mosdóba légyszíves, - elsétáltunk a mosdóba majd felé fordultam. Átgondoltam, igaz, hogy Jint az életembe már nem is kívánom, de nem tehetem meg, hogy egy állatot szabadítok MoMora. - MoMo, tetszik neked Jin? Mert nem ajánlom.

- Kicsit, de miért?

- Egyszerűen kimondom, ő egy agresszív állat.

- Akkor te miért nem szakítasz vele?

- Mert nem tehetem meg, apám miatt nem. De történtek olyan dolgok régen, ami miatt meg sem próbálnék vele szakítani.

- Félsz tőle?

- MoMo, vacsorázzunk meg nyugodtan együtt, aztán eldől minden. - szakítottam félbe.

Visszamentünk a fiúkhoz, hamarosan ki is hozták a rendelt ételeket, italokat.

Csendben elfogyasztottuk őket, majd kimentünk a kocsihoz.

- Jin, beszélnünk kell. - szóltam mielőtt beszállt volna a kocsiba. Arrébb mentünk majd sóhajtottam. - Nem akarok veled járni, Jin.

- Nem is hallottam meg. Ülj be a kocsiba. - parancsára beültem.

MoMot kitettük a házánál, majd tovább fuvarozott minket YoonGi a szállodáig, ahol apumék és Jin telepedett le. Lehívta Jin apumat, hogy beszéljen a fejemmel.

- Luna, Jin mondta, hogy valami történt, - közben meg a kocsiból még YoonGi is figyelt.

- Igen, apa, van amit el kell mondanom. Nem akarok Jinnel járni, ha az apám lennél tényleg meg is érted, miért. - elkerekedett apám szeme. - De tudom, hogy fontos ez az egész neked. Ezért vele maradok, ha felmentél, mondd meg neki, hogy elrendeztél mindent. Én meg továbbra is vele maradok.

- Megígérem, teszek valamit. - ölelt át, majd visszament a szállodába.

Visszaszálltam a kocsiba, megkértem YoonGit, hogy fuvarozzon engem haza WooJihoz.

Elmerengtem, ezért nem vettem észre, hogy más fele visz. Az ismerős környék viszont kicsit megnyugtatott ugyan, de mégis meg kellett kérdeznem.

- Most hova viszel mégis? - néztem rá.

- Haza. - jelentette ki, majd az ő háza előtt parkolt le. - Jössz?

- Van barátom még mindig YoonGi.

- Én meg csak a kollégád vagyok. - csukta be a kocsiajtót. - Gyere vagy kint maradsz a kocsiba. - ordított vissza a kapuból.

Mára már nem volt elég? Veszekedtem ma eleget, magyarázkodtam eleget..

Kiszálltam a kocsiból, majd amint beljebb léptem a kapun, már még beljebb invitált a ház tulaja.

Leültem a nappaliban, majd mellém huppant YoonGi.

- Elegem van Jinből. - tettem fejem vállára.

- Miért töröd rajta még mindig magad, ha nincs itt?

- Mert attól még muszáj a barátnője lennem. - motyogtam.

- Beszéljünk valami másról.

- Miattam csípted ki magad? - váltottam témát, ahogyan kérte.

Szemébe néztem, majd megint akaratlanul a szájára.

- És te? - kérdezett vissza kajánul elmosolyodva.

Nem feleltem semmit, beharapva a számat levettem a gyilkos magassarkút lábamról, majd felpattantam mellőle. Elsietve inkább a konyhában nézelődtem.

- Félsz tőlem? - lépett mögém hirtelen, észre sem vettem, hogy egyáltalán felkelt volna a kanapéról.

- Jesszus! - léptem hátrébb neki ütközve így a konyhapultnak.

Eldöntötte oldalra fejét, így vizslatva engem. Forgattam fejem, merre is tudnék előle menekülni. Ez az ő háza és ha csak nem döntök úgy, hogy inkább hazasétálok, ki kell valamit találnom.

- Ne menekülj már előlem. - közelített felém, de kikerülve a pultot, visszarohantam a nappaliba. - Mi az, most fogócskázni akarsz?

Mivel a nappali és a konyha között nem volt fal, így simán beszélt hozzám a pultnak támaszkodva.

- Nem, én nem, de attól még van barátom. - vágtam ártatlan arcot.

- Nekem is vannak barátaim. - nevette el magát. - Amúgy meg nem szeretek rohangálni, de ha kell elkaplak, Luna. - kacsintott, majd kezdett a kanapé felé sétálni.

Közben levette zakóját, cipőjét.

- Ilyen cuccba ne futkoss, szerintem. - távolodtam el a kanapétól.

- Szerintem meg, ha egyszer elkaplak, nem fog érdekelni a barátod.

Felfutottam az emeletre, majd ott még a folyóson is kergetett YoonGi.

Aztán megálltam egy ajtónak támaszkodva.

- Várj! - állítottam meg.

- Milyen jó helyen álltál meg. - vigyorodott el.

- Nem fog ma semmi történni, YoonGi.

- Főleg ha elállod az utamat. - arrébb léptem, majd bement a szobába, aminek ajtajában álltam.

Elkezdte levenni ingét, majd eszembe jutott a múltkori mondata. Mutat majd valamit, ami miatt elgondolkozom a szabályomon. Megvolt, hogy mi ez.

Nem szeret edzeni, de mikor megfordult egy jó kis látvány tárult elém. Kezdettek látszódni kockái és izmosodni is kezdett.

- Direkt csinálod ezt? - néztem végig rajta, majd ajkamat megharapva megfordultam inkább, hogy ne is lássam YoonGit. Mögém lépett és megfordított. - Ne csináld ezt. - löktem el magamtól.

- Luna, miért érdekel ennyire Jin? - vett fel egy lenge pólót.

- Nem fogom megcsalni.

- Nem is vagytok együtt.

- Emlékszel, hogy kértél egy csókot? - fordultam felé és közelebb léptem hozzá. - Megérdemled.

Felé hajoltam, nem habozva megcsókoltam, nem távolodott el, miért is tette volna? Erre várt már mióta újra visszajöttem.

Újra éreztem azt a melegséget, amikor utoljára megcsókolt. A csókja édesebb volt az összesnél, mint egy tiltott gyümölcs, olyan volt számomra ezúttal. Beletúrtam hajába, ami még jobban a régi időkre emlékeztetett. Megfogta derekam, magához húzott hirtelen és nem eresztett. A csókot sem hagyta abba, még inkább elmélyítette.

Ekkor jutott eszembe, nekem nem kéne ennél tovább menni, Jin miatt.

- YoonGi. - távolodtam el tőle.

- Egy csókba még nem fog belehalni a lelkiismereted, ugye?

- Nem kéne nekem megcsalni őt..

- Kit? Azt az, ahogyan nevezted, agresszív állatot? Neki más nem is jár. Nem is szereted. Teljes valóban itt áll előtted, akit te szerintem szeretsz. Vagy nem? - mellkasát kezdtem el ujjammal simogatni, majd megharaptam száját hirtelen. - Na, mi történt? - adott egy csókot.

- Fogd már be. - markoltam bele hajába tarkójánál és csókoltam meg újra,

*MoMo pov*

Épp vettem volna át ruhámat, mikor csöngettek.

Felvettem egy kabátot, majd kimentem a kapu elé. Nagy meglepetésemre Jin állt ott előttem.

- Szia. - köszönt elsőként.

- Mit keresel itt? Ilyen későn?

- Hozzád jöttem.

- Miért? Neked nincs barátnőd, akihez mennél? - viccelődtem.

- Mikor megláttalak ma, akkor tényleg megtetszettél, MoMo. Apám úgyse fog engem és a kapcsolati diliimet, de majd valamikor találkoznánk?

- Luna véletlenül nem a barátnőd? Már bocs, de én nem szeretném elvenni senki fiúját.

- Érett fejjel észre lehet venni, hogy Luna már nem érez irántam semmit az ég világon.

Vajon miért? Mert régen valami olyat tettél vele..

Mondjam el neki, hogy beszéltem Lunával róla? Mit tehetett, hogy fél tőle Luna?

- Mi történt, hogy fél tőled Luna? - tettem fel az engem égető kérdést.

- Sok mindent, de ha ettől félsz, akkor jó éjt. - fordult meg és indult el.

- Várj, Jin! - szóltam utána. Megfordult mosolyogva, majd várta, mit mondok. - Egy esélyt mindenki megérdemel.

25.rész vége

24.rész - Egy mosoly

Landolt a gépünk, és út közben apu biztos szólt WooJinak, hogy én nála alszom, mert a repülőtéren az izgalomtól remegve várt minket.

Íme egy felnőtt férfi, hölgyeim és uraim.

- Apu szólt? - léptem elé mosolyogva.

- Igen, de HyunJi! - ordította el magát WooJi, de rég hívták nevén apumat. Mindig Mr. Parkot hallok. - Rég láttalak, megöregedtél.

- WooJi, te nem változtál. - veregette meg hátát apum. - Ők itt Jack Hawton, az üzlet társam és a fia, Jin.

Biccentettek egymásnak mosolyogva majd hirtelen megszólaltam.

- Mehetünk WooJi?

- Oh, persze, persze. - kapta fel csomagomat.

- Luna, nem akarsz velem sétálni? WooJi elviszi a cuccaidat, de elsétálhatnánk addig.

- Jin.. - ah, de jó, épp hogy meg szabadulnék az ex..mostani pasimtól erre.. - Rendben. - gondoltam közben végig apumra. - WooJi, elvinnéd a cuccaimat? Én is majd érkezem. - fordultam az említett személy felé.

- Semmi akadálya. - mosolygott aztán már vitte is a dolgaimat a kocsiba.

Apum és Jin apja taxit fogtak, mi meg Jinnel sétáltunk WooJi lakása felé.

- Miért akartál sétálni? - törtem meg a csendet.

- Nem is sétálhatok a barátnőmmel? - karolt át vállam felett.

- Ne túlozz. - löktem le karját vállamról.

- Úgy is meg kell majd szoknod.

- Direkt csinálod ezt velem? Élvezed ezt? - torpantam meg idegesen.

- Igen. - vonta meg a vállát egyszerűen.

- Jó neked, de én nem foglak szeretni. - indultam el tovább elhaladva mellette.

- Mu.. - fogta meg a csuklóm, hogy visszafogjon.

- Ez nekem egy érdekkapcsolat, Jin. Ennyi és nem több. Azért vagyok veled, mert apámnak akarok jót. - rántottam el kezem övé elől.

- Egy kapcsolatban több van az elméleti "együtt vagyunk" -nál, Luna. - jelentette ki.

- Megkérhetlek, hogy hagyj egyedül?

- Mi bajod? Folyamatosan bekönnyezel és nem hiszem, hogy ilyen rossz lennék.

- Mindegy az most. - sóhajtottam. - Jin, elkísérsz? - váltottam át színészkedésbe.

- Igen. Luna? - nyújtotta kézfejét.

Megfogtam, de kényelmetlen érzés volt, viszont az a tény volt bennem, ezt apuért csinálom.

Elkísért WooJihoz, majd egy arcra puszival köszönt el.

Mikor lesz ennek vége, hogy nem kell színészkednem egy kapcsolatba?

Míg kipakoltam a csomagomat arra az emberre gondoltam, aki legutoljára csókolt meg, akitől kaptam a kis, nyakamban lógó kulcsot, aki mindig is a gondolataimat uralta.

Az érzés nem hagy nyugodtan aludni, hogy nem mellettem fekszik szuszogva, mély álomba, mint anno amikor nála aludtam.

Egyszerűen azt sem bírom épp ésszel ki, hogy ne a kulcscsontjára gondoljak, amit direkt miattam, hogy meghülyüljek tőle, mutogatott akkor is.

Igaz, ez az egész érthetetlen.

A lényeg, hogy igen YoonGi, meghülyültem tőled.

Merengésemből telefonom rezgése szakított ki.

BoMi.

~ Mondd légyszíves, hogy nem téged láttalak itt a városba egy másik fiúval.

- Ha nem én lettem volna, nagy telefonszámlát csinálnál most.

~ Ne már! Találkozzunk a sulinál, beszélnünk kell! - szögezte le és már meg is szakította a vonalat.

Felöltöztem, majd WooJinak elmagyaráztam, hogy hova megyek, miért, de erre csak annyit mondott elég lett volna neki az is ha azt mondom, elmegyek otthonról, majd jövök.

Lazábban kezeli a dolgokat, mint apum.

A szokásos utat megtéve BoMi máris a nyakamba lógott és ölelgetett.

- Hogy hogy itt vagy? Nem baj, jó, hogy visszajöttél. - ölelt át újra.

- Apumnak van egy üzleti ügye vagy mi a fene és megkért, hogy jöjjek vele.

- Ki volt az a srác?

- Na, igen itt volt a bökkenő. Eddig ugye mind szép és jó, de az a srác apum új üzlet partnerének fia, aki a volt pasim. A szüleimnek nem mutattam be a kapcsolatunk alatt, mivel nem érdemelte ki. Most meg egy úgymond érdekkapcsolat fűz hozzá. Ezt azért, hogy apám ne szalassza el a lehetőséget.

- Luna, szerintem a Kirin az az üzleti ügy. - jelentette ki.

- Mi? - néztem rá kérdőn.

- Mondott valami ilyesmit nem rég nekünk SiWon. - vakarta meg fejét.

- Ne szórakozz velem, BoMi.

- Komolyan.

- Rendben. BoMi, egyet kérhetnék tőled?

- Persze. - mosolygott.

- Ne mond el YoonGinak ezt az egészet. Semmit.

- Jól van, de miért nem akarod elmondani?

- Egy életre megutálna, ha megtudná, hogy mással járok.

- Viszont ha te előbb mondod el az egészet, az okát is, és nem mástól tudja meg, talán meg is érti.

- Lehet.

- Luna? - hallottam meg a suli lépcsőjének tetejéről YoonGi hangját, aki akkor jött ki az intézményből.

- Szia. - pillantottam rá.

- Mondd el neki, Luna, kérlek még most. - súgta fülembe BoMi.

- Nem lehet. - motyogtam.

- Te újra itt? - akart megölelni, de visszaemlékezett az egyességünkre, amit így is úgy is megszegett.

- Igen. - mosolyodtam el.

- Te mondtad MoMonak, hogy maradjon?

- Öhm..igen. - forgattam szemem.

- Luna, én megyek találkozom HoSeokkal, de majd remélem még találkozzunk. - köszönt el BoMi, majd még a fülembe súgta. - Luna, ne legyél idióta.

- Rendben, szia. - integettem neki, bólogatva.

Majd mikor elment újra megszólaltam.

- Hogy milyen kibaszott szép szemed van, YoonGi. - ezt miért mondtam?!

- Eláll tőlem a szavad, mi? - húzta ki magát.

- Ne szállj el magadtól csak megjegyeztem. - magyarázkodtam.

- Nem rég, pár napja láttalak, de hiányoztál így is.

- Oh, YoonGi.. el kell valamit mondanom..

- Mit? - nézett rám kérdően.

- Luna! - vágtatott dühösen mellénk Jin. - Gyere kicsit. - húzott arrébb. - Ki az a srác?? - akadt ki. - Nem emlékszel, hogy mit mondtam? Ne nézz más fiúra.

- Ő a volt kollégám, Jin! - emeltem fel a hangom. - Ne legyél már te a lány, mindenkire féltékeny vagy. Az apámra nem akarsz esetleg féltékeny lenni és a vele való kapcsolatomat is megtiltani?

- Te kis.. - emelte fel a kezét.

- Már verni is akarsz!? - akadtam ki ezúttal már én is. - Agresszív állat. - jelentettem ki.

- Miért akarod bántani Lunát? - rohant hozzánk YoonGi.

- Meg tudom magam védeni. - motyogtam YoonGi felé.

- Ki vagy te amúgy meg? - ment el a füle mellett mondatom.

- Történetesen a fiúja. - fordult YoonGi felé Jin átkarolva engem.

Olyan elsápadt és összetört embert, mint ekkor YoonGi nem láttam.

- Megmagyarázom. - löktem le Jin kezét vállamról.

- Nem kell semmit magyarázni, de gratulálok ehhez az agresszív emberhez neked. - tartotta vissza minden érzését, úgy távozva mellőlünk.

- Így jó neked? - motyogtam magam elé, YoonGi eltűnő alakját figyelve.

- Szerintem neked is jól állna a szőke. Fesd már be. - jelentette ki meg sem hallva, amit beszélek neki.

- Nem fogom! - tiltakoztam.

- Miért?

- Ne szórakozz már, hogy a hajam színét is be akarod szabályozni! - kezdtem el hazafelé rohanni előle.

Mikor hazaértem WooJi azonnal kérdezte, miért sírok. Ugyanis útközben elkezdtem bőgni, mint egy csecsemő.

- Semmi bajom. - vontam meg a vállam még mindig könnyezve.

Bementem a szobámba, majd tíz perc múlva apám jelent meg az ajtómban.

- Hogy kerülsz ide? - kérdeztem megtörölve arcom.

- WooJi hívott. Mi a baj?

*Jin pov*

Elfutott. Előlem. Majd megkapja.

Körülnéztem, pont egy szöszke lány jött ki az ajtón.

- Helloo. - köszöntem rá, mire kicsit megijedt.

*MoMo pov*

Éppen, hogy kiléptem a suliból máris egy ismeretlen, de azért helyes fiú köszönt rám.

- Szia. - tettem fülem mögé hajam.

- Biztos megmaradok az emlékezetedben. Van barátnőm, de aranyos vagy. - lépett le integetve és zsebre vágta kezét.

Mi a tököm? Köszön mosolyogva, aztán bejelenti, van barátnője és lelép..?!

*Luna pov*

- Semmiség. Az emlékek, mert találkoztam BoMival.

- Rendben. Holnap jössz velem?

- Abba az intézménybe? - bólintott. - Mi a neve? - reménykedve kérdeztem, de tudtam, hogy a Kirin.

- Kirin.. - kezdett bele.

- Ahj.. - dőltem el az ágyamon. - Ott dolgoztam régen. - sóhajtottam majd újra felültem ágyamon.

- Tényleg. Akkor jössz velem?

- Igen, de megkérhetném, hogy Jin ne jöjjön?

- Mi a bajod vele? Elfogadható gyerek.

- Légyszíves.

- Oké, oké. - elköszönt, kiment a szobámból, én meg magamhoz vettem a telefonomat.

*WooJi pov*

Régi barátomat újra láttam, amint kijött Luna szobájából. Egyből hozzám is sietett.

- WooJi, figyelj rám. Luna érzem, hogy nem mond el nekem valamit. Azt mondtad, ezen a héten szabin vagy. Kérdezgesd már Lunát, ha hazaér, hogy mi történt vele aznap.

- Megteszem, mert én is azt akarom, hogy jól legyen.

- Köszönöm, sajnálom, hogy nem mond el mindent nekem. - vakarta meg fejét. - Megyek, WooJi, vigyázz a lányomra kérlek. - ment ki az ajtón.

*Luna pov*

Ambernek szándékoztam írni, ezért megnyitottam a beszélgetést.

~ Szia, nem baj, hogy be kellett ugranod helyettem?

~ Jajj, Luna, miért lenne baj? - írt is azonnal vissza. - Jó fej diákjaid vannak.

~ Esküszöm, hogyha huzamosabb ideig kell lenned helyettem, felveszlek tanárnak és fizut is kapsz.

~ Jól jönne, de szívesen csinálom.

~ Nincs ellenkezés. Leszel az alkalmazottam, Amber?

~ Igen, Luna, de megyek most, jó éjt vagy nem tudom, hány óra van ott. Szia.

~ Szia.

Örülök, hogy vannak ilyen barátaim is, akikre lehet számítani.

Másnap reggel a suliban voltam apuval és Jackkel amikor ők felmentek SiWonhoz. Én addig az aulában kerestem egy ismerős arcot.

Majd megakadt a tekintetem YoonGin, aki épp akkor jött fel a táncterem irányából. Mikor ő is észrevett inkább visszafordult, de én utána futottam.

- YoonGi! - értem utol.

- Mi az? - fordult meg, mire a folyóson egyedül lettünk.

- Meg szeretném magyarázni a tegnapi dolgot.

- Értem én.

- Nem, nem érted, légyszíves hagyd, hogy elmondjam.

- Rendben, mond. - tette zsebébe kezeit.

Elmondtam, neki mindent, amit szükséges volt, hogy tudjon a Jin és köztem lévő érdekkapcsolatról.

- Sajnálom. - fejeztem be a magyarázatom közben meg elsétáltunk a teremig.

- Legalább most már tudom, de nem értem az apádat. Ha tudja, hogy Jin..

- Nem tudja, mikor jártam vele, nem mutattam be anyuéknak.

- Ah, értem. - forgatta a fejét. - Egyet viszont el kell mondanom. - húzott be a táncterembe. - Így, hogy van barátod idézőjelesen és egyúttal nem kaphatlak meg, még jobban kellesz. - tolt neki a tükörnek.

- Hidd el én se szeretnék Jinnel lenni, meg akar pluszba még változtatni is.

- Mint MoMo.

- Amúgy meg elengednél, mert volt egy megegyezésünk, nem érhetsz hozzám.

- Nem hagynád abba? Te is engem akarsz Jin helyett, de jól van. - lépett hátra és fel is tette kezeit. - Amúgy MoMo ma volt utoljára itt. - ez enyhe célzás volt.

- Ahha. Mit kezdjek vele? Ja, és ki mondta, hogy téged akarlak.

- Azt mondtad, nem szeretnél Jinnel lenni.

- Azt nem mondtam viszont, hogy helyette veled lennék. - vigyorogtam rá elrugaszkodva a tükörtől majd kezeimet összefontam magam előtt és úgy sétáltam ki elégedett mosollyal az arcomon.

Az aulában összefutottam apumékkal.

- Mindjárt jövök, elintézek valamit.

- Rendben. - mosolygott apum.

Kettesével szedtem a lépcsőket, hogy felérjek egy irodáig, ami több, mint egy hónapja megváltoztatta az életem.

Beléptem majd SiWon meg is szólalt.

- Miss Wilson! Luna. Újra köreinkben?

- SiWon, szeretnék visszajönni.

- Áh, gondoltam. Várjunk, Wilson? Nem az ön apja volt bent az előbb?

- De, ő volt az.

- Visszajöhet, holnaptól jöjjön, mert nincs már az ideiglenes tanárunk. Szóval kedves Luna, jól időzített. - ráztunk kezet megpecsételve, hogy újra a Kirin tanára vagyok.

- Viszlát! - köszöntem el majd kinyitottam az ajtót.

Jó, hogy nem esett rám YoonGi, mert hallgatózott az ajtónak dőlve.

- Akkor viszlát! - köszöntem el ismét, majd becsuktam magam mögött az ajtót.

YoonGi mellettem állt, nézett rám nagy szemekkel.

- Majd találkozunk. - kacsintottam rá, majd apumékkal kiléptünk a Kirin kapuin.

*YoonGi pov*

Tudom, egyszerűen tudom, hogy velem akar lenni, de ő nem lesz olyan, aki sorozatban megcsal valakit.

*Luna pov*

A szívem úgy zakatol, ahogyan az óra váltja perceit. Kalapál, mintha csak ki akarná lyukasztani a mellkasom. Már reggel hatkor kukorékoltam, ami az én szemszögemből nézve még bőven hajnal.

Végre hét óra, felöltöztem és indultam is a Kirinbe.

Tíz perc alatt már a kapuban ácsorogtam.

Túlságosan fel vagyok pörögve, ha így beszélek YoonGival tuti, hogy megint ő győz, csábítgat majd, mert ha hozzám is szól tuti elolvadok.

Beléptem a bejáraton és kivel mással is találhattam volna szemben magam. Egy öltönyös YoonGival, valami szívdöglesztő egy látvány tárult elém kora reggel.

- Luna. - mosolygott rám sunyin YoonGi.

- Reggel van, YoonGi. - legyintettem, mintha nem lennék egy csöppet sem friss.

- Gyere, beszélgetni szeretnék csupán.

- Mondjad. - sétáltunk a folyóson.

- Én miattad maradtam itt, mert már ki akartam lépni, mivel nem szeretek túlságosan sokat mozogni. - kezdte el.

- Tánctanár vagy. - vágtam közbe. - De én sem, igen? Folytasd.

- Nem szeretek edzeni, mozogni, de..majd mutatok valamit később, ami miatt elgondolkozol majd a szabályodon. - mondtam, én meg mondtam, hogy csábítgat, már a puszta tekintetével.

- Értem, de egy kérdés. Ilyen cuccban akarsz órát tartani?

- Megmutattam, mit hagysz ki, megyek átöltözök. - kacsintott.

Jajj, istenkém, hogy levegőt alig kaptam az is biztos.

Majd tíz perc múlva visszatért egy lenge pólóban és egy melegítőgatyában.

- Kezded? - fontam össze magam előtt karjaimat.

- Mit is?

- YoonGi, szeretném megkérdezni, anyukád hogy van? - vettem ki egy hajgumit zsebemből.

Míg komolyan válaszolt erre a kérdésre, én felkötöttem lófarokba hajam és röhögésbe törtem ki.

- Te kis.. - emelte fel a kezét.

- Meg akarsz verni?

Majd a kezét lendítette felém, de helyette inkább megsimogatta arcomat.

- Én soha nem alkalmaznék fizikai fájdalmat rajtad, Luna. - simogatta tovább arcom.

- Mit mondtam? - néztem karjára, de mielőtt elvette volna tenyerét arcomról megfogtam, hogy tartsa ott. - Hülye vagyok, ezt elmondhatom.

- Gyere be a terembe. - lépett hátrébb. - Mindjárt kezdődik az óra.

Bementünk az említett helyiségbe, majd felém fordult ismét.

- Tudod, hogy jókor jöttél vissza ide a Kirinbe?

- Miért érzem, hogy valamiért ezt a te javadra fordítod? - kérdeztem vissza.

- Jövőhéten kell elkezdenünk betanítani a végzősöknek egy táncot a megnyitóra, mert ugye ilyen hozzáépítést tervezett SiWon és a megnyitására, ha kész lesz egy ünnepséget tervez, újságírókat is hív majd, ez szerintem csak azért csinálja, hogy reklámozza a sulit.

- Értem, de mi ez a tánc, hogy így felvezeted?

- Keringő, mert hát SiWon ezt akarta.

- Még mindig nem értem, mi a lényeg. - értetlenkedve néztem rá, míg be nem fogott a tánchoz.

Utána megértettem. A közelség. A keringőnél általában közel kell állni egymáshoz. Szerintem ez az a tánc, ami a legérzékibb, legszebb mind közül. A lágy mozdulatok közepette beleszeretsz magába a táncba és a személybe, aki éppen átvezet a termen.

Felnéztem, úgy nézett rám, ahogy még eddig soha se, úgy mosolygott, hogy éreztem egyből elpirultam. Forgattam fejem, hogy ne rá keljen néznem.

A mosolyától eláll a szavam, ha naponta nem látom, nincs mitől felvidulnom.

Újra ránéztem és a vigyora mosolygásra késztetett, pedig egy szót sem szólt.

- Láttam ám, hogy rám mosolyogtál.

- Nem is. - löktem el kezét derekamról és engedtem el kezét. - Azt mondtam, hogy ne érj hozzám.

- Befejeznéd, te is tudod, hogy hülyeség volt ezt kitalálnod.

- Még mindig van barátom.

- Oké, bocs. - lépett hátrébb, majd leült a fal mellé.

- Nem ezért mondtam. - ültem le mellé.

Szótlanul ült és még rám se nézett.

- Miért tudnám megállni, hogy ne érjek ahhoz hozzá, amit szeretek? - dünnyögte magában, mire felkaptam a fejem.

24.rész vége

23.rész - Érdek.

Ezerszer beleborzongok és eltölt a melegség, ahogy YoonGira gondolok, nem érdekelte, hogy mit kap a tettéért, de egyet biztos megkapott. A csókom.

Remélem így jó neked, YoonGi. Most rád bírok gondolni egyedül, de legalább mosolyogva.

Az alatt a jó pár órányi repülőút alatt többet és jobbat aludtam, mint az előző, szállodában töltött napokon.

Kipihentem értünk haza.

Hazakerültek a diákok is épségben, holnap szabad napot tartunk megegyezés alapján.

Anyuval és Krystallal battyogtam hazafelé a sötétben. A házunk előtt elváltunk, Krystal ment a szomszédba, mi meg egyenesen.

Belépve az ajtón már éppen mentem volna fel a szobámba, de anyu szólt hozzám.

- Luna, melyik volt az a bizonyos YoonGi?

- Miért érdekel? - mosolyogtam rá visszafordulva az első lépcsőfokon állva.

Elmosolyodott, én meg valószínűleg már YoonGi gondolatától is elpirultam, mert éreztem az égő érzést arcomon.

- Aki odaadta neked a filcét a toronyba. - válaszoltam az egyik kezemmel arcomat fogva, hogy takarjam kipirult arcom.

- Az a helyes Kirin tanár?

- Igen. - bólintottam majd felsiettem szobámba.

Nem maradhattam sokáig egyedül, mert apum nyitott be.

- Apa! Szia. Mi történt? - érdeklődtem, mivel apámnak nem szokása csak úgy benézni a szobámba.

- Jó hírem van, ha ez jó hír neked.

- Mit csináltam?

- Hétfőn utazol velem vissza Szöulba. - egyből jobban figyeltem apám szavaira. - Üzleti dolgok miatt megyünk, mert egy szintén üzleti dologba vágok bele egy új partnerrel, ha elkezdeném magyarázni úgy sem értenéd.

- Értem, de ennek mi köze van hozzám? - értetlenkedtem, mert értem Szöul és tudja, hogy úgyis mennék vele, de mégis gyanús kicsit.

- Az üzlet társam csak azért egyezett bele a közös munkába, mert te vagy nekem.

- Mire érted ezt?

- Van egy fia..

- Témánál vagyunk. - szakítottam félbe forgatva szemeim.

- Luna, beszélgetned kell vele, hasonlók. - magyarázkodott eredmény nélkül.

- Ja, mint a múltkori üzlet társad fia is csak beszélgetni akart velem, nagyon.

- Luna, légyszíves. Erre kérlek. - könyörgött, amit soha nem láttam tőle.

- Rendben. Egyet kérdezhetek azért?

- Mi az?

- Mi az üzleti ügy?

- Egy koreai intézmény egy hozzáépíttetésre pályázott. Ezt intézi az az ember, aki a partnerem lesz. Én meg..

- Pénzeled. Vagy ügyeled?

- Olyasmi, Luna. Úgy gondolta, mivel ott éltem, jó választás leszek erre a munkára. - kezdett kifelé menni az ajtón.

- Krystal haragját te kapod meg. - vontam meg a vállam. - Egyet kérek még.

- Hm? - nézett még vissza az ajtóból.

- Had aludjak WooJinál. Elegem van a szállodákból egy életre.

- Rendben. - bólintott mosolyogva majd kiment a helységből.

Egyedül maradtam a szobámba és ekkor esett le, de nem is teljesen, hogy újra látom YoonGit.

Ma láttam YoonGit, de már hiányzik és talán ezúttal nem kell annyit aggódnom a diákjaimért. Amber és Krystal kezében jól el vannak. Nem tudom, milyen hosszú időre, de Korea ismét jövök.

Másnap reggel átmentem Krystalhoz, hogy megbeszéljük ezt az egész "megint vissza utazok" témát.

- Egyedül hagysz?! - akadt ki.

- Amberrel lebeszélem. Meg egy ideig nem mennek versenyre. Egy üzleti dolog miatt kell visszamennem apuval. - hadartam el neki.

- Jól van. Menj csak! - mosolygott megengedően.

- Natetel beszéltél már? - váltottam témát.

- Nem. - biggyesztette le a száját.

- Biztos keresni fog.

- Remélem.

Hazamentem, de kicsit rossz érzés volt, hogy ott hagytam Krystalt egyedül.

*Krystal pov*

Hazament Luna és én egyedül ültem a szobámba, majd anyu lépett be.

- Voltál már ma kint? Ne punnyadj, az én lányom ne poshadjon egész nap a szobájában. Menj ki a levegőre. - hadarta, majd már az ajtón kívűl találtam magam.

Ilyen az én anyám. Mindig jót tesz a levegőzés, szerinte.

Sétáltam csoszogva az utcánkban lehajtott fejjel és hirtelen nekem jött valaki.

Felnéztem és előttem állt a szokásos mosolyával, ami néha vigyorba csapott át, amitől minden egyes pillanatban elolvadok, amióta csak megláttam Nate gödröcskéit.

- Szia, drágám. - ölelt át majd a háta mögül kihúzott egy rózsát. - Miért nem szóltál, hogy több napig nem foglak látni?

- Bocsánat.. - vettem el tőle a virágot majd azt vettem észre, hogy megcsókol.

- Még egyszer ne menj el messzire tőlem. - húzott magához. - Nem akarnál feljönni a lakásomra?

- Mire akarsz rávenni? - mosolyodtam elpirult arcom alatt.

- Hm. - nevette el magát.

- Mi az?

- Bármikor elpirulsz vagy csak mosolyogsz mellettem megnyugszik a szívem és a távolság miatt végig aggódtam miattad. Minden órának minden egyes percének minden egyes másodpercében rád gondoltam, nem hagyott nyugodni ez az érzés. De most már tényleg nem eresztelek. - csókolt meg újra szenvedélyesen.

- Tudod, hogyan kell rábeszélni valakit, de nem kell ennyire nyálasnak lenned ahhoz, hogy..

- Szeretlek. - mondta ki első alkalommal.

- Szeresselek.. - fejeztem be a mondatomat döbbenten.

Elmosolyodott, majd elhatároztam elmegyek vele a lakására.

Nem is lakik tőlem túl messze.

Mikor beléptünk előbb körbevezetett, legutoljára persze a saját szobáját mutatta meg. Hófehér falak, éppen csak annyi bútorral, amit naponta használ, aztán leültem fekete-fehér ágyára.

- Mióta laksz egyedül? - törtem meg a csendet.

- Hát mikor befejeztem a sulit, kaptam egy jó kis pénzösszeget a nagyszüleimtől, az volt az alapja ennek a lakásnak. Aztán még dolgoznom kellett a teljes összegért, de megérte, mert önállósultam.

- Értem. - bólogattam és néztem ajka mozgását egész álló idő alatt.

- Aha. Krystal.

- Hm? - kaptam fel a fejem.

Éppen szemébe néztem, mikor már felettem volt és csókolgatott.

- Többet ne eressz el. - sóhajtottam a csókba.

*Luna pov*

YoonGi újra megcsókolt, de én ellöktem, mert nem szabad nekem.

- Miért? - nézett rám kétségbeesetten.

- Sajnálom. Nem lehet. - futottam el mellőle sírva.

Aztán felriadtam. Ez az egész csak egy álom volt..

Bealudtam az ágyamon. Nagyot sóhajtottam majd magamhoz vettem telefonomat.

Két új üzenet.

,,Hiányzol húgi!", írta BoMi.

Mire egy ,,Nekem is!" -sel válaszoltam.

A második üzenet YoonGitól jött.

~ Csak is miattad maradtam eddig a suliban, de most már nem lesz miért maradnom..

~ Maradj légyszíves. - írtam neki vissza.

Csupán a hétvégét kell kibírnom, aztán újra Szöul látképét láthatom magam előtt.

Vasárnap délután hat-hét környékén lementem a nappaliba, mert anyu szólt fel, hogy le kéne jönnöm.

Mikor leértem a lépcső utolsó fokáról is apu támadott le.

- Itt van az új üzleti partnerem és a fia. A holnapi utazás előtt átjöttek vacsira. Bent vannak a nappaliba. - magyarázta izgatottan.

- Értem és nekem miért kéne velük ennem?

- Luna! - lépett hozzánk anyu is. - Szívem, gyertek már!

- Megyünk. - jelentette ki apa. - Tedd meg értem. - mosolygott majd befáradtunk a nappaliba. - Luna! Ő itt akiről beszéltem Jack Hawton.

- Üdvözlöm! - köszönt kedvesen a férfi.

- Én is. - mosolyogtam.

- Ő itt pedig a fia, - ahogyan felnéztem az említett fiára, felismertem, régen jó sok dolgot éltünk át. Anyuéknak nem mutattam be, mert azt nem érdemelte ki akkor.

- Jin. - fejeztem be apám mondatát helyette is.

- Ismered? - lepődött meg apum.

- Volt fiúm, csak nem mutattam be nektek és fordítva se történt meg.

- Szia neked is Luna. - vigyorodott el Jin.

- Ah, értem. - cikázott a tekintete köztem és Jin között.

Most Jinnel kell ebédelnem? Aztán vele utazom el? Jesszus, mibe mentem bele?

Leültünk az étkező asztalhoz. Engem persze, Jin mellé ültettek.

- Meséljetek, anno, hogyan ismerkedtetek meg? - törte meg a csendet anyu.

- A középsuliban és még azután is udvaroltam Lunának. - kezdett válaszolni Jin közben a keze, ami egész idő alatt alapból a saját combján volt, átvándorolt az én combomra.

- Igen, de szakítottam vele több okból is. - léptem jelzésképpen lábamra, egyből le is vette kezét combomról.

- De újra összesodort titeket a végzet. - húzta mosolyra száját Jin apja.

- Ja, kész szerencse. - került egy műmosoly arcomra.

A vacsora végeztével még beszélgettünk, nekem végig egy nem túl őszinte vigyor ült ki arcomra.

Jin nyomult ezerrel. Azokat a történeteket mesélte, amitől ő került előnybe anyámék szemébe.

Akkor most idéző jelesen járnom kell vele..

Anyum hirtelen felvetette az ötletet, miért nem alszanak nálunk, vannak úgyis vendégszobák.

Én meg ez a mi van?? Megőrültél anyám?!

Hála istennek nem fogadták, mert még össze kell pakolniuk az útra.

Amikor végre hazamentek, apám hazafuvarozta őket, leültem a második lépcsőfokra. Elkezdtek hullani könnyeim ölembe.

- Mi a baj? - ült le mellém anyum aggódó hangon.

- Most visszamegyünk, talán annyi ideig maradunk, hogy találkozok YoonGival. Meglát, hogy mással vagyok és... - csuklott meg a hangom. - Én nem Jint szeretem. De így nem lehetek azzal, akit tényleg szeretek, anya.. - néztem rá, a könnyeimtől homályosan láttam alakját, de láttam, hogy megért.

- Drágám, én annyiszor bölcsességekkel látlak el és most is valami tanácsot vársz tőlem gondolom, de ez egy olyan helyzet, aminél nem tudok segíteni. Ki kell bírnod.

- Elveszíti a lehetőséget apa ha nem megyek bele, ugye? - hajtottam le a fejem dünnyögve.

- Luna, drágám. - emelte fel állam. - Annyi dolgot átéltél már azzal a fiúval, nem? Látom rajtad, hogy ez a dolog köztetek sok mindent kibírt már. Nem kell őt elfelejtened, várnod kell és neki is kicsit.

- Még is tudtál valami bölcsességet mondani. - mosolyodtam el miközben letöröltem könnyeimet arcomról.

- Holnap legyetek jók. Amúgy bepakoltál már?

- Nem. - pattantam fel.

Ekkor felmentem a szobámba.

Kinyitottam a szekrényemet és a nagyobbik bőröndömet. Ami szerintem hasznos lesz bepakoltam. Több napra ruhákat. Aztán megakadt a szemem azon a  gatyán és toppon, ami akkor volt rajtam mikor YoonGi először vitt el randira, fel a toronyba.

Azt is beraktam egy harisnyával, mert azért már kezdenek jönni a hidegek.

Éppen mikor végeztem a pakolással belépett anyu.

- Anya, nem mondtam, ugye?

- Mit? - ijedt meg.

- Nem olyan, nyugi. Annyi, hogy YoonGi a repülőtéren csütörtökön úgy köszönt el, hogy megcsókolt. Egy hónapja nem csókolt meg, de amikor megtette én...

- Rájöttél tényleg szereted. - fejezte be helyettem is mondatomat.

Bólintottam majd átöleltem anyum.

Mit fogok én csinálni ha újra meglátom?..

Másnap reggel nyolckor indult a gépünk. Már hétkor a repülőtéren üldögéltünk.

A büfészerű pultnál kértem egy kávét, ami ezúttal is szükséges volt.

Belekortyoltam, majd mellém lépett Jin.

- Emlékszem, amikor először beléptem a terem ajtaján és te észrevettél. Elpirultál, a barátnőiddel egyből elkezdtetek susmutolni rólam. Elég hangosan. - hadarta.

- Nosztalgiázol? - nevettem el magam.

- Nem szabad?

- Most is szép idők lennének ha nem szartad volna el. Mindig azért kellettem neked, mert a szüleid nem adtak pénzt, én meg adtam.

- Nem igaz.

- Perszee, perszee.

- Luna, nem emlékszel, hogy te kérted még a buliban, hogy csókoljalak meg?

- De és te emlékszel, hogy te döntötted el a fejemben a dolgokat. Szóval elmondanék valamit. Nem szerettelek meg hirtelen.

- Tudom én, de ha azt akarod, hogy az apádnak sikerüljön az üzleti megbízatás, ahhoz én is kelleni fogok neked.

- Mire célzol?

- Fenyegetésnek is veheted, de ha egy másik pasival jössz össze akkor lebeszélem az apámat erről az egészről. - szó szerint megfenyegetett

- Azt akarod, hogy kényszerből legyek veled? - akadtam kissé ki.

- Én élvezni fogom.

Forgattam a fejem, idegességemben nyalogattam a számat és próbáltam magam visszafogni, hogy az ideg miatt ne sírjam el magam. Beszívtam majd lassan kifújtam tüdőm egész tartalmát. Közben néha belekortyoltam a kávéba, aminek poharát aztán kidobtam a kukába, de legszívesebben hozzávágtam volna Jinhez.

Beszálltunk a gépbe, Jin persze, hogy direkt mellém akart ülni, de én csak szokásosan betettem a fülesemet a fülembe és zenét hallgattam. Majd hirtelen kirántotta fülemből azt.

- Mi van már? - fordultam felé.

- Beszélgess a fiúddal. - jelentette ki.

- Aha ha lenne.

- Te..

- Tisztázzuk, hogy ha ilyen agresszív állat leszel és nyomulsz, mint állat, nem szállsz le rólam, nem érdekel apum mennyi mindent veszít, de én nem maradok melletted, érted? - magyaráztam el ha eddig nem értette volna.

Felhúzta szemöldökét és összefonta maga előtt karjait besértődötten.

Én meg nyugodt szívvel visszaraktam fülesemet és tovább hallgattam a zenéimet.

Kinéztem a repülő ablakán, az ég a napfelkelte miatt szivárvány színekben játszott.

Összeszorítottam a szemhéjaimat, hogy ne sírjam el magam.

Remek ízlésem van..

Egy agresszív és egy olyan expasival rendelkezem, aki eddig minden barátnőjét megcsalta.

Bár még a legjobbak a sok közül.

De..én szerettem bele mindbe.

Viszont egyből még nem szerettem ki..

23.rész vége